Delhiben ma is áll a híres, 1600 éve felállított vasoszlop, mely ma is kérdést ad fel a kutatóknak, akik az időtálló vasfelületet eredményező korai eljárást szeretnék megfejteni. A delhi vasoszlopot - valójában győzelmi emlékművet - a Gupta-korban (II. Chandra, 375-473) készítették. A "Sors keze" nevet is viselő oszlopot az V. században vitték Delhibe.
Az oszlop mintegy 7 méter magas, átmérője az oszlop tetején 30cm, alján 48 cm, súlya pedig kb. 6 tonna. Csodálatos színárnyalatokat - a kékesfeketétől a barnásvörösig - figyelhetünk meg a felületen. Kiváló korrózióálló tulajdonságát az akkori kohászati eljárás alapozta meg, amely során foszforfeldúsulás (kb. 1%) alakult ki a felületi rétegben. Az oszlop "öngyógyító" tulajdonsággal is rendelkezik. A felületvédelem terén a "kézzel történő felületkezelés" is hatásosnak bizonyult, naponta sok-sok turista próbálkozik az oszlop körbefogásával, ugyanis azt mondják, hogy az oszlop átölelése szerencsét hoz. Mindehhez hozzájárultak a környezeti tényezők: felállításának idején az uralkodó éghajlat rendkívül kedvező volt: tiszta levegő, minimális páratartalom (a monszunidőszak kivételével, de jégeső akkor sem fordul elő). Az eső a sima, függőleges felületről gyorsan lefolyik és felszárad, ezt segíti elő az oszlop nagy hőkapacitása (óriási tömege) is.
A delhi vasoszlop rejtélye korrózióállóságának titka Alkalmazhatták-e a nanotechnológiát? A vasoszlopban nanoméretes salakszemcsék vannak jelen. Felületét egy többrétegű film borítja. Az oszlop felszínén kialakult foszforfeldúsulás egy tömör, jól tapadó vas-foszfát (FePO4, H3PO4, 4H2O) inhibitor réteg kialakulásához vezetett. A foszfát katalitikus hatására ezt a réteget egy amorf delta-FeOOH réteg borítja, míg a külső réteg vasoxid-hidroxidokat tartalmaz.
Szanksztrit szövegek az oszlop falán
