A nyilvánosság teljes kizárásával zajlott 1958 nyarán, Budapesten a Gyorskocsi utcai állambiztonsági börtön egyik, erre a célra ideiglenesen átalakított termében Nagy Imre és társai tárgyalása.
A felvételek elsősorban Nagy Imre kihallgatását és szembesítéseit örökítették meg. A Belügyminisztérium munkatársai 1961-ben megsemmisítették a filmfelvételi anyagokat, csak egy 70 perces propagandacélból készített film maradt meg.

A propagandafilm leforgatásával Kádár János és követői az 1956-os forradalom és szabadságharc értelmetlen pusztítását, valamint Nagy Imre és társai, az úgynevezett „Nagy Imre csoport” kártékony szerepét kívánták leleplezni. A film bemutatásától azonban a Kádár-rezsim eltekintett, mert a per elsőrendű vádlottja, Nagy Imre a per során határozott, karakán viselkedésével áthúzta a per és a propagandafilm rendezőinek a szándékát, tudniillik, hogy összetörten, az életéért esdekelve, elismerné hibáit és legitimálná Kádár János uralmát.

A történelmi dokumentumfilm készítéséhez felhasználták az 1958-as propagandafilm részleteit, valamint archív film- és híradórészleteket, az 1958-as Nagy Imre és társai elleni per során rögzített hangfelvételeket, a levéltári dokumentumokat (például az MSZMP vezetőszervi, a KB titkári és a KB Agitációs és Propaganda Osztályának iratait, a Legfelsőbb Bíróság, a Legfőbb Ügyészség és a Magyar Televízió iratait) korabeli fotókat és újsághíreket. Kamerával felkeresték az egykori helyszíneket, ahol a perrel és az arról készített propagandafilmmel kapcsolatos döntések születtek, valamint a Gyorskocsi utcai állambiztonsági börtönt, ahol Nagy Imrét és társait fogva tartották, majd bíróság elé állították és elítélték. Forgattak a Kozma utcai börtön siralomházában, a mártírok kivégzésének és eltemetésének, majd újratemetésének helyszínein, a 301-es parcellában. Megszólaltatták a perben szereplő, még élő tanúkat, mások mellett Bohó Róbertet és Regéczy Nagy Lászlót, valamint a hozzátartozókat, szakértőket.