He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Eltemették a köztársaságot a Parlamentnél (fotó)

2018.09.24. 06:14 guma

Mármint komolyan.

Az Eleven Emlékmű csoport abból az alkalomból szervezett beszélgetést és performanszot, hogy a tervek szerint Nagy Imre szobrát áthelyezik a jelenlegi helyéről. A tiltakozó demonstráción először valamilyen zavaros vizet öntöttek a szobor részét képező medencébe, amitől a víz elfeketedett.

Majd behozták és a medencében elhelyezték a harmadik köztársaság koporsóját.

Végül felhúztak egy molinót a szobor mögé, ami a Műcsarnokot ábrázolta fekete oszlopokkal, úgy, ahogy 1989-ben Nagy Imréék újratemetésén volt látható.

Ezzel a héttérrel mondta el legendás beszédét az ifjú Orbán Viktor. A performansz alatt egy olyan hangmontázst lehetett hallani, amiben Orbán 1989. június 16-i beszédét illetve Beethoven Egmont-nyitányát keverték össze, de visszafelé. A “hatodik koporsóban a mi következő húsz évünk fekszik…” mondat jól kivehetően többször is hallatszott.

https://hvg.hu/itthon/20180923_Eltemettek_a_koztarsasagot_a_Parlamentnel_foto

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr8814258915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gazoló 2018.09.24. 09:19:04

ez a szoboráthelyezés már bőven meghaladja a "felköpök és aláállok és a 'seggszáj kategóriákat is(

ezernevű (törölt) 2018.09.24. 18:35:20

@gazoló:

"... a múltat végképp eltörölni, rabszolgahad indulj velünk!
a föld fog sarkából kidőlni, semmik vagyunk s minden leszünk!"

gazoló 2018.09.24. 19:52:21

@ezernevű: D

épp erre gondoltam,a számból vetted ki:::)

ezernevű (törölt) 2018.09.24. 20:16:28

@gazoló:

nem mondom meg, mire gondoltam első olvasatban. az internacionáléval kapcsolatban -eddig- nem voltak perverz gondolataim. :))))

guma 2018.09.25. 08:48:11

egyszerűen:

A dolgoknak nem egyforma...
(Írta: Laár András verse)

A dolgoknak
nem egyforma
A viszkozitásuk:
A Ragacsos lemarad,
A Folyós továbbjut.

Vagy pedig ellenben:
A cseppfolyós elcsepeg,
Míg a ragacsosnak
Ott a gazdaszervezet.

A viszkozitás fontos dolog:
A takonyról így gondolkodok.

guma 2018.09.25. 22:10:25

@gazoló: :))))

sajnos hazánkban ez örök téma, ahogy kinéz...

jaegtoer 2018.10.03. 15:29:42

A köztársaságot nem lehet eltemetni, de megmutatkozott, hogy mennyire kishitűek a temetkezési vállalkozók és mennyire tudják becsapni, félrevezetni a gyászolókat.
süti beállítások módosítása