A Szojuz–11 (oroszul: Союз–11) a szovjet háromszemélyes, személyszállító Szojuz 7K–OKSZ típusú űrhajó második repülése volt. A második személyzetes űrhajó, amelyik kapcsolódott (a Szojuz–10 csak a dokkolásig jutott), majd eredményesen dolgozott a Föld első űrállomásán. Feladat volt a második űrhajós csapatot a Szaljut–1 űrállomásra szállítani, hogy elvégezzék az üzembe helyezést és az első műszaki próbát. Váltott műszakban nagy mennyiségű műszaki, csillagászati, meteorológiai, földkutatási, orvos és biológiai megfigyelést és kísérletet végzett.

1971. június 6-án a Bajkonuri űrrepülőtér indítóállomásról egy Szojuz hordozórakéta (11А511) juttatta Föld körüli, közeli körpályára. Az orbitális egység pályája 88,3 perces, 51,6 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya perigeuma 185 kilométer, az apogeuma 217 kilométer volt. Az űrállomás megközelítése érdekében apró pályamódosító manővereket kellett végrehajtani. Hasznos tömege 6790 kilogramm. Az űrhajó napelemek nélkül, kémiai akkumulátorokkal 14 napos program végrehajtására volt alkalmas. A napelemszárnyakat még meghagyták. A személyzet 22,6 napig dolgozott az űrállomáson. Összesen 23 napot, 18 órát, 21 percet és 43 másodpercet töltött a világűrben. Összesen 384 alkalommal kerülte meg a Földet. A Szojuz–11 szerkezeti felépítését tekintve teljesen azonos a Szojuz–10-zel,

Az űrtevékenységre jellemző alapos előkészítés és ellenőrzés egy idő után rutinszerűvé válhat és a szakemberek figyelme másfelé fordul vagy egy elforduló hibát nem mérnek fel helyesen. Ez az űrkatasztrófák leggyakoribb oka. Aktív űrrepülésen eddig csak négy alkalommal fordult elő ilyen, a repülések kritikusnak nevezett időszakában, mint a leszállás vagy az indítás. Több halálos baleset fordult elő még az indítás előtti felkészülés során.

Halál az űrben

A történelem eddigi első és utolsó „űrhalála” is a szovjet űrprogramhoz köthető. 1971-ben Georgij Dobrovolszkij, Viktor Pacajev és Vlagyiszlav Volkov, a Szojuz-11 legénysége vesztette életét a Szaljut-1 űrállomásról visszatérőben. Mivel semmi sem utalt arra, hogy repülés közben probléma lépett volna fel, és az űrhajó rendben leszállt a kijelölt helyen, a mentőalakulat tagjai nagyon megdöbbentek, amikor a kapszula ajtaját kinyitva holtan találták az asztronautákat. A legénység tagjai a székükbe szíjazva haltak meg, az arcukat sötétkék foltok tarkították, az orrukból és a fülükből vér szivárgott.

A tragédiát követő vizsgálat során kiderült, hogy halálukat a kabin szellőzető rendszerének meghibásodása okozta: egy elrepedt szelep miatt lezuhant a légnyomás, és az így keletkező vákuumban pillanatok alatt megfulladtak az űrhajósok. Mivel a baleset 168 kilométeres magasságban történt, még jóval az atmoszféra határa felett, az űrben haltak meg – máig ők az egyetlenek, akik erre a „tragikusan kivételezett” sorsra jutottak. 

Az 1971. június 6-án fellőtt Szojuz-11 szállító űrhajó három űrhajósa: Georgij Dobrovolszkij alezredes, Viktor Pacajev kísérletező mérnök és Vlagyiszlav Volkov fedélzeti mérnök három hétig élt és dolgozott a Szaljut-1 űrállomáson. A június 29-30-i visszatérés idején az űrhajó leszálló kabinjának műszaki hibája miatt a levegő megszökött a kabinból és ez a három űrhajós halálát okozta. Az automatikusan földet érő kabinban a teljes kutatási anyag - a feljegyzések, a filmek, a naplók - épségben lejutott a Földre.

A Szojuz-1 végzetes repülése

Az első asztronauta, aki egy űrutazás során vesztette életét az orosz Vlagyimir Komarov, a Szojuz-1 pilótája volt. Komarov űrkapszulája 1967-ben, visszatérés közben zuhant le az orosz sztyeppén; a Starman című könyv szerzői egy KGB-s informátorra hivatkozva azt írták, a szovjet űrprogram illetékesei tudták, hogy gond lehet a leszállással, de nem törődtek vele. Jurij Gagarin és Vlagyimir Komarov a Csillagvárosban (Forrás: Europress/AFP)

A szakértők szerint valószínű, hogy a kapszula ejtőernyői mondták fel a szolgálatot. Az űrhajós és a földi irányítás közötti rádióforgalmazást rögzítő hangszalagok tanúsága szerint Komarov „sírt dühében”, amikor az kabint tervező mérnökökkel beszélt.