Az államtól rettegő topmenedzsereket talált Magyarországon egy kutatás
Magyarország államigazgatását a kétezres évek végéig a többi országhoz képest példamutatónak írta le a posztszocialista átalakulás szakirodalma, aztán hirtelen történt valami, ami miatt egyszerre a legrosszabb példa lett az országunk. Korábban kis túlzással a kompetens menedzserek által vezetett, üzletbarát fejlesztő állam legjobb megvalósulása volt Magyarország a régión belül, mostanra viszont az üzletellenes, agresszívan tekintélyelvű klánállam legsúlyosabb EU-n belüli eseteként emlegetik.
Mi történt? Ha például két évtizeden át annyira fontos volt Magyarországnak a beáramló külföldi tőke, akkor miért fordult az állam ilyen nagy erővel a külföldi cégek ellen? Miért lett az aránylag jó államból egy pillanat alatt egészen rossz állam? Az állam gyengült meg, vagy valami más történt?
Ilyen kérdésekkel foglalkozik Sallai Dorottya és Gerhard Schnyder kutatása, aminek a napokban jelent meg egy összefoglalója. A greenwichi egyetem és a loughboroughi egyetem kutatója magyar üzletemberek tucatjaival – magyar nagyvállalatok 22 felsővezetőjével, külföldi cégek 27 topmenedzserével és még 11 megfigyelővel – folytattak anonim mélyinterjúkat, amiben arra keresték a választ, hogy hogyan látják döntéshozók a magyar állam és az üzleti szféra viszonyát.
Amit elmondtak nekik, az elég lehangoló. Egy tipikus idézet egy interjúból:
Manapság az emberek szívében ott lappang a félelem a központi hatóságoktól. Elvehetnek akármit, bármit megtehetnek.
A cégvezetők valósággal rettegnek, és olyan dolgokat tesznek a megváltozott körülmények között, amire korábban nem is gondoltak volna:
Olyan döntéseket hozol, amiket stabil környezetben nem tennél. Munkát adok ennek az embernek, pénzt annak az embernek… csak hagyjanak békén! Könnyen fenyegetik vagy zsarolják az embereket.
De idéznek az interjúalanyok konkrétabb történeteket is.
Egy csomó céget felvásárolnak… maffiamódszerekkel. Az állam hatalmával. Például tudok egy magán reklámcégről, amely pártoknak csinált köztéri plakátokat. Korábban ügyeltek arra, hogy 50-50 százalékban dolgozzanak a Fidesznek és az MSZP-nek. Odament hozzájuk pár ember, és azt mondták: meg akarjuk venni a céged 50 százalékát ingyen. A cég tulajdonosai nem egyeztek bele, aztán két hónap múlva visszamentek az emberek, és azt mondták, a cég 80 százalékát akarják. A tulajdonosok ebbe sem mentek bele, erre két hét múlva megjelent a törvény, ami betiltotta a plakátok kihelyezését az villanyoszlopokra, amivel a cég értékére a tizedére esett vissza
– mondta az egyik interjúalany a sztorit, amiből nagy vonalakban rá lehetett ismerni az Esma nevű plakátcég történetére. Hasonló dolgok történtek egészen nagyban az egyik cégvezér elmondása szerint:
Olyan nehézzé és drágává tették a külföldi cégek működését, hogy gyakorlatilag kikényszerítették az eladásukat. Szabályozással levitték a lakossági gáz- és áramárakat olyan szintre, hogy csak veszteséges lehetett a működés, aztán még kivetették a közműadót is. Nem volt venezuelai típusú államosítási hullám, de nagy erőfeszítéseket tettek, hogy csökkentsék a cégek értékét, és aztán megvehessék őket olcsón. Ez történt a közmű- és a bankszektorban is.
Egy külföldi kiskereskedelmi cég vezetője így fogalmazott:
Szektoradók, pénzügyi válságadó, vasárnapi zárva tartás, ezek mind azt a célt szolgálták, hogy a magyar tulajdonú láncok kerüljenek helyzetbe, és hogy tulajdonosváltást kényszerítsenek ki a szektorban. Ez még nem történt meg. De úgy érezzük, még mindig ez a cél, ezért folyamatosan figyelnünk kell, hogy a kormány milyen törvényekkel vagy más módokon akarja ránk kényszeríteni a tulajdonosváltást. Ebből a szempontból az állam ural mindent.
Az egyik magyar cég vezérigazgatója jogi eljárást szeretett volna indítani a kormánnyal szemben, mire:
Berendeltek a minisztériumba, hogy találkozzak a külügyminiszterrel (…). Nagyon udvariatlan volt, és azt mondta: bármi lesz, ő a székében fog ülni a következő nyolc évben, és ezért azt javasolja, ne indítsuk el az eljárást, mert ő éreztetni fogja velem a döntésem súlyát (…). Öten voltak még a szobában.
Sallai és Schnyder nem állnak meg az anekdotázásnál, elméleti szintre emelik a kérdést. Szerintük a magyar állam 2010-es évekbeli gazdasági visszacsúszása három olyan technikában csúcsosodott ki, amelyek segítségével az állam, vagy az állam igénybevételével egyes magánszereplők a saját akaratuk alá rendelik a magángazdaságot.
- Jogi és szabályozási változtatások: a feltételek jól meghatározható érdekeltek számára kedvező, mások számára hátrányos változtatása meglévő, szabályozott piacokon.
- (Újra)államosítások: az állam valójában nem egy fejlesztési koncepció keretében, hanem az államot irányító csoport hatalmának kiterjesztése érdekében vásárol (vissza) vállalatokat vagy vagyonelemeket, amiket aztán esetenként alacsony áron újra magánkézbe juttat.
- Kényszerített kivásárlások: politikához közeli szereplők cégeket vagy szektorokat szereznek meg zsarolással. A szerzők itt utalnak az oroszországi rejdersztvo (zsákmányszerzés) gyakorlatára.
Mi a közös ezekben a mechanizmusokban? (Már azon kívül, hogy nem a nemzetgazdaság fejlesztéséről, hanem egy szűk érdekcsoport hatalmának és vagyonának kiterjesztéséről szólnak.) Hát az, hogy egy hozzáértő állami bürokrácia nélkül nem lehetne működtetni őket.
Ezért a formálódó magyar klánállam legfontosabb jellegzetessége a kompetens állami bürokrácia megszállása volt. Fontos volt ebben a folyamatban a köztisztviselőkről szóló törvény módosítása, amiben lehetővé tették azt, hogy lényegében indok nélkül kirúgják az állami alkalmazottakat. Emiatt alárendeltté és könnyen zsarolhatóvá vált az egész közigazgatás, és a politikai kinevezettek háttérbe szorították a hivatásszerű tisztviselőket. Ezt egyébként lényegesen udvariasabban ugyan, de az OECD is megállapította nemrég:
Az így létrejövő rendszerben aztán nagyon összpontosított lett a hatalom, belső ellenállás nélkül mennek át a kezdeményezések felülről, és ez fokozta a kiszámíthatatlanságot az üzleti életben.
Sallai és Schnyder szerint Magyarországon ma már nem csak arról van szó, hogy magán érdekcsoportok megszállták az államot (ez a sokat emlegetett state caputre), ilyen ugyanis inkább gyengébb, védekezésre képtelen államokkal szokott megtörténni. Precízebb meghatározásuk szerint egy klánra emlékeztető, szűk elit belülről gyarmatosította a magyar államapparátust, hogy aztán eszközként használja fel azt saját céljaira. A visszacsúszást tehát éppen hogy az erős és hozzáértő bürokrácia teszi lehetővé, ez a fő eszköz.
Más kérdés, hogy a kialakulóban lévő magyar klánállam éppen hogy magát gyengíti: ha egy klán egy-egy tagja magáncéljaira használja az államot, gyakran a közérdek kárára, akkor gyakorlatilag privatizálódik az állam. Ez azt is jelenti, hogy egyre kevésbé tud autonóm szereplőként fellépni a társadalomban.
Az egyik üzletember így fogalmaz:
Én úgy látom, hogy Magyarországon nem az állam vetélkedik a magáncégekkel, hanem magánemberek vetélkednek egymással az állam infrastruktúráját felhasználva. Ma már fejlettebb rendszerben irányítják a politikusok a gazdaságot; már nincs szükségük pénzesdobozokra. Egyszerűen csak senki másnak nem adnak állami megrendeléseket, mint a saját, kivételezett cégeiknek.
Egy másik így:
Amit csinálnak, az nem politikai, hanem gazdasági profitszerzés. Az elit egy része azt gondolja, rá kell tenniük a kezüket néhány szektorra, mert azok nyereségesek. (…) Az állam mögött személyes és céges érdekek vannak.
Egy harmadik így:
A helyzet, amikor a gazdasági és a politikai szféra el van választva egymástól, és korrupt kapcsolatban áll egymással – ennek vége. Már nem ez a helyzet. Ma már ez a két szféra egy és ugyanaz. Senki nem jöhet be ebbe a rendszerbe kívülről.
Egy negyedik pedig így:
A kormányzat a gazdaság tetejére helyezte magát. Ahol nagy közbeszerzés van, ott politikai alkuk uralkodnak. A cégeknek el kell nyerniük a politikusok jóindulatát. A politika mögött mindig magánérdekek vannak.
Ezek a rendszerek, ahol egy-egy szűk érdekcsoport nem csak a zsákmány egy jelentős részét szerzi meg, hanem azt is meghatározhatja az állam irányításával, hogy ki férhet még hozzá, szinte megingathatatlanul stabilnak tűnnek – erre gondol például Branko Milanovic szerb közgazdász, amikor “többpárti kleptokráciáról” ír. Sallai és Schnyder szerint viszont az állam lassú lemorzsolódása arra utal, hogy egyáltalán nincs egyensúlyi helyzetben a magyar klánállam – igaz, a gyengülés elég lassú folyamat lehet még
https://g7.24.hu/allam/20180116/az-allamtol-rettego-topmenedzsereket-talalt-magyarorszagon-egy-kutatas/
