He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Már az országgyülés sem ellenőrízheti a kormányt?

2018.01.11. 08:00 guma

Brutális volt az államháztartás hiánya 2017-ben

Az államháztartás hiánya tavaly 1974 milliárd forint volt, ami 807 milliárddal magasabb az országgyűlés által engedélyezettnél  

Zavarba került a Nemzetgazdasági Minisztérium, ugyanis az eredetileg meghirdetett időponthoz képest csak félóra csúszással közölte minden idők legrövidebb államháztartási hiányjelentését. E szerint 2017 egész évben az állam 1973,9 milliárd forinttal költött többet a bevételeinél, ez az elmúlt 12 év legmagasabb hiánya, ennél még a válság sújtotta 2008-ban is lényegesen kisebb volt a deficit.

A NGM zavara érhető, hisz a a parlament 2016 tavaszán a 2017-os költségvetést még 1166,4 milliárd forintos hiánnyal fogadta el, vagyis a kormány ennél 807 milliárd forinttal magasabb deficitet hozott össze parlamenti felhatalmazás nélkül. Ami jól mutatja, hogy a parlament milyen mértékben nem képes ellátni ellenőrzési funkcióit a kormány felett. Az NGM közleménye abban is rendhagyó, hogy a jelentős késés ellenére semmi magyarázatot nem nyújt a 807 milliárd forintos hiánytúllépésre, holott tudható, hogy az uniós utalások egész évben történő elmaradása, illetve azok megelőlegezése okozta a hiány jelentős részét.

Nem álltak le a pénzszórással

A kormány az év utolsó hónapjában is szórta a pénzt: hiába ekkor folytak be a társasági adóbevételek, az utolsó havi hiány is hatalmas, 334 milliárd forint lett, ami nem lenne példátlanul magas, ha az előző 11 hónap nem lett volna nagy mértékben veszteséges. Az év utolsó hónapjára a kormány egy kétmilliárd milliárd eurós (620 milliárd forintos) átutalást várt Brüsszelből – ami végül megérkezett, ennek ellenére keletkezett hatalmas hiány, ami arra utal, hogy decemberben megint pénzszórásba kezdett a kormány. A részletes számokat január 20-a után közlik.

Addig annyit lehet tudni, hogy az első 11 hónapban a kormány 1925 milliárd forintnyi „uniós támogatást” fizetett ki, pontosabban előlegezett meg, miközben Brüsszel mindössze 381,7 milliárd forintot utalt át. Decemberben azonban megváltozott a kép: az Európai Bizottság 633 milliárd forintnyi támogatást utalt át, így egész évben 1015 milliárd forint érkezett Brüsszelből. Ezzel szemben az uniós támogatások megelőlegezésre 2555 milliárdot fizetett ki a kormány vagyis 1540 milliárd forintnyi támogatást hitelezett meg a kormány, amely csak idén folyhat be.

Választási üzemmódban az NGM

A helyzet abból a szempontból is kedvező a kormány számára, hogy az unió által figyelt eredményszemléletű hiány akár a GDP 2 százaléka alá is bekúszhat a tervezett 2,4 százalék helyett. Ez is az uniós pénzeknek köszönhető, ugyanis eredményszemléletben az uniós támogatásokat arra az évre kell könyvelni, amikor azokat elköltötték. Ráadásul az uniós pénzeket kifizetik az önkormányzatoknak, ám azok azt nem tudják elkölteni, így várhatóan az önkormányzatok jelentős – az NGM szerint 618 milliárd forintos – várható többlete helyrebillenti központi alrendszer 2000 milliárd forintot közelítő hiányát.

A mai nap nem ez az első kellemetlen adat a kormány számára. A novemberi ipari adatok 2,1 százalékos visszaesésről tanúskodnak az előző hónaphoz mérten, így az évesített növekedési ütem 5,1 százalékra esik vissza, ami nem tükrözi vissza a kormány hatalmas ipari konjunktúrához és növekedéshez fűzött reményeit.

A figyelmeztető jelek ellenére a kormány hallgat, az NGM választási üzemmódba kapcsolt, ami gyakorlatilag a szakmai sajtó számára hírzárlatot jelent. Az NGM olyan, korábban példátlan intézkedéseket hozott, mint például a nem kormányzati sajtó negligálása a tárca rendezvényein, több lap már rendszeresen nem kap meghívást a tárca szakmai rendezvényeire. Az NGM most is egy zártkörű tájékoztatót tartott, ahol a Banai Péter Benő, az NGM államtitkára az MTI szerint azt mondta, hogy az európai uniós módszertan szerint az államháztartás GDP-arányos hiánya a 2,4 százalékos célnál kedvezőbb lett, 2 százalék körül alakulhatott 2017-ben, az államadósság pedig 1,5 százalékponttal tovább csökkent. Az államtitkár megjegyezte: amennyiben az EXIM kitettségeit a kormány álláspontjának megfelelően a kormányzati szektoron kívülre sorolják a brüsszeli vita lezárultával, akkor az év végi államadósság a GDP 72,4 százalékra mérséklődött a 2016 végi 73,9-ről. Az EXIM-mel együtt számított mutató a 76 százalékos szintről 74,5 százalékra csökkent – tette hozzá.

https://zoom.hu/hir/2018/01/08/brutalis-volt-az-allamhaztartas-hianya-2017-ben-12-eve-nem-lattunk-ilyet/

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr9813560939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása