Szele Tamás: Good news: no news
Hát kérem, most tessenek még független netes sajtót olvasni magyarul, míg lehet, mert nemsokára bizony könnyen megeshet, hogy el fog tűnni a maradéka is, és ez most speciel nem a kormány szorgos harcának lesz köszönhető. Hanem magának a Facebooknak, bár ettől függetlenül nincs kizárva, hogy Semjén Zsolt elmondat pár misét Mark Zuckerberg lelki üdvéért örömében.
Szóval, miről is van szó? Amíg mi itt tépjük-marcangoljuk egymást mindenféle szalmaszálnyi kérdések kapcsán, addig a közösségi oldal változásokat vezet be és tesztel. Méghozzá szép alaposan előkészített változásokat, megfigyelhető a fokozatosság a folyamatban.
A változások célja az online sajtó megfojtása.
Nem csak Magyarországon, az egész világon.
Persze, ezt így, deklaráltan senki sem nyilatkozta, ellenkezőleg, az újításokat természetesen a felhasználók kedvéért és érdekében eszközlik, kifejezetten ők kérték, tetszik tudni, mint május elsejei felvonuláson a résztvevők a munkásőr-kórust, valahogy az sem maradt ki soha a kívánságműsorból.
Na, akkor lássuk, mi változik.
De mi az az instant cikk? Már ez is egy 2015-ös újítás volt: aki mobilról FB-ozik, megfigyelhette, hogy a készülékről a sajtócikkekre mutató linkek kicsit lassan, hektikusan nyílnak meg, ezen segítene az Instant Articles funkció. Gyorsabb a megnyitás, az igaz, de… de mostantól fizetni kell érte. Egyelőre még tesztelik a dolgot, pár nagy forgalmú híroldallal (The Los Angeles Times, Hearst, The Economist és The Washington Post), de ha látják, hogy jövedelmező, bevezethetik minden híroldal számára is. Úgy fog működni, a Facebook közleménye szerint, hogy a felhasználókat egy előfizetői link fogadja abban az esetben, ha elérik a cikklimitet (ez most napi tíz írás), az előfizetésekből származó bevételekből pedig 100 százalékban az adott kiadó részesül.
De miért baj ez? Hiszen megoldódni látszik ezzel az online sajtó alapgondja, a finanszírozás!
Azért, mert Amerikában lehet, hogy odavágják a jóemberek azt a pár dollárt, elfogadják a korábban több száz éven keresztül megkérdőjelezhetetlen tényt, miszerint az újság nem ingyenes szolgáltatás és nem jár alanyi jogon, de Magyarországon senki sem fog egy büdös kanyit sem fizetni. A magyar olvasók nagy része különben most is azt hiszi, hogy a Facebook használata alapjog, a sajtót pedig az állam tartja el az ő adójából (igen, a függetlent és az ellenzékit is), bár nem tudom, miért fizetne a kormány a tulajdon kritikájáért, de lesz majd olyan derék konteós, aki majd elmagyarázza ezt nekem, ezt kicsit sem kétlem. Ebből fakadóan már most olyan a helyzet, hogy a független online sajtó ingyenes fogyasztói valóságos fizető vendégként szólogatnak bele időnként a szerkesztésbe, de akár az írásba is, ha tehetik (tisztelet a kivételnek), tessék csak elképzelni, hogy ezért mondjuk holnaptól már fizetniük is kéne.
Akkora sajtóátkozás nem volt még a Kárpát-medencében, amekkora ez után következne. Mindenki jognak fogja fel az online sajtó ingyenes fogyasztását, az senkit sem érdekel, hogy mit fog enni a sajtómunkás és miből.
Ha ez szóba kerül, legyintenek és azt mondják: „van ott pénz”.
Jelentem, nincs, nem is véletlen, hogy egy csomó hírportál évek óta gyűjti az adományokat, és hát elég sok független online lapot ingyen suszterolnak össze a munkatársak (mondjuk, ez viszont a szakmaiság rovására megy, hiszen az ingyenmunkát a szerkesztő nem nagyon kritizálhatja, aki hibázik, nem szankcionálható, az is szép tőle, hogy pénz nélkül megírja, amit megír).
Mármost, akkor hogy is lenne a szép új világ Zuckerberg mester fiai szerint? Én megírom ezt a jegyzetet, az elmegy a szerkesztőhöz. A szerkesztő elhelyezi a lapban, a lap tulajdonosa bizonyos összegért elhelyezteti az egész sajtóterméket az „instant cikkek” közé, majd, ha a nyájas olvasó tíz írásnál többet akar tőlünk naponta olvasni, akkor online fizet érte x összeget, ami viszont a lap tulajdonosánál landol, és ebből majd én is kapok valamennyit. Ó be szép lesz, ó be jó lesz – csak éppen eleven ember nem fog fizetni Hunniában azért, hogy olvashasson. Tapasztalatból mondom: egy másik online lapnál három éve kihelyeztünk a kollégákkal egy adománykérő linket a főoldalra. Három év alatt érkezett rá összesen kétezer forint… egyetlen olvasónak jutott eszébe, hogy adakozzon a független sajtó javára.
Egynek.
Na jó, mondhatnánk, az olvasó majd olvas napi tíz írásnál kevesebbet hírportálonként, a cikkek így is kimennek a hírfolyamba, legfeljebb nem lesznek instantok, a lapot meg majd valahogy eltartják a hirdetések, elvben eddig is így volt.
Súlyos tévedés, kérem, súlyos tévedés.
Most jön Márkus testvér második újítása!
Egyelőre még csak hat országban tesztelik kísérleti jelleggel, úgymint Szlovákiában, Srí Lankán, Szerbiában, Bolíviában, Guatemalán és Kambodzsában, de a közösségi oldalnak az a terve, hogy a fizetett instant cikkeket kivéve MINDEN híroldal MINDEN írását átrakja a „felfedező hírfolyam” nevű funkcióba. Ezt még megtalálni sem könnyű, létezik, csak jól el van dugva. „A vállalat szóvivője a Mashable kérdésére elárulta, a Facebook igyekszik a felhasználók azon igényét kielégíteni, hogy több bejegyzést lássanak a barátoktól és ismerősöktől.” (HVG)
A szlovákiai eredmények azt mutatják, hogy az összes híroldal forgalma visszaesett a töredékére, márpedig azt megint nem mindenki tudja, de az online hirdetést a hordozó anyag olvasottsága alapján fizetik, ugyanis nem mindegy, ötszázan látják-e azt a nyüves bannert vagy ötvenezren. Ez bizony már zsebbe vágó kérdés. És ez bedönthet egy csomó magyar híroldalt, elsősorban azokat a kisebb független oldalakat, amelyek eddig a hirdetésekből szedték össze legalább a szerver havi díját (sokkal több nem jön be kis lapoknál). De elsodorhatja az Index vagy 444 méretű nagyobbakat is, hiszen náluk is kritikus érték az elérések száma. Attól függ a hirdetési bevétel.
Mi lelte Zuckerbergéket?
Két dologra tudok csak gondolni.
Egyfelől, Márkus testvérnek mérhetetlenül elege lehet az online sajtóból, írjon az igazat vagy hazugságot, mindegy már neki, az elnökválasztás és az azt kísérő botrányok után minél kevesebb hírt lát, annál boldogabb.
Másfelől ez a két újítás alapvetően azt a célt szolgálja, hogy a lapkiadók és -tulajdonosok fizessenek a Facebooknak, ha lehet, minél többet, és ezt a kiadást az olvasókon vasalják be. Ezt a gazdasági modellt nevetve vállalhatja mondjuk egy tőkeerős és hatalmas forgalmú Washington Post vagy Guardian, de a kisebb halak belepusztulnak. Amit Márkus bátyó ugyan sajnálni fog magánemberként, de igazából teljesen hidegen hagyja. A Facebook ugyanis üzleti vállalkozás, nem pedig népjóléti és ismeretterjesztő intézmény.
Le a hírekkel!
Illetve, legyen az online sajtó a print mintájára a gazdag cégek monopóliuma: nekünk meg majd maradnak a kiscicák gombolyaggal és Micike néni töltött káposztája, mint esztétikai élmény.
Azokból még sosem volt baj.
Bezzeg a hírekből mindig.
Good news: no news, ugye, Márkus?
Szerző: Szele TamásForrás: Huppa
Newsweek / AP
Oroszország nem csak amerikai demokratákat és Hillary Clinton kampányátt vett célba, hanem számos jelentős amerikai vezető mailjeit, és ez több mint egy évvel a választások előtt vette kezdetét.
A Fancy Bear elnevezésű orosz hackercsoport – amelyet, mint számos cyberbiztonsági cég kinyomozta, kapcsolatok fűznek a GRU orosz katonai titkosszolgálathoz -, 573 vezető amerikai diplomata és biztonsági ember mail címét igyekezett feltörni. Ez egy listából derül ki, amely az AP hírügynökség rendelkezésére áll. A megtámadottak között volt John Kerry akkori védelmi miniszter, Philip Breedlove akkori NATO-főparancsnok, az amerikai tábornoka, egyik elődje, Wesley Clark hadseregtábornok, valamint Clinton belső körének számos tagja, Colin Powell volt külügyminiszter és mások, mind a demokrata, mind a republikánus oldalról. A listát a Securworks cyberbiztonsági cég találta meg, amikor a Fancy Bear 2015 márciusa és 2016 májusa közötti tevékenységét kutatta, és a hackercsoport az adathalászathoz használt listát véletlenül nyitva hagyta. A Wikileaks 2016 májusában és októberében olyan emaileket publikált, amelyet az amerikai titkosszolgálatok szerint a Demokrata párttól, Hillary Clintontól és Clinton kampányigazgatójától, John Podestától szereztek hackelés útján. 2017. januárjában az amerikai titkosszolgálatok jelentést adtak ki, amelyben ezeket az emaileket az Krenl által indított és irányított hackelési és dezinformációs kampánnyal hozták összefüggésbe. jelenleg egy Robert Mueller vezette csoport és a Fehér Házban folytatott nyomozás folyik a történtek további részleteinek független feltárására. Hét elején közzétett dokumentumok kimutatják, hogy George Papadopoulosnak, a Trump-kampány külpolitikai tanácsadójának egy orosz forrás azt mondta: az oroszok Clintonról „mocsokkal és emailek ezreivel rendelkeznek”. Moszkva tagadta, hogy bármi ódon próbált volna beavatkozni az amerikai választásokba, és meghackelt volna amerikai politikusokat, vagy pártokat. Rácz András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem orosz ügyekre szakosodott biztonságpolitikai szakértője a lista láttán azt mondta az AP hírügynökségnek: semmi kétsége afelől, „hogy mindez a Kreml munkája”. A megtámadottak között volt többek között Szerhij Lescsenko ukrán parlamenti képviselő, aki a Tump-kampányban azt állította, hogy Paul Manafort, a kampány korábbi vezetője pénzt kapott Viktor Janukovics volt ukrán miniszterelnöktől. (Manafort ellen vádat emelt pénzmosás miatt a Mueller-csoport.) Ugyancsak a megtámadottak között volt Marija Alehina, a Pussy Riot elnevezésű, Putyin-ellenes orosz aktivista csoport tagja, és Alekszej Navalnij korrupció-ellenes orosz aktivista, vagy ukrán katonatisztek. Michael Kofman, a Woodrow Wilson Nemzetközi Központ elnevezésű washingtoni intézet orosz katonai kérdésekkel foglalkozó szakértője azt mondta: „Ha nem Oroszországról van szó, akkor ezeknek az embereknek a hackelése hatalmas időpocsékolás. Egyszerűen nem látható, hogy bármely más ország miért tanúsítana különös érdeklődést ezeknek az embereknek a tevékenysége iránt”.
http://www.newsweek.com/russian-hacker-hit-list-featured-john-kerry-top-us-generals-699306
Newsweek
A hetilap a The Daily Signal című orgánumból átvett cikket közölt „Orbán a szomszédos országokban élő diaszpóra felé nyúl” címmel. Orbán Viktor akkor van a legjobb formában, amikor nemzete szuverenitását védelmezi a beavatkozás ellen, legyen az Soros György liberális progresszivizmusa, vagy az EU. A legrosszabb formában akkor van, amikor beavatkozik a körülötte lévő többi szuverén nemzetállam önrendelkezésébe. A legtöbben ma már – bár fogcsikorgatva -, beismerik, hogy Orbán győzött a bevándorlás körüli érvelésben. Az Angela Merkel által megtestesített nyitott ajtók politikáját ma már hibának látják. A megítélés Európa szerte mind a retorikában, mind a politikában elfordult a merkeli megközelítéstől. Amint a legutóbbi választásokból látjuk, Csehországban és Ausztriában az Orbán populizmusból Európa-szkepticizmusból és a nemzeti szuverenitást védelmező keverékét támogató pártok győzelmet arattak a berendezkedett pártok felett. Merkel is rosszul jött ki a választásokból: várhatóan kancellár marad az új koalícióban, de gyenge. Orbán pártja pedig jól áll a választások előtt, és ha újra miniszterelnök lesz, nem csak Ausztriában és Csehországban lesznek potenciális szövetségesei, hanem Szlovákiában és Lengyelországban is. Sajnos azonban Orbán bajt kever Ukrajnában és Romániában. Sok néven lehet ezt nevezni – kisebbségi jogoknak, multikulturalizmusnak, vagy sokszínűségnek – de a lényege az, amit sokan irredentizmusnak neveznek, ez pedig az Encyclopedia Britannica szerint „területi követelés nemzeti, etnikai, vagy történelmi alapon”. A cikk felsorolja, hogy Magyarország nagy területeket és sok állampolgárt vesztett a trianoni szerződéssel, majd a második világháború után, és így ma mintegy 156 ezer magyar anyanyelvű – más szóval etnikai magyar – él Ukrajnában, mintegy 1,5 millió a sokkal kisebb lakosságú Romániában, továbbá eltérő számban élnek Szerbiában, Horvátországban és Szlovákiában is. A gond jelenleg az, hogy Ukrajna elfogadott egy olyan oktatási törvényt, amely a legtöbb középiskolát az ukrán nyelv használatára kötelezi. Ez érinteni fogja az ott élő etnikai magyar gyerekeket, akik közül a hírek szerint sokan nem beszélnek folyékonyan magyarul. Tiktakozásul ez ellen Orbán felszólította az európai külügyminisztereket, hogy vizsgálják felül az unió Ukrajnával kötött partnerségi szerződését. A magyarok nagyon-nagyon gyűlölik, ha nem magyarok azt mondják nekik, hogy „essenek már túl ezen”, és ezt nem is tesszük. De az új ukrán törvény a jelek szerint racionális megközelítést alkalmaz. Minden országnak joga van ahhoz, hogy az egységének megszilárdításán dolgozzon, és ehhez a legjobb út a nyelv. Ha egy kormány másodosztályú állampolgárokként kezeli a nemzeti kisebbségeket, akkor ezt szóvá kell tenni, és meg kell szégyeníteni az illető kormány nemzetközi szinten. Ukrajnát valószínűleg sokkal jobban idegesíti a 8 millió etnikai, és további 14 millió orosz anyanyelvű polgár jelenléte, mint a 156 ezer magyaré, különösen azért, mert az oroszokat Vlagyimir Putyin ürügyként használja az Ukrajna elleni háborúhoz. Legjobb esetben is bárdolatlan az adott geopolitikai kockázatok között Budapest fenyegetése, hogy ha nem változtatják meg a törvényt, kisiklatja Ukrajna Nyugathoz fűződő kapcsolatait. Orbán hosszú távú bajt szít Romániában is, amikor a főleg Erdélyben élő, sokkal nagyobb etnikai kisebbséget igyekszik csábítgatni, hogy vegyenek fel kettős állampolgárságot, továbbá regisztráljanak és szavazzanak a jövő évi magyarországi választásokon. És azt is akarja, hogy ugyanők szavazzanak a romániai választásokon is – a magyar kisebbséget képviselő RMDSZ-re. A probléma az, hogy a Nyugat ezt jóváhagyta, amikor megengedte a kettős állampolgárságokat. Európa tele van ilyen esetekkel, és ha minden ország ügyet csinálna ebből, annak soha nem lenne vége – írta a szerző, és felsorolt jó néhányat. Az amerikaiak csak örülhetnek, hogy történelmük ezt nem hozta magával, és az Egyesült Államoknak érdekében áll, hogy ezek a feszültségek elüljenek. Orbán túlságosan is jól érti a nyelv és az etnikai identitás erejét, nyilván ezért akarja, hogy a magyar anyanyelvűek megőrizzék erős kapcsolatukat az „anyaországgal”. Adódik a kérdés: arra számít, hogy az egykor elvesztett területeket valamikor vissza lehet szerezni? És ezt a kérdést bizonyosan sokan felteszik Kijevben, Bukarestben és számos közeli fővárosban.
Orbánnak az egyéb készségeihez diplomáciát kellene hozzáadnia, és olyan megoldásokat kellene javasolnia, amelyek lehetővé teszik az etnikai kisebbségek védelmét az egész térségben, de úgy, hogy közben figyelembe veszik a mindenkori nemzeti kormányok egységhez fűződő érdekeit. Orbán sokak nevében beszél, akik sorsukat az erős, magabiztos, szuverén nemzetállamok Európájában látják. Ám ha foglyul ejtik őket a múlt terhei, akkor ez aláássa ezt a jövőt – írta a szerző.
http://www.newsweek.com/hungarys-orban-reaches-out-diaspora-next-door-699891
Euractiv
Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője szerdán azt mondta, hogy Andrej Babis új cseh kormánya szövetséges lesz a Brexit után szükséges reformok előre vitelében. Babis azt ígérte szavazóinak, hogy jobban fogja vezetni az államot, harcol a korrupció ellen, és kemény álláspontra helyezkedik az EU túlzásaival szemben. Ám a diplomaták, elemzők és megfigyelők aggodalmuknak adtak hangot, hogy Babis mélyebb integráció elleni álláspontja, a menekültügyi politikával szembeni bírálatai és az euró bevezetésével szembeni hűvössége további árkokat nyithat az unió végrehajtó testülete és a közép-európai szövetségesek, különösen a bizottság, továbbá Magyarország és Lengyelország között máris látható szakadások mellett.
Babis inkább Európa-barát hangot ütött meg, de azt mondta, hogy Európának változnia kell. Babis pártja, az ANO az Európai Parlamentben az erősen integrációpárti liberális frakcióban foglal helyet. Verhofstadt, a frakció vezetője
szerdán találkozott Babissal, és ezt követően kijelentette: nőnek a reform esélyei Európában olyan területeken, mint a védelem, a migráció és az euró-övezet irányítása. „Az Andrej Babissal tartott találkozóból azt vontam le, hogy számíthatunk az ANO támogatására a reformokban” – mondta Verhofstadt.
Babiš megismételte, hogy ellenzi a kétsebességes Európát, és azt mondta, hogy Európának jobban el kellene gondolkodnia a Brexiről.
Die Presse
Amennyiben Sebastian Kurz (ÖVP) és Heiz-Christian Strache egymásra talál egy koalícióban, akkor az osztrákok annak a magyar kormánynak a barátai lesznek, akik a Soros György, a legsikeresebb élő magyar ellen antiszemitizmust folytat. Ausztriának olyan kancellárja lesz, akinek nincsenek saját tervei, hanem az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) eszméit veszi át. És Olyan Osztrák Néppárt lesz, amely csak jobbra tud befordulni. Strache nem lesz megbízható partnere Kurznak, és nagyon nehéz elképzelni, hogy Kurz és Strache hosszú távon stabil kormányt tud alakítani – írta Andrew Klerig az oklahomai egyetem tanára, politológus cikkében, amely azt elemzi, hogy Amerikában hogyan látják az ausztriai választások eredményét. Klerig kifejtette, hogy Amerikában nagyon keveset tudnak Ausztriáról. Kurzot, aki nem fejezte be egyetemi tanulmányait, tapasztalatlansága miatt nem fogják komolyan venni – olyan lesz, mint Donald Trump, csak atomfegyverek nélkül. Ausztria most az illiberális Magyarország és Lengyelország pályájára tart, ahol nem lesz befolyása európai szinten. Ezt a részt csak annyiban észlelik Amerikában, hogy a szerző zsidó barátai azt kérdezik: „Ezek most visszajönnek Európában? Mehetek oda nyaralni, nem kell félnem?”. Klerig persze biztosítja a kérdezőket arról, hogy Ausztria stabil demokrácia, de a félelem szerinte jogos, amennyiben Strachénak, Hofernek és a társaiknak lesz beleszólási lehetősége. Hozzáteszi: Jól mutatja az ausztriai választások amerikai érzékelését, hogy Daniel Baer, az Egyesült Államok volt nagykövete az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnél (EBESZ) a Twitteren azt írta: „A konzervatívok és nácik koalíciója”. És ez szégyen: az ÖVP-FPÖ koalíció káros lesz Ausztria nemzetközi érdekeire, és külföldön az FPÖ-t kizárólag neonáci pártnak látják. Pedig mennyivel jobb lenne, ha Ausztria újra jelentős szerepet tölthetne be Európában, például a kis európai államok vezetőjeként – írta a politológus.
(A DK sajtószemléje.)
Die Zeit
A német kormnynak feltétlenül magáévá kell tenni Emmanuel Macron francia elnök reformjavaslatait – követelte a német liberális lap. Európa számára ezek a hetek kijózanítóak. A nacionalisták, regionalisták, szeparatisták, populisták és protekcionisták szorgosan fáradoznak azon, hogy szétverjék az egyesült Európa nagy művét. A szélsőjobb Alternatíva Németországnak (AfD) sikere is a félelmet tükrözi: a félelmet az újtól, az idegentől a globalizáció versenynyomásától, a biztonság elvesztésétől. A britek Európától akarnak elszakadni, a katalánok Spanyolországtól, a lombardok és velenceiek Rómától. A szavazók nem bíznak abban, hogy Európa meg tudja őket védeni ezektől a veszteségektől. Ezért a jól ismertben keresnek menedéket, többnyire a nemzetállamban. Persze mindenütt akadnak olyanok, akik nem akarnak a kis államok és a provincializmus útjára lépni. De a hangot manapság azok adják meg, akik a múltban keresik a megoldást. Máris az EU-n belüli, új keleti tömbről van szó: a V4 államok együtt nem akarnak menekülteket fogadni. Legalább egy politikus szembeszáll a populizmussal: Emmanuel Macron arról próbálja meggyőzni az európaiakat, hogy a nemzetállam, vagy egyenesen a régió szuverenitása a globalizált világban kiméra, és hogy csak Európa egésze tudja megvédeni a polgárokat Amerika, Oroszország, vagy Kína hatalmi igényétől és gazdasági erejétől. De hol marad a berlini válasz? Jürgen Habermas filozófus követelte, hogy az új német kormánynak, „amennyiben egyáltalán van még valakinek kedve”, fel kell vennie a francia elnök labdáját, amely most a német félnél pattog. „Már pusztán a halasztás, vagy az elmulasztás politikája is elegendő lenne a történelmileg egyedülálló esély eljátszására” – figelmeztetett a der Spiegel című hetilapban Habermas. Berlinben semmi, de semmi nem érezhető abból a lelkesedésből, amellyel Macron igyekszik újjáéleszteni az európai eszmét. Helyette csak ólmos rutin mutatkozik. Angela Merkel megingott választási győzelme után, amely pártbeli társai szerint súlyos vereség. A fáradtság az arcára van írva. Alig egy éve, Donald Trump győzelme után még a szabad világ vezetőjeként ünnepelték, de úgy tűnik, mostanra elvesztette energiáját. Az európai színpadon Macron jobban sugárzik. A The Economist nemrég címlapján Macront reflektorfényben, Merkelt mögötte, az árnyékban mutatta. Ám Merkelre és tekintélyére még szükség van. Németország nélkül nincs haladás Európában. Macron semmit nem érne el, ha a német kormány nem tenné a magáévá a javaslatait: ez megbocsáthatatlan hiba lenne. Macron személyében Berlinnek olyan partnere van, akivel el lehet indítani a reformokat. És csakis közös reformokkal lehet elérni stabil gazdasági növekedést, csakis így lehet fellépni az egyenlőtlenségek és a délen uralkodó nagy ifjúsági munkanélküliség ellen. Csak így lehet újra felébreszteni a derűlátást, mar csak így térhet vissza – remélhetőleg – az Európa iránti bizalom. Ha mindez kudarcot vall, olyan populista állapotok lesznek, mint az Egyesült Államokban, és már közel járunk ehhez – írta a lap.
http://www.zeit.de/politik/ausland/2017-10/emmanuel-macron-eu-reformen-5vor8
The Nation
Európa populista lázadása az utóbbi hónapokban nagy eredményeket ért el – írta a szerző, és sorolta a példákat, egyebek között Ausztriát, amely szerinte egy tekintélyes nyugati állammal bővítheti a jobboldali populisták által vezetett európai államok növekvő körét, és Csehország mellett még erősebbé, eltökéltebbé teheti Európában a közép-európai illiberálisokat. A Brexit és a katalóniai szeparatista mozgalom háttere előtt valós veszélyben van az európai projekt. A szélsőjobb izmosabb, mint valaha, és az EU és az európai politikai elit elleni támadása messzebbre jutott, mint legtöbben gondolnák. Valójában az a helyzet, hogy az európai fősodornak fogalma sincs, hogy hogyan lehetne feltartóztatni a szélsőjobb folyamatos haladását. Helyzetelemzése hibás, és válaszaik csak elmérgesítik a helyzetet. Akármilyen képet is mutat kifelé a szélsőjobb: erődített, keresztény Európát vizionál, illiberális poszt-demokráciákkal és tekintélyelvű vezetőkkel. Erejük egyik jele, hogy az Európai Parlamentben, az unió első számú demokratikus fórumán a jelen lévő pártok negyede nacionalista, és szemben áll az EZ nemzetek feletti létével. Az Európa mellett elterülő Oroszország és Törökország példaként szolgál a nacionalistáknak, akiknek Oroszország asszisztál az EU destabilizálásában finanszírozással, és azzal, hogy megszórja az internetet szélsőséges, bevándorlás-ellenes propagandával. A szélsőjobb nemzetállamról szóló víziója egyetlen etnikum elsőbbségén alapul, és ez az etnikum kormányoz belátása szerint, aszerint, hogy hogyan interpretálja a nemzet hiteit és hagyományait.
A szélsőjobbosok nem csupán protesztpártok, bár azok is: közös a koherens ideológiájuk, amely a demokráciát annak értelmezi, amit „poszt-demokráciának”, vagy „illiberális demokráciának” szoktak nevezni. Ezek olyan rendszerek, amelyekben az állampolgárok szavaznak, és a parlamentek összeülnek, de központosított, fejük tetején álló rendszerekben, amelyeket kicsi és állandó elit vezet, kezében szinte korlátlan hatalommal, amely jól szolgálja a klientúra érdekeit. Univerzumuk középpontja az a nemzetállam, amelyet az EU detronizálni akar, és amely az ő értelmezésükben egyetlen etnikum elsőbbségén nyugszik. Ez a rasszista tézis elkerülhetetlenül rosszat ígér a felfegyverzett határaikon belül a menekültek, a romák, a zsidók, és az etnikai kisebbségek számára, ahogyan tette a két világháború közötti közép-európai demokráciákban is. A populisták idei őszi győzelmei rossz hír a válságokkal küzdő kontinens számára, éppen akkor, amikor a világ többi részének a legnagyobb szüksége van egy magabiztos, liberális Európára. Németország a stabilitás pillére marad, bár az AfD előretörése és Angela Merkel gyenge mandátuma megnehezíti majd, ha nem is akadályozza meg teljesen az együttműködést Emmanuel Macronnal. Az euró-válság és az EU szembeszökő demokrácia-deficitje Merkelt, Macront és sok más vezetőt arra a felismerésre juttatta, hogy az uniónak további integrációra van szüksége, még akkor is, ha ez „kétsebességes” Európát jelent. Az európai szélsőjobb szerint ez a lehető legrosszabb megközelítés. Nem feltétlenül megsemmisíteni akarják az uniót, csak másként képzelik el: közös értékek és a politikai unió helyett a nemzetek Európájának, hatalmas szabadkereskedelmi övezetnek, amely a lehető legcsekélyebb mértékben érinti a nemzeti szuverenitást. A jelek szerint ez utóbbi elképzelés támogatóinak száma növekszik Európában, és mindaddig tovább fog növekedni, amíg az EU mai, elfogadhatatlan állapotában marad. A felmérések folyamatosan azt mutatják, hogy hogy a választók egy része minden országban erős vezetőt akar, gyanakvó a civil kultúrával szemben, nem kedveli az idegeneket és a színes bőrű embereket. Ezeknek a szavazóknak a száma rendszerint magasabb a 40 éves diktatúra után lévő Közép-Európában, és ezek a szavazók a szélsőjobboldal természetes köre. Sokan, vannak, de önmagukban csupán tüske lennének a liberális demokrácia oldalában, és nem fenyegetnék azt. Ám aggasztó, hogy ez a szélsőjobb vonzó azoknak a szavazóknak a szélesebb körében is, akik tiltakozni akarnak a sok hibát elkövető EU és a neoliberális konszenzus ellen, és úgy érzik, hogy másként nem tudnak rést ütni rajta. Az establishment konszenzusa olyan erős, hogy az Odera-Neisse határtól nyugatra lévő egyetlen nagy koalícióként működik. A pártok egyetértenek a legtöbb kérdésben, főleg az EU szentségében – még akkor is, ha beismerik, hogy a hibái súlyosak. Sok szavazó nyilván a tiltakozása kifejezésének egyetlen eszközét látja abban, hogy a szélsőjobbra szavaz. Úgy látják – helyesen -, hogy a Merkel és Macron által tervezett reformok nem elégségesek az EU alapvetően nem demokratikus struktúrájának, a lényegében német döntéshozás dominanciájának és az EU kötelező megszorítási politikájának lényegi átépítéséhez. Az Európai elit nagy része látja, hogy az EU nem mehet így tovább, de az átalakítás, amelyhez szükséges lenne a szerződések módosítása is, esélytelen a 28 tagállam közül több parlamentjében.
Az EU megosztott a nemzetállam keleti hívei és a nyugati integráció-pártiak között. Az EU-t teljesen újjá kell építeni ahhoz, hogy felléphessen a szélsőjobb jelensége ellen, a baloldalnak pedig foglalkoznia kell a populizmus legitim témáival. Ennek hiánya okozza azt, hogy az európai fősodor pártja annyira sebezhetőek a szélsőjobb, de a baloldali populizmussal szemben is. Ma Európa korszerűen gondolkodó konzervatívjainak kulcsszerepe van. Merkel tisztességgel helytállt, amikor elutasította a koalíciót az AfD-vel, de Sebastian Kurz az Osztrák Szabadságpárt csúf érveléséhez fordult. A szélsőjobb, de a fősodor pártjai is szították a félelmet, amely a menekültválság nyomán rátelepedett Európa nagy részére – ez kritikus pillanat volt a szélsőjobb felemelkedésében. Ma azonban nincs migrációs válság. Németország, valamint számos más állam kiépítette a struktúrákat a menekültek fogadásához. és a társadalomba való beillesztéséhez. A szélsőjobb pártok megtehetik, hogy a mai társadalmi problémákért a menekülteket, de az országaikban valójában nagyon kevés menekült van. Más szóval: a nemtetszés forrása nem lehet maga a migráció, vagy a migránsok, ezért nem vezethet sehová a szélsőjobb törekvése, hogy még inkább lecsap a migránsokra. Európa – és ezen belül Közép-Európa -konzervatívjainak Merkel példáját kell követnie, és nem Kurzét. És minden politikus, Merkel is, sokkal többet tehetne a migráció hasznos voltának és a sokszínű társadalmak előnyeinek megértetésére. Ez nem hosszú távú megoldás, inkább tűzfal. Közben Európának magába kell nézni: Európa saját kudarcai miatt menekülnek a szavazók a szélsőjobbhoz, és azért, mert sem a fősodor, sem a baloldal nem tud élhető alternatívákat felkínálni.
https://www.thenation.com/article/is-europes-far-right-stoppable/
The Guardian
Carles Puigdemont katalán vezető akciót követelt, de Brüsszel jeges hallgatása köteteket beszél: úgy tűnik, az EU továbbra is bízik Spanyolországban, hogy az megoldja saját problémáit. Nem véletlen, hogy Puigdemont Brüsszelben bukkant fel, miután eltűnt Spanyolországból. Az európai akcióra vonatkozó felszólítás nagy csendbe ütközött Brüsszelben és más európai fővárosokban. Egyedül a belga kormány szólalt meg, miután erre rákényszerítette a sajtó: Puiigdemot úr nem a belga kormány meghívására, vagy kezdeményezésére érkezett Brüsszelbe – tudatta a miniszterelnöki hivatal egy közleményben. A csend leleplező. nem sokkal azt követően, hogy Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök bejelentette új katalóniai választások kiírását, Donald Tusk a Twitteren fejtette ki az EU nézetét: „Továbbra is Spanyolország a tárgyaló partnerünk. Remélem, hogy a spanyol kormány az érvek erejét választja, és nem az erő érvét” – írta. Az EU nem rendelkezik semmi féle jogi mechanizmussal a közbelépéshez, mondta egy vezető tisztségviselő. Miközben az EU a jog uralmának helyzete miatt küzd Magyarországgal és Lengyelországgal, Spanyolország teljesen más eset. A lengyelországi és magyarországi fejlemények a jog uralmának és a demokratikus értékeknek a szívébe találnak, de Spanyolországra úgy tekintenek, hogy megoldja saját politikai konfliktusait. Brüsszel álláspontját színezi, hogy az EU nemzetállamok klubja, amely attól tart, hogy pici államocskákra esik szét. Jean-Claude Juncker azt mondta: nem akar olyan helyzetet látni, hogy az EU holnap 95 piciny államból álljon, már elég a szakadásokból. Precedenst teremtene más régióknak, ha hagynák, hogy Katalónia egy sietős, törvénysértő referendum alapján bejusson az EU-ba. Richard Young, a Carnegie Europe kutatója szerint az EU helyesen járt el, amikor Spanyolország jogi érvelését támogatta. „A katalán kormány egyértelműen nem olyan úton halad, amely sikerre vezethet, és nincs reális esélye egy független állam létrehozásának” – mondta. Young ugyanakkor úgy gondolja, hogy az azokban az években, amikor parázslottak a mostani válsághoz vezető érzelmek, az EU-nak többet kellett volna tennie a színfalak mögött, hogy a szembeálló feleket elvezesse egy megállapodáshoz. „Most Madridnak el kellene fogadnia, hogy ahogyan ez a válság súlyosbodik, kihatással van az unióra politikai, gazdasági, társadalmi szempontból, és így az uniónak kockázata van benne” – mondta Young, de az unió szerepét informálisnak, és csakis a spanyol kormány egyetértésével gyakorolhatónak látja. A Puigdemontot fogadó jeges brüsszeli csend alapján úgy tűnik, hogy az EU továbbra is a spanyolokra hagyatkozik a válság megoldásában.
Szerző: hj
Forrás: Huppa
A New York Times arról cikkezik, hogy magyar szakértő is véleményezte azt a digitális célpontlistát, amely azután került az AP amerikai hírügynökség birtokába, hogy a Fancy Bear nevű orosz kalózcsoport véletlenül láthatóvá tette az interneten adathalász tevékenysége eredményének egy részét. Az amerikai elnökválasztásba beavatkozó orosz hekkerek sokkal többfajta célt követtek, mint pusztán Hillary Clinton demokrata párti amerikai elnökjelölt esélyeinek a csökkentését: célba vettek különböző ukrán tisztségviselőket, orosz ellenzéki személyiségeket, amerikai katonai beszállítókat. Szerte a világon 4700 email-fiókba próbáltak meg betörni, köztük például a pápa kijevi képviselőjének a levelezésébe. Az AP beszámolója szerint a lista az eddigi legrészletesebb, perdöntő bizonyítéka lehet annak, hogy a hekkerek szorosan együttműködnek az orosz kormánnyal. A moszkvai vezetés természetesen mindent tagad.
Az internetes adatbázist több szakértővel véleményeztették. E szakértők egyike – derül ki az AP-jelentés nyomán a New York Times által közölt cikkből – Rácz András, az orosz vonatkozású biztonságpolitikai kérdések szakértője, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kutatója. Rácz András szerint minden kétséget kizáróan a Kreml és az orosz vezérkar áll a digitális „csapáslista” mögött. Ugyanígy látja Michael Kofman, a washingtoni Woodrow Wilson Nemzetközi Központ orosz katonai kérdésekkel foglalkozó kutatója. Szerinte az orosz vezetésen kívül mindenki másnak hatalmas energiapocsékolás lenne a listán szereplő célszemélyek, illetve intézmények meghekkelésével foglalkozni.
És végül arról, hogy súlyosan érintené Magyarországot, ha az Európai Bizottság javaslatának megfelelően 2030-ig fokozatosan csökkentenék az elsőgenerációs bioüzemanyag, a bioetanol felhasználását – közölte a magyar agrártárca az EurActiv című brüsszeli uniós hírportállal. Az erről szóló beszámoló kiemeli: Budapest világossá tette, hogy támogatja az úgynevezett fejlett bioüzemanyag-felhasználás elterjesztését, de nem az elsőgenerációs termékek kárára.
Az elsőgenerációs bioüzemanyagok a termesztett növényi eredetű üzemanyagok, a második generációs termékek pedig hulladékból és egyéb anyagmaradványokból készülnek – írja az EurActiv.
A portál érdeklődésére a magyar mezőgazdasági minisztérium azt az írásbeli tájékoztatást adta, hogy mivel Magyarország az unió egyik legnagyobb bioetanol-exportőre, a bizottság eredeti irányelv-javaslatának az elfogadása jelentős károkat okozna a magyar mezőgazdaságnak. Ráadásul Magyarország a termesztett nyersanyag melléktermékeként kitűnő minőségű, GMO-mentes proteintáplálékot állít elő, az intézkedés ezt az agrárterületet is sújtaná.
Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény által a megújuló energia kérdéskörére kidolgozott második irányelvtervezet szerint a hagyományos bioüzemanyag felhasználási részarányát a közlekedés-szállítás területén a 2021-re előírt maximum hét százalékról 2030-ig 3,8 százalékra kell leszorítani. Ugyanezen időpontra az úgynevezett alacsony kibocsátású üzemanyagok – mint például a megújuló elektromos energia és a fejlettnek minősített bioüzemanyagok – felhasználási részarányát legalább 6,8 százalékra kell emelni.
A visegrádi csoport országai – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – Romániával és Bulgáriával együtt közös nyilatkozatban bírálták a brüsszeli bizottsági javaslatot. Az Európai Parlament várhatóan jövő januárban szavaz az előterjesztésről.
(Klubrádió/Kárpáti János)
