Az időszámítás kezdete táján Ovidius megírta a szerelem tankönyvét: Ars amatoria (A szerelem művészete). A disztichonos mértékű erotikus tanköltemény a tudományos kézikönyvek módszerességével fejti ki témáját: tanácsokat férfiaknak és nőknek, hogyan lehet a szerelmet felkelteni, megszerezni és megőrizni. Az elbűvölő szókimondással előadott könnyed-gáláns történetek miniatűr remekművek összefűzése. Különleges mű, és Gáspár Endre fordítása formailag is tökéletes.
A szép kivitelű ajándékozásra alkalmas könyvet Győrfi András művészi rajzai illusztrálják.
PYGMALION
Pygmalion, látván, hogy ezek míly vétkesen élnek,
elborzadt buja bűnüktől, mit az asszonyi szívnek
nyújt bővebben a természet, nem vett maga mellé
asszonyt, nőtelen élt, nőtlen volt ágya sokáig.
Nagy művészettel készített szobrot eközben
hó elefántcsontból, amilyen szép nő a világra
nem születik sohasem; s a saját művébe bolondult.
Élő szép szűznek vélhetnéd könnyen e szobrot;
tán a szemérem tiltja csupán mozdulnia, vélnéd;
művészet fedi el, hogy csak művészet. Az ámult
Pygmalion az utánzott testtől gyúl szerelemre.
Ujjaival művét tapogatja: ha emberi test-e
vagy csak ivor; s hogy ivor, nem vallja be mégse magának.
Csókokat ad, s hiszi: kap; szól hozzá, tartja ölében,
és hiszi: ujjai lágy testébe nyomódnak a lánynak,
s fél, hogy kék folt kél a leányon, ahol tapogatta.
Mond gyöngéd szavakat, s azután ami kedves ajándék
mindig a lánynak, elé viszi: kagylót, síma kövecskét,
gyönge madárkákat, sokezerszinü tarka virágot,
szép liliomszálat, festett labdákat, a fákról
Heliasok könnyét; testére ruhákat is aggat;
ujjait ékkővel s a nyakát csinosítja nyakékkel;
gyöngéd gyöngy a fülére, kerül kebelére kösöntyű:
mind illik neki ez; s nem csúnyább meztelenül sem.
Sidoni bíborral készült kerevetre teríti,
hitvesnek hivogatja, pihér párnára nyugosztja
végre nyakát, valamintha csak érezhetne akármit.
Jött Venus ünnepe, mely Cyprusban mindig igen szent,
és, szarvuk körülöntve arannyal, hullnak a tulkok
áldozatul, hószín nyakukat bárd metszi keresztül,
füstöl a sok tömjén; s ő, mint kell, áldozat-adva
áll meg az oltárnál, s félénk szava szól: “Ha ti mindent,
égiek, adhattok, vágyom feleségemül…” Azt nem
merte kimondani: “Őt”, pusztán: “… egy olyant, ki
hasonló.”
Csakhogy arany Venus átértette (hisz ünnepi napján
ott volt), hogy mire áhitozik; s hogy kedvez e vágynak,
égig háromszor lobogó lánggal kimutatta.
Pygmalion hazatér, lányszobrát lánti szeretné,
ágyra lefekteti, ád csókot neki, érzi: melegszik;
ajkát nyomja reá ismét, mellére az ujját:
s lám az ivor lágyul, s már nem mereven, benyomódik
vágyó ujja alatt, valamint a hymetti viasz, ha
nap heve éri, puhul, ha hüvelyk meggyúrja, igen sok
más alakot vesz föl, használják, hasznos eképp lesz.
Ámul, félve örül, s aggódik, hátha csalódik,
most a szerelmes, a vágyott lányt érinti meg újra.
Élő test! Ereit már verni tapintja hüvelyke.
Most azután a Paphos-beli hős szívbéli szavakkal
adja Venusnak a háláját; és ajkait immár
nyomja a nem hazudott ajkakra; a szűz meg a csókot
érzi, el is pirul, és félénk szemeket vet a fényre,
és egyszerre az ég boltját és látja szerelmét.
Eljön az istennő is, mit megadott, ama nászhoz,
és hogy a holdnak szarva kerekre kilencszer egészül,
jő a világra Paphos, nevet ő ad majd a szigetnek.
Költészete közvetlenül a Cornelius Gallus munkássága nyomán kivirágzó római szerelmi elégia első klasszikusaihoz, Tibullushoz és Propertiushoz kapcsolódik: a hellenisztikus példaképek, főképp Kallimakhosz nyomán, részben a római előzményeket (Catullus) is folytató, de a maga nemében újszerű műfajjal kezdődik meg ismert műveinek sora. Szerelmi elégiáinak még húszéves kora előtt megkezdett sorozatát Amores címmel adta ki öt könyvben, a gyűjteménynek második, három könyvre rövidített, de új versekkel is kibővített, i. e. 1 körül közreadott, 49 elégiát tartalmazó változata maradt fenn. Egy Corinnának nevezett, legalábbis jórészt képzelete által teremtett lányhoz címezte a gyűjteményt. Már az Amores első kiadása az egykorú Róma vezető modern költőjévé avatta azokban a művelt körökben, amelyek Augustus új aranykort hirdető, a római múltat felmagasztaló és a birodalomnak alávetett népek számára az örökkévaló impérium békéjének áldásait ígérő propagandaszólamait félrevezetőnek érezték, mert a császári politika igazi megnyilvánulásai ellentétben álltak velük. Az aktív ellenállás ritka volt, ezt a császárság első századában lassan elhaló réteget inkább a közügyektől való elfordulás, a visszahúzódás a magánéletbe jellemezte, nem a nyílt harc. Ovidius ennek a rétegnek volt az igazi költője: művészetének magasztalás és elutasítás közt ingadozó megítélése, már a kortársaktól felismert nagysága és gyengéi ezt mutatják. Az Amores versmértéke – mint egy kivételével valamennyi Ovidius-műé – a disztichon, amelynek a latin nyelvben addig szinte ismeretlen zenét és hajlékonyságot adott. Verseiben olykor erőltetett, a szójátékok és képek áradása olykor kicsap az ízlésesség medréből, de mindez ókori, kortárs feljegyzések szerint tudatosan vállalt költői magatartás volt: a horatiusi és a vergiliusi normákat tagadó, azokkal szembeszálló ars poetica megnyilvánulása: „Nagyon jól ismerte hibáit, de szerette őket” írta róla Idősebb Seneca, személyes emlékeken alapuló visszaemlékezésében. „Nemegyszer mondogatta, hogy szebb az az arc, amelyen valamilyen anyajegy van”. Tudatosan alkalmazta a montázstechnikát is: az egész latin és néhol a görög költészet anyagából is felhasznált sorokat, részleteket. Ezekbe az idézetsorokba gyakran a maga verseit is belevonta, újabb megvilágítást adva ezzel a régebbi fogalmazásnak. Augustus császár neve az „Amores”-ben szinte csak egy vonatkozásban fordul elő: a magát Aeneas utódjának hirdető császár Venus leszármazottja és Cupidónak, a görög Erósznak is rokona.[2]
Fiatalon, az Amores két kiadása közti időben írta egyetlen, elveszett tragédiáját, a Medeát, amelyet a ókori kritikusai a műfaj ritka római remekei közé soroltak. Quintilianus klasszicista ízlése számára a Medea bizonyította, „mire lett volna ez az ember képes, ha inkább parancsolni, mintsem engedni akart volna tehetségének”. Ovidius azonban inkább az elégiát érezte a maga műfajának, és első korszakának két évtizedében e műfaj változatait, új lehetőségeit kutatta. Így fedezte fel, mint maga mondja, a verses levélnek azt az új irodalmi formáját, amelyet a Heroides című gyűjtemény darabjai képviselnek: tizennégy mitológiai hősnő (Ariadné, Médeia, Phaedra, Dido, Pénelopé stb.) és Szapphó panaszlevele szerelmeséhez (ez utóbbi hitelességét sok kutató kétségbe vonja). A költő a 30-40 éves kora tájt írt 100-200 soros levelek gyűjteményét nem sokkal az Amores második változata előtt adta ki. Egy költőtársa, Sabinus néhány levélre megírta a címzett férfi válaszát, Ovidius pedig a sorozatot később három mitikus szerelmespár: Paris-Heléna, Akontiosz-Küdippé, Héró-Leandrosz egymáshoz írott terjedelmesebb leveleivel egészítette ki. Nem tudjuk, együtt adta-e ki őket a monológ-levelekkel, illetve egyáltalán megjelentek-e életében, de valószínű, hogy i. e. 1 előtt készültek. [3]
Az Ars amatoria 1943-as első magyar kiadása lényegében ugyancsak a szerelmi elégiának megint csak újszerű és a műfajt derűs- parodisztikus tudálékossággal a tankölteménnyel keresztező változata az Ars amatoria három, 750-800 soros könyve. Az I-II. könyvet együtt adta ki Ovidius Kr. e. 1 táján, a III. könyvet legkésőbb Kr. u. 2 elején, a két kiadás közt jelent meg az Amores fennmaradt változata. Közvetlenül a III: könyv után készülhetett a 814 soros Remedia amoris (A szerelem orvosságai), nem sokkal az Ars amatoria előtt a Medicamina faciei femineae (A női arc orvosságai), amelyből csak az első 100 sor maradt fenn, mindkettő az Ars amatoriával megegyező műfajú. A Medicamina kozmetikai tanköltemény, amelyre később mint kicsi, de nagy gonddal készített művére emlékezett vissza a költő, s amelyben életének és költészetének alapelvét fogalmazta meg: culta placent (az tetszik, ami kiművelt), vagyis egyfelől az ápoltság, másfelől a csiszolt, választékos költészet. Maga az Ars amatoria a tudományos kézikönyvek módszerességével ad tanácsokat az I-II. könyvben a férfiaknak arra, hogyan lehet a szerelmet felkelteni, megszerezni és megőrizni, majd a III. könyvben ugyanezt a fegyvert adja a nők kezébe a férfiakkal szemben. A Remedia amorisban, amely az Ars amatoria ironikus visszavonása és válasz az azt ért támadásokra, olvasók vagy hallgatók széles körétől bátorított öntudattal mondja, hogy az elégiát a római irodalomban ugyanabba a költői magasságba emelte, mint az eposzt Vergilius. [4] Az Ars amatoria első sorai:
Van mifelénk, kinek a szerelem művészete újság?
Versemből okulást nyerve, kövesse tanom.
Fürge hajón vásznat s evezőt művészet igazgat,
Gyors kocsit ez gördít, Ámor is erre hajol.
Automedon lovait szekerén ügyesen zabolázta,
Tiphys a haemoni tat mestere volt a habon:
Engem Venus a csöpp Ámorhoz adott nevelőül,
Automedonja legyek s Tiphyse neki magam.
– Ovidius: Ars amatoria [5]
Ovidius azonnal széles körökben lett népszerű. A jó társaságok és főleg az ifjúság körében a léhaság, a cinizmus, az érzéki gyönyörök hajszolása nemcsak divat, de szinte erény volt. Ezekben a körökben Ovidius hamar lett költői eszmény. Élete is megfelelt a könnyed élet igényének. Háromszor nősült, de egyik feleségéhez sem volt hűséges. Nem is igényelték. Ő sem igényelte az asszonyok hűségét. Korábban volt egy szeretője, akit verseiben Corinnának nevezett (igazi nevet nem illett versben említeni, régebben Catullus, nem is oly rég Horatius is minden leánynak, asszonynak, akihez valami köze volt, olyan álnevet adott, amelyet szűk társaságban fel lehetett váltani a igazi női névvel). De Corinna csak a legismertebb név volt, előfordult nem egy más név. Ovidius nyilván életében is úgy élt, ahogy népszerű erotikus költeményei bemutatták körének divatos életét. Tudjuk, hogy drámája is volt a gyermekgyilkos Medeáról. Sokan állították, hogy ez a legszebb latin tragédia, méltó a görög példaképekhez. Sajnos elveszett, miközben többi művei csaknem hiánytalanul fennmaradtak. Legmulatságosabbak azok voltak, amelyek tanköltemény formájában taglalták a szerelmi élet módozatait. Leghíresebb „A szerelem művészete” (Ars amatoria), de még részletezőbben szól a szerelmi élet testi lehetőségeiről „A szerelem gyógymódjai” (Remedia amoris) című erotikus tanácsadó. Ezekkel a léha hangütésű, kitűnően verselt költeményekkel széles olvasókörökben lett népszerű. Ez megnövelte maga iránti igényét. Olyan tisztelt hőskölteményt akart teremteni, mint Vergilius az Aeneisszel. A görög hajdani példaképpel, Hésziodosszal is versenyre akart kelni. Hésziodosz a Theogoniában az istenek egész rendszerét mutatta be. Ezt akarta túlszárnyalni Ovidius, amikor az egész görög-római mitológiát óriási történetsorozatban tárta az olvasók elé. Nagyon nagy verselő és kitűnő elbeszélő lévén ezer évek irodalmának egyik fő művét teremtette meg az „Átváltozások” 15 könyvében. Ezek az istenek és félistenek ugyan mulatságosabbak, olykor léhábbak is, mint maguk a hitregék, mint Hésziodosz, de ennél kellemesebben senki se mesélte el a soktémájú görög-latin istenvilágot. Ezt a művet nem disztichonban írta, hanem tiszta hexameterben, mint ahogy a Homérosz nevéhez fűződő eposzok és főleg mint Vergilius Aeneise íródott. Lehet, hogy komolytalanabb mű, mint a nagy epikus példaképek, de azoknál is érdekesebb olvasmány.
Eleinte őt befogadja az Udvar, a császár igen ledér életet élő leánya egyenest kedveli és barátságába fogadja. Ez lesz majd végzetes későbbi éveire. Ovidius azonnal széles körökben lett népszerű. A jó társaságok és főleg az ifjúság körében a léhaság, a cinizmus, az érzéki gyönyörök hajszolása nemcsak divat, de szinte erény volt. Ezekben a körökben Ovidius hamar lett költői eszmény. Élete is megfelelt a könnyed élet igényének. Háromszor nősült, de egyik feleségéhez sem volt hűséges. Nem is igényelték. Ő sem igényelte az asszonyok hűségét. Ovidius nyilván életében is úgy élt, ahogy népszerű erotikus költeményei bemutatták körének divatos életét. Legmulatságosabbak művei azok voltak, amelyek tanköltemény formájában taglalták a szerelmi élet módozatait. Leghíresebb „A szerelem művészete” (Ars amatoria), de még részletezőbben szól a szerelmi élet testi lehetőségeiről „A szerelem gyógymódjai” (Remedia amoris) című erotikus tanácsadó. Ezekkel a léha hangütésű, kitűnően verselt költeményekkel széles olvasókörökben lett népszerű. Ez megnövelte maga iránti igényét. Olyan tisztelt hőskölteményt akart teremteni, mint Vergilius az Aeneisszel. Nagyon nagy verselő és kitűnő elbeszélő lévén ezer évek irodalmának egyik fő művét teremtette meg az „Átváltozások” 15 könyvében. Ezt a művet nem disztichonban írta, hanem tiszta hexameterben, mint ahogy a Homérosz nevéhez fűződő eposzok és főleg mint Vergilius Aeneise íródott. Talán Augustus és az Udvar jóindulatát akarta megnyerni, amikor az „Átváltozások” (Metamorphoses) után Róma ünnepeit és Róma történelmi múltját akarta nagy költeményben összefoglalni. A címe „Naptár” (Fasti) volt: a terv szerint hónapról hónapra a római naptár ünnepei és emléknapjai sorrendjében mesélte volna el a hazai múltat, a római dicsőséget. Ezt megint disztichonban írta, de csak hat hónappal készült el. Amikor befejezte a júniusi napok idézését, következett életének tragédiája.
összeállította
Kerekes Tamás
http://magicafe.hu/2008/10/a-szerelem-muveszete/
Publius Ovidius Naso: Szerelmek – Nyári dél
Forró nyár; fele útját járta meg a nap az égen,
lankadt tagjaimat lágy kerevetre vetem.
Félig nyitva zsalum, félig leeresztve a függöny.
Mint mikor az erdőn lombba szürődik a fény,
vagy mikor eltün a nap, s halk árnyakkal jön az alkony,
vagy mikor oszlik az éj: csöndbe dereng a szoba,
Illik az ily halk fény, ha szemérmes látogatót vársz:
a remegő lánykát merni tanítja az árny.
Ime Corinna bejő, öltözve rövid tunikába;
kettős hajfonata rejti nyaknak ivét:
így mehetett hajdan nyoszolyája felé Semirámis,
így a hires Láis dús szeretői felé.
Ritka szövésü finom tunikája, nem sokat se kívánt,
s végre mohón önként adta föl a diadalt.
S ó, mikor ott állott ruha nélkül előttem! alakján
szomju szemem nem lelt egy makulányi hibát.
Mily vállat láttam! mily dús karokat tapogattam!
mily dagadóan idomult emleje ujjam után!
S csókvert melle alatt mily tündöklő sima has nyúlt!
Mily buja, dús csípők! mily fiatal, deli comb!
Mit sorolja el egyenkint? Nem volt hiba benne,
s minden szépségét meztelenűl ölelém.
Gondolhatni a többit!... Lankadtan pihenünk már...
Ó, csak bús nyaraim sok dele volna ilyen!
(Ford.: Babits Mihály)
(Forrás: Aki legdrágább, aki legszebb... – Százhúsz vers a szerelemről – Válogatta és szerkesztette Illés Lajos 56. old. – Kossuth Könyvkiadó1982.)
