Olvasom, mert felkapta a sajtó. Szívfacsaró így, karácsony előtt percekkel, hogy egy szombathelyi pedagógus levélben fakadt ki az embertelenség ellen. A szemétre dobott hidegtál és az azt megtaláló, nem ritkán éhező fiatalok disszonáns képe nem tudja nem pofánrúgni az embert. Nem lehet elmenni mellette szó nélkül. Nem szabad.

Mondhatnám – ó, mennyien egyet is értenének velem – hogy hatásvadász történet ez és talán nem is igaz. Miközben pontosan tudom, hogy igaz. És igen, drága, finom lelkű embertársaim! Az élet már csak ilyen hatásvadász szokott lenni alkalmanként. Ilyen rohadtul, végtelenül, szívszakasztóan kurvára demagóg tud lenni a valóság. És tudod, milyen még a valóság? Olyan, hogy üvölteni kell, vagy megőrülni, falhoz vágni a kezedben tartott laptopot. Ordítani kell, hogy menjen mindenki a picsába! Mert mit csinálnak ezek? Mit csinálunk mi? Tudjuk egyáltalán? Látjuk? Felfogjuk?

Hogy a büdös, tetves francban jutottunk ide megint? József Attila régen halott édesanyjának lábaskájáig. Ott ül megint a fél ország a kurva kisszéken és az ütött-kopott lábasból kanalazza a kegyelmesék vacsorájának maradékát. És nem vágjuk a falhoz a kislábast, nem rúgjuk fel a széket, nem fogjuk meg kegyelmesék fejét és verjük bele a terített asztal sarkába. Mert ők egész fazékkal esznek. Mert nekik jár. Édes istenem! Hol járunk mi a törött gerincünkkel, a lehajtott fejünkkel?

Nem, baromira nem azt mondom, hogy mindenkinek ugyanannyi jár. Nem. De a kurva életbe! Észrevesszük, hogy már természetes mindez? Az urak és a nyomorultak. A hétszázezer forintos táska és a 22 800 forintból haldokló nyomorult. A helikopterezés, amit mindenki megengedhet magának és a fűtetlen lakás, vagy a fűtött lakás, a kétkeresős család, a minden hónapban szükségszerűen eszelős számolgatás, hogy most melyik számlát nem fogják tudni befizetni.

A semmihez nem értő, de az iszapos földig pofátlan, pökhendi élősködők a szolgálati autóikkal, közpénzből fizetett lakásaikban, az ilyen-olyan jogcímen a közösből húzott millióikkal. A zsírosbödön mellé bevitt rokonaikkal, kurváikkal. Mert nekik jár. Pusztuljon a többi, aki nem olyan ügyes, aki nem nyalta be magát a hatalomba. Elfogadjuk, hogy urak vannak, kegyelmesék vannak és előfordul, hogy mások éhendöglenek. Ilyen az élet.

Hát nem ilyen! Akkor ilyen, ha a szolgalelkű, tudatlan, nulla önbecsülésű nyomoroncok eltűrik, hogy kifosszák őket. Ennyi istenbarma sehol nincs Európában, azt merem állítani. Svájctól Svédországig, Németországtól Spanyolországig a politikusokat a legelső fára húznák fel azért, amit nálunk hörögve ünnepel a szolgahad. Mi, a mindenre rohadtul büszke, nagypofájú, mindent jobban tudó magyarok, mi tűrjük el, hogy a szánkba szarjanak és még röhögjenek is rajtunk.

És leszarom, hogy mennyire legitim ez a kormány és hány idióta barom választotta meg ezeket a tetveket. Mert akik elmentek és ezekre szavaztak, azok ott csorgatják a nyálukat a köztévének csúfolt világszégyene előtt és mindent, mindent elhisznek, amit ott hazudnak. Mert idióta, beszűkült agyú, a valóságot nyomokban sem ismerő, az összefüggéseket felfogni képtelen barmok. Mert inkább hörögnek és gyűlölködnek és büszkék a magyarságukra, a vallásukra, a rohadt, redvás, büdös nyomorukra, csak azért, mert elhiszik, hogy ők győztek. Elhiszik a penészes, másfél szobás lakásukban, ahonnan nincs tovább, ahonnan akkor fognak kijutni, amikor a hullaszállító lecipeli a zsákot. A lépcsőn, mert a lift sem működik.

Ők elhiszik, mi eltűrjük, hogy bele lehet születni a tutiba, hogy az egyetemről kikerült takony üzleti zseni lett hirtelen, amint benyalta magát az istenkirály családjába. Félanalfabéta senkik élnek főúri életet és nem a tudás, a szorgalom, a tehetség visz előbbre, hanem a helyezkedés, a szervilis lihegés. Ameddig a közösség kirablóinak kölykei külföldön tanulhatnak, ameddig már óvodás korukban százmilliós villák kerülnek a nevükre, addig a többieknek, a többiek gyerekeinek esélyük sincs arra, hogy kitörjenek a nyomorból. Mert semmi nem úgy van, ahogy kellene lennie. Nincsenek egyenlő feltételek. Nem adjuk meg a gyermekeinknek a lehetőséget a tanulásra és az esélyt, hogy rajtuk múljon. A legtöbb, amit megtehetünk értük, hogy átlökjük őket a határon. Menj, menekülj innen oda, ahol elég a szorgalom, a becsületes munka, a tudás. Menj el innen, mert itt neked nincs jövőd!

Miféle ország lett ez? Kegyelmesék kivágják a szemétre azt, amit ők már nem tudnak megzabálni, a mi gyerekeink meg körülállják a kidobott ételt és kerek szemekkel nézik és elhiszik, elfogadják, hogy nekik az nem jár. Mert nem jussuk.

Vége lesz egyszer ennek és ocsmány vége lesz. Ez már régen nem az a helyzet, ami demokratikus úton rendezhető. És lehet hörögni, hogy uszít, lázít az, aki ki meri mondani, leszarom. Igen. Uszít, lázít, jól teszi. Vége lesz egyszer és az szörnyű lesz. De most is szörnyű. És remélem, még meg fogom érni azt az időt, amikor a szombathelyi fiatalok a kuka mellől beülhetnek a szakmunkásképzőbe, vagy az egyetem padjaiba és azok az aljadékok és azok minden pereputtya, akik szemrebbenés nélkül dobják szemétre az ételt és a mások jövőjét, azok a börtönben fognak megrohadni.

Gyalázat, ami ezzel az országgal történik és gyalázat, hogy a gyerekeink jövőjét a szemétben, rothadó krumplihéjak és erjedő joghurtok között látjuk és tűrjük, hogy így legyen.

https://kolozsvaros.com/2016/12/23/ott-ul-megint-a-fel-orszag-a-kurva-kisszeken-es-az-utott-kopott-labasbol-kanalazza-a-kegyelmesek-maradekat/

Szomorú: brutális különbségek a szegények és a gazdagok között

A magyar háztartások több mint 70 százaléka nem rendelkezik akkora megtakarítással, ami fedezné éves fogyasztását, 60 százalékuk pedig hat hónapig sem tudná kihúzni - derült ki egy a héeten megjelent MNB-s tanulmányból. A legjobban kereső 20 százalék átlagosan 10 millió forintnyi pénzügyi vagyonnal bír, és a pénzügyi eszközök 80 százaléka a háztartások mintegy 15 százalékának kezében van.

Felmérést készített az OECD és az EKB a háztartások fogyasztási, jövedelemi és vagyoni helyzetéről HFCS néven. A mikroszintű statisztika elkészítésében az eurózóna országai kötelezően vettek részt, második hullámához pedig Magyarország és Lengyelország önkéntesen csatlakozott. Több mint 6200 háztartást vontak be a felmérésbe nálunk. A témáról a ma közzétett Hitelintézeti Szemlébe az MNB szakértői készítettek elemzést, most ennek eredményeiből szemezgetünk.

Nem meglepő, hogy a magyar háztartások nettó, vagyis adóssággal csökkentett vagyona alacsony az eurózóna tagállamaihoz képest. Az átlag 50 ezer euró alatt van, miközben Ausztriában például meghaladja a 250 ezer eurót. A nettó vagyoni egyenlőtlenség azonban egyáltalán nem kirívó, a Gini-index alapján a kevésbé egyenlőtlen eloszlást mutató országok közé tartozunk. A legegyenlőtlenebb elosztást Ausztria mutatta, Szlovákiában viszont nincsenek olyan nagy különbségek.

A viszonylag mérsékelt egyenlőtlenség azonban kifejezetten annak köszönhető, hogy még a rosszabbul kereső háztartások döntő többsége is rendelkezik nálunk lakóingatlannal. Unalomig ismert, hogy magas nálunk a lakástulajdon aránya, de megér egy pillantást az alábbi ábra, miszerint a felmérésben résztvevő országok közül Szlovákia után nálunk a legmagasabb (közel 85 százalék) a lakástulajdonos háztartások aránya. Ausztriában és Németországban ehhez képest 50 százalék alatti az arány.

Míg a teljes vagyon alapján tehát nem olyan nagy az egyenlőtlenség, a pénzügyi eszközök alapján már nagyobb:

Magyarországon a legrosszabbul kereső 20 százalék esetében a háztartási eszközök több mint 80 százalékát képviseli a lakóház. A leggazdagabb 20 százaléknál viszont kevesebb mint 45 százalék az arány, miközben náluk a vagyon közel 20 százalékát az üzleti részesedések képviselik.

Szomorú tény, hogy míg bankszámlával csaknem minden háztartás rendelkezik és a bankbetétek is viszonylag elterjedtek, befektetéssel (kötvény, befektetési alap, részvény és egyéb) csak a háztartások ötöde bír. A nettó vagyon alapján leggazdagabb 20 százaléknak - akiknek közülük van befektetése - 8,0 millió forintra rúg a medián befektetése, és emellett még 1,5 millió forintnyi betéttel vagy nyugdíjszámlával is rendelkeznek.

A legjobban kereső 20 százalék esetében is csak 50 százalék azok aránya, akik legalább egyévnyi fogyasztásuknak megfelelő pénzügyi eszközzel rendelkeznek, esetükben ez átlagosan 10 millió forintot jelent.

A leggyakoribb megtakarítási célnak a váratlan kiadásokra való tartalékolás számít Magyarországon, ezt a vásárlás és utazás, illetve az idős korra való tartalékolás követi. Pénzügyi befektetés céljából vagy vállalkozás beindítására nem sokan takarékoskodnak.

ebből 20,1 százaléknak volt lakáshitele, 27 százaléknak pedig nem jelzálogfedezetű adóssága. A korábban elkészített eurózónás felmérésben viszont rendre 44 százalék, 19 százalék, illetve 29 százalék ez a három arány. A legtöbb hitelfelvevő háztartást Hollandiában és Cipruson, a legtöbb nem lakáscélú hitelfelvevőt pedig Cipruson és Írországban találjuk.

A legtöbb hitelt a legszegényebbek és a leggazdagabb veszik fel. Míg előbbiek inkább a fogyasztást finanszírozzák adósságból, utóbbiak főleg a lakásvásárlást. Kiugróan magas nálunk a legvagyonosabb 1 százalék hiteleinek az aránya.

http://www.penzcentrum.hu/megtakaritas/szomoru_brutalis_kulonbsegek_a_szegenyek_es_a_gazdagok_kozott.1052864.html

Rekordot döntött idén a kilakoltatások száma

Fotó: Hegedűs Márta / Magyar Nemzet

A negatív csúcs vélhetően annak a következménye, hogy az elmúlt években törvények és moratóriumok óvták a devizahiteleseket az utcára kerüléstől, és idén márciusban megszűnt a törvényi védelem. Bár a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar még nem összesítette a decemberi adatokat, becsléseik szerint az ingatlan-birtokbaadások száma március és december között meghaladta a 3100-at.

A legtöbb adóst, több mint 1400-at bírósági határozat alapján lakoltattak ki. Több mint 1450 adósnak azután kellett távoznia lakásából, hogy a tartozása ügyében eljáró önálló bírósági végrehajtó elárverezte az ingatlanát. Továbbá a hatósági személyeknek akadt dolguk az önkényes lakásfoglalókkal is, és csaknem 260 alkalommal kellett intézkedniük jogosulatlan lakókkal szemben. A legalacsonyabb számban, mindössze körülbelül 20 esetben történt olyan kilakoltatás, ahol a végrehajtást kezdeményező pénzintézet eladta az ingatlant adósa feje fölül, ez esetben a végrehajtónak csupán az ingatlan kiürítéséről kellett intézkednie.

A köztestület nyilvántartása alapján a lakáskiürítések száma az elmúlt évek statisztikáihoz viszonyítva is kirívóan magas. A kilenc hónap alatt lebonyolított több mint 3000 kilakoltatáshoz képest 2012-ben egész évben „mindössze” 700 lakóingatlant adtak birtokba árverést követően. Ez a szám 2013-ban 550-re csökkent, 2014-ben pedig kilakoltatási moratórium lépett életbe a devizahitelesekre vonatkozó törvények alapján.

Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke az adatokról szólva lapunknak azt mondta, a kilakoltatási hullámra számítani lehetett, éppen a devizahiteleseket védő moratórium megszűnése miatt. Mint közölte, a márciusban lejárt tiltás után a végrehajtók sok leállított eljárást újraindítottak. Az elnök ugyanakkor elmondta azt is, hogy az önálló bírósági végrehajtók tapasztalatai alapján az adósok többsége a végrehajtó vagy hitelezője felszólítására önként kiköltözik az ingatlanából.

Lapunk korábbi információi szerint jövőre még nagyobb kilakoltatási hullám várható. A köztestület honlapja szerint az árverezésre váró ingatlanok száma meghaladja a 10 000-et. Ezek közül több ezer ingatlant már három alkalommal is árverésre tűztek, vagyis a vevők nem kapkodnak a végrehajtás alá került ingatlanok után.

http://mno.hu/belfold/rekordot-dontott-iden-a-kilakoltatasok-szama-1377471

Nem sokan élnek a magyaroknál rosszabbul Európában

Nemcsak nominálisan, hanem vásárlóerő-paritáson számolva is az egyik legalacsonyabb a magyar nettó bér.

Az elmúlt időszakban lassan már untig ismételt tény, hogy a magyar fizetések a legalacsonyabbak közé tartoznak az unión belül. A 2015-ös adatok alapján az átlag 6702 euró a negyedik legalacsonyabb volt, aminél kevesebből csak a litvánoknak, a románoknak és a bolgároknak kellett élniük. Az Eurostat a napokban közzétette a vásárlóerő-paritáson számolt nettó kereseteket is, aminek segítségével pontosabb képet kaphatunk arról, hogy mennyit is ér az átlagos kereset.

2015-ben ez 11 708 euró volt a korábbi 11 187 euró után, vagyis a növekedés 4,7 százalékos volt. Ezzel a változással nagyjából a középmezőnybe tartozik Magyarország, hiszen a skála a 2 százalékos csökkenéstől (Portugália) a 16,3 százalékos növekedésig terjed (Románia). A régiónkat nézve a cseheknél "csak" 4,1 százalékkal emelkedett a vásárlóerő-paritáson számolt nettó bér (14 126 euróra) a szlovákoknál 5,6 százalékos (12 273 euró), a lengyeleknél pedig 11 százalékos növekedés volt (15 137 euró).

Így már jól látható az is, hogy hazánk ebből a szempontból is jócskán le van maradva a visegrádi országokhoz képest. Igaz, a differencia nem akkora, mint a nominális nettó bérek esetében. Míg utóbbi esetben 33 százalékkal több a legmagasabb visegrádi nettót regisztráló Lengyelország átlaga, vásárlóerő-paritáson már "csak" 29 százalékos a különbség.

Ennél sokkal szemléletesebb azonban a nyugati szomszédunkhoz mért helyzetünk. Ausztriában az átlagos nettó bér 28 306 euró szemben a hazai 6702-vel. Vagyis 4,2-szer keresnek többet az osztrákok nálunk, a magyar béreket négyszerezni kellene ahhoz, hogy annyit kereshessünk, mint a szomszédok. Ellenben ha az árviszonyokat kiegyenlítő vásárlóerő-paritáson vett bért vizsgáljuk, akkor az osztrákok 26 908 eurós átlagos nettó bért visznek haza szemben a magyar 11 708 euróval. Így már közel sem akkora a lemaradásunk, bár ez alapján az osztrákok két és félszer jobban élnek nálunk.

Ha a teljes rangsort vizsgáljuk, akkor a bolgárok "élnek a legrosszabbul", hiszen 9275 eurót tudnak elkölteni a vásárlóerő-paritáson vett nettó bér alapján, előttük Románia áll 9869 euróval. Az élen

• Svájc 42 794
• Luxemburg 32 290
• és Norvégia 32 189 euróval.

Vagyis a magyaroknál közel négyszer jobban élnek a svájciak és háromszor jobban a luxemburgiak és a norvégok.

Székely Sarolta
mfor.hu