A szamuráj (侍, jelentése „közelben szolgáló”) japán harcos, eredetileg nemes, busi.
Japán szamuráj páncélban az 1860-as években (Felice Beato fényképe)
A távoli Japán történetének különös, - európai szemmel nézve - rejtélyes korszakát jelentette a szamurájok kora! Kik voltak ezek a nagy hatalmú, a kardokkal bámulatosan jól bánó harcosok, akik bármikor készek voltak meghalni urukért, és akik élet halál felett rendelkeztek? Cikkünk róluk szól.
Japán már a Krisztus utáni III. században fejlett kultúrával rendelkezett, és erős kapcsolatokat alakított ki Kína és Korea államaival. Kínából érkezett a Japán szigetekre a buddhizmus, illetve az írásbeliség is a VI és VIII. század közt. Japán történelmének első fontos korszaka a Heian-korszak volt 794 és 1147 közt. Ezen időszak a főváros Heiankjóba (Kiotoba) költözésével kezdődött és Minamoto no Joritomo az első sógun katonai uralmának kialakulásával végződött.
Császárpárti szamurájok a Bosin-háború idején, 1867 körül (Felice Beato fényképe)
A VIII. és XII. század közti Japánban a császár hatalma fokozatosan jelképessé – szakrálissá – vált, a központi hatalom meggyengült, miközben az országban kialakult a daimjók (földesurak) szigorú hűbéri rendszere. Létrejött a sajátos japán irodalom, költészet és művészet. Ebben a korban írta meg Muraszaki Sikibu a Gendzsi szerelmeit, amely feltehetőleg a világ legrégebbi regénye. Ekkor született a mai Japán himnusza, a Kimi ga jo szövege is.
Kialakult a japán társadalmi rend ezer éven át megmaradó hierarchiája, melynek tetején a szamurájok álltak.
A szamurájok kezdetben csupán fegyverforgató katonák voltak, ám a Heian-korszak közepén – ezer körül – már csak kiváltságokkal rendelkező, sőt többségében földbirtokkal, vagyonnal bíró felső rétegbe tartozó ősi családok sarjai kerülhettek közéjük. 
A XII. századra minden daimjó (földesúr) szamuráj volt, és az ország lakossága négy társadalmi szintet alkotott. A szamurájok alatt a parasztok álltak, velük nagyjából egy szinten a városi kereskedők, kézművesek (polgári elemek) legalul pedig a szolgák, és a leg alantasabb munkákat végző eták álltak
.
A négy társadalmi réteg közül csak a szamurájok viselhettek fegyvert, csak ők birtokolhattak földeket, csak ők gyilkolhatták büntetlenül az alattuk lévő rétegek tagjait. A szamurájuk egymás közt is szigorú hűbéri láncot alkottak. A föld nélküli szamurájok katonailag szolgálták a birtokos szamurájokat, akik a még nagyobb birtokkal rendelékező szamurájok, a daimjók szolgálatában álltak
.
A gyakori belháborúk során a daimjók egymás elleni harcaiban szamuráj seregek csaptak össze egymással. A hadjáratokban győztesek elvették a legyőzött daimjó földjeit, szamurájait pedig vagy kivégezték, vagy felfogadták saját szolgálatukba. A szamurájok erkölcsi kódexét (mondhatni, utólagosan) a Hagakure (jelentése: Levelek alatt) írás fektette le, az út pedig, amit jártak, a „harcos útja”, azaz a busidó. Busi, azaz „harcos”, és dó, azaz „ösvény”. Szamuráj nem lehetett akárkiből, nemesi családba kellett születni ahhoz, hogy valaki szamurájjá váljon. A szamurájok kezdetben íjat, később főleg kardokat használtak. A szamurájok gyermekei 7 éves korukban kapták meg a rövid kardot, a vakizasit, és 14 éves korukban lehetett katanájuk, azaz hosszú kardjuk. A szamurájokat arra képezték ki, hogy ölni tudjanak, megvédjék hűbérurukat. Joguk volt ölni, bárkit meggyilkolhattak, de ez nagy felelősséggel járt, ezért a szamuráj mindig szellemileg érett ember volt, aki a bushidót, a harcos útját követte, melynek legfontosabb értéke a hűség, a hűbérúr iránti lojalitás.
A szamuráj egyszerre volt harcos és művész. A szamuráj családba született nők is szamurájnak számítottak, és rendelkeztek az összes szamurájkiváltsággal, de harcosi kötelességeik csak a családjuk (illetve hűbéruruk) megoltalmazására szorítkoztak. Kötelességük közé tartozott, hogy hűbérurukért akár életüket is feláldozzák rituális öngyilkosság (hara-kiri vagy szeppoku) keretében. (Ezt rövid kardjukkal szertartásosan végeztek el.) A szamurájok lenézték a nindzsákat, és nem tartották tisztességesnek a harcmodorukat, de sokszor alkalmazták őket testőrnek.
A szamurájok bukása
Az utolsó sógun, Tokugava Keiki, 1868. január 3-án mondott le sóguni posztjáról. Ám a szamurájok nem törődtek bele kiváltságaik elvesztésébe, és 1868 – 1869 közt fellázadtak Japán miniszterelnöke – az új államrend – ellen. A Boshin háborúban azonban a modern – tűzfegyverekkel felszerelt - japán hivatalos hadsereg legyőzte őket.
Az 1876-os Haitorei szerződés megtiltotta a nyílttéri kard- és fegyverviselést. (Leszámítva persze a rendőri erők fegyvereit.) A rendelkezés mélyen megalázta a még fegyvert viselő szamurájokat, akik Saigo Takamori – japán daimjó – köré gyűltek. Saigo Takamori (korábbi császári hadvezér) a megmaradt szamurájok élére állva 1877 januárjában lázadást kezdett, mely végül a szamuráj rend legutolsó felkelése lett! A lázadók majd kilenc hónapig tartottak ki.
Végül tartalékaik végén, vesztésre állva Saigo megsebesült, és seppukut követett el. (A történetről 2003 –ban Edward Zwick rendezésében és Tom Cruise főszereplésével amerikai filmet készítettek.) A témához tartozó szórakoztató irodalmak sorából ki kell emelni James Clavell 1980-as regényét, melynek címe: "A sógun". A könyv rendkívül érzékletesen és történethűen mutatja be a kor újkori Japán társadalmát és a szamurájok életmódját, miközben egy fiktív, de szórakoztató és izgalmas történetet mesél el, a regény műfaj adta szabadságot kihasználva. (A sikeres könyv történetét meg is filmesítették.) részletek: innen
Nálunk él az egyik utolsó szamuráj
A „pécsi szamuráj”, Suzuki Kimiyoshi a Mecsek-oldalban él magyar feleségével. A 82 éves, tokiói születésű férfi 24 éve telepedett le Magyarországon, és már nem vágyik Japánba. Ha megy is, csak azért, hogy tanulja az újabb harcművészeti technikákat, amiket aztán háza edzőtermében és iskolák tornatermeiben oktat tanítványainak.
A szamurájok korának Japánban – lázadásaik leverésével – hivatalosan 1877-ben lett vége. A szamurájok többsége az akkori új kormányzatban és államigazgatásban helyezkedett el, vagy az üzleti világban.
Történetük ugyan véget ért, szellemi hagyományuk azonban sokkal erősebbnek bizonyult, és a későbbiekben is az határozta meg a külsőségeiben nyugativá lett ország sajátos arculatát.
Manapság már alig néhány olyan szamuráj él, aki még a régi harcművészeten edződött, és bár katanáját, szamurájkardját emberölésre már egyikük nem használja, megtanult mindent, akár az ősi harcosok.
A hatdanos pécsi mester nagyapja még a „régi” szamurájok közül való volt, obeliszket állítottak a tiszteletére Japánban, Hokkaido szigetén.
Suzuki Kimiyoshi karddal a kezében az otthonában lévő edzőteremben. MTI Fotó: Kálmándy Ferenc
Durvának gondolta a magyarokat
Suzuki Kimiyoshi gyakran járt Magyarországon a nyolcvanas évektől kezdve. Eleinte csak egy hétre, tíz napra jött, aztán egyre több barátja lett, megismerte mostani feleségét – és maradt.
Eleinte furcsa volt a magyar mentalitás, de ma már Japánban érzi magát különösen, amikor évente egyszer arra jár – derült ki a Kossuth Rádió Közelről című műsorából.
Suzuki Kimiyoshi – MTI Fotó: Kálmándy Ferenc
„A magyarok először keménynek és erőszakosnak tűntek nekem. De időközben megszoktam, és ma már úgy érzem, amikor Japánban járok, hogy mindenki túlságosan kedves” – mondta.
Több mint száz tanítványa van
Az idős mester – akinek egyik első tanítója egyébként nagyapja tanítványának tanítványa volt – ma karatét és kendzsucut, vagyis kardvívást oktat. Több mint egy tucat tanítványa van Pécsett, Budapestről majd’ százan követik az útmutatásait, de járnak hozzá külföldről is.
Három katanája közül az egyik eredeti japán, háromszáz éves. Ám – hívta fel a figyelmet Suzuki Kimiyoshi – a legjobb szamuráj az, aki nem ránt kardot.
Suzuki Kimiyoshi – MTI Fotó: Kálmándy Ferenc
Gyakorolni sem szabad éles katanával, erre egy külön, tompa élű kardot használ a mester, ami magyar kovács munkája. “Ha ennek valami baja lesz, meg lehet javítani. Egy valódi katanát viszont nagyon nehéz” – beszélt a kard másik előnyéről.
„Akkor van vége, amikor megállok”
A kardvívás régen gyilkos technika volt, abban az időben muszáj volt azt tanulni. Suzuki Kimiyoshi szerint azonban manapság már nem gyilkolás technikáját tanulják kardforgatás címén, hanem a léleképítését.
http://www.hirado.hu/2016/07/02/nalunk-el-az-egyik-utolso-szamuraj/
Szamurájkard (katana) kosiraében
