He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

"Lopják a szabadságunk. Repüljenek!" - gyűjtemény a tüntetésről

2016.10.17. 05:43 guma

At előzmények összefoglalója:

Ellenzéki tüntetés: Magyarország Putyin hátsójából lóg ki

Véget ért a Népszabadság megszüntetése és a korrupció ellen, "Lopják a szabadságunk. Repüljenek!" cím​mel, a Lehet Más a Poltika, az Együtt és a Párbeszéd által meghirdetett közös demonstráció​ a Szabad sajtó útján.

 

Helyszíni tudósítók jelenti, hogy kellemes jazz szól a színpadnál, ahol Juhász Péter egy kis csúszást jelent be a kezdésnél. A szervezők szerint a tömeg az Erzsébet híd lábától egészen a Ferenciek téri templomig áll. Valójában a Klotild Palotáig sűrű, utána ritkuló, körülbelül 5-6 ezres tömegről beszélhetünk, amely folyamatosan gyarapszik érkezőkkel.

jávor benedekJávor Benedek

Jávor Benedek a Párbeszéd társelnöke, európai parlamenti képviselő: nem szabad hagyni a kormány szabadrablását, mert hermetikusan lezárják a rendszert. Szerinte a Orbán a kevesek Magyarországára vágyik, de a tüntetők és az ellenzék a sokak Magyarországában hisz. Értük van felelőssége az ellenzéknek és nem családi fánkozókért és bulibárókért vagy milliárdos gázszerelőkért.

 A szónokok beszéde közben folyamatos a fütyülés, sípolás, bekiabálás.

A Népszabadság újságírója kénytelen beszélni, mert nem hagyják írni - mondja. Hargitai Miklós szerint tőle nem a migránsok vették el a munkáját, hanem a hatalom. Németh Szilárdnak üzeni, hogy amikor az ő főnökei a KISZ-ben készültek a rendszerváltásra, ő a piarista gimnázium diákja volt.

Magyarországon a kormánykritikus újságírás egzisztenciális fenyegetettséget jelent - mondja Hargitai. A gyerekeink szemébe csak úgy tudunk nézni, ha tettünk valamit ez ellen a korrupt rendszer ellen, amelyik politikai bosszúból záratta be a Népszabadságot.

 

 

hadházy ÁkosHadházy Ákos

A politikus szerint mindez történelmi bűnként fog a legsötétebb oldalakra bekerülni a tankönyvekbe. A korrupció a magyar társadalom rákja, közel vagyunk a halálhoz, de nem szabad feladni. A társadalom csak azt teheti, hogy olyan parlamentet választ, amelyik felhagy ezzel az életmóddal.

A kormánypárt 2104-ben a szavazatok 25 százalékát ellopta és kizárta a voksolásból a külföldön dolgozó magyarokat - állítja a szónok, aki szerint ez a választási rendszer önhatalmú átírásából származott.

2018-ban évtizedekre dőlhet el hazánk sorsa, és az utolsó lehetőség, hogy ezt a rendszert leváltsa. Ha ezt elszalasztjuk, már csak a forradalom jöhet, zárja sorait Hadházy.

Juhász Péter, az Együtt alelnöke rögtön a közepébe csap: Orbán Viktor és emberei lopják a közvagyont, ez pedig bűnözés. De még ennél is nagyobb történelmi bűn, hogy Magyarországot Moszkva és Putyin se**ében képzelik el. 10 éve még Orbán is ez ellen szólt, ma pedig onnan lógunk ki, és a miniszterelnök kiárustja az országot az oroszoknak.

Kósa Lajos azért nem hazudik, mert ő értelmetlenül beszél,  olyan sötét mint a Brezsnyevi tokával rendelkező szovjet elvtársak - mondja Juhász, és szerinte szembesíteni kell a rendszert a visszaéléseivel. Megígéri minden ellenzéki párt nevében, hogy alternatívát nyújtanak majd a választásoknál az undorító rendszerrel szemben.

Orbán megbukott, ezért szorítja ki a médiából az ellenvéleményt, hogy a vazallusainak ne kelljen ezzel szembesülni, mondja a szónok és arra buzdítja a tömeget, hogy fütyüljék ki Orbánt október 23-án a Kossuth téri beszéde közben és kiabálják, hogy takarodjon. ​

http://www.atv.hu/belfold/20161016-elo-kozvetites-a-harom-ellenzeki-part-tunteteserol

Nem hogy nem vágják le a tolvajok kezét, de még be sem zárják őket – a tolvajlásról beszámoló újságot viszont bezárják

Mi vagyunk az új többség, és azt üzenjük, hogy elegünk van

– mondta beszédében Jávor Benedek, a Párbeszéd (ex-Magyarországért) EP-képviselője a Lopják a Szabadságunkat! Repüljenek című tüntetésen, amit ma délután tartottak meg több ezer ember részvételével a Szabad Sajtó úton az őszi napsütésben.

Fotó: Botos Tamás / 444

Jávor Benedek

szerint a tüntetésen összegyűlteknek elege van abból, hogy szétlopják az országot és a polgárok szabadságát.

Itt nem melléktermék, hanem maga a rendszer a korrupció, amit szinte tökéletesre csiszoltak:

saját magukra, családjuk és a szeretőikre szabják a jogszabályokat, mondta Jávor. „A mamelukok alkotmánybírósága csak csavar ebben a lopásra optimalizált gépezetben, a közmédia helyén történelmi léptékben gyomorforgatót üzemeltetnek.

Jávor szerint úgy tűnhet, a rendszer tökéletesen zár, ki lehet zárni a valóságot az emberek tudatából, de pont a civilek és a kínos ügyekről beszámoló újságírók jelentik a rést ezen a pajzson. Most azokat akarják Orbánék eltiporni Jávor szerint, akik szembesíteni tudják őket a saját hazugságaikkal.

Nem hagyhatjuk, hogy hazánk egy korrupt gyülekezet egyszerű jövedelmi forrása legyen,

mondta Jávor, aki szerint „nekünk sincs helyünk abban az országban, ahol az újságírókat, civileket eltiporják.” Jávor szerint Orbán csak azt tűri meg, aki kérdés és kritika nélkül követi őt, mindenki másnak a létjogosultságát is megkérdőjelezi.

Hargitai Miklós

a Népszabadság újságírójaként beszélt, és azzal kezdte, hogy szívesebben tudósítana erről az eseményről, de nem teheti, hiszen újságját felfüggesztették, ezért kénytelen beszélni. Hiába hirdette a kormány plakátok ezrein, hogy "Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját", Hargitai felhívta rá a figyelmet: neki és kollégiáinak bizony elvették a munkáját, és amióta leállt az újság, és nem tudja megvédeni magát, az embereket folyamatosan hazugsággal traktálja a kormány, a párt és sajtójuk.

Fotó: Botos Tamás / 444

Hargitai elmondta, 1994 óta minden kormány beperelte őt, amiért korrupciós ügyeiket feszegette – "ennyit arról, mennyire volt bolsevista műhely a Népszabadság" –, és azt is elmondta, amikor Orbán és Rogán még kommunista ifjúsági szervezetekben készültek a rendszerváltásra, addig ő a Piarista Gimnáziumba járt még.

Pokorni Zoltán 2010-es ígéretét idézte – "aki belenyúl a közös kasszába, annak le fogjuk vágni a kezét" –, és elmondta:

nem hogy nem vágják le a kezét annak, aki könyékig nyúlkál a közösben, hanem még be se zárják, aki viszont beszámol erről, azt az újságot viszont bezáratják.

Hargitai szerint ez a kormány az első a rendszerváltás óta, ami semmilyen formában nem bírja elviselni a kritikát, de még a kérdést sem. Kortársai vagyunk a tolvaj rendszernek, de nem kell a tettestársainak lennünk – mondta.

Hadházy Ákos

az LMP társelnöke szerint államilag szervezett csalássorozat van ma Magyarországon: az uniós pénzekből ellopott 9000 milliárd forintot a tolvaj rendszer fenntartására fordítja a Fidesz.

Az ellopott pénzből "lehet vásárolni tulajdonosokat, akik csődbe viszik az igazi újságokat, lehet vásárolni újságírókat, lejárató- és hecckampányokat".

Ez mutyi, nem bűn, hanem történelmi bűn, ami a történelemkönyvek legsötétebb lapjaira fog kerülni,

mondta.

Fotó: Botos Tamás /444

Hadházy arra kérte a tüntetőket, hogy a tüntetés vége után is szervezkedjenek, beszéljenek ismerőseikkel, és győzzék meg őket, hogy Orbán rendszere leváltható. Hadházy szerint ugyanis 2018 lehet az utolsó év, amikor az Orbán-rezsimet demokratikusan meg lehet dönteni.

Juhász Péter

az Együtt politikusa szerint az a lényeg, hogy ma Magyarországon

Orbán lop,

azaz Orbán és emberei ellopják közvagyonunkat. Továbbá, mint fogalmazott,

Putyin seggébe akarják rakni Magyarországot.

Amit Orbán csinál, azt nem lehet kormányzásnak nevezni, inkább csak tevékenységnek, de pontosabb bűnözésnek hívni Juhász szerint. A kórházakban éhbérért dolgozókra, kisemmizett vállalkozókra, ellopott milliárdokra utalt.

Fotó: Botos Tamás / 444

Juhász szerint Orbán ezért kényszerül hazugságspirálba, és arra, hogy elhallgattassa azokat a sajtótermékeket, amelyek bemutatják a valóságot. Juhász szerint minden fideszes hazudik, kivéve Kósa Lajost, aki értelmetlenül beszél.

Juhász szerint Orbánt már a lelátó népe is kifütyüli, márpedig abból ő ért. Ezért a Kossuth térre hívta október 23-ára a tüntetőket, hogy ott fütyüljék ki a miniszterelnököt, majd a Himnusz éneklésével zárult a tüntetés.

http://444.hu/2016/10/16/nem-hogy-nem-vagjak-le-a-tolvajok-kezet-de-meg-be-sem-zarjak-oket-a-tolvajlasrol-beszamolo-ujsagot-viszont-bezarjak

Hatalmas tömeg tüntetett az ellopott szabadságért: “ezután csak forradalom jöhet”

A Szabad sajtó útján tüntet az Együtt, a PM és a felszólal a volt Népszabadság egyik újságírója is.

Az esemény Facebook-leírása szerint „elegünk van abból, hogy Orbán Viktor a bandájával együtt szétlopja az országunkat!”

Azért tüntetnek, mert azt látják, hogy „a a kormány intézkedései semmi mást nem céloznak, mint hogy a szabad rablás rendszerét kiépítsék, aki pedig erről beszélni mer, azt elhallgattatják. Láttuk ezt az Origóval, látjuk most a Népszabadsággal. Nem nézhetjük végig szótlanul, hogy a szemünket is kilopják, hogy a közpénzt magánvagyonná alakítják át, és elegünk van abból, hogy meg akarnak félemlíteni bennünket! Együtt kell megállítanunk őket!”

Helyszíni tudósítóink szerint az út megtelt, rengetegen vannak, többen Népszabadsággal a kezükben tüntetnek.

Pető Péter, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese az ATV-nek azt mondta, túszok, nem rúgták ki őket, felfüggesztett munkavállalóként vannak ott a tüntetésen. Ő csak azt szeretné, hogy végre legyen vége a színjátéknak.

Egyre szomorúbban nem tudok semmit mondani, egyre kilátástalannak tűnik ez, amit velünk csinálnak.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Felszólal:

  • Hargitai Miklós (Népszabadság),
  • Jávor Benedek (Párbeszéd),
  • Hadházy Ákos (Lehet Más a Politika) és
  • Juhász Péter (Együtt).

Jávor arról beszélt, hogy mára már rendszerszinten működik a korrupció és a lopás, amihez annak résztvevői csak asszisztálnak. De azért van még néhány bástya, akik kitartanak, a független sajtó és a civilek.

Hargitai szerint ő nem szónok, sokkal jobban érezné magát, ha a tömegben állna és inkább egy jó tudósítást írna. De a Népszabadság egy hete nem létezik, megtiltották nekik, hogy írjanak, ezért beszél. Nekik valakik elvették a munkájukat, de máig nem mondták meg, hogy miért. Először a Horn-kormány perelte be, azóta minden kormány, korrupciós cikkek miatt. Amikor Németh Rezsibiztos Szilárdról beszélt, a tüntetők fütyültek, mint Orbánt az MTK-stadionavatón.

Hargitai szerint ők, mi egy bűnös rendszer kortársai, de nem kell, hogy tettestársai is legyenek.

Hadházy arról beszélt, hogy a hatalom lop.

A korrupció a magyar rendszer rákja. Közel vagyunk a halálhoz.

Az LMP társelnöke szerint, ha választásokon nem lehet elzavarni a hatalmat, csak forradalom jöhet, de azt kívánta, ne jussanak el odáig.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Juhász szerint legalább 10 ezren, ha nem 15 ezren vannak. Beszédében pedig azt mondta, amit

ma Orbán csinál, az már nem kormányzás, bűnözés.

Magyarországot Putyin seggében képzelik el, Magyarországot az oroszok seggébe akarják tenni, mondta Juhász.

Beszéde végén arra kérte hallgatóságát az Együtt politikusa, hogy legyenek ott mindenhol, ahol Orbán megjelenik, október 23-án is, és fütyüljék ki őt. Majd a tüntetés végén közösen elénekelték a Himnuszt.

Képek: Fülöp Dániel, 24.hu

http://24.hu/belfold/2016/10/16/hatalmas-tomeg-tuntet-az-ellopott-szabadsagert/ 

Pecina, a rejtélyes osztrák milliárdos, aki Orbánnal üzletelhetett a Népszabadságról

Hazájában büntetőeljárás folyik ellene sikkasztás miatt, ő adta el a BorsodChemet a kínaiaknak és mondták az orosz Gazprom lobbistájának is. Heinrich Pecina portréja.

Heinrich Pecina 66 éves osztrák üzletember, a Vienna Capital Partners nevű befektetési alap és tanácsadó cég elnöke. Önmeghatározása szerint pénzügyi befektető, aki egy rendkívül speciális területen mozog. Vállalatokat vásárol, amelyeket a feldarabolás, átalakítás után drágán értékesít. Fontos, hogy többnyire a gazdaság és a politika határmezsgyéjén köt üzleteket, jellemzően Közép-Európában és a Balkánon, az energiapiac, a vegyipar, a média területén. A Magyar Narancs korábban azt írta róla: „minden hájjal megkent” üzletember, amolyan „vérbeli kufár”, egy „igazi mosolydiplomata”.

Fotó: MTI / Mohai Balázs
Fotó: MTI / Mohai Balázs

Pecina nevéhez Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben számos nyílt és rejtett üzlet fűződik. A Direkt36 nyomozása szerint vele üzletelt offshore-cégeken keresztül Erős János, aki 2002 és 2010 között vezette a Magyar Fejlesztési Bankot (MFB).

Erős János panamai cége, a Garuda Group 50 ezer euróért (15,5 millió forint) megvette Pecina Wintercastle nevű cégét. Később jelentősebb pénzmozgások voltak a Garuda és Pecina érdekeltségei között, 2009-ben például 5,4 millió eurónyi (1,6 milliárd forint) hitelt utalt át Pecina egyik cégének. Ezt vissza is fizették, de nem a Garudának, hanem azt kérték, hogy egy bécsi vagyonkezelőnek utalják.

A Falter nevű osztrák hetilap szerint a kapcsolat akkor is működött, amikor az osztrák OMV – a pletykák szerint a Gazprom megbízásából – ellenséges üzleti offenzívát indított a MOL felvásárlása érdekében.

Alighanem ennek a történetnek különböző oldalakon szereplője volt Erős és Pecina is. A Falter szerint az osztrák hatóságok vizsgálták, hogy nem történt-e pénzmosás, de végül megszüntették az eljárást.

Sajtóhírek szerint egy másik ügyben Pecinát sikkasztással vádolják Ausztriában, ahol folyamatban van ellene egy büntetőügy. Pikáns, hogy a hírek szerint a Budapesten dúló médiavihar közepette az üzletember hétfőn a vádlottak padján ült Klagenfurtban, a Hypo Alpe Adria Bank perében. Beismerte, hogy törvényellenes módon, 4,3 millió euró értékben három hamis számlát állított ki a pénzintézet egy részének eladásakor. Azt mondta, már sajnálja, megbánta.

Kínaiaknak passzolta át a BorsodChemet

Pecina 2001-ben a kazincbarcikai BorsodChemet és a TVK-t adta el egy kínai befektetőnek – történetesen a magyar Mol ellenében. Akkoriban a teljes magyar vegyiparért ádázan küzdtek a legnagyobb vállalatok, a tét voltaképpen egy ipari értéklánc (finomítás+gyártás) kialakítása volt.

Mint azt korábban megírtuk, a nagy erőkkel vívott kiszorítósdiban a bécsi cég többször együttműködött a jelenleg az OTP-ben tulajdonos, korábban azonban a Gazprommal is együttműködő Rahimkulov-család cégeivel. 2000-ben a VCP tőlük vett BorsodChemet, hét évvel később pedig MOL-részvényt. Utóbbi pakettet az OMV-nek adta tovább a Pecina-cég.

Arról is írtunk akkor, hogy mind a BrosodChem, mind a TVK esetében egy rejtélyes hátterű, Írországban bejegyzett offshore cég, a Milford Holdings Ltd. volt az eladó.

A Milford mögött akkoriban az orosz Gazpromot sejtették, Pecinát pedig orosz lobbistának mondták, ám perdöntő bizonyíték itt sem került elő, ráadásul az érintettek cáfoltak.

Bár a TVK végül visszakerült a MOL-hoz, a BorsodChem nem volt ilyen szerencsés, miután a cég többségét egy londoni befektető, a Permira szerezte meg a tőzsdén. A VCP ugyanakkor megőrizte kisebbségi részesedését. 2010-ben azonban új befektető kopogott az ajtón, és visszautasíthatatlan ajánlattal a kínai Wanhua cégcsoporté lett a vevő (amely azóta innen irányítja európai, közel-keleti és afrikai tevékenységét).

Érdekes szál, hogy a Wanhua vezérigazgatója, Simon Wu a tulajdonosa a letelepedési kötvényekkel üzletelő egyik cégnek, a HSSDF-nek (Hungary State Special Debt Fund). A helikopterező Rogán Antal kabinetminiszter egyszer nyilvánosan is megemlítette Wut, tagadva, hogy offshore cégek adnak el kötvényeket.

A Népszabadság-botrány

Pecina a legerősebb tulajdonosa a Spéder Zoltán-féle FHB Banknak. De övé Magyarország egyik legnagyobb kiadója, a Médiaworks is. A Népszabadságot, Világgazdaságot, Nemzeti Sportot, valamint több hetilapot és megyei napilapot (PLT) kiadó céget 2014-ban szerezte meg. Ezzel el is érkeztünk a Népszabadság-botrányhoz, amelynek lényege, hogy:

  • A Fidesz az osztrák milliárdos segítségével kormányközeli kézbe juttat több megyei lapot, amelyek propaganda okokból fontosak neki.
  • Nem mellesleg, közösen megszüntetik a Népszabadságot, amely kellemetlen cikkeket írt többek között Rogán helikopterezéséről és Matolcsy szeretőjéről.
  • A lapkiadó vevője Mészáros Lőrinc érdekeltsége lehet, az ügyletet az állami MKB Bank finanszírozhatja.

Pecina nagyon jóban van Spéder Zoltánnal, az azóta kegyvesztetté vált bankárral. Spéder helyzete nem tett jót Pecinának sem, mert könnyen a nyakán maradhatott volna a Médiaworks. De szerencséjére a kormány – gyorsabban, mint várták – előrehozta a PLT megszerzését, így Pecina cége nem az FHB-tól, hanem az állami MKB Banktól vehetett fel hitelt.

Azt már régóta beszélik a médiapiacon, hogy a Fidesz a Mediaworks tulajdonosaival úgy állapodott meg, előbb bezárják a Népszabadságot, mielőtt a kiadóvállalat átkerülne a Fideszhez. És amit Magyarországon pletykálnak, az előbb-utóbb megtörténik – szól a bennfentes közmondás. Olyannyira, hogy már a Médiaworks vevőit is vélik források: az ország leggazdagabb gázszerelője, Mészáros Lőrinc.

Pecina Orbánnal tárgyalhatott a Népszabadságról

Több sajtóforrás is megerősítette, hogy a PLT vezetőit nemrégiben egy Mészáros Lőrinc-érdekeltségű balatoni hotelbe trombitálták össze értekezletre. Miután a kormány lecserélte a Pecinával jóban lévő Spédert, az FHB helyére az MKB ugrott be finanszírozóként a Médiaworks mellé. Ez úgy derült ki, hogy a Népszabadság újságírói észrevették az MKB zálogjogát a Népszabadság védjegyein, amiről az is felmerült, hogy a bejegyzés még nem jogerős.

A Népszava arról írt, Pecina személyesen járhatott Orbán Viktor irodájában, míg a Figyelő arról, hogy ezen a tárgyaláson megkezdődött az üzletember “leválasztása” Spéderről – egyben az alku a Mediaworks értékesítéséről is. Mindez tehát egy előre megírt forgatókönyv alapján történhetett a nyilvánosság kizárásával. Miközben a kormány a népnek azt kommunikálja, hogy őket nem érdekli a Népszabadság, és ha közbeavatkoznának, akkor sérülne a sajtószabadság. Hisz Orbánnak adnia kell a látszatra.

(Cikkünkhöz felhasználtuk a Magyar Narancs, az Átlátszó, a vs.hu, a 444.hu cikkeit.)

http://24.hu/belfold/2016/10/13/pecina-a-rejtelyes-osztrak-milliardos-aki-orbannal-uzletelhetett-a-nepszabadsagrol/

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr1711814719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása