A világhírű kutató módszerével megérthetők a magyar oligarchacserék

Darwin evolúciós elméletének egy évszázad, a kvantumfizikának több évtized, az ön által „feltalált” hálózattudománynak néhány év is elég volt a szakmai elismertséghez, és ahhoz, hogy bekerüljön a köztudatba. Minek tulajdonítja a gyors sikert?

Ha van olyan tudományos felismerés, aminek gyakorlati haszna van, akkor az a gyorsan reagáló technológiai ipar révén ma már sokkal rövidebb idő alatt eljut a felhasználókhoz, mint korábban bármikor. Az evolúciós elméletben, a kvantumfizikában vagy a hálózattudományban az a közös, hogy – a maga önálló tudásanyagával – kicsit mindegyik megváltoztatta az emberiség gondolkodásmódját is. A legnagyobb világcégek, a Google, a Facebook, az Apple, a Cisco, mind hálózatokkal foglalkoznak. Azért is nőttek naggyá, mert nemcsak a technológiájukat építették a hálózatok logikájára, hanem az üzleti modelljüket is.

Új könyve, a Hálózatok tudománya előszavát a törökországi politikai helyzethez kapcsolódó, a kisemmizés hálózatairól készült ábrával illusztrálta. Ebben minden együtt van: a politika, a médiacégek befolyása, a munkahelyi bűncselekmények, de még a török olimpiai pályázat támogatottsága is. Semmi ingerenciája arra, hogy hasonló kapcsolati hálókat vázoljon fel a honi közéleti-politikai viszonyokról?

Az én dolgom az eszközkészítés, de a diákjaim révén rálátok ilyen kísérletekre. Azért sem foglalkozom ilyen kutatásokkal, mert időigényes, és elvenné az energiáimat más, izgalmasabb feladatoktól. A CEU-n most zárult kurzusomon hallgatóim egy csoportja  Magyarország korrupciós hálózatát próbálta a hálózatkutatás módszerével feltérképezni. Megnézték, hogy kik, milyen pályázatokon nyertek, és az így készült hálózati ábra is jól kimutatta az anomáliákat. Például azt, hogy vannak cégek, amelyek bármilyen kombinációban és területen pályáznak, minden tenderen nyernek. A sikerességi mutatójuk annak ellenére 100 százalékos, hogy – minden szempontot figyelembe véve – a győzelmi esélyük amúgy csak 3–5 százalék lenne. A hálózati modell tehát politikai előítélettől mentesen megmutatja, ha a rendszerben valami nem stimmel.

A hálózatkutatásban használatos modellek segítségével megérthetnénk a mostani oligarchacserét is? Hogy miért éppen azok lettek az új kedvencek, akik – Mészáros Lőrincek, Andy Vajnák –, és miért esnek ki a hálóból mondjuk olyanok, mint Simicska Lajos vagy Spéder  Zoltán?

Egészen biztosan. Ehhez ma már kitűnő algoritmusok állnak rendelkezésünkre. De, mint mondtam, én csak az eszközt adom a kutatók kezébe.

Az is előre jelezhető, hogy kiből lesz sikeres üzletember? Mennyire zavar be egy ilyen számításba, hogy a gazdasági eredményesség mifelénk egyre kevésbé a szakmai teljesítmény, sokkal inkább a kormányzati kapcsolatok függvénye?

A siker nagyon összetett jelenség, épp ez lesz a témája a következő könyvemnek, így erről talán korai beszélni. De elöljáróban: én nem abban látom a sikert, hogy valaki „jó” az állami vagy uniós pénzek lenyúlásában. A sikert olyanokban kell mérni, mint  például a Prezi, amelynek van 50–70 millió felhasználója, ami többszörösen meghaladja Magyarország lakosságát. Mindannyian egy globális szisztémának vagyunk a részesei,  és a siker mértéke az, hogy ezen a piacon hogyan érvényesülünk. Gondolkodjunk óceánban, és ne pocsolyában! Ezt nem sommás kritikaként mondom, hiszen nap mint nap találkozom olyanokkal, akik – ha fizikai értelemben itt dolgoznak is – globális méretekben gondolkodnak, a világméretű hálóban méretik meg magukat; és így sikeresek. Budapest pezseg az ilyen emberektől.

Könyvéből kiderül, hogy a „kudarc nélkül nincs siker” önre is igaz. Mielőtt a Nature  vagy a Science közölni kezdte az írásait, a cikkeit sorra visszadobták. De az a malőr is megesett, hogy első tudományos cikke kéziratát őrző laptopjára a repülőgép stewardesse ráborította a kólát.

Ezért újra meg kellett írnom. Ha nem vállaljuk a hibázás, a kudarc lehetőségét, akkor nem kockáztatunk eleget. Persze senki sem szereti a kudarcot. Nem volt kellemes, amikor egyik készülő cikkemet lelőtte egy folyóiratban megjelent hasonló témájú írás. Ezt megélhettem volna elvesztegetett időként. De úgy voltam vele, hogy ha engem valaki megelőz, akkor az azt jelenti, hogy az  élvonalban vagyok, csak most épp elém kerültek. Ezért még eredetibben kell gondolkodnom,  hogy legközelebb én legyek a győztes.  Azt szűrtem le, hogy olyan témákat kell találni, amelyek nemcsak benne vannak a levegőben, hanem megelőzik a korukat, így versenytársuk sincs. Ezért is keresek  3-4 évente új kutatási témát.

Igaz is, amikor öt éve portrét készítettünk önnel, még az emberi viselkedés előrejelzését tanulmányozta. Úgy fogalmazott, hogy csak a tudományos-fantasztikus történetek birodalmában létezik az a fajta óriásgép, amely minden rólunk beszerezhető adatot rögzítene, egy helyen tárolna és elemezne. Azóta is így gondolja?

Olyan világban élünk, ahol minden mozgásunk dokumentált, például a mobil- és a bankkártyahasználat vagy az utcai kamerák képei alapján. Képtelenség láthatatlanná válni. De a minden lépésünket előre jelezni képes Big Brother nemcsak Magyarországon nem létezik, de még az USA-ban sem. Azért sem, mert akik az adatok birtokában vannak, nem értenek a hálózatokhoz. A magyar helyzetet nem ismerem, de Amerikában azt látom, hogy hiába az a töméntelen adatmennyiség a kormányszerveknél, akik az adatokon ülnek, tökkelütöttek: pont úgy használják azokat, ahogy a hálózatkutatás eredményeinek megjelenése előtt tették. Csak a piac fizeti meg ugyanis az ehhez szükséges szaktudást.

Nem áll fenn az a veszély, hogy a terrorszervezeteknek, mondjuk az ISIS-nek minden pénzt megér a hálózati szakember tudása, hogy rosszindulatú támadásokat hajtson végre kórházak, városi közműhálózatok ellen?

Biztos lesz példa erre a jövőben, de csak korlátozottan. A terrorizmus eleve nem úgy működik, hogy szisztematikusan beférkőzik a rendszerekbe, hanem egyes pontokon hajt végre – sokszor igen véres – akciókat. Az ilyenekből sokat tanulunk: ma már a cipőnket is lehúzatják a reptéren. Az immunrendszer kiépül, és ugyanolyan módon már legalább nehéz hasonló terrortámadást végrehajtani, így a terroristáknak is valami újat kell kitalálniuk. Globális támadástól azért sem tartok, mert az adatbázisok gazdái – legyen szó kormányokról, cégekről – nagyon sokat költenek a védelemre, és kellően decentralizáltak is az ilyen hálók. Épp azért, hogy ha egy-egy ponton megtámadják is, az egész rendszer ne omoljon össze.

A terrorizmus elleni harc jegyében – itthon és külföldön – is egyre többször kerül előtérbe a különböző hálózatok kontrollálhatósága. Ezzel is foglalkozik az ön irányítása alatt a bostoni Harvardon dolgozó  munkacsoport. Pontosan mit is kutatnak?

Vegyünk egy egyszerű példát, az autót: van benne 6 ezer alkatrész, amit négy csomóponton keresztül – kormány,  gázpedál, fék, kuplung-sebességváltó – tudunk kontrollálni. E négy pont állapotának megváltoztatásával az összes többi alkatrész státusát meg lehet változtatni: gyorsabban lehet menni, irányt lehet váltani. Minden más ennek a vezérlésnek alárendelten működik. Ugyanez a helyzet minden hálózaton belül. A kérdés tehát az, hogyan lehet egy hálózatot a leghatékonyabban kívülről kontrollálni, illetve hogy egy rendszer – mint például az egészséges immunrendszer – hogyan tudja önmagát kontrollálni. Négy gén megváltoztatásával például ma már egy sejtet őssejtté lehet alakítani.

Könyve tanúsága szerint az Ebola-járvány megfékezésében sokat segített a hálózattudomány, amely rámutatott, hogy nem az a védekezés legjobb módja, ha a kontinenst megpróbálják hermetikusan lezárni. A riói olimpia és a Zika-vírus kapcsán mit mond a veszélyekről a hálózattudomány?

Épp tegnap este beszéltem a hálózati vírusmódszertan atyjával, Alessandro Vespingnanival, aki korábban, elsőként megjósolta a H1N1 vírus terjedését. Most éjjel-nappal azon dolgoznak, hogy a Zika terjedését megértsék. Nagyon érdekes hálót kell itt felvázolni, hiszen meg kell érteni a vírushordozó brazíliai szúnyog és más szúnyogpopulációk, valamint a szúnyog és az ember kapcsolatát. Fel kell térképezni továbbá a szúnyogok, illetve az emberek mozgását. Mindezek összevetéséhez a hálózatelmélet nagy segítséget ad. De nagy előrelépést jósolok a hálózatelméletnek az orvostudományban is. Amit az orvosi szakma eddig ebben tett, azt a régi Budapest-térképekhez hasonlítanám. A hátoldala – az utcanevek felsorolása – megvan; ez az, amit a genetika már felfedezett. A hálózattudomány segítségével pedig végre összeállhat az a térkép is, ami világosan ábrázolja ezek viszonyát, kapcsolódásait egymáshoz. Így hatékonyabb terápiákra lelhetünk.

Zárásul egy személyes kérdés: hogy bírja az ingázást Boston és Budapest között?

Jól kialakult rendszer, hogy négy hetet itt, hármat ott töltök. A feleségem és a gyerekeim itt élnek; a kicsik itt járnak állami iskolába. Itt nincs autónk; gyalogolunk, biciklizünk, uberezünk. Az amerikai városok között le vannak osztva a szerepek: Bostonban nagy tudományos élet zajlik, az üzletemberek és a művészek New Yorkban élnek, a programozók San Franciscóban. Budapest ebből a szempontból is többdimenziós, izgalmas hely. Nagyon élvezzük az itteni létet.

http://hvg.hu/itthon/201625__barabasi_albertlaszlo__halozatkutatas__pezsges__behalozva

Tudja-e Ön, hogy hol lesz a jövő héten ugyanebben az időben? Vagy akár egy hónap múlva? És mit gondol, véletlenül történnek meg az események akár Önnel vagy bárkivel a környezetéből? A világhírű hálózatkutató azt állítja, hogy annak a rengeteg adatnak az elemzéséből, amelyet tudtunkon kívül kiadunk saját magunkról, igenis meg lehet határozni jövőbeli viselkedésünket. Ez nem mágia, hanem a XXI. század tudománya. Ezen az estén a világhírű magyar hálózatkutatóval, Barabási Albert-Lászlóval beszélgettünk.

"Behálózva" cimmel tartott előadást dr. Barabási A. László a Northeastern egyetem, Harvard és a CEU professzora.