A H mint hamisítás esszéfilmnek három hőse van: egy magyar származású műkincshamisító, egy író, aki róla ír könyvet, aztán maga is hamisítónak áll, és Orson Welles, aki bűvészjelmezben bölcselkedik a nézőnek, és közben jóízűen kiröhög mindenkit: a közönséget és az úgynevezett művészeket, elsősorban saját magát. Kevés ilyen könnyed, jókedvű, sodró lendületű filmet ismerek, amelyben mintegy mellékesen kerülnek elő a fikciógyártás természetéről szóló, legalapvetőbb kérdések. A H mint hamisítás van olyan jó film, mint azAranypolgár.
Elmyr de Hory 1906. április 14-én született Budapesten Hoffmann Elemér Albert néven, de még ez sem biztos. A kiadatástól való félelmében Ibizán 1976-ban – szemben a nyomtatott verzióban tévesen megjelent 1967-es évszámmal – öngyilkosságot elkövető festő legendáját Clifford Irving:Hamisítás! című könyve alapozta meg, ám később a könyv szerzőjét is elítélték hamisításért, az Aviátor című filmből ismert Howard Hughes nevében írt hamis önéletrajzáért…
Visszatérve hősünkre, Elmyr a hatvanas években, több lebukás után már nem tudott eladni hamisítványokat, felépítette hát a legnagyobb élő hamisító kultuszát, és Picasso, Matisse, Bonnard, Vlaminck, Bracque és Dufy modorában készült képeit saját álnevével aláírva értékesítette.
Csakhogy Jeff Taylor kutatásaiból az derült ki, hogy Clifford Irving könyvével ellentétben Hoffmann (ha egyáltalán ez volt a valódi neve) a 20-as, 30-as években nem arisztokrataként utazgatott, ahogy Légernél sem tanult, és Picasso asztaltársaságához sem tartozott, hanem piti bűnözőként, tolvajként, csalóként, csekkhamisítóként járta Európát és annak börtöneit. Minden, még születési dátuma, neve, családja, származása, de valószínűleg hamisítói karrierjének grandiózussága is hamis. Az Elmyr által emlegetett több mint ezer képnek valószínű, csak a tizedét sikerült elsütnie. Igaz, ez sem csekély teljesítmény. Az amerikai történész szerint Elmyr de Horynak valójában az élete volt a legfontosabb és legkiérleltebb (össz)művészeti alkotása: „Duchamp, Warhol és Hirst kigúnyolta a művészeti világot, de Hory megrázta azt.” Műveinek utóélete pedig egyenesen paródiája a műpiacnak.
