Kulka: „Ha nincs Kerényi, én sem vagyok meleg”
+
„Amiről nem beszélünk, az nincs” – melegek a Horthy-korszakban
Az Osztrák–Magyar Monarchia, majd a Horthy-korszak idején Budapesten tucatjával működtek melegekre specializálódott szórakozó-, vendéglátó- és találkahelyek, és virágzott az azonos neműek közti prostitúció is. Figyelték őket, listák is készültek, amelyek eleinte azonban épp a melegek védelmét biztosították
„A mai értelemben vett szubkultúráról ugyanakkor nem volt szó, a szexualitás mint identitásképző elem csak jóval később lett fontos” – állítja Kurimay Anita történész, aki a New Jersey-beli Rutgers Egyetemen 2012-ben írt doktori disszertációjában az 1873 és 1941 közötti időszak homoszexuális viszonyrendszerét igyekezett feltárni. A korszak orvosi és bírósági forrásai, valamint a szociológiai látleleteknek is beillő riportkötetek alapján rekonstruált kép szerint Berlin mellett Budapest számított Európa első számú meleg fővárosának.
A Tormay Cécile leszbikusságának hátteréről az év elején kimerítő tanulmányt publikáló Kurimay szerint a jelenség köztudott volt, de nem volt része a közbeszédnek. Budapesten az „amiről nem beszélünk, az nincs” elve érvényesült.
A struccpolitikát nagyon kevesen adták fel. Ilyen kivétel az 1910-es évek elején megjelent, majd a következő évtizedekben több további kiadást is megélt Beteg szerelem című, a hatásvadász bulvár és a szociográfia határán billegő riportfüzet. A Tábori Kornél és Székely Vladimír hírlapírók által jegyzett mű „az ugynevezett buzeránsokról s a többi perverzekről” értekezett. Az indulatos hangvételű látleletben a szerzők saját bevallásuk szerint nem az orvos, hanem az újságíró és főképp a „policista”, vagyis a bűnüldöző szemüvegén át vizsgálták a „harmadik nem” tévelygéseit. Tábori és Székely beszámoltak a warme Schwesterek (meleg nővérek) informális hálózata által működtetett vendéglőkről és klubokról, ahol „nem egy előkelő, uri család nagy reményekre jogosító gyermekét csábították a bűn útjára”, s ahol „több közbecsülésnek örvendő gentleman is kézrekerült s bebizonyult, hogy a fővárosban egész sereg ember olyanformán keresi meg a kenyerét, mint a nyilvános házak nőlakói”.
Kurimay szerint ekkortájt a kapitányságokon már készülhettek a homoszexuálisokat lajstromozó listák is, mivel Tábori és Székely is említést tesz ilyen, a „buzeráns-tanyákon” folytatott razziák nyomán született dokumentumokról.
| Forrás: Wikipedia |
Tormay Cécile
A szerzőpáros Kurimay következtetése szerint a zsarolásokat követő gyilkosságok miatt ragadhatott tollat, ám a divatos bűnügyi tudósításnál jóval többet vetettek papírra. A fürdőkben és uszodákban, előkelő szállodákban és báltermekben szövődő homoszexuális kapcsolatokról, a férfiszerelemnek táptalajt adó zárt közösségekről, a matrózok vagy a cölibátussal „sújtott” katolikus papság szexuális szokásairól, a katonaságnál mindennapi gyakorlatnak számító „strichelésről”, vagyis az egyenruhás férfiprostitúcióról is szót ejtő mű – szemben a nők egymás iránti vonzalmát figyelmen kívül hagyó bűnüldözői és jogalkotói felfogással – a leszboszi iránynak is szentelt néhány sort. (Évekkel a sajtóban szemérmesen tálalt, ugyanakkor jelentős botrányt kiváltó 1925-ös Tormay Cécile-per előtt, amelyben Horthy Miklós közvetlen közbenjárására felmentették az írónőt.)
Dacszövetség és képmutatás
Tábori és Székely – Kertbeny Károly nyomán – végső soron inkább betegségnek, mint bűncselekménynek aposztrofálta a másságot. És noha negatív előjellel emlegettek jeles írókat, zongoraművészből lett földbirtokosokat, művészeti mecénásokat, híres színészeket, akik „Wilde Oszkárt” is lefőzték, a szerzőpáros senkire sem húzza rá a vizes lepedőt. „Botrányos eseteknek egész tömegével állhatnánk elő, de ezekről jobb hallgatni. Fejtegetéseinknek célja nem lehet a kompromittálás” – írják.
A szőnyeg alá söprés jellemezte a homoszexualitással kapcsolatos közbeszédet. Az 1933-ban Nemes Nagy Zoltán szexuálpatológus orvos által Tragédiák a szerelmi életben címen megjelentetett kötet tanúsága szerint a homoszexualitás egyáltalán nem volt ritka jelenség az első világháborút megjárt férfi népesség körében. A könyvében K úrnak nevezett, a szórakoztatóiparban elhíresült páciense életútját elemezve ő arra jutott, hogy létezik egyfajta véd- és dacszövetség a privát szférát illetően a magyar társadalomban, ennek köszönhetően a máskülönben stabil státuszú férfiak „abnormális” nemi életét nem illik firtatni. A nyilvánosság előtt semmiképpen.
 |
A Der Eigene nevű német melegmagazin
Túl sok volt a katonatiszt a listán
A magyar képmutató mentalitást jellemzi, hogy a „természet elleni fajtalanság” az 1875-ös Csemegi-kódex óta 5 év szabadságvesztéssel is büntethető volt a korszakban, ugyanakkor csak emiatt nem került sor bírósági ítéletekre. Kurimay kutatásai szerint a rendőrség közelebbről is ismerhette a meleg populációt: Vogl Károly rendőrkapitány 1929-ben a „száz heteroszexuális, egy homoszexuális” arányt állította fel, ami akkoriban 10 ezer férfit jelenthetett. A már idézett Nemes Nagy 15 ezresre becsülte a budapesti melegek számát, ráadásul ő konkrét számot is megemlít, az általa citált rendőrségi listán 3425 név szerepelt. A történész szerint ez a lista elsősorban nem a perbe fogást szolgálta, hanem egyfajta védelmet a zsarolók ellen.
|
Forrás: Fortepan |
A Király fürdő
Nehezíti a tisztánlátást, hogy ezidáig egyetlen ilyen nyilvántartás sem került elő. Egy tudományos összeírás ugyanakkor fennmaradt. Szántó Jenő tiszti orvos 1934-ben a Népegészségügy nevű folyóiratban 1695 férfi prostituált indítékait, társadalmi hovatartozását vette sorra. Textilmunkások, női szabók, hentesek, cipészek, artisták, pincérek, katonák és más legkülönfélébb foglalkozást űzők akadtak köztük, de mint Kurimay megállapítja: egyetlen főállású prostituált sem akadt közöttük, ugyanakkor egytől egyig az alacsonyabb osztályok fiai voltak. Bár kuncsaftjaikról nem szól a fáma, Szántó doktor kötelességének tartja megjegyezni, hogy az 1920–1930-as évek városképéhez hozzátartozó, parkokban, fürdőkben bájaikat kínáló ifjakon meg-megbotránkozik a közvélemény, a hasonlóképpen szexuális szolgáltatást nyújtó nőkön csak mosolyog.
A homoszexuálisok nyilvántartása a második világháború előestéjén kapott új jelentőséget. Kurimay szerint felvetődött, hogy a listák alapján, ha nem is koncentrációs táborba, mint a náci Németországban, de munkaszolgálatra kötelezik a listán szereplőket, ám ez, valószínűleg a nagyszámú katonatiszt miatt, elmaradt. A több forrás által is említett lajstrom azonban máig nem került elő; a történész feltételezése szerint ugyanakkor 1945 után a kommunista állambiztonság az ilyen listák alapján, zsarolással szervezett be jó néhány ügynököt.
|
A hazai másság történetével foglalkozó Takács Judit vezetésével folyó kutatások azt is vizsgálják, hogy miféle változást hozott a második világháború a budapesti meleg kultúrában. Annyi bizonyos, hogy a Horthy-korhoz hasonlóan szemforgató, de még annál is prűdebb Rákosi- és Kádár-korban a nyilvános vendéglátóhelyek száma ugyan megfogyatkozott, de mint az Takács Mária Meleg férfiak, hideg diktatúrák című, a napokban bemutatandó dokumentumfilmjéből is kiderül, például a fürdők és parkok belvilága keveset változott.
http://vs.hu/magazin/osszes/amirol-nem-beszelunk-az-nincs-melegek-a-horthy-korszakban-0704
