A kiskutyákról jutott eszembe, hogy leírom, mit tett a picike, de óriási öntudattal rendelkező, mindössze 1,5 kilogrammos törpenyulam.
1. Szoktunk fogócskázni. Előreszalad, leül, mire odaérnék, újra előrefutás, leül, és így tovább...
2. Szerinte mi egyenlőek vagyunk. Ha adok neki enni, türelmetlenül, határozottan eltolja a fejével a kezem. Akartam becsukni az ajtót. Felemelkedett, kis első lábaival - embermódra - akarta ellökni a lábam.
3. A párom répát evett. Adott neki egy darabot. Felkapta és kirohant vele a szobából, nehogy visszavegyük. Azért érdekes ez, mert ha mást eszünk, nem félti a saját táplálékát.
4. A konyhába nem mehet. Ha zárva van az ajtó, azonnal kinyitja, és leül és néz befelé, hogy minden rendben van e? (harmonika ajtó) - De nem jön be.
No, így hirtelen ezek jutottak eszembe.

Nekem macskáim vannak.

Félelmetes az időérzékük. Hétköznaponként 2 óra körül kiülnek az ablakba. Várják, hogy hazaérkezzen a nővérem.
Mikor befordul kocsijával a házunk elé, felsorakoznak a bejárati ajtó előtt.

Pólika hétfőn, szerdán és szombaton 9 óra után hangos nyávogással jelzi, hogy tejes nap van. Az utcabeli néni házi tejet hoz, amit a garázsajtóban szokott letenni.

A bejárati ajtót nem tudják kinyitni. Így ha ki szeretnének menni az udvarra, megkeresnek a házban. Hangos nyávogással jelzik, hogy szükségük van rám, majd előre szaladnak. Mutatják az utat. Ha megállok, vagy lassabban haladok, visszafordulnak értem.

Szirén és Leó azt is jelzik hasonló módon, ha valamelyik társuk be szeretne jönni.

Néha már azt várom, hogy megszólaljanak.))))