He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Törvényen kívüliek?

2015.03.20. 14:00 guma

Megszólalt az NGM a hatástanulmányról: nem tud róla

Közleményt adott ki a Nemzetgazdasági Minisztérium, miután a Népszabadság pénteken azt írta, hogy 2011-ben az akkori KDNP-s szabad vasárnapról szóló törvényjavaslatról a minisztériumban készült hatástanulmány. A tárca ebben a reakcióban hangsúlyozza, hogy nincs tudomása arról, hogy ebben a témában elemzés született volna a minisztérium megbízásából. Egyébként pedig szerintük a kiszivárgott tanulmány megállapításai hiteltelenek, ezek a negatív hatások talán 2011-ben helytállóak lehettek volna, de ma már érvénytelenek. A minisztérium közleményéből több érdekességre is következtethetünk.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye:

(változatlanul, kiemelés tőlünk)

A nemzetgazdasági tárca illetékesei megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a sajtóban megjelent hírek szerint kiszivárogtak egy hatástanulmány részletei a vasárnapi pihenőnap lehetséges következményeiről. A Nemzetgazdasági Minisztériumnak nincs tudomása arról, hogy ebben a témában elemzés született volna a minisztérium megbízásából.

A sajtóban megjelent - a minisztérium számára ismeretlen - tanulmány megállapításai és kockázati elemei hiteltelenek. A média által közöltekkel ellentétben nem igaz, hogy bárki munka nélkül maradna a vasárnapi pihenőnap bevezetése miatt. Ebből következően az sem igaz, hogy nőnének a munkanélküli segélyekre fordított kiadások, illetve hogy az intézkedés járulék- vagy adóbevétel kiesést okozna. A Nemzetgazdasági Minisztérium nem számolt, és nem is számol forgalom kieséssel a vasárnapi pihenőnap bevezetése miatt.

A sajtóban idézett tanulmány megállapításai és logikája, talán 2011-ben még helytállóak lehettek volna, de ma már érvénytelenek. Abban az időszakban a gazdasági világválságnak, valamint a 2010 előtti kormányok felelőtlen politikájának köszönhetően a magyar gazdaság és társadalom még nem tudta volna ezt a kereskedelemben dolgozó munkavállalók érdekeit szem előtt tartó fontos lépést veszteségek nélkül kezelni. Azonban az elmúlt évek következetes, a gazdaság élénkítését célzó, valamint a munkahelyteremtést elősegítő politikájának eredményeként mára már a munkaerőpiacra és a költségvetésre gyakorolt negatív hatása a vasárnapi munkavégzés tilalmának teljes mértékben megszűnt.

A nemzetközi példák is bizonyítják - az Európai Unióban ugyanis Ausztriában, Németországban, Belgiumban, Hollandiában, az Egyesült Királyságban, Finnországban, Görögországban és Spanyolországban is korlátozzák valamilyen módon a vasárnapi nyitva tartást -, hogy ezen intézkedés a vásárlói szokások módosulásán kívül sem a fogyasztás mértékét, sem a turisztikai bevételeket, sem pedig a gazdaság egészét nem érintik hátrányosan. Ezzel szemben a kivételek meghatározásának következtében a kiskereskedőket, a kistermelőket és a piacokat jelentős helyzeti előnybe hozza, amelynek egyértelmű nemzetgazdasági hozadéka van.

Robbant a hatástanulmány-bomba!


1. A vasárnapi boltzáráshoz kapcsolódó hatástanulmány történetét a Portfolio indította el szerdai cikkével. Ez tömören arról szólt, hogy megkerestük a Nemzetgazdasági Minisztériumot, mint a témában illetékes tárcát, küldje meg számunkra a boltbezáráshoz kapcsolódó hatástanulmányt. Az NGM válaszából azonban az derült ki, hogy nem rendelkezik hatástanulmánnyal a boltok vasárnapi bezárásáról szóló törvényjavaslathoz, mivel azt önálló képviselői indítványként nyújtották be a kereszténydemokrata képviselők.

2. Erre két reakció érkezett, Rétvári Bence kereszténydemokrata politikustól és az NGM egyik államtitkárától. A javaslat egyik kezdeményezője az ATV-nek azt nyilatkozta, hogy a tárca valóban nem készített hatástanulmányt a 2014-es előterjesztéshez, hanem az eddigi számokat összegezték és ebből vontak le következtetéseket. Glattfelder Béla államtitkár pedig megismételte az NGM korábbi válaszát.

3. Ezt követően jelent meg pénteki cikkünk, ami arról szól, hogy a Jogalkotásról szóló törvény értelmében minden törvényjavaslat-tevőnek kötelező lenne készítenie előzetes hatásvizsgálatot, legyen egyéni képviselő vagy épp miniszter. Ezzel a KDNP-s politikusok törvényt sérthettek.

4. A Népszabadság pénteken megjelent cikkében idézett az NGM 2011-ben készült hatástanulmányából, melyet a tárca az akkori szabad vasárnap kezdeményezéshez készített. Ezek szerint akkor az volt a kormány végkövetkeztetése, hogy nehezen támogatható a boltok vasárnapi zárva tartása a lehetséges negatív következmények miatt.

5. A legújabb felvonása a történetnek az NGM mostani közleménye, melyben hangsúlyozza, hogy nem tud ilyen 2011-es hatásvizsgálatról.

A minisztérium leleplezte saját magát


Az NGM pénteki, Népszabadság-értesülésre kiadott közleménye azt is jelenti, hogy a minisztérium leleplezte magát, hogy nem készített hatásvizsgálatot a 2011-es törvényjavaslathoz (vagy legalábbis nem tud róla). Ahogyan azt kiderítettük a héten, a 2014-es törvényjavaslathoz sem készült ilyen dokumentum.

Pedig a kormány ügyrendjéről szóló jelenleg hatályos kormányhatározat kimondja, hogy a kormány elé kerülő minden előterjesztésben be kell mutatni "a megalapozott döntéshez szükséges információkat, így különösen a javasolt intézkedésnek a kormányprogramhoz való illeszkedését, indokait, lényegét, főbb tartalmi jellemzőit, költségkihatását, valamint várható gazdasági, költségvetési, társadalmi, igazgatási, államháztartási, nemzetközi és egyéb hatásait.

2011-ben egyébként voltak olyan hírek, hogy a minisztérium készíti a boltzárral kapcsolatos hatásvizsgálatot. Szatmáry Kristóf, az NGM akkori belgazdaságért felelős államtitkára az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságán azt mondta például, hogy azt tervezik: a tavaszi ülésszak alatt elkészítik a vonatkozó elemzéseket. Ezt követően pedig 2011 áprilisában érkeztek kiszivárgott információk arról, hogy nem támogatja a Fidesz a KDNP szabad vasárnapról szóló törvényjavaslatát, miután a Nemzetgazdasági Minisztériumban készült állítólagos háttértanulmány szerint az munkahelyek tízezreit veszélyezteti.

Ezt követően Nagy Anna kormányszóvivő azt is mondta akkor, hogy még hatástanulmányokra van szükség ahhoz, hogy a kormány dönthessen a kiskereskedelem vasárnapi nyitva tartásáról.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője akkoriban azt is mondta: folynak az egyeztetések, és a kormány hatástanulmányokat is készít a bevezetéssel összefüggésben.

http://www.portfolio.hu/gazdasag/adozas/megszolalt_az_ngm_a_hatastanulmanyrol_nincs_ilyen.12.211690.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox



 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr717286471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása