Fontos-e nekünk a demokrácia?

Forgács József – Joseph Forgas – nemzetközi hírű szociálpszichológus a hatvanas évek végén emigrált Magyarországról. Ausztráliában él, a sydney-i New South Walesi Egyetem professzora, tagja az ausztrál és a Magyar Tudományos Akadémiának is. Néhány napra hazalátogatott, akkor adott interjút a 168 Órának. Arról is beszélt: milyen társadalmi és lélektani következményei lehetnek, ha az autoriter hatalom hosszú távra berendezkedik.

– Többször nyilatkozta: úgy tűnik, Magyarországon sokaknak kevésbé fontosak a demokratikus értékek, a szabadság. Mire alapozza ezt?

– A demokrácia nem csupán intézményrendszert jelent, hanem mentalitást és viselkedési kultúrát is. Alapkérdés: vajon az egyén az állam alattvalójának tekinti-e magát, vagy független individuumnak, aki képes racionális, autonóm gondolkodásra.

– Mi talán nem vagyunk erre képesek? Az általánosítások torzíthatnak.

– Az autonóm polgári gondolkodás elterjedése nem az intelligenciától függ. Történelmi tanulási folyamat eredménye. A mai fejlett nyugati államok a felvilágosodás eszméi alapján bontakoztak ki, míg itt a huszadik század történelmi katasztrófái, az évtizedekig tartó egypártrendszer inkább a függő, alattvalói mentalitást erősítette. Bár 1990 után Magyarországon példaszerű demokratikus intézményrendszer jött létre, ez sajnos nem telt meg tudatos pszichológiai tartalommal. Sokan nem értették, nem is értékelték igazán a demokrácia által nyújtott fontos állampolgári jogokat. Így az elvesztésük sem váltott ki nagyobb ellenállást az utóbbi években. Más posztkommunista országok, ahol jobban megbecsülték, védték a szabadságjogokat, gazdaságilag is gyorsabban fejlődtek. Ugyanis a szabadság, az autonóm gondolkodás és viselkedési kultúra elengedhetetlen lélektani előfeltételei a demokráciának és a jól működő piacgazdaságnak is.

Fotó: Riskó Gáspár

– Nálunk az elmúlt huszonöt évben milliók váltak földönfutóvá. Többségük a hazug, igazságtalan kormányzásokban csalódott. Nem feltétlenül az európai normákban.

– Több kutatás is alátámasztja: a magyar mentalitás és értékrendszer jelentősen különbözik a nyugat-európaitól. A Tárki nemzetközi értékfelmérése szerint a magyarokat inkább jellemzi a bizalmatlanság, a zárt gondolkodás és autoriter hajlam, mint a környező országokban élőket. E tekintetben a magyarok a moldvaiakhoz és a bolgárokhoz állnak közelebb, és nem – mondjuk – a szlovákokhoz, szlovénekhez. Ugyanakkor különféle kutatások kimutattak egy mélyen sérült nemzeti identitást is. Orbán Viktor tavalyi tusnádfürdői beszéde is erre a nemzeti „önbizonyítási igényre” játszott rá, amikor meghirdette a liberális demokrácia végét. Beszédében a miniszterelnök sok értelmetlenséget összehordott, ám egy szűk értelmiségi réteg háborgásán túl másokat ez nem zavart. Sőt sokan csillogó szemmel hallgatták, a miniszterelnök már megint milyen jól odamondott Európának. A jelenlegi kormányzás erre a sérült nemzeti identitásra és az emberek tájékozatlanságára építi demagóg nacionalista propagandáját.

– Nem túl hízelgő kép rólunk...

– Pedig nem kritikának szántam. Minden népnek szüksége van pozitív öntudatra. A magyarok elmúlt ötszáz éve inkább kudarcokról, mint sikerekről szólt. A sikerélmény hiányát kompenzálni kell. A nemzeti kisebbrendűségi érzés jó „táptalaja” a dagályos öndicsérő nacionalizmusnak, miközben a múlt történelmi traumái feldolgozatlanul maradnak. Négy éve országos felmérést végeztünk itthon. Kollégáimmal a társadalompszichológiai folyamatok és a demokrácia kapcsolatát vizsgáltuk, s az eredmények igazolták: a magyarokra alapvetően a cinikus, szkeptikus, pesszimista attitűdök jellemzők. Többségük szerint a világ eleve igazságtalan, a közéletet a korrupció jellemzi, és az egyénnek nem érdemes közügyekben részt venni. Részben ezt a tehetetlenséget és passzivitást használta ki hatalmi céljaira az Orbán-kormány. Annyi politikai és gazdasági hibát elkövettek, hogy már régen bele kellett volna bukniuk. Viszont fölélesztették az emberek nemzeti büszkeségét, elhitették velük: ez „unortodox” ország, egész Európa a „magyar csodát” irigyli. Úgy tűnik, ennyi is elég volt a választási győzelmükhöz.

– Ön másfél éve a 168 Órának azt mondta: „A 2014-es választást az nyerheti meg, aki hitelesen képviseli a társadalmi megbékélést.” A Fidesz lenne a békehirdető?

– A jelenlegi kormánynak, mint minden autoriter hatalomnak, lételeme a külső-belső „ellenségek” elleni folytonos harc. A választási eredmények azt jelzik, hogy sikerült a többséget meggyőzniük arról is: nem érdemes elmenni szavazni, mert nincs náluk jobb alternatíva. Pedig aki a változtatás jogáról lemondott, arra szavazott: minden ugyanúgy folytatódjék tovább.

– Sokan most is úgy vélik: a marakodó, kormányzásra képtelen baloldal csak még nagyobb káoszba sodorná az országot.

– Azt, hogy ki miként kormányoz, a teljesítménye alapján lehet megítélni, de csak a ciklus végén. Előre nem. Akik ellenzékben széthúznak, kormányon, a felelősségüket átélve összefoghatnak. 2014-ben még megvolt a demokratikus rendszerváltás esélye, ám ezt sokan nem ismerték fel. Az autoriter hatalom megszilárdulása viszont veszélyes lehet.

– Mitől tart?

– A harcos nacionalista propaganda nem csak hosszú távú társadalmi tudatrombolást jelent. Közvetve a Jobbikot is erősítheti. Például Orbán bevándorlóellenes kijelentése már kifejezetten szélsőjobboldali szöveg. Ilyet Nyugat-Európában csakis szélsőjobboldali pártoktól hallani.

– Ugyanakkor most már szinte naponta demonstrálnak itthon az Orbán-kormány ellen.

– Jó, hogy civil mozgalmak szerveződnek, s egyre többen mernek tiltakozni. De a néhány tízezer tüntető még messze van a rendszerváltó többségtől. A demokratikus ellenzék pedig jóval megosztottabb ma, mint a választás előtt. Valódi fordulat csak akkor lesz, ha azok, akik eddig vakon hittek Orbán félrevezető nacionalista propagandájában, rájönnek: becsapták őket. Ám egy ilyen kiélezett politikai légkörben bármikor történhet valami, ami felgyorsítja az eseményeket. Orbán illiberális ideológiája hamis alapokra épül: a valóság előbb-utóbb szükségszerűen megcáfolja. Sajnos olyan gazdasági krízis is bekövetkezhet, amely felrázza a társadalmat. A kormánypárton belül megerősödhetnek alternatív erők. Sok múlik azon: megjelennek-e olyan politikusok, civil vezetők, akik hitelesen képviselik a demokratikus szellemiséget. Meg kellene találni a Fidesz kirekesztő nacionalizmusának lélektani „ellenszerét”. Deák Ferenc óta nálunk történelmi hagyománya van a befogadó nacionalizmusnak is. Ez a magyarságot nem etnikumnak, hanem kulturális tradíciónak tekinti, amelyben a sokféleség a legfőbb érték. Miért ne válhatna politikai értékké, hogy nem ellenségnek tekintjük egymást, hanem szükségünk van mindenkire? Nemcsak a saját szabadságunk fontos, hanem a másik szabadsága is. A demokratikus és autonóm gondolkodást tanítani kellene az iskolában és gyakorolni a mindennapokban. Nem kell szó nélkül hagyni az igazságtalanságokat, beletörődni a törvénytelenségekbe, de ehhez alapvető tudati változás szükséges.