Véleményem: Sokat rombolt már, de ha megvalósítja a kormány amit tovább "tervez" az iskolákkal, az a legnagyobb bűn lesz jövőnk és gyermekeink ellen amit ember elkövethet egy országgal. Mert politikai ellenfelet ki lehet nyírni a legerkölcstelenebb eszközökkel is mint tapasztaltuk, de a gyerekek étele, élete azért legyen már tabu! Mert a beszélő szerszámok ideje lejárt. Ha azért képes valaki a szolgalelkű kiszolgáltatott embereket futószalagon gyártani, hogy maradjon buta és ne gondolkodjon, mert közmunkásokkal, kölcsönzött munkásokkal gyarapítja a barátok meg strómanok által is még a saját és a családja birtokát, vagyonát, annak nem az államigazgatásban, hanem a börtönben helye. Hiszen esküjét megszegve, a rábízott értékeinket nem a közszolgálatában a hazánk gyarapodására kamatoztatja, használja fel hanem magán és párt célokra üzemelteti az országot. Ezért retteg a háló erejétől mert a propaganda erejét képes leamortizálni. A nyelvek ismeretétől a tudástól ezért kiakar zárni mindenkit. Elzárni a lehetőségtől is, hogy gondolkodjon azon mit művelnek az országgal a kapzsi és telhetetlenül rabló, mindent bekebelező gomb nyomogató robotokkal a törvényhozás álarca alatt.  Mit képzel az ostoba állampolgár? Majd bolondok leszünk ezt kézi vezérlést a markunkból kiengedni, hogy a polgár önállóan intézze saját sorsát, életét. Akkor hová dugnánk el zsíros juttatásért a sok talpnyaló semmihez sem értő pártkatonát? Hogy miről beszélek, nézzünk erre példát most pl Észtországból:

Lenyűgöző rokonaink

Észtország olyan hely, ahol a legutolsó faluban is tábla mutatja, hol lehet internethez jutni, ahol az alkotmányban rögzített alapjog a világhálóhoz való hozzáférés. Ingyenes wifi mindenütt van. Ülsz egy fának dőlve az erdőben a laptopoddal, távol a lakott településektől, és vidáman internetezel. Ugyanez a helyzet minden szállodában, vasútállomáson, buszpályaudvaron, étteremben, közparkban.

Észt iskola – alsó tagozat, de csak a gyerekek kora szerint Ints Kalnins / Reuters

Észtország Európa csodája. Egy viszonylag kis ország, amely felismerve a lehetőségeit és a korlátait, már a 2000-es évek elején „rászállt” az internet adta lehetőségekre. Észtország az „e-ország”. Szinte nincs olyan tevékenység – az egészségügyi ellátástól a szavazásig, a bankügylettől az adóbevallásig –, amit ne lehetne interneten elintézni. Ezek a kreatív, jobbára nagyon fiatal észtek – északi rokonaink – kitaláltak egy olyan személyiigazolvány-kártyát, amelyik beilleszthető a laptopba, sőt a mobiltelefonba is, és egy kód megadásával máris működőképes az internetes ügyintézés.

Tallinnban

Egy videón keresztül szeretném érzékeltetni, miképpen alakítják az intenzív és igen ambiciózus digitális fejlesztések Észtország mindennapjait. Olyan nagyon sok új információ nem lesz benne a témáról szóró korábbi bejegyzésemhez képest, mégis egyrészről a videóban első kézből, maguktól az észtektől lehet hallani, mit is csinálnak és ők hogyan tekintenek ezekre a fejlesztésekre. Másrészt viszont a videó segítségével szeretném felhívni a figyelmet arra a vizuálisan is jól nyomon követhető folyamatra, ahogy egy egész ország arculata változik. Ahogy fokozatosan mozdul el az általunk is jól ismert poszt-kommunista valóság valami nagyon egyedi, markáns új identitásba.

Az észt cikk, ahol a videót találtam ezzel a fotóval indít:

A kép Tallinn city-szerű belvárosát ábrázolja, és kicsit benne van ebben a fotóban minden, ahogyan az észtek láttatni akarják magukat. Felhőkarcolós, sokfényes világváros. Építészetileg és életmódban is izgalmas, modern világ, tele lehetőségekkel, ötletekkel és azok bátor megvalósításával.

Ez a fotó azonban inkább a jövő, mint a jelen. Észtország fejben van itt, a valóság ennél a szó szoros értelemben sötétebb. Sokszor beszélgetek arról észt kollégáimmal és ismerőseimmel, ha tényleg azt akarják, hogy ez a hely legyen az új Szilícium völgy, akkor nem csak pusztán az IT fejlesztésekben kell jónak lenni, hanem valóban vonzóvá és élhetővé kell tenni ezt a várost.

Nyilván én a messziről jött ember sokkhatása alatt mondom ezt, de az a sötétség, ami itt október végén ráköszönt a városra úgy, hogy hónapokig nem bújik elő a nap, az iszonyatos lelki terhet jelent. Nem a hideg az elviselhetetlen, hanem a sötétség. A fenti kép azért tetszik mégis, mert valószínűleg az észtek is látják, érzik ezt, és ők is egy ragyogó, fényes várost álmodnak maguknak. Elindult Tallinn ezen az úton, de még nem mondanám, hogy egy Szingapúrban sétálok.

Kevesebbet írtam erről, de a másik faktor, ami nagyon fontos, az a szolgáltatások minősége és általában az emberek attitűdje. Ez utóbbit én nem tartom olyan genetikai, észt (vagy akár balti) sajátosságnak, minket magyarokat is mosolytalannak írnak le nyugatiak, miközben én egyáltalán nem érzem, hogy sótlan, mosolytalan kultúra lenne a miénk. Hozzám közelebb áll ez az először tartózkodó, majd csak lassan feloldódó de akkor már mélyebb kapcsolatot kiépítő barátkozási stílus. 8 hónapja vagyok itt, nagyon érdekes, hogy csak most, több mint fél év elteltével kezdenek el a Facebookon bejelölni még a legközvetlenebb kollégáim is, vagy a hallgatók az egyetemről.

(Lehet, hogy fantázia ez csupán) de én abszolút annak tudom be az észt visszahúzódást, hogy ezt teszi 800 év megszállás egy kultúrával, ami nyelvét és szokásait titkon hordozta. Az észtek azon generációja (és most még ők vannak többen), akik 1990 előtt születtek, úgy jár-kel saját országában, mintha tojásokon lépdelne, és legszívesebben láthatatlanul osonna el az eresz alatt. Számtalan apró jelenetben megéltem már ezt. Megijednek ha tudod a nevüket, mert mondjuk hallottál róluk valakitől. Az a kérdés, hogy hol laksz az majdnem olyan udvariatlan mint nőktől megkérdezni hány évesek. Mégis van feloldozás, mert eljön a nap, amikor hirtelen, számomra egyébként váratlanul, feloldódik a jég, és egy kifejezetten meleg, intim fogadtatásban lesz részed. Csak ehhez hónapok kellennek.

A szolgáltatások minősége azonban olyasmi, amit nem tudok tolerálni. Azt jóval nehezebben viselem, mint a személyes kapcsolatokat, egészen azért mert a szolgáltatásért fizetek. Nyilván ez sem ismeretlen, emlékszem, amikor szingapúri feleségem sokkot kapott Budapesten attól, hogy pofát vágnak a bolti eladónők. Sokat beszélgettünk akkor arról, hogy milyen élete lehet egy ilyen nőnek, mennyit keres, mire megy haza, hogy bánnak vele a munkahelyén, mi lehet a képe saját magáról.

Ugyanez a helyzet Észtországban. A boltok áruházak többségében - nem tudok jobb szót találni - vakkantanak kommunikáció címén. Van egy amerikai vendégoktató most nálunk az egyetemen, az már nem mer beülni sehova. Azt mondta ilyet ő még nem látott sehol (nem nagyon járt még Kelet-Európában). Bement egy utazási irodába, hogy ajánljanak neki valamit. A mosolytalan, tényleg vakkantó stílusban válaszolgató alkalmazott egyszerűen nem tudott mit kezdeni ezzel a helyzettel, és azt tanácsolta a kolléganőmnek, hogy jöjjön vissza ha már tudja mit akar. Ő meg kifakadt, hogy neki itt nem az a munkája, hogy őt rábeszélje egy útra? Hát nyűgözzön le, mondja el, hogy nekem minden vágyam, hogy velük Szentpétervárra menjek, mert olyat én még nem láttam. Itt ülök - mondja - el akarom költeni a pénzem, de azt érzem, hogy zavarok, inkább idegesítem magát. Mi nem ezt hívjuk "sales"-nek az államokban..

De Észtország nem az államok. Itt egyelőre nagyon kevés olyan ember sétál az utcán, akiknek a bankkártyáján 15.000 dollárnyi egyenleg van (a megtakarításain felül), ezért egy hétvégi utazásra úgy fizet be, ahogy mások yoghurtot vásárolnak. Megkívánta..

Ahol nincs pénz, ott sales-es sem terem, legalábbis nem abban az amerikai autónepper formában. És lehet, hogy az alábbi videón szereplő észt IT arcok már a londoni kollégáik szintjén (újabban afölött) keresnek, de egy kiskereskedelmi bolt eladója 500 euró körül vihet haza, ami itt az átlagkereset fele. Pofát vágnak hát az élethez.

Mindezt azért írtam le ilyen hosszan, mert nem akarom, hogy ez a blog egy végtelen örömódává váljon. Általában azokról a dolgokról írok, amik tetszenek, amik számomra újak és lehetőséget, perspektívát látok benne. Lenyűgöző Észtország gyors fejlődése a digitális kormányzás terén, és az is, ahogy ez napról napra alakítja az itteni emberek életét. Abban is szinte biztos vagyok, hogy jó irányba fog változni ez a mosolytalan és fénytelen világ, amint egy új generáció már félelem nélkül tud felnőni.

Idegen vagyok itt, szeretem nézni az embereket. Ezek az arcok a videókon nekem már nagyon ismerősek. Megszoktam az egyenruhákat, a faházakat, a szürke szovjetet és a csillogó üvegpalotát is. A szőke, kék szemű fotómodelleket és félrefésült hajú nagyon orosz arcokat is. Látom hogyan dolgoznak rengeteget (hónapokig mást se lehet úgyse csinálni) és azt is, mennyire büszkék azért mindarra, amit 20 év alatt elértek. Szerintem az ilyen videókkal ezt akarják megmutatni nekünk:

Azok számára, akik nem beszélnek angolul egy rövid összefoglaló:

- Bemutatják a digitiális igazolványukat, amivel gyakorlatilag minden hatósághoz és szolgáltatáshoz közvetlen elérésük van az internetről.

- Az oktatában már az általános iskola második osztályától tanulják a számítógépekkel, a robotikával és az internet világával kapcsolatos ismereteket. Programozók és IT szakemberek hadára van/lesz itt szükség, ezért az oktatásban ezt nagyon nyomják. (A videóban nincs benne, de újabban a spanyolok nyomulnak nagyon azzal, hogy a fiatalok náluk igen magas munkanélküliségét úgy próbálnák enyhíteni, hogy fiatal spanyol IT szakembereket exportálnának az észt munkaerőpiacra)

- Csak pár másodpercre látni a videóban, de itt mint eső után a gomba úgy jelennek meg egymás után a mindennapi életet segítő vagy könnyebbé tevő fejlesztések, start upok. Parkolás, taxirendelés, étterem foglalás, jegyvásárlás minden egy telefonnal elintézhető, ami önmagában nem újdonság, de itt tényleg mindenki ezt használja. Sok helyen nincs is parkolóóra, mert a neten vagy sms-ben lehet csak rendezni.

- A rendőrség szovjet típusú korrupcióját is jelentősen csökkentették a digitalizált megoldásokkal, azzal, hogy minden egyes mozzanat, intézkedés rögzítésre kerül. A járőrök pedig azonnal az autóból hozzáférnek minden adathoz a jogosítvány vagy a személyi alapján. Külön e-rendőrség is van.

- Az egészségügyben minden adat és információ fent van a neten, amit bárhonnan elérhet az állampolgár, de az orvosok is ha megkapják a hozzáférést. Az adatok tulajdonosa az állampolgár, arról is pontos értesítést kap, hogy az állam mire használta illetve akár mikor nézte meg az adatait. Ugyanis látja a log fájlokban, hogy ki honnan, mikor lépett be az adataihoz és ott mit csinált vele. Nincs recept, és meg lehet jelölni közeli hozzátartozókat, akik jogosultak a gyógyszereket kiváltani, információt kérni, vagy hozzáférni az adatokhoz mondjuk akkor, amikor az érintett maga ezt nem tudja megtenni betegsége miatt.

- A választási rendszer trükkje, hogy a digitális szavazással nem csak a részvételi arányt akarták növelni, hanem szinte értelmetlenné tették a szavazatvásárlást. Ugyanis mindenki annyiszor szavaz, ahányszor csak akar. De csak az utolsó szavazat számít. Ha valaki lefizet, akár az orra előtt szavazok arra, akit mond, utána fél órával felmegyek a rendszerre és már magam szavazok mégis inkább arra, akit én szeretnék. Ez utóbbit fogja regisztrálni a rendszer. Az internetes szavazásra általában egy hét áll rendelkezésre, a papír alapú szavazás előtti időszakban.

http://tallinnban.blog.hu/2014/06/01/egy_nap_a_digitalis_esztorszagban

Tallinnban

Ez az egyik jellegzetes szójáték, ahogy Észtországról manapság beszélnek, nem minden alap nélkül. Személyes élménnyel kezdem megint. Tulajdonképpen az első vagy második nap, miután megérkeztünk Tallinnba, szembesültem azzal, ami azóta az én életem hétköznapjaivá is vált. Gyakorlatilag a teljes észt közigazgatás az interneten van.

Elmenni egy hivatalba olyan élmény, mint amikor kis költségvetésű filmben nem jutott már pénz statisztákra, ettől ugyanaz a néni szolgál ki mindenhol, és kétszereplős minden történet, mert senki más nincs a helyiségben.

Négyszer voltam az önkormányzatnál 3 hónap alatt (jobbára a magyar papírok miatt). És mindig ugyanaz a hölgy volt, és soha egyszer sem volt előttem senki. Bankban is akkor van sor, ha nyugdíj kifizetés van, mert az idős emberek egy része ha másért nem hát megszokásból még bemegy felvenni a nyugdíjat.

EUs állampolgár lévén én két héten belül megkaptam az észt személyi igazolványt, ami itt minden további tranzakció alapja. Az interneten. Az igazolvány gyakorlatilag egy chip-kártya, amihez mint egy mobiltelefonnál vagy bank kártyánál pin-kódot és egy második, hosszabb pin-kódot adnak. Az egyik lesz az azonosító, belépő, kód, a másik az aláíró. Az igazolványhoz kell leolvasó is, ami egy kicsi kütyü, 4 euróért mindenhol lehet kapni és mint egy egeret hozzácsatlakoztatod a leolvasót a számítógéphez és a leolvasóba helyezett igazolványon keresztül mindent intézhetsz a neten.

Hogy mit?

Okmányiroda, lakcímnyilvántartás, földhivatal, anyakönyvi ügyek, állampolgárság, bevándorlás, rendőrségi ügyek, iskolai beiratás, közjegyző, polgárjogi ügyletek (egy szerződést e-mailben is meg lehet kötni mert van elektronikus aláírás), egészségügy. Az összes leletem és adatom fent van a neten, ha meg akarom nézetni a vérképem egy ausztrál orvossal, letöltöm, elküldöm neki. Aztán hogy folytassam a sort, Észtországban elektronikusan zajlanak 2005 óta a helyhatósági választások, és elektronikus volt a legutóbbi népszámlálás is.

Szigorú törvény van arról, hogy minden velem kapcsolatos adat az én tulajdonom, nincs olyan, hogy külön kérnem kell, az én chipkártyás igazolványommal minden rólam szóló és a közigazgatásban meglévő információhoz azonnali hozzáférésem van. Nem kell semmiféle földhivatali papír, meg nullás papír, meg adóigazolás, hanem úgy mellékelem az e-mailben küldött beadványaimhoz ezeket közvetlenül letöltve az elektronikus rendszerről, mint amikor családi fotókat küldök a húgomnak a nyaralásról.

Csak igazolvánnyal lehet bankolni. Lehet anélkül is, akkor egy a bank által adott kódkártyával lépsz be, de ha nincs chipkártyás igazolványod, nem vagy senki, nem létezel, a bank maximum 200 EUR erejéig enged bármilyen tranzakciót csinálni. Magyarán szólva az elektronikus közigazgatás nem párhuzamos, lehetséges opció, hanem az egyetlen létező és elfogadott formája állam és polgára kommunikációjának. Nincs papír alapú párhuzamosság. Én itt még levelet nem kaptam. E-mailben értesít az egyetem, a rendőrség, a bank (a bank fel is hív, sokkal személyesebb mint nálunk, de ez azt hiszem azért van mert a bankszektor 80%-a skandináv kézben van itt), a bevándorlásügy, az önkormányzat. És amit e-mailben válaszolsz az hivatalos levél. Amennyiben az igazolványoddal írod alá. Az aláírás annyit tesz, hogy az első pin-kóddal azonosítod magad, a másodikkal megerősíted, hogy ezt a levelet te hivatalosan aláírod. Szerződés, bevallás, dokumentumok beküldése, adatlapok, minden mehet simán a neten.

Mindennek persze az alapját adja, hogy Észtországban 77,5%-os volt az internethasználók aránya 2011-ben. Ezzel a 28. helyet foglalják el a világon. Összehasonlításképpen a lista 10. helyén szereplő Finnországban ugyanez az arány 88.6%, az észtek olyan országokat is megelőznek, mint az internet alapú gazdaságára igen büszke Szingapúr, mely 72,5%-os penetrációjával a 30. helyet foglalja el.

Nagyon érdekesen megváltoztak a szokásaim itt ettől. 10 eurónál nagyobb címletű pénzt szerintem két hónapja nem láttam. A neten fizetem be a számláimat, ott kapok értesítést a papírügyeimről, ott veszek távolsági buszjegyet, mozijegyet. Bérletet csak azért nem, mert tallinni lakosként nekem ingyen van a tömegközlekedés (erről majd külön bejegyzés később).

Mindennek, amit leírtam sok eleme megvan otthon is. Hiszen van ügyfélkapu, a bankok, piaci szolgáltatások elektronikusan nyújtanak egy csomó lehetőséget, mégsem áll össze a kép egy határozott, egyértelmű paradigmaváltássá. Magyarországon lehet élni (sokaknak kell) olyan életet, mintha 1975-ben lennél. Készpénz és személyes, papír alapú ügyintézés, hivatalokban kilincselés, sorban állás, egyértelműen hatalmi pozícióban lévő ügyintézők. És aki fifikás, meg van türelme kibogarászni dolgokat az elég messzire juthat már az ügyfélkapu rendszerén és a bankkártyás, online vásárlásos világban is. Ez azonban így megint egy kiváltság (értelmi, technológiai cenzus) és nem rendszer.

Nézzük meg kicsit ennek az e-közigazgatásnak a hátterét Észtországban. Hogyan jutottak el ide?

Tulajdonképpen megint az oroszok tehetnek mindenről. Az észt rendszerváltás egyik nagy különbsége a magyar rendszerváltástól az, hogy itt tényleg teljes és drasztikus újrakezdés volt. Részben kényszerből (nem volt továbbélő, vállalható örökség) részben pedig tudatos döntés eredményeképpen (minden, ami ma Észtország, az a Szovjetunió makacs tagadása). Ez a kettősség amúgy meg is adja az itt folyó dolgok dinamikáját, ezt a képletet ráhúzhatjuk majd más témákra is.

Szóval, amikor 1991-ben Észtország függetlenné vált, semmi nem maradt az államigazgatásból, és általában az ország működtetéséből, amit tovább vihettek volna. Közjogi értelemben sincs jogfolytonosság, az ország az 1940 előtti állapotokhoz tért vissza (lsd. ingatlan tulajdonjogok vagy az állampolgárság kérdésének jellegzetes baltikumi megoldásai). Újra ki kellett találni mindent. A nagy társadalmi ellátórendszereket (nyugdíj, egészségügy), a közigazgatást, és mindennek a nyilvántartási rendszerét, hiszen korábban minden végletesen Moszkvában összpontosult.

És ha újra ki kellett találni mindent, akkor miért ne álljanak rögtön az élére annak, ami amúgy is tendencia a világban. Ebben is benne van az a makacs bizonyítási kényszer, ami annyira jellemzi Észtországot és, ami kicsit mindig Moszkvának szól: - Szevasztok fiúk, a büdös életben nem jöttök ide vissza.

Amikor újra ki kellett találni az egész országot, éppen feljövőben volt az internet világa. Észtország le volt maradva az elektronika, és főleg annak infrastruktúrája terén. A telefon ellátottság olyan volt, mint Magyarországon kb. Tehát messze nem mondhatjuk, hogy valamiféle előnnyel indultak el azon az úton, amin aztán mára sok nyugati országot megelőztek. Tulajdonképpen viszonylagos fejletlenségüket fordították akkor előnnyé, amikor nem kötötték őket az előző 20-30 év infrastrukturális fejlesztései, hanem az internet okozta boom hullámán azonnal a legfejlettebb technológiákra váltottak. A dolog dinamikáját jellemzi, hogy az elektronikus, chipkártyás igazolvány mintáját még a finnektől vették át. Aztán többek között az észt elektronikus államigazgatás ellen 2007-ben Moszkva által (soha el nem ismerten) indított cybertámadások után, az ilyen és egyéb adatlopások ellen kifejlesztett titkosítási rendszert már a finnek is az észtektől tanulták. Hihetetlenül büszkék az észtek a közigazgatásuk teljes átalakítására.

Ami minden pozitív végkicsengése ellenére egyébként hatalmas nehézségnek bizonyult, de ma már - főleg a mi viszonyainkkal összehasonlítva - lehet inkább áldásként gondolni ezekre a kihívásokra.

El nem tudom mondani ugyanis, hogy én mennyire elviselhetetlen tehernek tartom azt, amit Magyarország közigazgatási (és közigazgatás alatt úgy általánosságban egy ország szervezését értem) örökségként hordoz. Sikítófrászt kapok azoktól a mondatoktól, amikor valaki nekem a híres, magyar közigazgatási rendszerről beszél. Mert annak sem közelmúltbéli (1990-2013), sem egy rendszerrel korábbi (1949-1990), sem pedig monarchiabéli birodalmi hagyományait nem tartom olyan örökségnek, amivel kezelni lehetne XXI. századi kihívásokat.

Az 1952-es közigazgatási törvény és annak végtelen számú toldozásai az 1952-es viszonyokat ülteti át állam és polgára viszonyaira. Kapott már valaha valaki körömfájás árán felszedegethető, többszörösen összekapcsozott levelet bármelyik magyar államigazgatási szervtől? Az a nyelvi és pszichológiai szövegkörnyezet, amik ezekből a levelekből áradnak az 50-es évek feljelentéseit idézik. Mi ezt hívjuk professzionális közigazgatásnak.

A magyar közigazgatás két alfaja a Gizike-Mancika vonalon tevékenykedő irodista nő, és a macho kultúránknak megfelelően felettük diszponáló, a korabeli TSZ-elnökök színvonalán bonbon-konyak vonalon mozgó férfi önkormányzati garnitúra. Valami tényleg van még bennük a Habsburg örökségből. A birodalmi szemlélet, és az ezzel párosuló arrogancia.

Az észt közigazgatás igen alaposan Mancikátlanítva van. Fájó kimondani, de kirúgták őket. Ahogy otthon is kéne. Helyettük most van mindenkinek chip-es igazolványa és megszűnt a hagyományos hivatalosdi és önkormányzatosdi, okmányirodásosdi és földhivatalosdi. Hogy kicsit egyértelműbben fogalmazzak. A valamikori tanácsok, nem úgy alakultak át, hogy ugyanaz a gárda kitette az önkormányzat táblát. Hanem abban a túlburjánzott az emberek életére rátelepülő hivatali formában MEGSZŰNT az egész. Jelentős megtakarításokat teremtve ezzel a költségvetés számára mellesleg.

Nem nagyon látni 35 évnél idősebb embert a közigazgatásban. Nincsenek ezek a jovális, elvtársból itt maradt, vállon veregetős urak. És a szemüvegkeretük felett jelentőségteljesen felpillantó, vállukon átvetett kosztümkabátban előterjesztéseket javítgató potentát feleségek, civilben szociális otthon igazgatónők. Számomra a közigazgatásnak ez a Magyarországon tovább élő hagyománya a kapun belüli munkanélküliség fehérgalléros verziója. A mai technológiai fejlettség szintjén semmi szükség nincs a hivatalok többségére és kiváltképpen nincs szükség arra a világra, amikor magukat mindig igen-igen elfoglaltnak és zaklatottnak mutató ügyintézők irodájának falán ehhez hasonló, viccesnek szánt feliratok vannak: Mert ez a magyar közigazgatás igazi folklórja, és ettől az örökségtől kellene/lehetne megszabadulni mondjuk az észt példa alapján. Lépnénk egyet előre a rendszerváltásban..mondjuk abban, hogy többé nem lehetne a közigazgatást a hatalom kiterjesztett fenyegető karmaként használni.

Persze látom a kihívásait a lánglelkű, ifjú észt közigazgatásnak is. Sok a világmegváltó forradalmár, nagyon erős a lelketlen projektszemlélet, tele vannak ambícióval, jól fésült fiatalemberek lötyögnek az öltönyeikben, van ennek is egy kellemes arroganciája. Mindent azonnal akarnak, elsők akarnak lenni mindenben. Lesz még ezzel gond, de az egyértelmű, hogy a jól ismert packázós hivatali világ nem örökítődött át. Az internet kiváltotta..

http://tallinnban.blog.hu/2014/01/27/e-stonia

Az internet és Észtország

A Magyarországon tervezett internet adó kapcsán ismét előkerült Észtország példája. Tegnap éppen Aczél Endre írt rövid cikket az észt példáról, de az érdeklődés kölcsönös, mert ugyancsak tegnap egy észt újságíróval ebédeltem, aki megjegyezte, hogy egy ideje már tudatosan figyeli a magyar híreket, mert ritkán látni ennyi ostobaságot egy helyről érkezni.

Hát nagyjából itt tartunk. Gondolom a Századvég milliárdos megbízásából már dolgoznak rajta, hogy ezt a megítélést miképpen alakítsák valami pozitívba. Én sok sikert kívánok hozzá, a magam részéről nem tudtam sajnos megcáfolni az újságíró szavait. Azért sem, mert látom, a magam bőrén tapasztalom, hogy az internet mit tett Észtországgal.

Én nem kántálnám megint végig, hogy milyen elektronikus fejlesztések mentén alakult át a teljes észt közigazgatás és a mindennapi élet. Itt és itt részletesen írtam ezekről. Azzal kívánok foglalkozni inkább, hogy mi mindennek a szövegkörnyezete és a következménye.

Aczél Endre azt írja, hogy Észtország nem “munkaalapú társadalmat” épít. Tudom, hogy ő ezt Orbán Viktor fogalmi keretei között mondja, de én mégis ehhez képest azt mondom, hogy dehogynem. Észtország a legdurvább neoliberális gazdaság és társadalompolitikát folytatja, néhány mutató tekintetében azt kell mondjam, az USA Észtországhoz képest egy jóléti állam. Már ami a szociális kiadásokat illeti például. A munkaképes lakosság közel 73%-a dolgozik, és némi túlzással de kijelenthetjük, hogy azok, akik nem dolgoznak Észtországban, azok nem is nagyon esznek. Rendkívül alacsony szintű szociális ellátások vannak a balti országokban.

Az a népszerű kép, hogy Észtországban az emberek a szalmakazal tetején interneteznek, az nem csak abból fakad, hogy itt nagy keletje van a high-tech kultúrának és huszonéves geek hipsterek lepik el, sőt irányítják az országot. Ez már a következménye valami másnak, ami inkább az előző bekezdésben foglaltakkal van összefüggésben. Az észt társadalmi berendezkedés ma szinte rigolyásan a tagadása mindennek, ami a szovjet múlthoz köthető. Ezért az öngondoskodás, az állam szerepének a minimalizálása, az állampolgár erős kontrollja az állam felett és mindek előtt a szabadság olyan alapvető értékekké váltak, hogy ezek oltárán az eltelt 25 évben akár súlyos megszorításokat is képesek voltak elviselni.

Amikor hasraesünk Észtország teljesítménye előtt, akkor ezek előtt az értékek előtt érdemes hasraesnünk. A geek kultúra és az internet lefedettség, az elektronikus közigazgatás és az olykor kétszámjegyű gazdasági növekedés már mind-mind következményei ennek.

Bizony munka alapú társadalom az észt, csak nem az orbáni fogalmak szerint, aki úgy képzeli a munka alapú társadalmat, hogy azt majd ő fogja nyújtani. A NER sok hazugsága közül az egyik az, hogy egyszerre képzeli el az ország (értsd: a lakosság) felemelkedését és a hálószobától az utolsó betéti társaságig mindenhova betüremkedő, kontrolláló  minden ellentétes ígéret ellenére gömböcként növekvő, pökkhendi állam terjeszkedését. Ugyanez a vágyfantázia megvolt az előző kormányokban is. Magáról minden eddigi magyar államberendezkedés jótevőként gondolkodott legyen az királyság, népköztársaság, köztársaság vagy szimplán hívja magát Magyarországnak.

Az észt példa ehhez képest azt üzeni nekünk, hogy az állam és polgára viszonyának jelentős átalakítása nélkül csak ugyanabban a dagonyában taposunk, teljesen mindegy milyen ideológiai színezettel. A szalmakazalon internetező észt azért teszi ezt, mert nem nagyon van más választása. Az állam ugyanis kiszállt az életéből.

És ennek nem csak az a nagyszerű következménye van, hogy nincs sorbanállás, pofavágás, a hivatalokban, nincsenek arrogáns ügyintézők (mert a közigazgatás a neten van). Hogy nincs emberkedő rendőr, nincsenek ezek a “hjaj..mondja, mit kezdjünk most magával..” kezdetű mondatok (mert mindent rögzít a kamerája), nincs hálapénznek becézett milliárdos korrupció (mert az eü rendszer minden rezdülése követhető az interneten), de ennek a keresleti oldala is fel lett számolva.

Teljesen fölösleges az államhoz járni (segítségért, támogatásért), mert nem fog adni semmit. Teljesen felesleges kenegetni a különböző szereplőket, mert habár segíteni nem segít az állam, ámde azt a funkcióját elkezdte komolyan venni, hogy őrködik a korrupció felett. Ez Észtországban olyan szinten komolyan veszik, hogy egyszerre tartóztatnak le önkormányzati vezetőket és 8 eurós kenőpénzzel a határon próbálkozó csempészeket. Itt a megoldjuk okosba, ugyanaz a bűncselekmény mint 160 milliós házat vásárolni törtrésznyi jövedelemből.

Szóval a szalmakazalon netező észt előtt minden akadály el lett távolítva, hogy megálljon a maga lábán. Legyen neki internete, ami itt állampolgári jog (ettől még nincs ingyen, de elérés mindenhol van). Legyen számára 30 másodperc egy vállalkozás létrehozása (tényleg pár kattintás), és ugyanennyi az adóbevallás. Fizessen nagyon egyszerű, nagyon alacsony összegű adókat. (21% egységesen cégeknek, magánszemélyeknek, amiből azonban nagyon kevés kedvezmény van) ezért cserébe azonban pusztán annyit kap, hogy az állam gondoskodik arról, hogy se korrupció, se fojtogató bürokrácia, se a bűnözés ne akadályozza.

Minden más rajta áll. Észtországban kiemelkedően magas a felsőfokú végzettségűek aránya, de ennél is magasabb a felnőttoktatásban résztvevők száma. Az időseket is beleértve, a lakosság 50%-a beszél angolul, a lakosság több mint 70%-a használja az internetet. Épül egy nagyon gyorsan növekvő tudás alapú társadalom. És habár még nem vagyok itt elég ideje, hogy igazán mélységében lássam a dolgokat, két dolog itt nyilvánvaló.

A lakosságnak nagyon komoly leckét kellett megtanulnia arról, hogy az állam nevű cici nem létezik többé. Akármi is történjen mindenkinek a maga tudásával kell boldogulnia.

Az államnak pedig azt kellett megtanulnia, hogy parádézós Audiból nem lehet munkába parancsolni embereket. Nincs az a rongyrázó birodalmi öntudat. Az ország nem egy nagyívű vezér brilliáns meglátásaiból épül, hanem olyan, mint egy szolgáltató vállalat. Vannak feladatai, de az állam gazdagságot nem tud teremteni. Az a dolga, hogy minden akadályt elhárítson az elől, hogy a lakosság gazdaggá tegye ezt az országot.

Én magamat eddig egy baloldali gondolkodású, meglehetősen etatista (az állam szerepét hangsúlyozó) embernek tartottam. Szociálpolitikusként ez talán nem meglepő. Egy év alatt Észtországban, azonban olyan hatások értek, hogy meglehetősen jobbra tolódott a gondolkodásom. Annak azonban, amit itt jobboldalnak hívnak, nem sok köze van ahhoz, amit Magyarországon annak hívnak…

http://annyit.atlatszo.hu/2014/10/25/az-internet-es-esztorszag/

Magyarország, ismerlek?

Nemzetközi felmérés az emberek tájékozottságáról

Az Ipsos 14 országban, köztük hazánkban végzett felmérést azzal a szándékkal, hogy feltárja az emberek tájékozottságát néhány, nemzetközi érdeklődésre számot tartó szociológiai tényről. A magyar lakosság a tájékozottsági rangsorban nem szerepelt túlságosan jól, a 10. pozíciót foglaljuk el. A svédek ismerik leginkább saját társadalmukat, de a németek és a japánok tájékozottsága is figyelemreméltó. Legkevésbé az olaszok és az amerikaiak vannak tisztában az országukra vonatkozó tényekkel. A magyarok a legutóbbi parlamenti választáson való részvétel és a munkanélküliség mértékében tévednek a legnagyobbat - az előbbit a ténylegesnél sokkal kisebbnek (47 százalékosnak), az utóbbit a hivatalosnál jóval magasabbnak (39 százalékosnak) gondolják.

A következőkben bemutatjuk a felmérésben szereplő témákat, s összehasonlítjuk a tényeket és a lakosság feltételezéseit, a válaszok alapján számított átlagos becsléseket. A felhasznált tényadatok nemzetközi és hazai statisztikákból származnak.

Fiatalkorúak terhessége: a magyarok feltételezése szerint hazánkban a 15-19 év közötti lányok 16 százaléka szül gyermeket, a valóságban azonban csak 2 százalékukra igaz. Ezzel a tévedéssel a tájékozottsági rangsor vége felé, a 11. helyen vagyunk.

Muszlimok: Magyarországon a muszlim valláshoz tartozók aránya minimális, csupán egy-két tizedszázalékban mérhető. A lakosság viszont azt gondolja, hogy ennél többen, 7 százaléknyian sorolhatók a csoportba. Ezzel a túlzó becsléssel is viszonylag közel állunk a tényekhez, nálunk pontosabban csak 3 három országban (a szintén 1%-nál kisebb arányt felmutató Dél-Koreában, Lengyelországban és Japánban) tudták, hogy mekkora a muszlimok aránya.

Keresztények: a 2011-es népszámlálás hivatalos adatai szerint a keresztény vallásokhoz tartozók aránya 53 százalék, az emberek szerint ennél többen, 62%-nyian tartoznak ebbe a csoportba. Ismeretszintünk alapján a második helyen állunk a németek mögött, akik százalékpontosan tisztában vannak vele, hogy náluk mekkora e vallási közösség nagysága. Némileg felment bennünket a teljesen precíz becslés alól, hogy a legutóbbi népszámlálás vallási, felekezeti besorolására vonatkozó adatai vita tárgyát képezték. Az előző, 2001-es cenzusnál még a jelenleginél sokkal többen, 73 százaléknyian vallották magukat kereszténynek. A jelentős csökkenés feltehetően abból fakad, hogy amíg 2001-ben 11 százaléknyian nem válaszolták meg a népszavazás vallást firtató kérdését, most pedig 27 százaléknyian tartózkodtak.

Bevándorlók: a nemzetközi hivatalos statisztikák szerint hazánkban az itt élők 2 százaléka számít bevándorlónak, a lakosság szerint ennél jóval magasabb, 16 százalék az arányuk. A felmérésben szereplő összes országban felülbecsülik a bevándorlók jelenlétét, mi a tájékozottsági rangsor 10. helyén vagyunk. A kutatás során, válaszaikat követően tájékoztattuk az embereket a tényleges arányról, s megkérdeztük, miért gondolják, hogy a bevándorlók többen vannak a hivatalos statisztikában szereplő adatoknál. A legtöbben (49 százaléknyian) különösebb érdemi érv nélkül megismételték, hogy a 2 százaléknál biztosan nagyobb a bevándorlók aránya hazánkban. Az is gyakori (40%-ra jellemző) érv, hogy sokan illegálisan érkeznek és tartózkodnak Magyarországon, s ők hivatalosan nincsenek számon tartva. A téves észlelést indokoló harmadik leggyakoribb választípus arra hivatkozott (36 százaléknál), hogy a szűkebb környezetük tapasztalatai alapján említették viszonylag magas arányokat.

Időskorúak: a magyarok a valóságosnál sokkal idősebbnek gondolják a társadalmat. Az emberek becslése szerint a teljes lakosságon belül a 65 év felettiek aránya 40%, ténylegesen viszont sokkal kevesebben (18 százaléknyian) élnek hazánkban ilyen korú emberek . A világ más részein is eltúlozzák az idős korosztály nagyságát, a tájékozottsági rangsorban középen - 14 ország között a 8. helyen - vagyunk.

Választási részvételi arány: bár csak néhány hónapja volt a legutóbbi parlamenti választás, mégis jelentősen alábecsüljük az ott megjelent szavazók arányát. A valóságos 62 százalékos részvétel helyett az emberek 47 százalékra emlékeztek. Valószínűleg az ismeretek torzulásába belejátszik az EP-választás alacsony részvételi aránya is. Egyébként világszerte jellemző a választási részvétel alulbecslése, a miénk a nagyobbak közé tartozik, s ezzel az ismeretek rangsorának 11. pozícióját érjük el.

Munkanélküliség: a magyar lakosság sokkal nagyobb munkanélküliséget feltételez, mint amekkora a hivatalos statisztikákban szerepel. Az emberek rendkívül magasra, 39 százalékosra teszik a munkanélküliek itthoni arányát, miközben a tény 11% körül van. Tévedésünk jelentős, csak a dél-koreaiak és az olaszok tájékozatlansága nagyobb ezen a téren.

Várható életkor: a 2014-ben hazánkban születő gyerekek várható élettartama 75 év, de ennél jóval pesszimistábbak vagyunk, prognózisunk csupán 68 évre terjed. A tényleges mutatótól való eltérésünk alapján a 13. helyen állunk a sorban, a dél-koreaiak nálunk is pontatlanabbak voltak.

Bűnözés: A magyar lakosság többsége, 61 százaléka úgy tudja, hogy a gyilkosságok száma az elmúlt években növekvő tendenciát mutat. Valóságnak megfelelő választ (az életellenes bűncselekmények aránya csökkent) mindössze 16 százaléknyian adtak, 23 százalék nem válaszolt erre a kérdésre. E tekintetben is a sereghajtók táborát erősítjük, nálunk nagyobb mérvű téves észlelése csak a dél-koreaiaknak és az olaszoknak van.

A felmérést az Ipsos végezte augusztus második felében, online módszerrel, 14 országban. A megkérdezettek száma 11500 fő, a magyarországi minta 500 fős volt.

Az Ipsos Zrt.-ről

Az 1990-ben alapított, 2009. szeptember 1-jétől Ipsos Média-, Reklám-, Piac- és Véleménykutató Zrt.-ként működő kutatóintézet, a magyar gazdasági és társadalom-kutatási iparág meghatározó szereplője, teljes körű piac-, online-, reklám-, egészség-, vélemény- és médiakutatási szolgáltatást kínál ügyfelei számára. A párizsi székhelyű Ipsos Csoport a világ harmadik legnagyobb piackutató vállalata. (www.ipsos.hu)

További információ

Závecz Tibor véleménykutatási igazgató (tibor.zavecz@ipsos.com)

http://www.ipsos.hu/site/magyarorsz-g-ismerlek/

(A kiemelések tőlem származnak a fenti felmérésben.)