Európa fellélegezhet a skót népszavazás után
A skót volt az első függetlenségi népszavazás az unióban, de van még néhány tartomány, ahol a lakosság legalább egy része támogatná, ha a lakóhelye elszakadhatna a régi államától. A katalánok még a skótoknál is eltökéltebbeknek tűnnek.
Edinburgh (egy része) ünnepel Forrás: MTI/EPA/Andy Rain
Populista játék
“Ez egy nagyon szép populista játék a 21. században, de az vele a baj, hogy ilyen alapon a Dunántúl is leválhatna Magyarországról, mert minek fizeti Szabolcsot meg Nógrádot”, mondja Meisel Sándor. Az MTA KRTK Világgazdasági Intézet kutatója szerint az elmúlt időszakban, főleg a válság után, Európában mindenhol alábbhagyott a szolidaritás. “Mindenki próbálja a saját kis várát, vagyonát, régióját védeni, és ebből persze semmi jó nem jön ki. De a 21. században kisnemzeti nacionalizmusokat korbácsolni, és ebből politikai tőkét kovácsolni életveszélyes dolog. A nemzetállam, mint olyan, már csak a vidéki bulvárlapokban működik jól, de valóságtartalma egyáltalán nincsen. Olyan mértékű az európai összefonódás, hogy ebből kitörni csak nagyon lassan, a mozgásteret centinként bővítve, és nagyon világos hosszútávú stratégia keretében lehet.”
A skót hivatkozási alap
Egy független Katalónia is nagyon rossz üzenet volna Európának: láncreakcióként bármikor követhetnék őket az andalúziaiak, galíciaiak, és más tartományok, akik szintén nagyobb önállóságot, sőt függetlenséget szeretnének, és pillanatokon belül darabokra eshetne szét Spanyolország. A baszkoknak sem kell sok: ők is évek óta igyekeznek tágítani a kereteken, és kérik, hogy írjanak ki népszavazást a függetlenségükről, amit a spanyol kormány rendre megakadályoz. Árnyalja a képet, hogy az ETA terrorszervezet évtizeden át fegyveresen is küzdött, míg a katalánok csak politikai eszközökkel harcoltak a függetlenségükért.
Az unión kívül
Ha egy népszavazással meg lehetne oldani, hogy másnapra önálló államként ébredjen Katalónia, az elválás akkor sem menne zökkenőmentesen. Például nekik is rögtön újra kéne tárgyalniuk az uniós szerződésüket, mert egy új ország csatlakozásához mindegyik tagállam belegyezése szükséges. És az Európai Unió nem fogad be most senkit: Mario Rajoy miniszterelnök már a skótok esetében is jelezte, hogy ha Skócia független állammá válik, és kéri felvételét az unióba, akkor Spanyolország egészen biztosan megvétózza azt. Az Európai Bizottság soron következő elnöke, Jean-Claude Juncker is többször nyilatkozta, hogy ameddig ő hivatalban van, azaz 2019-ig, nem lesz bővítés. És ez nem a szerbeknek, vagy a montenegróiaknak szólt elsősorban, hanem a skótoknak meg a katalánoknak.
A legiparosodottabb területek
Persze szabadkereskedelmi megállapodást is köthetnének az új országok az unióval - mint tette azt például Ukrajna -, de így is csak találgatni lehet, hogy milyen lenne egy önálló Katalónia gazdasága. “Most Spanyolország leggazdagabb és egyben legadósodottabb tartománya, de nagyon függ a spanyol piactól és megrendelésektől, és nincsenek például olyan jelentős gáz-, vagy olajbevételei, mint a skótoknak, amelyre hosszabb távon tudna támaszkodni”, mondja Meisel Sándor. “És ne felejtsük el, hogy Skóciából kivonult a bankszektor nagy része, még mielőtt egyáltalán szavaztak volna. Ha kiválnának, az nem csak azt jelentené, hogy ezentúl bárhova kitűzhetnék a katalán zászlót, hanem azt is, hogy kikerülnének a schengeni övezetből, és új egy valutát kéne bevezetni, amiben nem biztos, hogy vakon bíznának a piacok.” Nem véletlen, hogy az üzleti körök nem rajonganak a függetlenség gondolatáért. Katalónia elvesztése súlyosan érintené Spanyolországot is: az egyik legiparosodottabb területe, a spanyol GDP majdnem 20 százalékát adja, ezért a kiválása fájdalamas lenne az amúgy sem jó állapotban lévő gazdaságának.
Csak politikai eszköz
Az sem kizárt, hogy a katalánoknak eszük ágában sincs végsőkig vinni az ügyet, és a népszavazás csak taktikai fegyver a központi kormánnyal szemben. “Népszavazást lehet tartani, hogy mi az eredménye, az egy dolog, hogy mi a következménye, az meg egy másik. Ha még meg is tartanák a szavazást, és úgy döntenének, hogy függetlenné akarnak válni, akkor sem történne semmi a kijelölt határidőig”, mondja Inotai András. Az MTA KRTK Világgazdasági Intézet kutatója szerint utána “gyorsan tartanak még egy szavazást, mert rájönnek, hogy ez az egész azért nem egészen úgy megy, ahogy ők szerették volna”, mondja Inotai András.
Flandria nem szakadna
Flandriában is előkerül néha Belgium szétszakításának a kérdése, főleg azután, hogy a 2010-es választások után több mint egy évig nem tudtak kormányt alakítani. Valójában azonban kevés támogatója van a függetlenség gondolatának. A flamandok is azt gondolják, hogy szorgalmasabbak, mint a lusta vallonok, ám a pártok inkább csak arról beszélnek, hogy megreformálnák, nem pedig felszámolnák a belga államot. Dél-Tirollal is hasonló a helyzet: a tartományt az olaszok az első világháború után annektálták, és Ausztria még a második világháború után is kísérletet tett a visszaszerzésére, de 1946-ban végleg lemondott erről. “Ma egyetlenegy osztrák politikust sem ismerek, ide értve a jobboldali Joerg Haidert is, aki valaha Dél-Tirolt egyetlenegy szóval is említette volna. Kétnyelvűek a táblák, schengeni határ van, pontosabban emiatt nincs határ. Senkit nem érdekel, hogy éppen melyik alpesi csúcsnak a déli vagy az északi oldalán élnek”, mondja Meisel Sándor.
Katalónia november 9-én akarja megtartani a függetlenségéről szóló népszavazást, de a spanyol kormány nem annyira megengedő, amilyen a brit volt: a kezdeményezést sokadjára utasítja vissza azzal, hogy az alkotmányba ütközik. A katalánok hosszú ideje harcolnak azért, hogy bővítsék az autonómiájukat, de az elmúlt években a függetlenséget követelők is hangosabbak lettek: a válság óta úgy gondolják, hogy az ő túladóztatásából finanszírozza a kormány az olyan szegényebb spanyol tartományokat, mint Andalúzia vagy Extremadura. Meg persze ők katalánok, és nem spanyolok, más a nyelvük, a történelmük, és az FC Barcelona is más, mint a Real Madrid.
Quebec is maradt
De Gaulle 1967-ben nagy botrányt kavart Montrealban, amikor egy beszédében azt kiáltotta: Éljen a szabad Québec!” Québec azóta sem vált ki Kanadából: kétszer volt népszavazás, és mindkétszer a maradás mellett döntöttek. “Kanada kétnyelvű, a québeci egyetemeken döntően franciául tanítanak, Torontóban meg angolul. Az egyik legfejlettebb tartomány, semmiféle gazdasági okuk sincs arra, hogy elszakadjanak. Nem független állam, de attól még van egy québeci zászló, ezt ki lehet tűzni a parlamentre, és egész jól megvannak így”, mondja Meisel Sándor. Québec egyébként annyira megmaradt Franciának, hogy Hollywood is forgat itt francia helyszíneket.
http://www.origo.hu/gazdasag/gazdasag-plusz/20140919-a-fuggetlen-skocia-rossz-uzenet-lett-volna-europanak.htm
Megjósolhatatlan, mi lesz a népszavazás vége
Az Európai Unió története során először rendeznek népszavazást arról, hogy egy tagállam régiója elszakadjon-e az anyaországtól. A népszavazás eredménye nemcsak Nagy-Britanniának fontos, az egész Európai Unió szempontjából meghatározó lehet.
A legfrissebb felmérések szerint megjósolhatatlan a csütörtöki, skót függetlenségről rendezett népszavazás végeredménye. Az utóbbi hónapokban egyértelműen az elszakadáspárti tábor erősödött, a brit politikai elit „ha elszakadtok, csak rosszabb lesz ” üzenete pedig folyamatosan vesztett hitelességéből.
Ha a skótok valóban a függetlenség mellett döntenek, és a tervek szerint 2016-ban elszakadnak Nagy-Britanniától, az precedenst teremthet, és új lendületet adhat számos európai függetlenségi mozgalomnak is.
EU-tag lesz-e Skócia?
Nincs egyetértés az uniós intézményekben arról, hogy a függetlenedő terület, amely Nagy-Britannia 1973-as csatlakozása óta tagja az EU-nak, milyen feltételekkel pályázhatna az uniós tagságra. Az automatikus EU-tagság kizárt, hiszen a független állam felvételét minimálisan jóvá kell hagynia az összes többi tagállamnak, ugyanakkor egyáltalán nem mindegy, hogy ezt milyen hosszú és részletes csatlakozási tárgyalások előzik meg.
A skótok többsége egyértelműen támogatja az ország uniós tagságát, szemben az euroszkeptikus brit közvéleménnyel. Alex Salmond, az elszakadáspárti skót első miniszter például azt ígéri, hogy ha a független Skócia nem kap automatikus EU-tagságot, akkor a csatlakozás feltételeiről a csütörtöki népszavazás és a 2016. március 24-re ígért elszakadás között megállapodnak Brüsszellel.
Független ország legyen Skócia?
– igennel vagy nemmel válaszolhatnak erre az egyszerű, mégis összetett kérdésre a skótok csütörtökön, amikor arról szavaznak, hogy kilépjenek-e az Egyesült Királyságból. A népszavazásról szóló törvényt 2013 novemberében fogadta el a skót parlament, minden 16 évnél idősebb skóciai lakos szavazhat, összesen körülbelül 4 millióan. A skót függetlenségi törekvések egészen a két ország 1707-es egyesítéséig nyúlnak vissza, a kérdést most egyszerű többséggel döntik el, a legfőbb kampánytémák az északi-tengeri kőolaj, a közös valuta és a közkiadások. A kampányban híres skótokon kívül megszólalt már a királynő, Harry herceg és David Beckham, a legharcosabb maradáspárti természetesen David Cameron brit miniszterelnök. A küzdelem az utolsó napokban egyre kiélezettebb: Skóciában minden lehet, és az ellenkezője is. Itt írtunk arról, hogy a skótoknál ragadhat a brit atomflotta.
A tárgyalásokban az uniós felet képviselő Európai Bizottság elnöke, José Manul Barroso februárban még azzal fenyegetett, hogy a skót EU-csatlakozás „rendkívül bonyolult, ha nem lehetetlen” lenne. Utóda, a hamarosan hivatalba lépő Jean-Claude Juncker viszont már sokkal megengedőbben nyilatkozott júliusban, igaz akkor még csak elnökjelöltként. Juncker azt mondta, hogy „szimpatizál” a független Skócia EU csatlakozásával.
A csatlakozási feltételek teljesítése egyébként valószínűleg nem esne nehezére az új államnak, hiszen évtizedek óta alkalmazzák az EU joganyagát. A nyár folyamán a bizottság részéről nyilatkozó, névtelenséget kérő források is úgy fogalmaztak, hogy a skót csatlakozás „különleges eset lenne”, amelyre nem vonatkozna Juncker azon kijelentése, miszerint „a következő öt évben nem lesz további bővítés az EU-ban.”
Mi lesz a britekkel?
Skócia 2016-os kiválása a britek EU-tagságára is hatással lehet. Tavaly David Cameron, brit miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy a következő választások után, 2017-ben népszavazást tartanak Nagy-Britannia EU-tagságáról. A felmérések és a 2014-es európai parlamenti választási eredmények fényében úgy tűnik, hogy a maradást, illetve a kiválást támogatók tábora nagyjából egyenlő.
A brit átlagnál EU-pártibb Skócia kiválásával viszont a brit kilépést támogatók tábora jelentősen megerősödhet. A kilépést egyébként a jelentős brit politikai pártok közül egyedül a UKIP támogatja, a Munkáspárt, illetve a kormányzó Konzervatívok a tagság feltételeinek újratárgyalását, illetve az EU átfogó reformját követelik.
Skócia kiválása azonban keresztül húzhatja a brit pártok politikai számítását, és “Nagy-Britanniát” is a kilépés kapujába sodorhatja. Felmerül mindeközben az is, hogy a Skócia nélkül óhatatlanul meggyengült Anglia és társai geopolitikai súlya mennyire változik meg, akár az EU-n kívül is.
Katalónia, Baszkföld, Flandria, Székelyföld...
A skót fejleményeket Nagy-Britannián kívül a legszorosabban valószínűleg Spanyolországban, pontosabban a két észak-spanyolországi régióban, Katalóniában és Baszkföldön kísérik figyelemmel.
A katalánok ugyan viszonylag széles körű autonómiát élveznek, saját regionális kormánnyal és parlamenttel rendelkeznek, oktatási és kulturális kérdésekben szinte teljes az önkormányzatiságuk, mégis az utóbbi években egyre erősödött a teljes elszakadást követelők tábora. A függetlenségpártiak a skót példát követve 2014 novemberében akarnak népszavazást tartani a kiválásról, de a spanyol kormány már előre jelezte, hogy alkotmányellenesnek tartja a referendumot, és nem fogadja el annak eredményét.
Az Európai Bizottság még tavaly úgy foglalt állást, hogy a független Katalónia nem kapna automatikusan EU-tagságot. A tagságra ugyanúgy jelentkeznie kellene, mint bármely harmadik országnak, igaz, a csatlakozási tárgyalások valószínűleg gyorsabban folynának, hiszen a régió már most is alkalmazza az uniós joganyagot és teljesíti a csatlakozás feltételeit.
Katalóniához hasonlóan Baszkföld is függetlenedne Spanyolországtól, a függetlenségi mozgalom az ETA, baszk fegyveres szervezet 2011-es fegyverletétele óta kizárólag politikai síkon szerveződik. Ahogy Katalónia, úgy Baszkföld esetében is többfajta motiváció táplálja a függetlenségi törekvéseket. A saját nyelv és kultúra megőrzése mellett a függetlenségpártiak a gazdasági szempontokat emelik ki: mindkét észak-spanyol régió gazdagabb, mint az országos átlag, és többet fizet be a központi költségvetésbe, mint amennyit onnan visszakap.
A Belgiumhoz tartozó Flandria esetében is a gazdasági szempont a függetlenségi mozgalmak elsődleges hivatkozási alapja. A Flamand Érdek (Vlaams Belang) nevű, Flandria függetlenségéért küzdő párt hosszú ideje a legnépszerűbb politikai szervezet az ország északi részében. Belgium sok tekintetben már most is önálló régiók szövetségeként működik. A nyelvhasználat, az oktatás és a kultúra szervezése regionális szinten zajlik, de az utóbbi években már az adózást, sőt a társadalombiztosítási rendszerek működtetését is regionális szintre helyezték.
Székelyföldi autonómiatörekvések
Kitért a válaszadás elől az Európai Bizottság tavaly júliusban, amikor illetéktelennek nyilvánította magát a Székely Nemzeti Tanács által jegyzett beadvány ügyében. Az SZNT arra kérte az uniós végrehajtó szervet, hogy szenteljen nagyobb figyelmet az európai nemzeti kisebbségek helyzetének. Ezt a beadvány szerint a bizottság úgy tehetné meg, hogy a regionális fejlesztéspolitika szempontrendszerének kialakításakor megköveteli az olyan régiók létrehozását, amelyek kulturális, etnikai, vallási vagy nyelvi alapon egységet alkotnak. Az EU regionális politikája ugyan tartalmaz ehhez hasonló szempontokat, de ezeket nem igazán kéri számon a bizottság az egyes országokon, és jórészt a tagállamokra van bízva az uniós támogatáspolitika címzettjeinek számító statisztikai régiók kialakítása .
http://index.hu/kulfold/eurologus/2014/09/17/a_skot_nepszavazasra_figyel_az_eu_a_heten/
Juthat-e Katalónia Skócia sorsára?
A válasz röviden: Nem. Bővebben, több tényező is amellett szól, hogy sikeres lesz a népszavazás a függetlenségről, és ebben a spanyol kormánynak is része le bőven.
A skót eredményeket nagyon várták Európa szerte a függetlenségre vágyó nemzetek, így a katalánok is. Bár az elutasítás ténye nem okozott túl nagy örömöt Katalóniában, van néhány olyan tényező, ami miatt mégsem esnek kétségbe a vezető nacionalista pártok.
Az első mindjárt a két kormányfő stílusának markáns különbségéből adódik. David Cameron sosem ágált a népszavazás eredménye ellen, leginkább azt fejezte ki, hogy nagyon sajnálná, ha Skócia független lenne, ám hozzátette, elfogadná annak eredményét. Kétségtelen tény, hogy a győzelemben nagy szerepe volt a non konfrontáció eszközének, ami szimpátiát keltett sok skót szavazóban is.
Rajoy ezzel szemben folyamatosan fenyegeti a katalánokat, eleve illegitimnek nyilvánította a népszavazást, s mint kiderül, a Pujol ügy is éppen a spanyol kormány ügyködésének volt tulajdonítható. Akiket pedig szorongatnak, azoknál az ellenkezés mértéke párhuzamosan nő a fenyegetettséggel.
A második dolog, amiért a katalán népszavazás pozitív végkimenetelű lehet az az, hogy eleve is meg volt a többsége már az elszakadásnak, sőt az ERC előretörésével - amely ma már összességében jobban szerepelne, mint a mérsékeltebb katalán CiU - Artur Masnak sincs sok választása, a radikális utat kell választania azzal együtt is, hogy talán hajlandó lenne párbeszédre Rajoy-jal.
A harmadik tényező a gazdasági erősség, nem csak az ibériai félszigeten, hanem egész Európában is. Katalónia az EU-n belül is az egyik leggyorsabban fejlődő régió, s ők tartják el a spanyol királyságot is Baszkfölddel egyetemben. Autonómia szinten sokat már nem kaphatnak (követelhetnek) a spanyol kormánytól, gyakorlatilag csak az önálló ország ténye maradt hátra. Márpedig Katalóniának muszáj fejlődnie tovább, ám ez már nem lehetséges a "kolonc" szerepét betöltő spanyolokkal, akik csak hátráltatják őket abban, hogy még erősebbek legyenek.
Ezt pedig tudják és a saját bőrükön keresztül érzik is a katalán emberek, akiknek nincs kedvük ahhoz, hogy saját kárukra (anyagi kárukra) tartsák el el azokat akik nem képesek erre. A gazdasági válság - akárhogy is próbálták kivédeni - azért csak-csak begyűrűzött Katalóniába, és érzékenyen érintette a lakosságot, akik még protekcionistább magatartást öltöttek magukat.
Rajoy tehát kutyaszorítóba került. Bár fellélegezhetett a skót választások eredménye láttán, aligha tud ez alatt a szűk 2 hónap alatt elég hathatós stratégiát követni ahhoz, hogy érdemben megakadályozhassa Katalónia függetlenségi népszavazásának sikerét.
http://catalunyaindependencia.blog.hu/2014/09/20/juthat-e_katalonia_skocia_sorsara
és egy összefoglaló elemzés a különböző folyamatokról:
Függetlenség, autonómia, nacionalizmus
A skót és a székely zászlók egymás melletti lengetése (Székelyföldön) csak egy piciny illusztrációja annak, hogy torát üli a tudatlanság és az álomba merülés. Ugyanis a kettőnek – mármint a két lobogónak – semmi köze egymáshoz. De legalább ekkora tudatlanságra vall, hogy a „köz”- és a jobboldali média nem volt képes ellenállni ama csábításnak, hogy belemossa a skót függetlenségi népszavazás ügyét a legkülönfélébb európai autonómiatörekvésekbe, így például az „erdélyibe”.
Ez az írás a tisztázás végett készül. A legfájóbb az, hogy a magyar „nemzeti oldalnak” fogalma sincs Románia államberendezkedéséről, amelyet mi – miként ők a miénket – kénytelenek vagyunk tudomásul venni. Arról például, hogy Európa egyik legerősebben centralizált közigazgatásáról van szó, ahol az alkotmány még régiókat sem engedélyez, csak megyéket. (Olaszországban és Spanyolországban regionális autonómia van – erre még visszatérünk.) Aki azt hiszi, hogy csak Kovászna és Hargita székely többségű megyék óhajtanak maguknak autonómiát, kétszeresen is téved. Egyfelől azért, mert más, tisztán románok lakta megyék ugyancsak a központi hatalom decentralizációját követelik – Temesvártól Constantáig –, egyszóval véget akarnak vetni a tiszta Bukarest-függőségnek; másfelől azért, mert maga az RMDSZ is „regionális autonómiában” gondolkodik. A decentralizációról mint elkerülhetetlenről a Ponta-kormány hajlandó volna tárgyalni, és nagyot tévednék, ha nem mondanám, hogy ez a hajlandósága csak a magyarok miatt van. Egyébként „erdélyi autonómiáról” beszélni színtiszta budapesti ostobaság, mert az erdélyi magyarság több mint fele nem Székelyföldön, hanem szórványokban él, tehát számára a területi autonómia szóba sem jön. A függetlenség – lásd Skóciát, ahol a skótok lakta területek megbontatlan egészet képviselnek – még ennél is kevésbé.
De lépjünk ki a magyar érdekű ügyekből. A függetlenség egy dolog, az autonómia megint egy. Ma Európában két masszív függetlenségi mozgalom létezik, illetve létezett: a skót és a katalán. Mindkettő elbukott; az előbbi egy népszavazáson, az utóbbi már azért holt hamvába, mert a spanyol „egységalkotmány” eleve kizárja a régiók függetlenedéséről rendezendő népszavazásokat. Mellesleg: a szeparatizmus (nevezzük nevén!) ahány hely, annyi gyökerű. Én történetesen odáig merészkednék, hogy kijelentsem: ami Skóciát, Katalóniát és – nem mellékesen – a gazdag Észak-Olaszországot és a belgiumi Flandriát illeti, a mozgató erőt a gazdagság vágyában látom, bár az sem egynemű. A skót nacionalisták a földgáz- és olajvagyonra tették volna rá a kezüket, ami pár szép évet ígért (volna) nekik, nem azért, mintha London kegyelemkenyerén élnének, de mégis… A katalánokat az bosszantja egyfolytában, hogy noha saját kormányuk, parlamentjük etc. van (akárcsak a baszkoknak, tenném hozzá), jóval gazdagabbak, mint Spanyolország többi régiója, ennek megfelelően a közép- és dél-spanyolországi régiókat „ők tartják el” a központi költségvetésbe befizetett adóikkal. Náluk is szenvedélyesebbek az észak-olaszok, akik – lévén Európa egyik legfejlettebb régiója – évtizedek óta unják, hogy mindaz, ami „Bolognától délre”, de különösen a Nápoly és Szicília közötti régiókban van, meg talán magában Szicíliában is, az az ő emlőiket szívja. (Nota bene: valóban. De ha ez nincs, olasz egységállam sincs. Ki akarná ezt?) A flandriaiakat, akik hollandul beszélnek, de sokkal gazdagabbak mint a francia nyelvű vallonok, a vallásukon kívül talán semmi más nem tartja Belgiumban. (Ők katolikusok, a holland testvérek protestánsok. Ezért is lettek belgák.)
Mint türelmesebb olvasóim láthatták, egyfolytában régiókról beszélek. Az unióban ez nagyon lényeges szempont. Ha Románia ellenáll, az uniós mintával megy szembe. Megismételném akkor: Skóciának, Walesnek, Katalóniának, Baszkföldnek (továbbá minden más régiónak) saját parlamentje, kormánya, olykor (mint Skóciában) jogrendje, önálló oktatás-, egészségügyi, szociálpolitikája van; a központi hatalom tökéletesen decentralizált, a régiók törvényben rögzített „központi” adói fölött rendelkezik legföljebb. (Nálunk megsemmisítik az önkormányzatiságot, másutt fokozódó mértékben megvalósítják.)
Ugyanebbe a kategóriába írható egy számunkra fontos – az RMDSZ-nek meg alapvetésként szolgáló – régió, amelyet Dél-Tirolként szokás emlegetni. A baj csak az, hogy Olaszország önálló északi régióját Trentino – Alto-Adigének hívják, amelyben két, valóban autonóm tartomány van, s ezek közül csak az egyik Dél-Tirol. Magában a régióban erős az olasz többség, Dél-Tirolban a német vagy ha úgy akarom, osztrák. A nagyvárosi kultúra még így is jellegzetesen olasz: Bolzanóban (Bozen) sokkal több az olasz, mint a német ajkú ember, amiképp Trentóban is. (A fordítottja a hajdani erdélyinek: a városok döntően magyarok, a falvak románok.) Itt történetesen se függetlenségi mozgalom, se szeparatizmus nincsen, amiképp hasonlónak nem volna helye – nincs is – Romániában. (Bár vannak, akik úgy gondolják, hogy a Székelyföldet autópályákkal kéne összekötni a magyar óhazával, s akkor mindjárt egybetartozna a kettő. Felhőkakukkvár.)
Végül. Mint Skóciában is láttuk, a „nemzeti” (értsd: nacionalista) érzelmeket az egekig lehet hajszolni. El lehet sodorni egy országrészt odáig, hogy a józan észt felülírja egy álomvilág, egy ugrás a sötétbe, amelynek a végpontjáról szinte senki nem tud semmit. Én úgy gondolom, ha az európai unió egyik alapelve – a „dolgok” ott döntessenek el, ahol történnek – ér valamit, akkor minden épeszű embernek támogatnia kell a devolúciónak elkeresztelt decentralizálást, mert azt a zemberek szeretik. Akár regionális, akár helyi autonómia formájában jelenik meg. De ettől még a létező államoknak nem szabad felbomlaniuk, mert egy ilyen folyamat – pláne, ha eszetlen nacionalizmusba torkollik – nem lehet más, mint a gazdasági válság és egy újabb háború előszele. Igen, Európa szerencséje, hogy a skótok úgy szavaztak, ahogy.
Aczél Endre http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/409064_fuggetlenseg_autonomia_nacionalizmus
