Ez a film 36 éve 1978. április 26.-án jelent meg. És még egy (szomorú) dátum: 2012 ápr. 20 - Elhunyt Levon Helm, a The Band társalapítója, és énekes-dobosa. Szokásomtól eltérően angol szövegű film (annak is csak részlete, de ott található a többi) kerül terítékre... De ez ne vegye el a kedved, mert a zene miatt ismerned kell "A Banda" történetét amit most nálam autentikusabb szerző tollából is alátámasztok meg a film zenei anyagával.
Rendező: Martin Scorcese.
Operatőrök: Bobby Byrne, Michael Chapman (két Oscar-jelölés), Kovács László (életmű-Oscar), David Myers, Hiro Nahita, Michael W. Watkins és Zsigmond Vilmos (egy Oscar, három Oscar-jelölés).
Egy legendás koncertterem + egy életművéért Oscar-díjat kapott rendező (emellett még egy Oscar, hét Oscar-jelölés, egy-egy Cannes-i és berlini nagydíj stb.) + egy „all star” operatőrcsapat, amelyikből mindenki bárhol bármikor lehet bármelyik kultuszfilm vezető operatőre (többségük volt is – „Szelíd motorosok”, „Dühöngő bika”, „A keresztapa”, „Harmadik típusú találkozások” stb.) + tucatnyi zenészlegenda = azzal, amit sokan a hippikorszak filmes lezárásának tekintenek. S közel sem megalapozatlanul. 1976. november 25. (Hálaadás Napja) – San Francisco, Winterland Ballroom: Ekkor és itt tartotta 15 évi együttzenélés utáni búcsúkoncertjét a The Band. „A Banda”, amelyik Woodstockban is fergetegeset teljesített, s amelyik nem csupán saját jogán adott ki korszakos jelentőségű albumokat (Music from Big Pink, Stage Fright), de közreműködött a hippikorszak számos zenészóriásának munkáin is. Bob Dylan például velük készítette a legendás „Basement Tapes” felvételeit. S ez meglátszik a koncerten is. Amellett, hogy maga A Banda – ha ez lehetséges egyáltalán – szinte felülmúlja önmagát, elképesztő az abszolút értelemben veendő „sztárvendégek” listája: a kanadai rock’n’roll-mágus, Ronnie Hawkins (a The Band az ő kísérőzenekaraként alakult Hawks néven); a blueslegenda Muddy Waters, akinek „Mannish Boy”-előadása egy kritikus szerint „olyan erőteljes, hogy átégeti a filmvásznat”; a „blue-eyed blues” olyan gigászai, mint a szájharmonikás Paul Butterfield, a zongorista-énekes Dr. John, az énekes Van Morrison és Eric Clapton; a folk-rock képviseletében Neil Young és Joni Mitchell; az ekkoriban már a Rolling Stones „külsőseként” gitározó Ron Wood; a minden nagy buliból kihagyhatatlan Ringo Starr; s természetesen maga Bob Dylan, aki saját dalai előadása mellett „levezényli” az „I Shall Be Released” záró kórusát is, melyben minden fellépő részt vesz. Ha ehhez hozzávesszük hogy egy-egy szöveg felolvasására megjelenik a beat-irodalom két óriása, Lawrence Ferlinghetti és Michael McLure, hogy a számok közé illesztve a rendező Martin Scorcese beszélget a The Band tagjaival, hogy a kétéves utómunkának köszönhetően a legapróbb képkocka is pontosan a helyére került, hát teljesen szónoki a kérdés: Kell-e, egyáltalán lehetséges-e méltóbb, grandiózusabb, minőségibb és magasztosabb záróakkord az underground ellenkultúrához?
szerző: diogenidesz
http://www.hotdog.hu/hippilap/fejednek/the-last-waltz-az-utolso-valcer-1978
https://www.youtube.com/watch?v=rYG-oH7DumE
https://www.youtube.com/watch?v=JuamjFcNJ4g
