Olvastam egy elgondolkodtató véleményt. Elhoztam ide, hátha elkerülte figyelmeteket..
Az ukrán forradalom meg a magyar
Ukrajna fő baja a szörnyű oligarcha-rendszer. Orbán most építi ki Magyarországon.
A forradalmak történelmi orgazmusok. Mindenki nagyon örül, a homloklebeny meg kikapcsol.
Ukrajnában is mindenki – legyünk pontosak, a többség – nagyon örült, hogy megbukott Janukovics zsarnoki és korrupt uralma, de kevesen vették a bátorságot, hogy végiggondolják: mi is az, amit megdöntöttek, és mi jön a helyébe. Rendben, a korrupt zsarnok megbukott. De ha a politikai rendszer és a gazdasági feltételek lehetővé teszik, akkor semmi akadálya, hogy jöjjön egy másik – a korrupció elleni harc jelszavával, a nép egységes akaratára hivatkozva.
Az alkotmányos berendezkedés visszaváltott a 2004-es állapotra, a félelnöki szisztéma helyett ismét parlamentáris rendszer van – többnyire nem túl bizalomgerjesztő pártokkal. A legdecensebb párt, Vitalij Klicsko balközépnek tűnő, nyugatos, liberális UDAR-ja 14 százalékot kapott a 2012-es választáson. Ettől függetlenül Klicsko könnyen lehet csökkentett hatáskörű elnök, ha szakértői tudnak valamit kezdeni a gazdasággal.
A gazdaság ugyanis a szakadék szélén tántorog, az ügyvivő kormányzat szerint 35 milliárd dolláros mentőcsomagra ellen szüksége, s ez ugyan csak töredéke a görög mentőcsomagok összegének, de míg az utóbbiak csak kockázatosak, Ukrajna esetében minimális az esélye annak, hogy a megmentők valaha is viszontlátják a pénzüket. Az ukrán gazdaság ugyanis nem olyan szerkezetű, hogy takarékossági intézkedésekkel és baráti böködésekkel rendbe lehetne hozni.
Mindenki ámult és bámult a Janukovics-birtok eszement fényűzésén, de hát Janukovics és rongyos félmilliárd dollárt felhalmozó fiacskája csak kettő a számos oligarcha közül. Vannak gazdagabbak. Ha a gázüzletből nagyra nőtt Timosenko pillanatnyilag nem is, de ott van Rinat Ahmetov, a földrajzi értelemben vett Európa tíz leggazdagabb emberének egyike, akinek vagyonát alsó hangon is 15 milliárd dollárra becsülik, azaz többre, mint az ukrán központi bank teljes devizatartaléka. Ott van a hazánkban is közkedvelt Dmitrij Firtas, akinek hírneves RoszUkrEnergója tavaly decemberben, az utcai megmozdulások kezdetén “nyerte el” kétmilliárdos dollár értékű állami földgáz vásárlási jogát. Meg még tucatnyi nagyság, aki egyenként zsebrevágná a mi nyilvánosan látható oligarcháinkat.
Mindez, mondom, egy szegény ország szakadék szélén tántorgó gazdaságában. Mielőtt megnéznénk, hogy ez hogyan lehetséges, annyit jegyezzünk meg, hogy a gazdaság főleg azért jutott a szakadék szélére, mert az országban ez lehetséges. Evidens a kérdés, hogy annak a 35 milliárdnak a nagy része is milyen zsebekben kötne ki.
Szóval hogyan lehetséges? Nos, ezek a vagyonok a Szovjetunió széthullása előtti és utáni években halmozódtak fel, négy feltétel meglétének köszönhetően:
1. Már lehetett magánvállalkozást alapítani, de hiányzott a kapitalista gazdaságok jogi és pénzügyi ellenőrzési rendszere. Hogy közhelyesen fogalmazzak, pompásan lehetett a zavarosban halászni.
2. A tervgazdaság romjain még mindig létezett akkora export- és belső piac, hogy ha valaki megkaparintotta a kiszolgálásukhoz szükséges vagyontárgyakat, akkor az ő zsebébe jutott ugyanaz a pénz, ami azelőtt az állami kasszában tűnt el. (Nyersanyagok, szén, szénhidrogéntranzit és -feldolgozás, élelmiszeripar, a hadiipar maradványai, olcsó gép- és járműgyártás, pénzügyi szolgáltatások)
3. Mivel nem volt forradalom, hanem a régi elit alkalmazkodóképes része vette át a vezetést. Ennek az elitnek a legszervezettebb és legtájékozottabb csoportja, a KGB, illetve utódszervezetei látták át a legjobban a gazdaságot, és tudták gátlástalanul kihasználni a lehetőségeket, néha rivalizálva, néha szövetségben egy másik, szintén gátlástalan, szintén nagyon jól szervezett és szintén tájékozott tömörüléssel, a maffiával. Az oligarchák tehát úgy lettek oligarchák, hogy vagy a titkosszolgálattal voltak szoros kapcsolatban, vagy a szervezett bűnözéssel, vagy mindkettővel.
4. És végül: a váltás utáni kormányzatok hol gyengék, hol képességtelenek, hol tisztességtelenek voltak, így a Közép-Európa prosperáló országaiban bevett gyakorlat – a külföldi tőke bevonzása és a honi vállalkozói középosztály felemelése – helyett a 2. pontban említett vagyont “haza”-privatizálták a 3. pontban említett ügyes embereknek.
Ennek katasztrofális gazdasági és politikai következményei voltak. Egyfelől a nemzeti oligarchák az államtól kapott monopóliumot a végsőkig kihasználva, parazitaként minden hozzáférhető tápanyagot magukba szívnak a gazdaság gazdaszervezetéből. (Bocsánat a rossz pedigréjű metaforáért, de ez a példa is mutatja, hogy a politikailag helyzetbe hozott “nemzeti” tőke az igazi parazita, nem a zsidók a globális háttérhatalom meg a spekulánsok.) Az oligarchia él és virul, miközben a nemzetgazdaság gyógyíthatatlan beteg.
Másfelől a “nemzeti” oligarchák a kezükben tartják a politikát. Ők finanszírozzák a pártokat és az ellenpártokat, ők határozzák meg a valóságérzékelést a médián keresztül. Janukovicsot legalább annyira Ahmetov, Firtas és a többiek buktatták meg, mint a Majdan népe vagy az uniós külügyminiszterek. Beáldozták, ártott nekik, már nem kellett. Az új, átmeneti vezető Turcsinov Rada-elnök. Ő a Timosenko nevű oligarcha jó embere, megyei Komszomol-titkár volt (régi elit), Timosenko miniszterelnöksége idején titkosszolgálati főnök lett, és legnagyobb botránya Szemjon Mogilevics, a magyar politikai-gazdasági elit körében egykor, hm, több mint megtűrt Szeva bácsi, világraszóló maffiafőnök aktájának elsinkófálása volt. Csinos kis forradalom.
Minél inkább változik, annál inkább ugyanaz. Míg csak… míg csak egy újabb forradalom vagy valami azzal egyenértékű meg nem szünteti az ország megnyomorítóját, az állammal szimbiózisban élő oligarchiát. Akkor viszont az ukránok ott vannak, ahol a part szakad. Mivel ebben a felállásban nem alakulhat ki az, ami a demokrácia bázisa, az erős, népes, államtól független középosztály, a forradalomból sem fog megszületni. Más módját az oligarcharendszer megszüntetésének, mint a visszaállamosítást, elég nehéz elképzelni. Akkor viszont az ukránok ugyanott tartanak, ahonnan indultak: lesz a szegények tömege, és lesz a mindenható állam.
Ha lesz ilyen forradalom, akkor utópikus, antikapitalista forradalom lesz, és ugyanúgy nem lehet jó vége, mint a többi antikapitalista forradalomnak. De más lehetőség nincs: vagy marad a mostani igazságtalanság és sínylődés, vagy jön helyette egy másik rossz. A helyzetnek, ami 2014-re létrejött, nincs jó megoldása, hacsak a nemzetközi közösség valamiképpen pedagógiai gyámság alá nem helyezi Ukrajnát, de az ilyet sehol sem szeretik, főleg nem ott, ahol erős a nacionalizmus.
És itt érünk Magyarországhoz. Egyre kisebb a különbség. Orbán 1994 táján azt mondta az Antall-könyvéhez anyagot gyűjtő Debreczeni Józsefnek, hogy Antall József rosszul csinálta. Magyarország és a magyar gazdaság megerősödéséhez az kell, hogy a kormányzat felpumpáljon hat-nyolc hazai nagyvállalkozót, annyi elég is a kapitalizmusból, azok majd húzzák maguk után a többieket, kisebbeket. A kritika annak szólt, hogy Antall a megoldást a külföldi működő tőke behozatalában és ezzel párhuzamosan a vállalkozói, tulajdonos középosztály megerősítésében látta. A Horn-kormány és az első félidőben az első Orbán-kormány még a tőkeimportot szorgalmazta, de 2000-től kezdve a kormányok lemondtak a független középosztály megerősítéséről, az nem hoz elég szavazatot. Aztán a tőkeimport is meggyérült.
Orbán a maga radikális rugóra járó agyával úgy fogta fel, hogy ha az országban sok a nemzeti kormányzattól független külföldi tőke, akkor a politikában idegen érdekek érvényesülnek. Ezért nemzeti érzelmű erősembereket kell helyzetbe hozni a gazdaságban. És máig ezen a hurokpályán futnak a gondolatai. Pedig fordítva: a külföldi tőke, minden korrupciós reflexével együtt, sokkal ritkábban és sokkal kevésbé szól bele a honi politikába, mint az államilag kitenyésztett oligarchák, akik az “első milliójukat” a régi pártelithez, az állambiztonsághoz, esetleg a szervezett bűnözéshez fűződő jó kapcsolataik révén szerezték. Mivel a nagy külföldi cégek nem így szerezték, az erkölcseik is jobbak, akármit mond a vérszomjas propaganda, valamint a gazdasági és szakmai képességeik arzenálja is megbízhatóbb. Viszont – a kormány szemszögéből – a külföldi tőkének az a hátránya, hogy sokkal kevésbé lehet kézben vagy sakkban tartani, mint az államilag kitenyésztett oligarchákat. Ebből ered a mai dühödt propaganda a privatizáció külföldi nyerteseivel szemben.
Hosszas várakozás és kezdeti, félresikerült kísérletek (Vegyépszer) után a 2010-zel kezdődő ciklusban Orbán végre megvalósíthatta régi álmát: a kis számú honi oligarcha felpumpálását és ahol lehet, ahol nem “termel”, a külföldi tőke kiutálását. Miközben a valódi kapitalista viszonyok a technológiai cégek megnövekedésének kedveznek, az ő államilag támogatott, megnövesztett és/vagy elfogadott oligarchái hasonló szektorokban ténykednek, mint az ukránok: szénhidrogén (számottevő kitermelés nélkül), mezőgazdaság és élelmiszeripar, pénzügyi szolgáltatások. Egy ideig a hadiipar maradványai, mostanában próbálják feltámasztani. Plusz ami Ukrajnában a vasérc, kőszén, mangán, titán (gazdasági teljesítménytől független, szerencsének köszönhető erőforrás), az Magyarországon az uniós támogatás. Magyarország Donyec-medencéje, Ahmetovostul, a Közgép.
Az Orbán-kormányzat a szabadságharccal, a nacionalizmus és a rendszerszerű korrupció egyesítésével egyre jobban eltolja az országot az ukrán állapotok felé: gazdasági pangás, nemzetközi elszigetelődés, oroszfüggés, a középosztály megerősödése és öntudatosodása helyett oligarchák kontroll nélküli növekedése, a gazdaság tápanyagainak elszívása és szélsőséges társadalmi polarizálódás.
És mi is elérünk majd abba az állapotba, melyből se választással, se véres utcai megmozdulásokkal, se a főpolitikus leváltásával nincs kiút. Egyre kevesebb az esély rá, hogy Magyarország a balti, lengyel, cseh, szlovák utat kövesse. Egyre jobban tolódik kelet felé. Mély sajnálatomra, a többségi gondolkodást és a közhangulatot ismerve, egyre nő egy kényszerű szélbalos forradalom valószínűsége. És az se megoldás. Csak amikor éppen történik, akkor nagyon jólesik a többségnek.
Fotók: fbi.gov; MTI/Beliczay László (hvg.hu)
http://kapitalizmus.hvg.hu/2014/02/26/az-ukran-forradalom-meg-a-magyar/
Ezt sem árt megismerni:
Tíz meglepő tény a kijevi forradalomról
- Nem volt fosztogatás. Emlékezetes, hogy a londoni zavargások az LCD-képernyős tévék tömeges magántulajdonba vételében csúcsosodtak ki, a tévészékház elfoglalását pedig a büfé és a túrórudi-automaták sínylették meg. Fosztogatásnak ugyanakkor nem volt jele a Majdanon és környékén, pedig erre lett volna lehetőség: a tüntetéseknek helyet adó környék a budapesti Deák tér – Andrássy út – Bajcsy Zsilinszky út zónájának felelt meg, márkás boltokkal, bankokkal, éttermekkel. A tüntetők néhány éttermet elfoglaltak, ezekben kórházakat rendeztek be. Egy boltot láttam felnyomva, ebben működtették a Majdan védelmi erőinek főhadiszállását. Amikor bementem érdeklődni, ajánlották, hogy körbevisznek, megmutatni, hogy minden épségben maradt. Meglepő volt ugyanakkor, hogy a tüntetők a parlament előtt kikergették drága luxusautóikból a Janukovics-párti képviselőket, majd a kocsikat a nép tulajdonba vette. Mi nem láttuk később a téren sem a terepjárót, sem a szép Toyotát. (Persze még sok más helyen teljesíthettek szolgálatot.)
Fotó: Földes András - Ingyen volt az élelem. A téren asztalokon kínálták a szendvicset, kekszet, gyümölcsöket, levest, makarónit, mindezt bárkinek, aki kért. Ugyanígy voltak teás, kávés, gyümölcsleves pultok is. Így a védőknek, tüntetőknek nem kellett elhagyniuk a területüket. Az ellátást központilag nem szervezte senki, az emberek maguk hozták ki az élelmet, és kenték a kenyeret, főzték a tésztát. Ha mégis fogytán volt az ellátmány, a színpadról bemondták, hogy aki tud, hozzon. Egy ilyen alkalommal annyi élelem érkezett, hogy napokig elég volt.
Fotó: Földes András - Nem szemeteltek. Ez volt az egyik legmeghökkentőbb dolog, tudva azt, hogy a barikádok tulajdonképpen hatalmas szeméthalmok voltak sittből, vashulladékból, gerendákból. A köztes teret mégis önkéntesek söpörték fel délutánonként, és ugyanígy takarítottak a környező területen is. A szemetet a kirakott nejlonzsákokba dobálták a tüntetők. A téren és a közösségi szájtokon lehetett adakozni a tüntetésre, ebből fizették a ToiToi-vécéket ürítő autókat, a szemétszállítást és néhány hasonló tételt.
Fotó: Földes András - Tábori kórházakban műtöttek az orvosok. A tüntetők 5-6 tábori kórházat is építettek a téren. Az orvosi szerekre a neten gyűjtötték a pénzt, önkéntesek vásárolták és vitték a helyszínre az eszközöket. Nemcsak kötszereket, de újraélesztő készüléket is tudtak venni az adományokból. Az orvosok szabadságot vettek ki, így dolgoztak a kríziszónában, ahol még operáltak is.
Fotó: Földes András - Volt lőfegyver a tüntetőknél is. Míg a Magyarországon ismert tüntetők, forradalmárok legfeljebb botokkal, kövekkel vannak felszerelve, Ukrajnában egy fokkal komolyabb volt a helyzet. Rengeteg embernek volt profi golyóállómellénye, és a barikádok környékén lőfegyvereket is lehetett látni. A legnépszerűbb fegyver mindazonáltal a Molotov-koktél volt, amiből egész rekeszek álltak minden védelmi pontban. Kézifegyverek közül a baseball-ütő volt a sláger.
Fotó: Földes András - Nem volt központi szervezés, de működött a rendszer. Mivel nem hittem el, többeket is megkérdeztem, ki irányítja a téren folyó munkát, a védekezést, ám mindenhonnan azt a választ kaptam: az egész alulról szerveződik. Ha valakinek eszébe jutott valamilyen feladat, akkor szólt a környezetében állóknak, és ha sikerült támogatókat találnia, akkor együtt elvégezték a munkát. A legtöbb tüntető ugyanakkor valamilyen századba szerveződött, és a századparancsnokok koordinálták az embereik munkáját. De szigorú katonai szerveződésről mégsem volt szó. Kísérőm útközben beállt gerendákat hordani, barikádot építeni bárhova, ha éppen kérték. A fő szervezőerő úgy tűnt, hogy a színpad mikrofonja volt, ahol bemondták, ha valamelyik századnak szüksége volt felszerelésre, munkaerőre.
Fotó: Földes András - A védelem az afgán veteránok kezében volt. A háborút járt katonáknak fontos szerepük volt a téren, ők vezényelték például a barikádépítést, olyan alaposan, hogy a nagy védvonalaknak például volt ki- és bejárata, egy-egy irányítóemberrel, hogy ne alakulhasson ki dugó az átjáróknál.
Fotó: Földes András - Jól öltözött támogatók hoztak adományokat, felszerelést. Délutánonként dzsipek érkeztek takarókkal, matracokkal. Voltak akik autógumit szállítottak ki a pick upjukon, egy ismert üzletember állítólag egy alkalommal étteremből hozatott meleg élelmet a majdaniaknak.
Fotó: Földes András - Gyerekek, nők is voltak a barikádokon. A téren még az összecsapások napjain sem csak marcona férfiak tüntettek. Amikor összecsapás bontakozott ki valamelyik részen, akkor a belsőbb részekre küldték a nem harcoló tüntetőket.
Fotó: Földes András - A véres összecsapások közben is békés volt a tér. A konfliktus forróbb pillanatait sem úgy kell elképzelni, hogy a tér minden pontján lövöldöztek, tusakodtak. Folyhatott a harc a barikádokon, de onnan száz méterre a Majdan már élte a szokásos életét. Még nagyobb volt a kontraszt a barikádokon túli várossal. A demonstrációtól egy sarokra szőrmebundás csajok shoppingoltak a bőrkabátos pasijukkal, működtek az éttermek, nyitva voltak a boltok, a bankok.
Fotó: Földes András
Olvassa el,hogyan nézett ki mindez a való életben!
http://index.hu/kulfold/2014/02/27/10_meglepo_teny_a_kijevi_forradalomrol/
