Ballada a kóbor kutyákról

Jékely Zoltán
  Az ötszázéves Villon emlékének
 
 
Hol vagytok hé, szegény kóborkutyák,
hogy bírjátok ki mostanság a sorsot?
Talán nyulat gyilkoltok s őz-sutát,
vagy kunyhótájról koncokat raboltok?
Lehet, hogy erdőszélen kóboroltok,
s irhátoknak nem árt a hó s hideg,
mert éjjelente most nem panaszoltok,
vonítgatás a tért nem tölti meg.

Züllött ebek, kivert komondorok,
örökre elhagytátok városunkat?
Feleljetek, lompos kalandorok,
talán a város háborgása untat?
Vagy tudjátok, hogy nincs itt mit keresni,
étlen gyomor itt csak tovább korog,
hogy céltalan már hulladékra lesni,
felfalja mind szikkadt embertorok.
 
 
Kisgyermekek szemétkosárba vájnak,
vénemberek piszok között kotornak,
kéjjel röhögnek félzacskó dohánynak,
három fillérnek, félpohárka bornak;
egekre átkot fogvacogva szórnak,
falat kenyérért készek késre menni. –
Bizony, jobb most az izmos komondornak
fehér mezőn őzet űzőbe venni!
 
 
Ég hercege, essék meg vén szived,
ne bánj velünk rosszabbul, mint kutyákkal,
ételt s tüzet teremts mindenkinek,
hogy ehessünk s ne átkozzunk a szánkkal!
 
  1931

Alvó koldus

Jékely Zoltán
 
A Nyomoruság tankja eltiporta,
mint földi békát a szekér-kerék…
Napfény aszalta, szélvész elsodorta:
Szaporodott eggyel a „söpredék”.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
 
 
Ha Krisztus látná most itt, megmeredve,
akármiben mernék fogadni,
keresztjéről mindjárt lekecmeregne,
s indulna érte – fosztogatni! 
  1931

Jékely Zoltán

A marosszentimrei templomban

Fejünkre por hull, régi vakolat,
így énekeljük a drága Siont;
egér futkározik a pad alatt
s odvából egy-egy vén kuvik kiront.

Tízen vagyunk; ez a gyülekezet,
a tizenegyedik maga a pap,
de énekelünk mi százak helyett,
hogy hull belé a por s a vakolat,

a hiúban a denevér riad
s egy-egy szuvas gerenda meglazul:
tizenegyedikünk az árva pap,
tizenkettedikünk maga az Úr.

Így énekelünk mi, pár megmaradt,
- azt bünteti, akit szeret az Úr -
s velünk dalolnak a padló alatt,
kiket kiirtott az idő gazul.

Weöres Sándor: Galagonya

Őszi éjjel
Izzik a galagonya,
Izzik a galagonya
Ruhája.

Zúg a tüske,
Szél szalad ide-oda,
Reszket a galagonya
Magába.

Hogyha a hold rá
Fátylat ereszt:
Lánnyá válik,
Sírni kezd.

Őszi éjjel
Izzik a galagonya,
Izzik a galagonya
Ruhája.

Weöres Sándor: Tavaszköszöntő

Sándor napján megszakad a tél,
József napján megszűnik a szél,
zsákban Benedek
hoz majd meleget,
nincs több fázás, boldog, aki él.

Már közhírré szétdoboltatik:
minden kislány férjhez adatik,
szőkék legelébb,
aztán feketék,
végül barnák és a maradék.

A BOLONDOK ÉNEKEIBÕL

Weöres Sándor - Pásztor Béla

1

Törött fésû, adj fogat.
Szobor, add át arcodat.
Bõröm sincs és csontom sincs,
belemen lóg a bilincs.

2

Holtak ültek mellemre.
Esõ esett reggelre.
Tegnap este fát hordtam.
Mit jelent ez álmomban?

3

Csõröm vas és tollam vas,
én vagyok a szélkakas.
Horpadt égi bádogon
rõt rozsda a lábnyomom.

4

Hó esik a szívemben,
jégcsap mellett melegszem,
ledobom a ruhámat,
põrén futok utánad.

5

Tallér voltam egykoron,
elherdáltak egy toron.
Most mint özvegy sír értem
aranyfátylas csengésem.