He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

"Emberemlékezet szerint nem volt ilyen" ... - tegyük el hát emlékbe!

2013.03.16. 19:30 guma

Emberemlékezet óta nem volt ilyen bénázás

2013. március 16., szombat 17:39

A közösségi összefogást és a szolidaritást nem számítva az ország kudarca volt az elmúlt két és fél nap. Bár tudni lehetett, hogy csütörtök délutántól a Nyugat-Európában napok óta pusztító tél Magyarországra is megérkezik, annak várható hatásaira senki sem készült fel. Azok sem, akik autókba ültek az előzetes figyelmeztetések ellenére, és azok sem, akiknek feladatuk lett volna a hóválság kezelése. Aki amit elronthatott, el is rontotta.


Kevés ember, de sok megbírságolható szabálysértő?
Fotó - ORFK / H.Szabó Sándor

Ez a fotó innen  http://nol.hu/belfold/pinter_allamtitkara_is_a__felelotlenek__kozott__vizsgaljak_a_birsagokat 

Két és fél nap alatt sem sikerült maradéktalanul megoldani azokat a problémákat, amik a szokatlan, ám előre jelzett, márciusi hóviharok miatt jelentkeztek az országban. A mentést irányító Papp Károly országos rendőrfőkapitány és Pintér Sándor belügyminiszterrel is sokszor késve reagált az eseményekre, a szombaton tartott sajtótájékoztatójukból kiderült, tennivaló volt bőven: szombat délután kettőig országszerte 3720 autót és 14 472 embert szabadítottak ki a hó fogságából, és a katasztrófavédelem 754 műszaki mentést hajtott végre.

HUS 0902

Lassan halad a forgalom az M1-esenFotó: Huszti István

A rendkívüli időjárás miatt kialakult közlekedési és áramszolgáltatási problémák összesen 270 ezer embert érintettek. Szombat délután még mindig 31 település van elzárva a külvilágtól, járhatatlan 57 út és 41 útszakasz, a Nyírség kis falvaiban továbbra sincs áram, itt a szolgáltatást várhatóan csak kedd reggelre tudják helyreállítani.

Bár a rendőrség, a Magyar Honvédség, a mentők, a katasztrófavédelmisek és az útkezelők péntek reggel óta minden erejükkel a próbálták megfékezni a káoszt, a hóhelyzetet percről percre követő olvasóink szerint az állami szervek közötti kommunikáció enyhén szólva hiányos volt, a beavatkozáokat elképesztő mennyiségű bénázás és mulasztás kísérte.

Az időjósok előre szóltak

A meteorológiai szolgálat már március 11-én hóvihart, fagyokat, és sarkvidéki eredetű szeleket jósolt a hosszú hétvégére. Igazuk lett: a szél és a hó miatt gyakorlatilag már csütörtökön sem lehetett látni semmit az utakon, több tömeges baleset történt, Nagykanizsánál negyven autó ütközött össze, ketten meghaltak. Délután egyes határátkelőkön ugyan kamionstopot rendeltek el, de Horvátország felől még beléphettek a nagyobb teherautók – ami alapjául szolgált nem sokkal később az M7-es lebénulásának.

Az erős hóesésen nem sikerült úrrá lennie a közútkezelőknek: az úton lévők (az előzetes figyelmeztetése ellenére tízezrek indultak el a háromnapos hétvége miatt) áthatolhatatlan hóakadályokba ütköztek. Az érintett autópályák felhajtóit viszont az illetékesek a tíz kilométeres dugók ellenére sem zárták le, így a szükségesnél sokkal többen rekedtek az autójukban.

Kamionstop miatt siető kamionosok

Valószínűleg a legtöbb autópályás hóban rekedés elkerülhető lett volna, ha a kormány az 1848-as forradalomra emlékezés és a díszprogramok reklámozása helyett a meteorológiai előrejelzések fényében átgondolja a hosszú hétvége járműforgalmát. A kormany.hu-n ugyanis március 13-án, szerda reggel csak másnap este 10 órától rendelt el kamionstopot a fejlesztési minisztérium (csütörtök 22 órától péntek 22 óráig valamint szombat 22 órától vasárnap 22 óráig). Ez azonban nem segített, épp ellenkezőleg: minden kamionos rákapcsolt, hogy este tízig el tudja hagyni az országot – növelve ezzel a megcsúszások esélyét. Örömteli volt, hogy Semjén Zsolt szépen megülte a lovat Erdélyben, de célszerű lett volna miniszterelnök-helyettesként inkább itthon maradnia, hiszen köztudott volt, hogy a kormányfő Brüsszelben tárgyal majd.

DBELO20130315038

Fotó: Beliczay László

Csütörtök délután ár hiába adott ki több megyére piros riasztást a meteorológiai szolgálat a korábban is jelzett hófúvás észlelésekor, a hosszú hétvége miatt 14-én nemcsak a kamionosok, de a síelni vágyók és a rokonlátogatók is elárasztották a nyugati országrész útjait, így estére káosz lett.

Katasztrófa a katasztrófavédelmünk

Az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség információs vonala sokszor teljesen mást mondott az autósoknak, mint a közútkezelők és az autópálya-kezelők. Egy olvasónk szerint az illetékes szervek végig egymásra mutogattak segítségnyújtás helyett: „A diszpécser valósággal tombolni kezdett, mikor elmondtam, mit is hallottam pár perccel korábban a katasztrófavédelmisektől. Azt mondta, éppen a katasztrófavédelem az, akitől ők az engedélyt várják arra, hogy megkezdhessék a munkát, csakhogy nem kapnak rá engedélyt”. Az olvasónknak végül a Facebook segített.

Szintén egy olvasónk hívta fel rá a figyelmet, hogy míg az M1-esen rekedt autósok csütörtök este az Autópályakezelőt, a mentőket vagy a családtagjaikat próbálták elérni telefonon a méteres hótorlaszok között, a katasztrófavédelmisek tizenegy tisztjük előléptetését és kitüntetését ünnepelték a Belügyminisztériumba szervezett, március 15-i rendezvényen.

mh 25 klapka fb4.

Lánctalpasok az országbanFotó: MH 25. Klapka György Lövészdandár / Facebook

Noha már csütörtök este drámai volt a helyzet, Pintér Sándor belügyminiszter végül csak pénteken 11 órakor adott ki riasztást a katasztrófahelyzet miatt. A mentésbe ekkor már a honvédség és a Terrorelhárítási Központ harcjárműveit is bevonták. A miniszter azt mondta, emberemlékezet óta nem volt ilyen időjárás Magyarországon. Pintér szerint a rendőrség, a katasztrófavédelem és a társszervek kiválóan végezték munkájukat. Hibáztatta ugyanakkor azokat az autósokat, akik a figyelmeztetések ellenére útnak indultak és több helyen még a mentést is nehezítették.

Elkésett sms a Belügyminisztériumtól

544219 10200280671632936 1294247276 n

A Belügyminisztérium péntek délben egy nem túl hasznos sms-t küldött ki a Vodafone és Telekom minden előfizetőjének, ami egyszerre szólította fel az autóban maradásra és az autó elhagyására a hóban veszteglőket: „Segítünk! Ne hagyja el a gépjárművét! Ha elfogy az üzemanyaga, üljön át másik gépjárműbe! Belügyminisztérium”.

Az üzenet péntek délután már egyébként sem sokat segített azoknak, akik akkor már majdnem egy napja vesztegeltek a hóban hivatalos tájékoztatás és rendőri-katasztrófavédelmi segítség nélkül. Ráadásul az sms-t olyanok is megkapták, akiknek például autója sincs, viszont pont március 15-ére szerveztek költözködést Budapest egyik letakarított járdás peremkerületében.

A Vodafone és a Telekom melletti harmadik hazai mobilszolgáltató, a Telenor (leánykori nevén: Pannon GSM) nem vállalta be az ingyenes sms-ek március 15-i szétküldését. Ezt a visszautasítást Pintér Sándor belügyminiszter később majd ki is akarja vizsgálni, addig viszont azt üzente a Telenor ügyfeleinek: váltsanak olyan szolgáltatóra, aki segít a bajban.

A Telenor egyébként egy nap késéssel, március 15-én bejelentette: a Vodafone-hoz és a Telekomhoz hasonlóan ők is jóváírják a katasztrófa sújtotta térségekben rekedt ügyfeleiknek a belföldi hívások és sms-ek költségeit. Ugyanakkor nem kívánták kommentálni sem a belügyminisztériumi sms-ek elmaradását, sem Pintér Sándor tervezett vizsgálat és a tanácsát a szolgáltatóváltásra.

Hóvihar helyett Hídember

A közszolgálati tévécsatornáknak, az M1–M2–Duna-triónak hivatalból kellett volna tájékoztatnia az embereket az extrém időjárásról és a hóban rekedők helyzetéről. Ez nem történt meg csütörtök éjjel sem, péntek délelőtt pedig csak ritkán és rendszertelenül jelentkeztek, délután 4-ig képtelenek voltak összeszedni magukat. Ekkor a szokásos hírblokkokon kívül csak a Belügyminisztérium semmitmondó sajtótájékoztatójának közvetítése miatt szakították meg a március 15-i ünnepi műsort, így a bedugult autópályák, az út menti melegedők és a hótól elzárt falvak helyett az ide kapcsoló nézőknek be kellett érniük a kormányközeli színészek és rendezők történelmi filmjeinek ismétlésével (Eperjes Károly Hídembere, Káel Csaba Bánk Bánja), meg persze az ezredszer vetített Kőszívű ember fiaival.

Az sem lett volna rossz, ha a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságán valakinek eszébe jut sms-küldözgetés helyett: van egy rendszer, amivel az összes országos tévécsatornán és rádión ők oszthatják meg az érintettekkel a legfontosabb információkat. Igen, ez volt az, amit a lakosság megnyugtatása érdekében korábban nem is magyarországi helységnevekkel, hanem a Gyűrűk Ura ismert helyszíneivel, bajba jutott tündékkel és törpökkel teszteltek élesben.

DBELO20130315030

Pintér Sándor belügyminiszter egy páncélozott jármű előtt telefonál az M1-es autópályán Bábolna mellett.Fotó: Beliczay László

Pintér Sándor szerint „azért nem rendelték el a médiában korábban már kipróbált katasztrófariadó-tervet, mert a rendkívüli időjárás nem érintette a teljes országot. A rendőrség és a katasztrófavédelem egységei a zárt láncú rádión egyébként megkapták ezt az ismertetést”. A belügyminiszter egy szombati sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy a meteorológiai szolgálat riasztása mindenkihez eljuthatott a médián keresztül. Az egész országot valóban nem, ám a tizennégy érintett megye egész magas aránynak tűnik; ha jövő tavasszal ennyi helyen nyerne a Fidesz választást, alighanem ugyanez a Pintér Sándor szívfájdalom nélkül beszélne országos sikerről.

Orbán két öngólt is rúgott

Orbán Viktor miniszterelnök csak péntek délután érkezett meg Budapestre Brüsszelből. A reptérről egyenesen a rendőrség Teve utcai irányítóközpontjába ment. A rendőrpalota Operatív Törzsének vezetője közben valószínűleg elfelejtette, hogy az igazi hazafiak kizárólag az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból tájékozódnak: a rendőröket maga Orbán Viktor buktatta le, amikor látogatást tett a Teve utcában, és kiposztolt egy fotót az időképes háttérrel a Facebook oldalára (a képet a tumbász Koosnya vette észre, köszönjük).

D MTZ20130315002

Orbán Viktor és Bakondi György délután ötkor tartott sajtótájékoztatót a pillanatnyi helyzetről. A miniszterelnök a katasztrófavédelem helytállását és gyors intézkedéseit méltatta, miközben voltak, akik péntek délutánra már 23 órát töltöttek a hó fogságában.Fotó: Máthé Zoltán

A focibolond miniszterelnök később a Facebook-oldalára 21:43-kor kikerült videofelvételével is hatalmas öngólt rúgott. Azzal nyugtatta ugyanis a frissen díjazott Kossuth- és Széchenyi-díjasokat a tiszteletükre adott fogadáson, hogy egyenek nyugodtan, „nincs ma este olyan magyar ember, aki ne kapna enni, inni és ne lenne biztonságban”. Ehhez képest a rendőrség nyolc perccel korábban adott ki közleményt, miszerint az M1-es autópályán még akkor is mentésre váró autók és buszok vesztegeltek.

Bénázó autópálya-kezelő

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. sem tudta jól kezelni az autópályákon rekedt utasok problémáit; nemcsak abban nem tudott segíteni, hogy elinduljanak, de tájékoztatást sem adott. Az autopalya.hu legfrissebb hírek blokkjában például végig egy március 6-i bejegyzés árválkodott. Március 16-án reggel 7 és 8 között megindult ugyan egy kisebb hírfolyam a Budapest-Letenye között járható M7-esről és a Bábolnánál lezárt M1-esről, de 9 óra után hosszú időre lebénult az oldal. Azóta kiderült: a fokozódó érdeklődés miatt beélesített, 3 hónapja még csak tesztfázisban létező új dizájn nem bírta a tízszeresére ugrott terhelést, és az oldal átmenetileg elérhetetlen volt.

Az Útinform sem volt a helyzet magaslatán. Akik itt próbáltak információhoz jutni az elmúlt napokban, állandóan foglalt vonal, nem elérhető szám. Gábor nevű olvasónk utolsó kétségbeesésében az Indexnek írt 16-án, szombat reggel levelet: „Budapestről szeretnék eljutni autóval Ajkára, már kora reggel óta hívogatom az Útinform központi számát, de mindig azt mondja, hogy a szám jelenleg nem elérhető". Egy olvasónk kapott választ egy Útinform-ügyeletestől, igaz, ehhez trágár e-mailt kellett küldenie, ráadásul a válaszlevélben sem volt érdemi információ, csak egy alig finomabb visszabunkózás.

Hív a vasút, áll a MÁV

A hazai pályaudvarokon télen már megszokott, befagyott váltók és hótorlaszok miatti késések rekordméretűvé híztak az elmúlt napokban: volt olyan szerelvény, amelyik 1856 percet késett. A MÁV védelmében viszont több olvasónk is írt. Például hogy a kimaradó, késő vagy a hóban veszteglő, fűtetlen és kivilágítatlan szerelvényekkel kevesebb baj lett volna, ha korábban nincs akkora mértékű létszám-leépítés a MÁV-nál.

„Március 15-én hajnalban mozdonnyal hozták Székesfehérvárra Bodajkról a veszélyeztetett terhes nőt. Vajon mi lett volna a sokat szidott MÁV nélkül? Így lehet tudni, hogy mi lett: sikeresen megszületett Zoltán 2800 grammal és 50 cm-el. Vonattal el lehetett jutni Győrbe, Nagykanizsára, Tapolcára, Szombathelyre, ide autóval, busszal lehetetlenség volt közlekedni.” Az egyik utas azt írta, a Zala Volán Zalaegerszegről Budapestre tartó járatával egy nap alatt egészen Siófokig eljutottak, vonattal már az indulás napján megérkezett volna.

Akikre azért büszkék lehetünk

Az elmúlt napokban a legnagyobb teljesítményt azok az önkéntesek, polgármesterek, szolgálatban lévő rendőrök, tűzoltók és katonák nyújtották, akik órákon át segítették a hóban rekedt társaikat. Árokba fordult autókat húztak ki traktorral, szendvicseket, forró teát és takarókat osztottak szét.

Amíg az autópályafelügyelet és más szervezetek weboldala elérhetetlen volt, a közösségi média kitűnő teljesítményt nyújtott: az emberek a blogokon, a Facebookon és más webkettes csatornákon frissítették folyamatosan az útlezárásokkal kapcsolatos információkat. Sokan itt kértek, vagy éppen ajánlottak fel segítséget a bajba jutottaknak. Ha már webkettő, érdemes megemlíteni a Média 2.0 blogot, ahol valóságos kommentcunami tört ki, amikor a posztoló kijelentette: az országos tévék, rádiók és a vezető hírportálok helyett a vidéki rádiósok és a közösségi média mentette meg az autósokat a fagyhaláltól.

A Magyar Honvédség a Facebook-oldalán közvetítette lelkiismeretesen napokon keresztül az eseményeket, hogy hol járnak éppen a katonák, milyen mentési feladatokban vesznek részt. Az oldal látogatói első kézből értesülhettek arról, hogy a lánctalpas és más, nagy teljesítményű katonai járművek épp melyik kórházba vittek vajúdó nőket, vagy mentettek meg olyan betegeket, akikhez nem tudott időben eljutni a hóviharban ragadt mentőautó. A honvédségi wekettő ráadásul még azt is becsületesen megírta, amikor épp a mentésre indult tankjukat kellett kimenteni, mert elakadtak az ítéletidőben.

A Hír TV is ontotta magából a friss információkat, részben az M7-en beragadt riporterének köszönhetően, és az Időkép is végig követte a helyzetet alakulását.

http://index.hu/belfold/2013/03/16/katasztrofa_minden_fronton/

Az osztrákok segítsége és véleménye sem elhanyagolható :

http://mentes-maskepp.blog.hu/2013/03/16/vigyazo_szemetek_parizsra_becsre_vessetek

Szerintem nem árt dokumentálni a milliárdok költését, akkor amikor igazi hómaró csak az osztrákoktól jött. Mi is az ami annyira fontos, hogy most soron kívül elsőséget élvez? Előbb azonban egy túlélő története! Kicsit sincs összhangban a hivatalos változattal!

http://nol.hu/belfold/egy_tulelo_tortenete

Este: http://petopeti.nolblog.hu/archives/2013/03/16/Hirado_az_M1-en_es_a_penzert_hazudo_kocsog/

Tovább költekezik a kormány - Mire mennek el a milliárdok?

Az elmúlt napokban egyre több kiadást hagy jóvá a kormány a rendkívüli kormányzati intézkedések terhére. A csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent határozatok értelmében az általános tartalék további 1,34 milliárd forinttal csökkent.

A csütörtökön megjelent Magyar Közlönyben a kormány három határozatával is különböző célokra költ az általános tartalékból. így például 480 millió forint megy el idén 8 kiemelt sportág adósságkonszolidációjára és a Magyar Olimpiai Bizottsághoz is jut ebből 40 millió forint. A kormány emellett 760 millió forintot költ a 2013. évi hazai rendezésű sportesemények, valamint kiemelt sportszövetségek szakmai többletfeladatainak támogatására. 100 millió forint pedig a Budapesti Music Center fejlesztési célú kiadásaira megy el.

Tovább költekezik a kormány - Mire mennek el a milliárdok?


Az elmúlt napokban a kormány tempósabban kezdte költeni az idei évre 100 milliárd forintosra tervezett általános tartalékot. Múlt héten két nap alatt 5 milliárddal csappant meg például az összeg. Eddig idén összesen 17,245 milliárddal csökkent a rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzata.

 http://www.portfolio.hu/gazdasag/tovabb_koltekezik_a_kormany_mire_mennek_el_a_milliardok.181199.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

No nézzük mit is kellett volna tenni, majd még a telefon után, jöjjön még egy összeesküvés elmélet :http://tenytar.blog.hu/2013/03/16/tel_tabornok_vs_kormany_--_1?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2013_03_16&utm_campaign=index

http://inoffensus.blog.hu/2013/03/16/hohelyzet_a_nagy_kommunikacios_elterelo_hadmuvelet

 Felébredtek a Kossuth Rádióban

http://media20.blog.hu/2013/03/16/felebredtek_a_kossuth_radioban

Országos riasztást nem adtak ki. Azonban amikor már az éjszakát is az uton töltötték az elakadt emberek, másnap "szóbeli" megrendelésre SMS-t küldött 3 (2 vállalta!?) mobilcégen keresztül minden telefonra a BM. Tessék mondani ez a reklám fogás mire volt jó? Miért csak 1-1 vidéki rádió volt képes 24 órás közszolgálatra (fenti beszélgetés egy sikeres akció öröme!)???  Így az SMS-ben az otthonülők "tájékoztatva" lettek, hogy ők dolgoznak, amire emlékeznek majd? A helyszínen viszont még a civil segítők is ezt tapasztalták : "

"A kint dolgózó rendőrök, tűzoltók nem tehetnek arról, hogy szervezetlenül kellett dolgozniuk. Csak egy példa. Az M1es 81-es főúti lehajtójánál kérdeztük a rendőrt, mi a helyzet a másik lehajtóknál, hova mit kellene vinni. A válasz: NEM tudom. Ha már kérdések hangoztak el fentebb:

RÁDIÓ? MOBILTELEFON?

A civilek, miért tudtak választ adni a Lajta utcában?'

Vagy ezt az esti állami híradóból a második napról, ami az országban tájékoztat (csak tudnám 14.-i állapotokról ez miért nem történt meg, miért hallgattak 15.-ig!?) Vagy igaza van annak aki összeesküvést vizionál? Ez nem a csúsztatás magasiskolája???) :   http://www.origo.hu/itthon/20130316-olvasoi-tortenet-a-marciusi-havazasrol.html

Fejezzük be azzal a híradóval, ahol simán lenyúlja a hatalom (mintHA ők hozták volna létre!)  az időkép és a  civilek által létrehozott térképet ami a segítségnyújtásban segített:

http://videotar.mtv.hu/Videok/2013/03/15/20/MTV_Hirado_2013_marcius_15_19_30.aspx

Utójáték : Kiderült nagy ünnepségek voltak miközben az emberek az utakon fagyoskodtak : http://vastagbor.blog.hu/2013/03/17/nem_hasznaltak_a_lakossag_tajekoztatasara_kiepitett_rendszert#more5138269

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr925138485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása