He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Minek tartunk kormányt és marhákat? - avagy még hat év nyomorra szavazz!

2012.10.16. 10:09 guma

Tulajdonképp a párhuzamot a családügyi tanácsadó és a keresztény képviselő társai dörgölték orrunk alá. Most aztán ne jöjjenek pont ők az amortizáló morális példaképek a kiragadott mondattal, hiszen évek óta minden teljesítmény nélkül csak a kiragadott mondatokból élnek! És milyen jól! Földbirtokosok, milliárdosok és számtalan ingatlan tulajdonosai lettek mind. Egyik egyetemet, akadémiát alapít fejedelem módra és alapítványok sorát, másik szobrot rendel a harmadik igazgatók szekrényére készített díszeket (de kár is sorolni hobbijukat melyeket nevükkel fémjeleznek). Fizetnek is (, már akinek akarnak)...

Ja, hogy nem saját zsebből? Akkor mi a f@szt villognak, magyaráznak mindenbe bele és utasítanak művészt hülyeségre - és a százezres ajándékokat is bezsebelik. Vastagbőr van a képükön már ha felköpnek és aláállnak azt sem érzik szerintem. Hazudnak mindent kitalálnak, nehogy valaki valahogy ellenőrizni tudja a költségvetés állapotát vagy felülvizsgálja azt. Közben a miniszterelnöki kormány megbízott nyíltan hirdeti : "pártunk-kormányunk" dolga az igehirdetés az "alattvalók" felé és a "közpénz feletti uralmat"! Ha normálisak lennének tudnák ez pont nem a feladatuk, nem ezért alkalmazzuk őket, hanem normális, élhető országért kellene dolgozniuk.
Persze hülyék vagyunk mi is. Tartjuk őket, akik saját életüket kiemelve mindenki mást karámba hajtottak. A sok buta aki szavazott rájuk most az urna mellől ki lesz szűrve, mert nehogymá' belepofázzon továbbra is életükbe. Ja, hogy mást vártak? Földet, békét, gazdaság működését, ahol ők is megtalálják számításukat - azt nem kapták meg.

Pedig befektettek az állampolgárok. Szavazással, tehén vásárlással, munkájukkal, kisvállalkozásukkal és mind jól pofára esett. Az állam a legnagyobb nem fizető. Tartozik fűnek, fának csak a holdudvarnak nem. A mi pénzünkön a devizahitelt is visszafizette a módos pereputty - a többiek maradhatnak a z út szélén és már 500 ezerért viheti a végrehajtó a házat...

Pedig mi vettünk és tartjuk a Riskát, hogy tejeljen vagy finom husit  adjon asztalunkra. Tartjuk a kormányt - szintén ezért, hogy országunk, életünk minőségét javítsa ott ahol ez a feladata. De nem ezt teszi. Mindenbe belepofázik amihez semmi köze és történelmet akar írni! Reguláz, beszorít, ellehetetlenít miközben hihetetlen kedvezményeket hajt ki magának és a holdudvarának. Nem kormányoz, királyt játszik. A befektetett pénzünkért azonban nem ad már semmit. Munkája, teljesítménye nulla! Erkölcse, jogérzéke nulla. Arrogáns, primitív és lekezelő minden megmozdulásuk. A "kőbevésett" törvényeiket naponta farigcsálják és gyártják zsinórban a lexeket, adót menet közben zsákszámra módosítanak, hogy a söralátét nehogy üres maradjon. Csak a piár a lételemük.

Erdélyben durvábban fogalmaznak : http://manna.ro/velemeny/orban-viktor-koronkan-es-egyeb-vaddisznosagok-2012-10-03.html
"Díjat is kapott az osonó, valamint megállapodást kötött arról, hogy a magyar állam négy milliárd forinttal támogatja az erdélyi magyar felsőoktatás fejlesztését. Erről két dolog jut eszünkbe. Az egyik az, hogy szárazság van idén, kevés az alma, a körte meg a tök, viszont sok a vaddisznó, és jönnek a választások. Itt is, ott is.

A másik pedig az, hogy Magyarországon önműködővé akarják tenni a felsőoktatást, csökkenteni akarják az állami ösztöndíjakat, megvonás megvonást követ. Elvándorolnak a diplomások (például Erdélybe), sorra hagyják abba a tanulmányaikat az egyetemisták, sokan még a felsőoktatás kapujáig sem jutnak el.

Szárazság van és ínség. És ennek ellenére most Orbán Viktor pénzzel osont a kertek alá. A helyzet az, hogy amire  jut Erdélyben pénz, arra nem jut Magyarországon."
http://vasarhely.ro/kozter/orban-konfirmaltatta-sapientiat„Leborultak” Orbán Viktor miniszterelnök lábai előtt a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem tizenkét éves születésnapi ünnpségén felszólaló szónokok. A „minden magyar miniszterelnökét” övező kultuszra utalt elsősorban a diákok közé „beépült” őszhajúak által generált tapsvihar, amely már Orbán Viktor megjelenésekor kitört.Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke azonban nem elégedett meg a tapssal és egy minden eddiginél merészebb hasonlatot használt a miniszterelnök nagyságának az érzékeltetésére. „Orbán Viktor belépett erdélyi nagy fejedelmeink sorába” – jelentette ki Kató Béla, utalva arra a „tusnádfürdői Sapientia-alapításra”, amely szerinte súrolja, mondjuk Bethlen Gábor 1622-es gyulafehérvári kollégiumalapítását. Értem én, hogy Orbán Viktor határokon átívelő nemzetegyesítésének forte-pontja volt a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem megalapítása (meg is köszönik ezt majdan az öregdiákok és még öregebb nagyszüleik, ha egyszer magyarországi pártlistákra is szavazhatnak – az erdélyi pártalapítás eddigelé nem járt sikerrel, bármennyire is rimánkodtak a fideszhatalmasságok az erdélyi szavazatokért. A csempészárú második, újracsomagolt változata sem jött be), értem én, hogy hatalmas érdemei vannak az anyanyelven történő tudósképzésben és azt sem vitatom, hogy nyelvében él a nemzet."nem idézem a többit csak linkelem, mert érdemes elolvasni, mennyire lenézik ezt a más pénzén szavat vásárló bohóckodást!
http://maszol.ro/index.php/tarsadalom/3353-emte-erdelyi-fejedelmek-soraba-emeltek-orbanthttp://www.kronika.ro/index.php?action=open&res=67805

Itthon ezalatt : "Tavaly szeptemberhez viszonyítva az élelmiszerek árai az átlagosnál is jobban, 7,5 százalékkal emelkedtek. Jelentősen nőtt a tojás (33,8 százalék), a sertészsiradék (24,3 százalék), az idényáras élelmiszerek (22,2 százalék), a csokoládé, kakaó (17,1 százalék), és a sertéshús (13,0 százalék) ára. Az átlagosnál nagyobb mértékben, 15,6 százalékkal emelkedett a szeszes italok, dohányáruk ára. Szintén átlag felett, 8,6 százalékkal nőtt az egyéb cikkek ára, ezen belül a járműüzemanyagok 15,7 százalékkal drágultak." (fn.hir24.hu)

Ebből, láthatod a jövőt. Olyan szinten amortizálta le az országot ez a két év anyagilag, erkölcsileg, hogy simán mondhatja a miniszterelnök majd 6 hat év után fogsz jól élni...

Hiába szeretnél most fedelet a fejed fölé és szeretnéd megvalósítani álmaidat... Azt ne várd. Tanulni? Dolgozni? Szerelmesnek lenni, valakivel elképzeljük a jövőt? Összebújva, álmodozva gyermekek sokaságát képzelve magunk körénk. Nem ez a cél ma! Akkor nem tudnák a saját pereputyuknak biztosítani a jövőt és "leköltségelni" illetve felvenni a gyermekeik által hasznot. Mert úgye a saját bankszámla és a lakás, hogyan tudna a picik és nem picik nevére kerülni munka nélkül. Te meg csak hidd, hogy a gyermek ajándék két ember összetartózásának gyümölcse! Nem munkára tartjuk őket, csak munkára neveljük ahogy nőnek. Nem is lesz semmije! Ráadásul, azt mondja a hülye politikus az élettárs nem család és családban nincs erőszak! Forgassuk ki a szavakat, hívjuk máshogy - oszt a lényeg is más lesz akkor. Minden más lesz - papíron! Aztán majd 6 év múlva itt a kánaán - nekik persze most is...

Pedig ha a Riska és a kormány is teljesíti kötelezettségét akkor az ország és gyermekünk is növekedni, okosodni, tanulni fog és nem éhezik mert mi a szülei munkánk gyümölcséből gondoskodunk róla, mint ahogy gondoskodunk a Riskáról és kormányunk, képviselőink jólétéről is...


Na de mi van, ha kormányunk szarik elvégezni munkáját. Két évig (és előtte a többi is sok-sok évig!) élősködik Riskánkon és munkánkon, eleszi gyermekeink elől az ételt, majd fogja a Riskánkat is, mert az neki kell - és másnak adja...

Tőlünk meg még azt is követeli, hogy neki és gyermekeinek, rokonságának, barátainak és szórakozására is adjunk többet. Mivel mohósága folytán munkánk is Riskánk is elveszett, igényt tart fizikai erőnkre utalványért, fillérekért cserébe.

Olyan törvényekkel hálálja meg gondoskodásunkat, amivel jogainkat is elveszi a változtatás lehetőségétől, magát meg 100 helyen védő paragrafust, alkotmányt kreál. Pedig tudatosan figyelmeztetések tömege ellenére csinált olyan erkölcsi, gazdasági trükköket aminek az ország és lakói súlyos árat fizeti majd hosszú-hosszú évekig.

Hogyan is fogalmazta meg a munkatörvénykönyvben a kár okozás megtérítését ez a kormány? Hiába védi, bástyázza magát körbe és mondja ki számtalan esetben, hogy rá ez nem vonatkozik - észre kell venni, hogy bizony DE! Nem lehet diszkriminálás ember és ember közt ilyen mértékben, ha tudatos rombolásról van szó főleg nem!

Na de mi legyen a kisemmizett ember gyermekével aki nem költség csökkentési tényezőként fogant? Világra jött szeretetből és szeretetben. Holnaptól már hivatalosan zabi meghatározása lehet!? Leértékelt állampolgár? Család nélküli, ha a szülők nem rendelkeznek papírral? Kapcsolatuk, összetartózásuk már megkérdőjelezhető?

Van ebben egy nagyfokú pofátlanság, ahogy rangsorolni akar életeket, embereket egy olyan norma szerint ami a képzeletvilágában él.

Ne feledd mit ígért választás előtt ez a kormány : egyszeri nagyarányú adócsökkentés. Le is csökkentette a magáét. Százezrekkel visznek haza többet. Észre sem veszik, csak figyelmeztetés után ha rendszeresen ezen felül is több százezer kerül számlájukra.

Ígért kisebb, hatékony olcsóbb államot. Ma már tudjuk ez mit jelent. A bevezetett huszegy néhány adó sem tudja ezt az olcsó állam ütötte lyukat betömni, miközben drasztikusan csökkent a köztisztviselők, alkalmazottak bérének értéke, mert valahogy a kormány érdeke az infláció és a "rabszolga" munka a kölcsönzött munkaerő és a közmunkás teret nyer birtokaikon is...

Szégyen ahogy kihasználták az emberek bizalmát és most trükkök százaival ezt törvényesíteni akarják. Szlogenjüket pedig illene betartaniuk : NE az emberek fizessék meg (ámokfutásukat főleg ne, mert ha tudatosan több száz milliárddal károsítják szabadságharcuk közben a költségvetést -az bűncselekmény!). Senkit sem akartam megsérteni véleményemmel, de annyira szemét helyzetnek tartom az eseményeket és a nép hülyítő dumákat, hogy ég a pofám. Amit tegnap a kormány IMF-t támadó kampányára Varga válaszával megengedett magának az pedig már-már kétségbe ejtő. Most komolyan csak ennyit tudnak? Valóban az 50-es évekbe értünk?

Lerablóvezérezték Orbánt a német rádióban

„A betyárt ma Orbán Viktornak hívják. Hivatalosan: miniszterelnök", mondta hétfő esti kommentárjában Stephan Ozsvath. A WDR rádió ötös csatornájának esti politikai műsorában  a rádió újságírója Orbán Viktor múlt heti berlini látogatása kapcsán minősítette a magyar vezetést keményen: A betyárok teheneket loptak csak, „Orbán és fideszes kompániája azonban egy egész országot nyúlt le".

Példaként hozta Ozsvath, hogy „a külföldi cégeknek külön adókat kell fizetniük a bandának ... a Fidesz-kamarilla nagyra hízott az állami megrendelésektől, Orbán neje pedig nagy földbirtokos lett." Említést tesz emellett egy pártbeli barátról, akinek médiacége sokszorosára hízott az állami megrendelésektől.

Ozsvath szerint közben „magyarok százezrei, főleg a keleti részeken, szegényednek el. Fiatal, jól képzett magyarok pedig hátat fordítanak az országnak". Ez azonban „dühíti a rablóvezér Orbánt", ugyanis pénz híján a magyaroknak a kormány „csak piros-fehér-zöld pátoszt tud kínálni".

A kormány eközben az Európai Uniót, „amelytől Magyarország milliárdokat kap", „bűnbakká" nyilvánítja, hasonlóan az IMF-hez, „amelytől meg milliárdokat szeretne Orbán". A kormány ráadásul „a kül- és belföldi kritikusokat" „hazaárulónak", a zsidókat pedig „idegenszívűnek" tartja.

A műsort a Heti Válasz bővebben is idézi.

http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/10/15/lerablovezereztek_orbant_a_nemet_radioban/

Tudom, kicsit hosszú és lehet, hogy zavaros amit gyorsan összeszedtem gondolataimból. Sajnálom, hogy nincs időm rendesen reagálni amikor mellbe vág 1-1 hír. Amikor besokallok akkor ömlesztve kapjátok és ez nem a legszerencsésebb megoldás. Nézzétek el nekem. Most még ennyit a NER-ről : A szegényekről vitáztak: kamerák előtt aludt el a bizottságban

http://atv.hu/cikk/20121015_a_szegenyekrol_vitaztak_elaludt_egy_kepviselo_a_bizottsagban?source=hirkereso

Zárszónak egy kis érdekesség  a  http://www.femina.hu/hirhatter/gyurcsanyt_bajnait_vagy_orbant_nezed_meg?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201210  oldaláról:

Melyik miniszterelnök beszédére mész ki okt. 23-án?
Orbán Viktor
15%
Bajnai Gordon
42%
Gyurcsány Ferenc
25%
Egyik sem érdekel
14%
Egyelőre még nem tudom
4%
Összes szavazat: 779  (Szóval kell az a békemenet, fizetett statisztákkal! -szerintem)

12 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr394824173

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.10.16. 12:00:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ayuamarca 2012.10.16. 16:36:50

Akárhogy forgatom, Orbán külföldről úgy koldulja össze a pénzt az ország fenntartásához. Jó roma szokás szerint nem a bankhoz fordul, ahol esetleg 4-5%-os kamatra kapna hitelt, hanem uzsorásokhoz, ahol 7-9% kamatot kell fizetni. És azt a kamatot természetesen nem ő fizetni: tőlünk szedi be.

Szóval Orbán a németek felől nézve inkább koldus. Felőlünk nézve viszont olyan koldus, aki kétharmados pisztolyt tart a fejünkhöz. Koldus fegyverrel: rabló. És ha ezt szervezetten teszi, és a beszedett pénzt a haverok között osztja el, az már maffia.

Nem, Orbán nem rablóvezér. Orbán maffiavezér, aki maffiaeszközökkel irányít egy országot: hazugsággal, fenyegetéssel, erőszakkal, büntetéssel. Orbán teljhatalommal rendelkezik, bármit megtehet, visszaállíthatja az első éjszaka jogát a helyi földesúrral, járási vezetővel, vagy hogy a tökömbe hívják az új arisztokratákat.

Azt az arisztokráciát, akinek a gyerekei tanulhatnak egyetemen, mert meg tudják fizetni. Az én gyerekem - és még több millió magyar gyereke - valószínűleg nem fog magyar egyetemen tanulni, mert nem tudom megfizetni.

Mert erre megy ki az egész: egy feudális társadalmat visszaállítani, ahol Orbán nem király, hanem TULAJDONOS és GAZDA. Tulajdonosa és teljhatalmú gazdája az országnak, a hatalomnak, a földnek, az állampolgároknak. Ez lesz sz ő varázsországa, ahol csak az történhet amit ő akar, de az meg fog történni. Bármi áron.

És ebben csak az a rohadék EU és a mocskos IMF akadályozza. Mi, az ország lakói, akiknek az élete a tét... hogy is mondta Ady?

"Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha néhányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."

guma 2012.10.16. 17:13:45

@Ayuamarca: Kiáltozni? Minek? Most is le vagyunk tiltva, pedig hol van ez a kiáltozástól...

Ha a mandin ránk kattintasz, csak a 404 Not Found jelenik meg!

Szerinted véletlen???

Conv. 2012.10.16. 17:44:40

bazmeg :)))))))))))))))))))))))))))

guma 2012.10.16. 18:30:52

@Conv.: ezt a szószátyárságot, honnan loptad? :))))))))))

viszont TE bazmeg, mert volt kérdésem (számomra komoly) és leszartad. :(

csak nem sértet meg tudatlanságom?

Conv. 2012.10.16. 20:16:59

@guma: kb. két hónapja voltam erre utoljára, úgyhogy halvány lila fingom nincs mit kérdeztél, meg mikor.
Már, ha itt kérdeztél valamit.

De visszavonom ezt a bazmeget, mert úgy látom komolyan írtad ezt a 17:13:45-öst.
Elnézést, azt hittem poénnak szántad.

guma 2012.10.17. 05:38:30

@Conv.:
Hol csavarogtál? :)
Hogy bírtad nélkülünk? :DDDDDDDDD

Vissza ne vond!
Megsértődnék! :))))))))))))))
Én poénnak szántam, de még most sem lehet a mandiról idejönni, úgy mint eddig :))))))))
Ez már önmagában vicc!

Valami hasonló volt a kérdésem is. Azt már látom, ha tracbackba vesz valaki minket, de az el nem tudom képzelni, mi történik akkor amikor meg-megrohanják az oldalt. Honnan lehet látni, ki szeret minket ennyire, hogy ilyenkor terjeszt?

(megnyugtató, hogy meg van a lila fingod ami ráadásul mindig halvány. :DDDDDDDDD)

Családdal mi van? Merre kezdték a sulit?

(ja és még valamit : annyira tetszik ez a kis forgó föld - hogyan lehet beilleszteni ide a számojjá alá vagy mellé?????)

www.revolvermaps.com/?target=setup

Conv. 2012.10.17. 09:38:46

Azt nem lehet látni, hogy ki ajánlott benneteket, de azt igen, hogy szarul adta meg az oldal elérhetőségét.
Nem le vagytok tiltva, hanem nem jól adta meg az URL címet aki ajánlott, és mivel nem jó a cím, így nem létező oldalra mutat, amit jelez is a böngésződ egy 404-es hibaüzenettel.
Ennek semmi köze letiltáshoz, vagy bármi korlátozáshoz.

A földet az általad linkelt oldalon lévő beillesztőkóddal tudod betenni az oldalmodulba.

guma 2012.10.17. 12:47:42

@Conv.: OK :)))

Te sem tudhatsz mindent. :DDDDDDDD

Csak meglepő nekem mikor "rohamoznak" mint a múlt héten a tavaly berakott vers miatt!

Fantasztikus lett ez a gömb. Köszi! :)))))))

Conv. 2012.10.17. 16:33:41

Higgy nekem.
Nincs roham.
Egy év alatt összesen 63 egyedi látogatója volt a blognak.
A legtöbb egyedi látogató 33 fő volt egy nap alatt.

Hogy értsd amit írtam:
összesen 63 különböző ember nézte meg a statisztika szerint eddig az oldalt, amióta létezik.

Amit a blogrendszer statisztikájában látsz nagy számokat, azok az oldalletöltések.
Pl. ha te naponta 10-szer megnézed az oldalt, vagy kommentelsz, frissíted az oldalt, hogy érkezett-e komment akkor újra és újra letöltődik az oldal.

Tehát, ha egy ember generál akár 100 oldalletöltést is, attól az még egy látogató marad, legfeljebb azért láthatsz többet, itt a blog rendszerében mivel x időnként (pl negyedóránként az utolsó aktivitás után, új látogatásnak számol a blog.hu rendszere minden látogatót.
Tehát, ha Te benézel reggel meg délben, meg este, akkor téged 3 látogatónak számol.

De ezt már szerintem ötödször mondom el.

guma 2012.10.17. 17:39:54

@Conv.: :)

Mind az ötször elhittem. DDDDDDD
Sőt megértettem.

Amit nem értettem az az, hogy bent vagyok az oldalon és a számlálód azt mutatja mutatja 29 vagy 36 ember van még itt.
Belépek a számláló másik oldalára és ott valóban azt látom ennyien olvasnak bennünket akkor (és ugye azt is sorolja mit).

Ez nem sokszor, talán 3 alkalommal előfordult és mig mi a legjobb napjainkban 1000 körüli lapletöltést csináltunk, most rekordnak valami 3000 valamennyi van 1 napon...
Ez lepet meg, és ezt nem értettem mitől van ilyen. :DDDDDDD

De most komolyan : mi van a családdal?

Conv. 2012.10.17. 19:20:58

Elmondom megint, utoljára.
Felejtsd már el ezt a kibaszott számlálót, az egy vicc. Ugyanannyit ér mint a földgömb. Egy kép aminek semmilyen hiteles statisztikai értéke nincs. Lófaszt nem ér és nem is jelent. Látvány.

Ott van a google analitika, azt nézd, ha hiteles adatokat akarsz.
Ha meg érteni akarod mit mutat és mit látsz, olvasd el a súgóját, a használati útmutatóját.

Család megvan.

guma 2012.10.18. 05:02:41

@Conv.: :DDDDDDDDD

látod ezt valóban mindig elfelejtem, hogy el kell felejteni. :)

az a baj, hogy az analitika ritkán jut eszembe (ellenőrzésre főleg!), ez meg itt kiveri a szemem. :)))))))))))

hiába no, túl "egyszerűen" működök.

hol? :) mert az fel sem merült bennem, hogy elvesztetted őket. D
süti beállítások módosítása