Konstantinápoly elsüllyedt palotája

A „bazilika-ciszterna” Isztambulban. Kép: modenadude, flickr.com

Az Európa és Ázsia határán fekvő metropolisz kedvelt látványosságai közé tartozik az antik mérnöki építészet egyik csodája, a Jusztiniánusz császár által építtetett víztározó. A helyiek által „elsüllyedt palotaként” emlegetett építményt 336 masszív oszlop tartja, amelyek java részét korábbi építményekből szedték össze. A tározóba egykor több kilométeres távolságból, vízvezetéken keresztül érkezett tartalma, amelyből akár egész Konstantinápolyt el lehetett volna látni hónapokig. Az antik birodalom bukásával a vízgyűjtő medence évszázadokra a feledés homályába merült; a nyugati világ számára csak az 1500-as években fedezte fel újra egy holland utazó. Ma a medence csaknem teljesen száraz; az alján összegyűlő, néhány tíz centiméternyi vízben aranyhalak cikáznak. A látványos díszkivilágításnak és persze az egyik oszlop alá talapzatként beépített, titokzatos Medúza-fejnek köszönhetően azonban máig a város egyik legmisztikusabb látnivalója.

Lépcsős kutak Indiában

India történelmében a víz (vagy hiánya) mindig is kiemelkedő szerephez jutott; miután pedig a középkorban az ország uralkodói egyedülálló építészeti emlékeket emeltek, a világ leglátványosabb kútjaival is itt találkozhatunk. A "lépcsős kutak", amelyekben a vízszint lépcsősoron keresztül közelíthető meg, elsősorban Nyugat-Indiában és Pakisztánban terjedtek el, és valószínűleg a 7. századig vezethetőek vissza - bár egyesek szerint már az Indus-völgyi civilizációk idején is használtak ilyen kutakat. A legrégebbi fennmaradt építmények medence formájúak, mint a Chand Baori, amelynek mélysége eléri a 30 métert, 13 szintjén pedig több mint 3500 keskeny lépcső sorakozik. A 15-16. században elterjedtek a folyosószerű kutak; tán legszebb példájuk Adalaj városában található, és felveszi a versenyt a kor európai építészeti remekeivel is. 

Szíria antik vízkerekei

Két nória Hama városában. Kép: Ai@ce, flickr.com

A szíriai Hama városának nóriái, azaz vízemelő kerekei egyes kutatók szerint Bizáncig vezethetőek vissza, ám a ma meglévő 17 építmény egyike sem régebbi a 12-13. századnál. Egykor komoly szerepet töltöttek be a környék mezőgazdaságában. Az Orontész folyó kis csatornákba terelt vizének sodrása forgatta a kerekeket, az ezekre szerelt rajtuk levő kis fadobozok (máshol kerámiaedények) pedig vizet juttattak a magasabban elhelyezkedő vízvezetékekbe. Hama nóriái ma használaton kívül állnak, beleértve a világ legnagyobb, húszméteres kerekét is. Ez, az al-Mohamadijja a város nagymecsetének vízellátását szolgáltatta, és 120 tartályával egy perc alatt akár 95 liter vizet tudott a magasba emelni. A kerekek ennek ellenére maradandó bizonyítékai annak, hogy a középkorban milyen magasan szárnyalt a Közel-Kelet civilizációjának műszaki és technikai tudása.

A pápa kútja

Pozzo di San Patrizio, Orvieto. Kép: Gianni Dominici, flickr.com

Az olaszországi Orvieto városa gyönyörű műemlék katedrálisáról és látványos fekvéséről ismert. A település egy magas sziklaplatón található, ami már a középkorban is remekül védhetőnek bizonyult – nem véletlenül választotta menedékül VII. Kelemen pápa, miután a német-római seregek feldúlták és kirabolták Rómát. A Sacco di Roma néven elhíresült incidens a reneszánsz egyik izgalmas mérnöki remekének megépüléséhez vezetett: a pápa a Szent Péter bazilika építésében is közreműködő neves építészt, Antonio da Sangallót kérte fel, hogy Orvieto tufaplatójába kutat mélyítsen. A Szent Patrikról elnevezett, 1537-re elkészült kút 53 méter mély, és káváját két, egymástól független spirális rámpa képezi – az egyik a vízhez való lejutást, a másik a feljutást szolgálta. A rámpákról hetven, félköríves nyíláson át lehet kitekinteni a víztükörre vagy a kerek nyíláson át az égre.

A német betonépítészet egyedülálló remeke

A legtöbb víztározó és gát tervezésekor nem a szépség lebeg az építészek és a mérnökök szeme előtt. Szerencsés kivétel a németországi Linachtalsperre, amely nemcsak a húszas évekbeli konstruktivista építészet remeke, de a mérnöki szerkezetek esztétikájának kiemelkedő képviselője is. A 36 méter magas, 143 méter hosszú gátat 1922-25 között építtette Vöhrenbach városa. Vízierőművét 1969-ben üzemen kívül helyezték, és a vízgyűjtő medence leeresztését követően a szerkezet 1988-tól szárazon állt. Már a pusztulás fenyegette, amikor a kilencvenes évek végén civil kezdeményezésre újra életet leheltek bele. 2006-2007-ben a Linach vizével újra feltöltötték a medencét, és a 6,4 millió euróból felújított gátat és erőművet újra üzembe helyezték. A Thorsten Kessler (Hess AG) tervezte speciális díszkivilágításnak köszönhetően a gát önmagában is turisztikai látványossággá vált, ám a város plusz programokkal is csalogatja a turistákat. A Linachtalsperre húszas évekbeli építéséről szóló színdarabot a gát tövében emelt színpadon adják elő rendszeresen, 2011-ben a tervek szerint ötször. 

Titokzatos lyukak a víztükörben

A Ladybower víztározó túlfolyója, Anglia. Kép: Vaidas M., flickr.com

A mára négy kilométeres hosszúságú, Y alakú Ladybower víztározó gátjait 1935-43 között építették, 100 ezer tonna betont, több mint egymillió tonna földet és 100 tonna agyagot használva fel. Maximális méretét csak 1945-re érte el, ekkorra Nagy-Britannia legnagyobb víztározójává vált. Két okból is különösen népszerű a fotósok körében: az egyik a gyönyörű természeti környezet, a másik pedig a két, különleges megoldású túlfolyó, amelyek magas vízszint idején egészen szürreális hatást keltenek. A tölcsér alakú túlfolyók felül 24, alul 4,5 méter átmérőjűek, és a víztározó szélén találhatóak. Egykor gyalogjárdán körbejárhatóak voltak, de mára ezeket elbontották. A Google (száraz időben fényképezett) térképe némi magyarázatot ad a szerkezet mivoltára, de a méretes lyukak ennek ellenére megőrzik misztikus voltukat, talán azért, amit Andrew Crompton a Three Doors to Other Worlds című tanulmányában lakonikusan úgy foglalt össze: lyukak, amelyekbe nem lehet belátni.

Nagyvárosi oázis

Fort Worth Water Gardens. Kép: mandaloo, flickr.com

Ajándékba kapta a texasi Fort Worth városa az 1974-ben épült vízparkot, amelynek terveit a kor két neves építésze, Philip Johnson és John Burgee jegyezte. Az építmény, amely le sem tagadhatná az indiai víznyerők hatását, a belvárosban helyezkedik el; 11 méter mélyen fekvő medencéjéhez fákkal és növényekkel beültetett, vízfolyások és csorgók tarkította teraszokon keresztül lehet lejutni. Az évtizedekig a város kedvelt látnivalói közé tartozó építményt 2004-ben bezárták, miután három gyerek és egy, a mentésükre siető férfi belefulladt a rosszul működő vízforgató és a heves esők miatt megemelkedett vízszintű medencébe. Három évvel később újra megnyitották a medencét, amely most a legnagyobb esők idején sem éri el a 60 centiméteresnél magasabb vízszintet.

Templom a tavirózsák alatt

Tadao Ando: A Víz temploma. Kép: Mungo Binkie, flickr.com

Tadao Ando a világ tán legismertebb japán építésze, aki nagyjából minden díjat bezsebelt már, a finn és a francia építészek díjától a Pritzkerig – és nem mellesleg Budapesten is dolgozik egy szerény méretű, de számunkra annál jelentősebb projekten. 1991-ben elkészült épülete, a Víz temploma Awaji szigetén áll. A látogató fehér kőzúzalékkal felszórt ösvényen keresztül, bambuszligetek között jut el az ellipszis formájú, vízililiomokkal benőtt tavacskához, majd a vízfelszínbe mélyedő lejáraton ereszkedik le a részben föld alá süllyesztett szakrális térbe. A templom épületét ölelő fehér betonfalak takarásában, a templom természetes fénnyel megvilágított belsejében hagyományos, vörösre festett singon buddhista faszentély rejlik. A Víz temploma az építész életművében kiemelkedő szerepet betöltő szakrális épületek kiváló példája, egyenes előzménye az 1988-89-ben Oszakában elkészült Fény temploma.

A ködből épült ház