(Az elején elhangzik : Nem hódíthatjuk meg nyugatot, ha egymás ellen küzdünk... Soha nem volt ez ennyire igaz mint ma. Megbűnhődik még aki pár ember jólétéért feláldozza az ország nagy részét, ellenségnek vagy semminek tartva honfitársait, és otthagyják őket az útszélén "felfordulni", kisemmizetten....)
Időszámításunk szerint a IV. században egy harcos nomád nép jelent meg a Római Birodalom határán, ők voltak a hunok. Élükön pedig a kiemelkedő hadvezér, Attila (Gerard Butler) állt. A korán árvaságra jutott Attilát egész életében egyetlen egy cél vezérelte: irányítani akarta az egész világot, és ehhez megvoltak a megfelelő képességei. Azon kevés legendás vezérek egyike volt, aki megszállottságával, elkötelezettségével és küldetéstudatával saját képére formálta a történelmet. A nyugati kultúrában és hagyományban Attilát “Az Isten ostora”-ként ismerik, majd neve a barbarizmus és a kegyetlenség szinonimájává vált.
Attila, Isten ostora (2001)
Attila, a hun király, nah de hol is rejtőzik sírja?
Aki olvasta Gárdonyi Gézától a „Láthatatlan ember” című regényt, bizonyára emlékszik a hun nagykirály temetésének romantikus leírására, amelyben Attilát hármas koporsóban (arany, ezüst, bronz) temették el, majd a temetésben részt vevőket lenyilazták, hogy senki ne tudja meg Attila sírjának pontos helyét. Ez a leírás a 6. sz.-i történetíró, Jordanes Gótok története című művében maradt ránk, nagyon sok régész és nem-régész Attila-kutató fantáziáját mozgatva meg. Mi is valójában az igazság? Valóban hihető- e Jordanes leírása? Valóban megtalálhatják-e a kutatók Attila sírját?
Mielőtt e fontos kérdésre megpróbálnánk válaszokat keresni, érdemes közelebbről megvizsgálni a szövegrészletet Jordanes latin nyelven írt művében. A legrégebbi Jordanes-szövegkiadások latin szövegében a ferculum szó szerepel, amely nem koporsót, hanem „Szt. Mihály lovát” (a koporsóvitelre használt fa ácsolatot) jelenti. Jordanes szövegének Theodor Mommsen, a híres filológus és ókortörténész révén már a 19. században megjelent egy újabb, sokkal gondozottabb szövegkiadása, amely precízen átnézett minden Jordanes kódexmásolatot. Az ókori-középkori szerzők kódexeit ugyanis a középkor folyamán többször is lemásolták a kolostorokban élő könyvmásoló szerzetesek. Ilyenkor gyakran előfordult olvashatatlan szöveg esetében, hogy másolási hibák keletkeztek a latin szövegekben. Még többször azonban azért, mert a másoló figyelmetlen volt, amelyet elősegített, ha nem tudott olyan jól latinul. A középkori kódexek szövegeivel foglalkozó filológusok az összes ismert szövegváltozat összehasonlításával rekonstruálni tudják a legrégebbi kódexben szereplő eredeti szöveget, ill. az egyes elírásokat.
Mommsen megbízható szövegkiadása azonban, mint a német nyelvű szakirodalom általában, igen sokba került és emiatt kevés hazai könyvtárba jutott el a 19. sz.-ban, így az egyébként igen művelt Móra Ferenc figyelmét is természetszerűleg elkerülte. A hazai szakirodalomban Mócsy András régész hívta fel újra a kutatók figyelmét, hogy Mommsen kritikai kiadásában a ferculum szó, mint másolási hiba szerepel. Helyette az eredeti szövegben a coperculum szót tartotta elfogadhatónak, amely magyarul fedőt, szemfedőt jelent.
Mommsen alapján tehát Attila eltemetése kapcsán Jordanes eredetileg három szemfedőről írt. A rendelkezésünkre álló régészeti adatok alapján a történetíró Attila temetésére vonatkozó értesülésének talán még valós alapja is lehet, hiszen a steppei lovas népek temetkezéseiben gyakran fordulnak elő aranyflitterrel díszített, aranyszállal átszőtt szemfedők. A Jordanes-szövegben többes számban jelölt coperculum szó jelenthetett azonban hasonlóképpen díszített takarókat is, amelyeket a halott teljes testfelületére terítettek. Ilyen „aranyos” temetkezések a Kr. u. 3-5. századi lovasnomád népeknél, így a hunoknál is, gyakran előfordulnak.
Attila sírját sokan és sokféle módon keresték már. Kérdéses, hogy ha a jövőben előkerülne egy hun kori, arany-ezüst szemfedős, vagy flitteres sír, honnan tudnánk, hogy Attila sírja? A népvándorlás-kori sírok, hacsak nem fedi be őket valamely különös ismertető jel (pl. nagy méretű, máig fennmaradt földhalom), általában véletlenül kerülnek elő. Különösen igaz ez a magányos sírokra, amelyek pontos helyét éppen ezért tervszerűen kutatni nem lehet. Jordanes leírása alapján pedig mindenképpen magányos sírral kell számolnunk, amely fölé nem emeltek megkülönböztető földhalmot, sőt, a temetésnél jelen lévők kivégzésének legendája azt a szándékot mutatja, mesés (?) elemekkel kiszínezve, hogy a sír pontos helyét titokban akarták tartani. Ráadásul, Attila szinte biztosan egészen egyszerű viseletben lehetett eltemetve. Az Attila udvarában járó bizánci követ, Priszkosz rhétór művében megírja, hogy bár Attila kíséretének ruházata csillogott az arany és ezüst ékszerektől, maga a babonás nagykirály egyszerű ruhákban járt, fából készült trónszéken ült és fakupából ivott, hogy elkerülje az égiek rosszallását fényűzése miatt.
A régészek emiatt valószínűleg nem fognak kincsekkel és királyi hatalomra utaló tárgyakkal megtöltött királysírt találni, mivel a szerényebb mellékletanyag alapján ez a sír is csupán olyan lenne, mint bármely más hun kori harcossír. Ha pedig valóban igaza van Jordanesnek, és a régészek találnak egy arany, ezüst, esetleg vas szemfedőt, vagy még inkább halotti takarókat díszítő flittereket, ugyan ki tudná eldönteni, a sírban fekvő halott Attila-e, vagy bármelyik más, abban a korszakban élt előkelő személy? A magyarországi talaj olyan mértékben savas, hogy a régészeti emlékanyagnak csak apró töredéke éli túl a pusztító vegyi folyamatokat. Emiatt nem biztos, hogy a hármas, funkciója miatt lehellet finom anyagból készült lepel akár csak felismerhető állapotban is lenne a magányos sír feltárásakor. Még az sem biztos, hogy nem találtuk meg a sírt, hiszen számos hun kori magányos sírt ismerünk az Alföldről. A régész tehát itt olyan megoldhatatlan problémákkal kerül szembe, amelyek nehezen kecsegtetnek szenzációval. A Kr. u. 453-ban meghalt hun nagykirály továbbra is őrzi titkát.
forrás : http://anotherlife2time.qwqw.hu/?modul=blog&a=86878
