Különösen aktuális. (DDDDDDD)                                                                         Donna és Horizont majd véleményt mond. Így megy ez ma?                               Kicsit szétszabdaltam a szöveget képekkel, hogy levegőt tudjatok venni...  -:DDD

Fekete Vince

Székely bestiárium

(Lagzi) Ó, ha az esküvő máris a révbe (résbe) érés, a boldog vég volna! Sem egyik, sem másik: hanem maga a küzdelmes kezdet, a göröngyös út, a sötét éjjel, s mindez vadvirágos mezők, árnyas pihenők, puha mohaágyak, csodálatos hegyek-völgyek és szurdokok ígérete után. Az élet közepe tulajdonképpen, ha az elején a keresztelő, a végén pedig a temetés található. Innen már csak lefelé visz az út, jobb esetben előre, mert az asszonyból soha nem lehet már hamvas kislány, még leány sem, a férjből sem legényember.   

Mintha érezné is ezt a fiatal pár, amikor a „hivatalos" nászéjszaka előtt (a nem hivatalos már meg szokott történni ilyenkor, többször is), mint aki a haláltáncát járja, olyan féktelenül, ereszd¬elahajamot módjára, egyik táncból a másikba zuhanva táncolja át a délutánt, estét, vagy az éjszakát.

Közben meg jól kell tartania mindenféle nehéz ételekkel, jó zsíros levesekkel, disznó-, marha- és szárnyas húsokkal, különféle húskészítményekkel, hideg és meleg sültekkel, s a mindent megkoronázó, óriásira készített töltött káposztákkal a kiterjedt rokonságból, szomszédokból, ismerősökből összetrombitált vendégsereget, amelyik úgy eszik, olyan kitartóan és megveszekedetten, mintha ki akarná enni a vagyonából nem is a fiatalokat, hanem azok szüleit, akik általában a cechet állják ilyenkor (hiszen kifizeti ajándékszedéskor, s akkor legalább ráeszik, ráiszik a pénzére istenigazából).
A legközelebbieket leszámítva, a násznép úgy megy ilyenkor az esküvőre, mintha fogat húzatni, vagy valamilyen műtétre készülődne. Hiszen tudja, a tartozás az tartozás, s hogy valamikor még az ő szüleinek voltak a fiatal pár szülei az esküvőjén, de azt vissza kell adni, a pénzt le kell perkálni éjfél után a fiataloknak, s aztán majd rigorózusan észben tartják, és ők is „visszahívják" majd az új párocskát valamelyik gyerekük esküvőjére...

És megint elölről, és megint elölről minden. De aztán - műtét ide vagy oda - belelendülnek, azért van a köményes pálinka, azért van az olcsó regáti bor, hogy igyanak belőle, amennyit csak bírnak, és lehetőleg minél többet a pénzükre. Még az öregasszonyok és a gyerekek is táncra perdülnek, hát hogyne állnának fel a fogfájósak is annyi pohár után, s úgy rángatják az asszonyt a táncban, mint akik a büdös életben soha nem tudtak táncolni. Valahogy nem tudják összehangolni még a csárdást sem, mert amikor jobbra lép kettőt a gacsoslábú feleség, ők balra éppen, gyorsan korrigálni akarnak jobbra, erre az asszony is, és olyan rángatózás jön ki belőle, hogy öröm lesz nézni majd egy hét múlva a fiatal párnak a csak a legközelebbieket összetrombitált, szűk családi körben zajló, „nézzük meg az esküvőt" dévédén című együttes filmnézésen. A rendező: maga az élet, az operatőr: a helyi kábeltévés fia, a cím - az újdonsült rendszerető menyecske kacsócskái által cirkalmasan felírva a műanyag tokra: Saját lakódalmunk. Nem is értik az összetrombitált bácsikák, nénikék, hogyan kell annyi pénz egy-egy művészfilm elkészítéséhez, amikor ez a háromórás felvétel alig került csupán egy havi itteni fizetésbe. Jó, jó, a színészek gázsija, no de akkor es!
Nézik tehát a dévédét a valamikori tisztaszobában, ami ma már, két hete, az ifjú pár lakhelye, ott van mindenki: após, anyós, mind a két részről, keresztszülők, s még a szomszédokból is páran. Töltik a bort, a pálinkát, rágják a süteményt, nagyokat kacagnak azon, hogy hogy megrészegedett egyik vagy másik ismerős, hogy hogyan táncol Pista bá Mári nével. Nézik, ahogy előbb a háznál elbúcsúztatja a vőfély a menyasszonyt, ej, hogy sírnak, istenem, akkor is, most is, s még most is könnyet csal még a távolabbi asszonyszemekbe is az az elképesztően megható beszéd. Aztán az anyakönyvvezetőnél töltött idő, majd a templomi esküvő ceremóniája következik, ahogy átszellemülten dörzsölgeti a szemét és könnyezik (ott is, meg itt is, a képernyő előtt) megint a társaság.

De aztán a lagziban már mindenki harsány és vidám, csak a menyasszony pityeredik el néha, hiszen neki a gyermekkorára tesz pontot ez az alkalom, meg az örömszülők kapják elő időnként a zsebkendőiket egy-egy vaskosabb orrfújásra. Aztán az est fénypontja, az ajándékszedés kihagyhatatlan rituáléja jön, elindul két férfi (a segédek) a vőféllyel együtt körbe, a vendégek padsorai között, mintha minden nap csak ezt csinálnák, kezükben egy kosárral, és hangosan kikiáltják, a vőfély teli torokból közzé teszi, hogy ki mennyit rakott a borítékba, majd hanyagul, mintha nekik semmi, de semmi közük sem lenne a tartalomhoz, a kosárba dobálják a borítékokat. Közben persze viccelődnek, folynak a vaskos szexuális utalások: kétezer lej, plusz öt lej gumira; rúdoncseppre a menyasszonynak; hogy a hancúrléc jobban működjön, a vőlegénynek; és teli szájjal kacag mindenki ezeken a tréfákon, úgy, mintha soha sem hallotta volna, pedig szinte minden alkalommal ezek, vagy ezeknek szintén ismerős társai hangoznak el. Utánuk pár lépéssel, egy-egy pohárral a kezükben az új pár is araszol, lépeget a vendégek során, házaspártól házaspárig, erőltetett, tettetett szívélyességgel köszönik meg sorra a meghívottaiknak az adományokat.
Aztán a menyasszonytánc újabb gyűjtési akciója jön. A közelebbieknek kötelező a tánc, és a pénz leperkálása a vőfély tálcájára, sorba állnak a násznagyok, a testvérek, a nagyszülők, rokonok, kettős sorba, mert újabban a vőlegényt is meg kell forgatni, az is hoz még valamit a fényes vendéglői tálcára, az új pár kasszájába. Vannak persze ilyenkor is az örök lapítók, akik átszellemülten vagy merengve ülnek a helyükön, a feleséggel az oldalukon a hosszú, menyasszonyt táncoltató döcögtetés alatt, egyik cigarettáról gyújtanak a másikra, egyik poharat ürítik a másik után, me' az előbb kifizették, az istenit, s most üres a zsebük, s restellik, hogy ők nem forgatják meg a menyasszonyt, sem a vőlegényt, de így is lehet takarékoskodni egy-két bankócskát, mialatt szívják a fogukat, és riadtan küldenek egy-egy restelletes pillantást a táncolók felé, mintegy azzal az üzenettel, hogy ilyen faszariak vagyunk, de le van szarva, csak elsül valahogy a dolog ebben a nagy forgatagban. Aztán, amikor elfogynak sorra a táncoltató násznagyok, testvérek, nagyszülők, rokonok, barátok, leány- vagy legénytársak, akkor - mintegy zárásképpen - a szülők következnek, a jócskán megpityókosodott, kibomlott fehéringes, átizzadt apukák, és a könnyeikkel küszködő anyukák, legvégül pedig, mint egy jól megérdemelt trófeát, átadják a menyasszonyt a türelmetlen vőlegénynek. Általában ilyenkor minden simán zajlik, fél óra, negyven perc az egész. A táncolni nem tudó menyasszonynak bolondulásig az egyszerűbb, döcögtetős dallamaikat húzzák csak, ha kell, a jó előre felkészített zenészek. A jól táncolóknak meg keringőt, mert az a menő, azzal lehet istenesen kiforgatni a menyasszonyt. Vannak is ilyenkor olyan, többnyire a vőlegény baráti köréből kikerülő legények, akik miután a pénzt a vőfély elé, a tálcára tették, olyan lendületet vesznek a tehetetlen menyasszonnyal, hogy csak úgy futnak utánuk a már jó előre résen levő násznagyok, testvérek, szülők, de mindhiába, mert szinte mindig sikerül ellopni a menyasszonyt, vagy legalább a menyasszonyi cipőt. Aztán az egyezkedés következik a borgőzös ifjakkal, valahol a konyhán, vagy valamelyik mellékhelyiségben, a zene áll addig, aztán amikor megegyeztek, persze a vőfély itt is a szószóló, akkor bevonulnak a nekitüzült legények, és tetszik, nem tetszik, a vendégsereg kéjes örömétől kísérve, megissza a menyasszony cipőjéből a vőlegény a majdnem félliternyi bort. Megér ennyit neki a móka, de főleg a vendégek élvezik a műsort, felér nekik egy heti Való Világgal.
Aztán a hófehér selyem-tüll toalett eltűnik az éj közepén, csinos menyecske ruhában jön vissza a menyasszony meg a vőlegény otthonról. Közben megszámolták és biztonságos helyre tették a kapott pénzt, a borítékokat, az ajándékokat. Még egyecskét fogdosódtak is ott a házban, szobában, de most nem lehet, taszítja el finoman az izzadt férfitestet az izzadt újasszonytest, majd, osztán, s már rohantak is vissza a forgatagba. S már jövő hét végére kezdhetik a tartozások visszaadását, amikor valamelyik jelenlevőnek a gyereke, vagy valamelyik fiú- vagy lánybarátnő házasodik, férjhez megy éppen. Azt a pénzt ne tegyétek messzire, mondja is ilyenkor a vőfély az ajándékszedéskor, csak a mellényzsebbe.

Minden  mozdulatuk, az ábrázatuk, tevés-vevésük, ami inkább hasonlít a csörömpölésre, csattogtatásra, minden ezt sugallja, hogyhogy sugallja, önti, loccsantja a maradék vendég arcába, szeme közé, hogy elég volt már, menjetek az anyátokba, haza.

Haj, úristen, hogy el lehetne venni még az eszét a mamának, s hogy engedné, hogy még egyszer, de még csak egyszer csak úgy elbolondulni, mint valamikor, tizennyolc éves korában. Mert az örömapák ilyenkor otthon az ágyban keresztben húzzák a lóbőrt, horkolnak megveszekedetten a sok köményestől, meg a rengeteg savas bortól. Álmodnak is talán, de hogy mit, annak csak a Jóisten a megmondhatója, még ők sem emlékeznek másnap rá, csak arra, hogy milyen jó volt, milyen szép volt az a nagyjából félkómában töltött álom.
A fiataloknak a nászéjszaka, a nászdélelőtt következik, de inkább a nászalvás úgy egészen kora délutánig, addigra már felébredt az após is, anyós is hazakeveredett, az újembernek pedig meg kell inni a nagy nap örömére egy liter köményest a friss tatával.
Az igazi, rákövetkező éjszaka pedig az ismerkedés jegyében zajlik, az új asszony tartja a tálat az újembernek, és törülgeti a homlokáról a hideg verejtéket.

 

(Kislányok találtam valamit nektek. Talán fel is tudjátok használni :

Esküvő, lakodalom Magyarország legvadregényesebb táján

http://www.medves.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=122&Itemid=133&gclid=CN2LgcOc1qwCFaEhtAodVGiypQ               Sok-sok szerencsét a további ötlet "vadászathoz"!  Vacsora 3990/fő. A pia vihető! :)))))))