Jogerős pert nyertek egy bank ellen Szegeden. Retteg a pénzintézeti szektor
Egy szegedi takarékszövetkezet egyoldalú szerződésmódosításai a Legfelsőbb Bíróság (LB) elé kerültek. Ezt megelőzően, a másodfokú eljárást lebonyolító ítélőtábla jogerősen is kimondta, hogy a pénzintézet összes egyoldalú szerződésmódosítása tisztességtelen volt, így azok három évre visszamenően érvénytelenek.
Ha az LB elfogadja a bíróság jogi érvelést, akkor tömeges perek indulhatnak a bankok ellen az elmúlt évek kamatemelései miatt.
Ha másutt is a pénzintézeteket elmarasztaló ítéletek születnek, az újabb százmilliárdos nagyságrendű veszteséget jelentene a bankoknak. Ha így is lesz, a pereskedések évekig húzódhatnak, ezért a dolognak azonnali negatív hatása nincs. A veszély viszont nagy: nem az a kérdés, hogy a bankok betartották-e a rájuk vonatkozó speciális szabályokat, hanem az, hogy az azok betartásával folytatott gyakorlat tisztességtelen volt-e.
Az egyoldalú szerződésmódosítások többsége tisztességtelen, ezért ezek évekre visszamenően semmisnek tekintendők – mondta ki a Szegedi Ítélőtábla a szintén szegedi Partiscum Takarékszövetkezet ellen indult eljárást március 4-én lezáró jogerős ítéletében. Az ítélőtábla a pénzintézet egyoldalú módosításokra lehetőséget adó általános szerződési feltételei (ászf) közül a legtöbb olyan kitételt érvénytelenítette, melyek alapján a Partiscumnak joga volt a hitelkamatok emelésre. Az ítélet nem csak a visszamenőlegesség miatt húsbavágó, hanem azért is, mert a takarékszövetkezet minden egyes szerződésére vonatkozik. A per jócskán túlmutat önmagán: a Partiscumhoz hasonló szerződési feltételeket alkalmaz a legtöbb magyarországi pénzintézet, és tény az is, hogy a Partiscum-ügy legrázósabb részét jelentő és a bíróság által kifogásolt egyoldalú szerződésmódosítások szintén a legtöbb banknál bevett gyakorlatnak számítanak. Bár a magyar jogrendszer a precedensjogot nem ismeri, az Index által megkérdezett jogi szakértők elmondása szerint, ha egy ítélet bekerül a Bírósági Határozatok gyűjteményébe, az más, hasonló tárgyú perekben más bíróságokon is meglehetősen erős hivatkozási alap lehet. A lap becslése szerint ha minden hiteles ügyében minden bíróság a szegedi ítélőtáblához hasonlóan döntene, tehát 2008 nyaráig visszamenően érvénytelenítené az egyoldalú módosításokat, az 100-150 milliárd forintos nagyságrendű kártérítési veszteséget jelenthetne a bankoknak, illetve az egész hitelezési gyakorlatuk felülvizsgálatára kényszerítené őket.
Az ítélőtábla döntésének lényege nagyon tömören a következő: 2008. június 9-től a Partiscum minden egyes devizahitelt, forinthitelt illetve devizaalapú személyi kölcsönt érintő kamatemelése érvénytelen, ami a hitelintézetnek kedvezőtlen jogszabályváltozásból, vagy a forrásköltségek emelkedéséből következett. Az egyoldalú szerződésmódosításra a hitelszerződések általános szerződési feltételei ugyan feljogosították a Partiscumot, az eljárásában azonban pontosan ezeket a pontokat találta semmisnek a bíróság.
A döntéssel lényegében minden olyan hiteldrágítás érvénytelen lett, amit a takarékszövetkezet Magyarország hitelbesorolásának és országkockázati felárának változásával, a jegybanki alapkamat módosulásával vagy a bankközi kamatok, illetve a lekötött betéti kamatok változásával indokolt. Szintén semmis lett minden olyan, az ügyfélnek kedvezőtlen kamat-, díj vagy költségváltoztatás, ami a hitelintézetre kötelező szabályozók megváltozásából vagy valamilyen jegybanki rendelkezésből fakadóan korábban minden akadály nélkül beépülhetett a hiteltörlesztőkbe.
Az ítélőtábla szerint – és ez talán a legfontosabb – a szerződés módosítása általában nem kérhető az olyan körülmények megváltozása miatt, melyek „csak az egyik szerződő fél tevékenységi, működési körében merülnek fel”. Ezek alapján a bíróság úgy érvel, hogy „mindenki maga köteles feltárni a szerződéskötéssel együtt járó kockázati tényezőket, azok későbbi csökkentésére, kiküszöbölésére sem bírósági - sem a felek valamelyikének egyoldalú - szerződésmódosításával nincs lehetőség”, az üzleti kockázatok egyoldalúan történő áthárítása az ügyfelekre ezrét „tisztességtelen
Bár a magyar jogrendszer a precedensjogot nem ismeri, az általunk megkérdezett jogi szakértők elmondása szerint, ha egy ítélet bekerül a Bírósági Határozatok gyűjteményébe, az más, hasonló tárgyú perekben más bíróságokon is meglehetősen erős hivatkozási alap lehet. Ez a gyakorlat tömeges perek esetén jelentős rendszerkockázatként jelentkezne a bankszektornak: az Index becslése szerint ha minden hiteles ügyében minden bíróság a szegedi ítélőtáblához hasonlóan döntene, tehát 2008 nyaráig visszamenően érvénytelenítené az egyoldalú módosításokat, az 100-150 milliárd forintos nagyságrendű kártérítési veszteséget jelenthetne a bankoknak, illetve az egész hitelezési gyakorlatuk felülvizsgálatára kényszerítené őket.
A döntés kimenetelét illetően két bizonytalanságra érdemes odafigyelni, figyelmeztet az Index. Az egyik, hogy az ítélőtábla a döntésében nem vette figyelembe a Rogán-Kósa féle nyolc pontot, amiből decemberben kormányrendelet lett. Ez szabályozza az egyoldalú szerződésmódosítások lehetséges okait, ez alapján tehát már jogos a bankok egyoldalú kamatemelési gyakorlata. Az oklistát az ítélőtábla azzal söpörte le az asztalról, hogy az Etikai Kódex nem jogszabály, de azt már nem vette figyelembe, hogy decemberben egy kormányrendelet (275/2010.) jogszabályi szintre emelte a dokumentum legfontosabb részeit, ami már azokra is kötelező, akik önként nem csatlakoztak az etikai kódexhez. Az LB a döntésnél feltehetően ezt a tényezőt is figyelembe veszi majd. Ha ez így is lesz, a válság kirobbanásakor megindult kamatemelési ciklus visszamenőlegesen még így is támadható. Az LB ugyanis mondhatja azt, hogy az etikai kódexből kivett oklista decemberi kormányrendeletbe foglalása óta minden kamatemelés rendben van, de a 2008-2010 közötti két év kamatemelései nem.
A másik bizonytalansági tényező, hogy az ítélőtábla az egyoldalú kamatemelések gyakorlatát egyetlen esetben, az ügyfélkockázatok emelkedésére hivatkozva elfogadhatónak tartotta. A döntés indoklása szerint azért, mert a felelős hitelezés a betétesek érdekeit is szem előtt kell tartsa, ezért elfogadhatatlan, ha a kölcsönszerződések miatt az ő kockázataik indokolatlanul, jelentősen megemelkednek. A bankoknak ez remek kiskapu lehet, hiszen mondhatják, hogy a marzsok azért szálltak el így, mert a megugrott ügyfélkockázatokat árazták. Ez részben reális is lehet, azonban a svájci kamatok lejtmenete elméletileg ellensúlyozhatta volna ezt a hatást, és mivel a bíróság szerint az országkockázat, ami szintén megugrott az utóbbi években, nem terhelhető tovább, így nem lehetett volna ilyen mértékben kamatot emelni. Mondhatjuk úgy is: az első két tényező nagyjából kioltják egymást, a harmadikat pedig a bíróság szerint eleve tilos beárazni.
