He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Karneválok: Argentin, Velence, Brazilia

2018.02.03. 12:57 guma

Kapcsolódó kép

A farsang hossza évről-évre változik, mivel zárónapja a húsvét időpontjához kötődik. Vízkereszttől a húsvétot megelőző 40 napos nagyböjt kezdetéig, azaz hamvazószerdáig tart. Farsang a tavaszvárás pogánykori, igen változatos képet mutató ünnepeiből nőtt ki, gyakorlatilag a zajos mulatozás, a tréfacsinálás, bolondozás, eszem-iszom és az advent lezárulásával, a párkeresés, udvarlás időszaka. Magyarországon a farsangi szokások a középkorban honosodtak meg, és számos idegen nép hatása érvényesült bennük. A városi polgárság elsősorban a német hagyományokat vette át (erre utal az elnevezés is az olasz “carneval” helyett), míg az arisztokrácia körében az itáliai és francia szokások terjedtek inkább el. De fellelhetők pogány germán vagy éppen ókori görög, római motívumok is.

Képtalálat a következőre: „argentin karnevál”

Kapcsolódó képKapcsolódó kép

Kapcsolódó kép

Kapcsolódó kép

Képtalálat a következőre: „argentin karnevál”

Velencében már István napján (december 26.), Spanyolországban pedig Sebestyén-napkor (január 20.) kezdődik a farsang. Rómában csakis a hamvazó szerdát megelőző 11 napot mondják farsangnak, illetve karneválnak.

A farsang hazája Itália, a római birodalom Saturnália ünnepei. Ma a leghíresebb a Velencei karnevál, misztikus maszkjaival idegenforgalmi látványosság.

carnaval rio2Képtalálat a következőre: „argentin karnevál”

Kapcsolódó képKapcsolódó kép

Képtalálat a következőre: „argentin karnevál”

Kapcsolódó kép

Kapcsolódó kép

Kapcsolódó kép

Kapcsolódó kép

Képtalálat a következőre: „argentin karnevál”

 

28 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr2813629998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2018.02.03. 19:53:05

@gazoló: lehet hogy mek foksz döbbenni, de azé én egyszer azé megbüntetném ezt a ribancot:)

csak a nélkülöző tömegek miatt:)))

gazoló 2018.02.04. 04:58:47

@taga20: jóreggelt

nyihaha..)azt hagyd meg Damunak,ő talán ráér erre!

a hócipő ennek ellenére teli,a dolgaival,a médiával aki pörgeti és a mikulással is(

...........
látod Margó is milyen?már Kuba sem jó neki,a Brazilokhoz húz a szíve bár,ahogy elnézem a 'zolaszoknál megitták a vizet a sok migráncsok)

www.erdekesvilag.hu/elfogy-a-viz-velence-utcairol-az-alacsony-vizallas-miatt/

taga20 2018.02.04. 06:14:03

@gazoló: jóreggelt binyiglis! mi van nem tucc aludni?:))

ez a velencei dolog érdekes, de ma majd megkérdezem a haveromat, me múlt héten vitte el az asszony pajtást oda, egy hosszú hétvégére, me 40 éves lett az oldalbordája:)))

gazoló 2018.02.04. 06:46:06

@taga20: D

biztos nem olyan súlyos a helyzet,mint a fotókon és a nervezérelt földrajzkönyvekben..én is mennék asszonypajtással,ha "engedne a rend hálója))

hvg.hu/itthon/20180117_Azt_tanitjak_nyolcadikban_Olaszorszagrol_hogy_sok_a_menekult

gazoló 2018.02.04. 06:48:51

@taga20:

nem tucc aludni?:)) és te?)

extrém alvó és ébredő vagyok)

nemkutya.com/wp-content/uploads/2014/09/95014-ez-igy-igaz.jpg

taga20 2018.02.04. 07:18:26

@gazoló: én pedig eksztrém ébredő, me én minden addig alszom, amíg fel nem kelek:)

ja és kurva bátor is vagyok. kéccer is:)))

www.youtube.com/watch?v=1EXe0LVuJv8&list=RD1EXe0LVuJv8&index=1

taga20 2018.02.04. 07:30:00

@gazoló: kik írják ezeket a szarokat?

"komoly prolémát jelent, hogy afrika irányából, olaszországon keresztül igyekeznek bejutni az eu területére."

bakker, a digók nem az eu részei, kiléptek?:)

gazoló 2018.02.04. 21:36:23

@taga20:

milliókért oldalanként,valami sűrűn bacatlan neres-klik picsák,akik majdnem voltak az átkosban Tarvisióban bűrkabátért és valami sz'oktatásügyi álomtitkár farkincáját tisztelhetjük őbennük!(

szánalom(

gazoló 2018.02.04. 22:41:17

@taga20:

ja persze..mindjárt hétfő,de fel a fejjel csipetcsapat)

www.youtube.com/watch?v=C-kTBgk_kAc

guma 2018.02.05. 13:47:32

@gazoló: :)

néha azt gondolom, hogy szenilis vagyok... :(((
ezt a számot is totál elfelejtettem.
kösz, hogy felidézted.

www.youtube.com/watch?v=-ueOn5DYlD0

gazoló 2018.02.08. 21:48:54

@taga20: ááá

érdi házmesterek országos találkozója

24.hu/sport/2018/02/08/edzot-igy-meg-nem-vezettek-ki-magyar-kezimeccsen/
....

merre kolbászolsz?

taga20 2018.02.08. 22:33:30

@gazoló: össze-vissza:)

ja és el kéne már eresztened eszt a gyökér magyarkézilabdát, me lassan akkora gáz, mint a magyarfoci.

nézz inkább motogp-t, efegyet, vagy wtcr-t. annak van értelme:)))

gazoló 2018.02.10. 12:18:33

@taga20:

"ja és el kéne már eresztened eszt a gyökér magyarkézilabdát"

néha,néha már hiszek neked,de tudod a szerelem))

www.facebook.com/handbollslandslaget/videos/1622569927810156/

www.google.hu/search?q=gy%C5%91ri+k%C3%A9zis+l%C3%A1nyok&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwipzbvfnJvZAhUCsaQKHVLDBBcQ_AUICigB&biw=1440&bih=769 )))

.............

na,nem kálomistába(

taga20 2018.02.10. 19:39:58

@gazoló: én szóltam! aztán később ne kezgyé el kutyázni engemet:)

na vicceljünk, me az jó!:)))

www.napiszar.hu/showPost/Vegre_hetvege_

taga20 2018.02.10. 19:43:12

@gazoló: ja és csak szóni akartam, hogy vigyázz, hogy hová viszed az asszonyt:))))

www.napiszar.hu/showPost/Hozhatom_ugyanazt_mint_a_mult_heten_

gazoló 2018.02.10. 20:57:23

@taga20: D

Na végre,már hiányzott az a kutya bőröd))

taga20 2018.02.10. 23:22:14

@gazoló: bocsika, de kurvára nem érdekelsz, me a szomszéd asszonyommal főzők:)))

www.napiszar.hu/showPost/Egy_szexi_konyhatunder

guma 2018.02.10. 23:32:38

@gazoló:

@taga20:

gondolhattam volna, hogy csak a csajokon jár az eszetek, ahelyett, hogy tanulnátok a lépéseket!

www.youtube.com/watch?v=B73TvXVGg0w

gazoló 2018.02.11. 21:18:03

@guma:

kár,hogy olyan sok "lépés re van,de "van másik"

www.youtube.com/watch?v=GZuoJAptBQA
süti beállítások módosítása