"Gyurcsány Ferenc nem érdekes – a politika viszont átkozottul érdekes."

Pokoli nagy dolog miniszterelnöknek lenni – Gyurcsány Ferenc a Cinknek

"Jöjjön nálam jobb" – mondta Gyurcsány Ferenc egyszer csak. Na de hozzátette: "Most nem látom őt." Készítettem egy jókora nagyinterjút a Demokratikus Koalíció elnökével. Sok-sok dologról szó esik benne. Ismerjétek meg a politikatörténészt, a filozófust, az embert!

Meglehetősen hosszú és okoskodós lett ez az interjú – van egy ismert ismerősöm, aki azt mondaná, mozgó világos –, de hát mit csináljak, ha engem történetesen ez a rétege érdekel a politikának? Már persze a szórakoztatóipari karakterén túl. Amilyen az alany, olyan az állítmány. Mindenesetre összeraktam egy trailert az elejére, azért, hogy kedvet kapjatok a végigolvasásához. Vagy azért, hogy könnyebb dolgotok legyen.

Először tehát 11 szerintem érdekes idézet az interjúból:

• Nehéz rávenni az oroszlánt, hogy akár csak átmenetileg is vegetáriánus legyen.
• A baloldal legnagyobb gyengesége, hogy nem hatja át a történelmi igazságban való hit lelkesedése. Pusztít a szakértő kormány hazug imázsa.
• Ha a politikai szenvedély tetőfokán azt mondom, lehozom a csillagokat az égről, az nem azt jelenti, hogy asztronauta vagyok.
• Ha nem omlik össze a rendszer egy nem kizárható gazdasági-politikai válság következtében, akkor 2018-ra a legjobb esetben is csak a kiegyenlített küzdelemig juthatunk el.
• Nem kétséges, senkinek nem javasolnám, hogy nagy téttel arra fogadjon, hogy leszek én még Orbán Viktornak vagy az utódjának a kihívója. Hozzáteszem, az ellenkezőjét sem javasolnám.
• Gyurcsány Ferenc nem érdekes – a politika viszont átkozottul érdekes.
• Nem kétséges, hogy személyiséghiányos a magyar baloldal.
• A bent lévők közül sokan mindent megtesznek, hogy ne jelenjenek meg az újak. A zsugorodó politikai táborban erős az önfenntartó ösztön.
• A feleségem is ezt mondja. Van vele egy fogadásom. Szerinte nem lesz 2018-ban MSZP nevű párt a szavazólapokon. Szerintem meg lesz.
• Nem tudlak benneteket megerőszakolni, de ne akarjátok, hogy ne mondjam el, mit gondolok. Elmondom.
• Én egy nem hibátlan, de karakteres politikus vagyok, aki nagyjából tudja, mit kellene csinálnia neki, az oldalának, az országnak.

És akkor jöjjön maga a kérdezz-felelek:

– Mi volt a három legnagyobb hibája miniszterelnökként?

– Nem ismertem a pártomat, az ellenfelemet, talán magamat sem. Illúzióim voltak egy viszonylag tisztességes demokratikus verseny esélyei és a szocialista párt állapota, törekvései tekintetében. Ami engem illet: 2000 környékén léptem be újra a politikába, 2004-ben pedig már miniszterelnök lettem. Ahhoz, hogy valaki jó miniszterelnök legyen, sok feltételnek kell teljesülnie: az egyik, hogy legyen politikai múltja, sikerekkel, bukásokkal, kormányzati posztokon és ellenzékben szerzett tapasztalatokkal. Belőlem ez mind hiányzott. Hit volt, elegendő politikai bölcsesség nem.

– Megbánta, hogy harcolt a pozícióért?

– Nem. Abban a helyzetben egy ilyen karakterű ember nem tudott volna mást csinálni. De ma jobb miniszterelnök lennék, mint amilyen akkor voltam.

– Az első fél ciklusa szerintem elvesztegetett idő volt, és semmi másról nem szólt, csak arról, hogy mindenáron nyerni kell 2006-ban. Egyetért?1

– Nem készültem miniszterelnöknek 2004-ben, és be is voltam szorítva. Amikor Medgyessy Péter 2004 őszén lemondott, már benyújtotta a 2005-ös költségvetést és az adótörvényeket. 2006 pedig választási év volt. Ha akartam volna, akkor sem tudtam volna érdemben változtatni azon a pályán. Igaz, nem is akartam. A szocialista párt és a koalíció iszonyatos hátrányban volt, azt akartam, hogy visszahozzuk, hogy legalább nyílt legyen küzdelem.

– Tisztában vagyok vele, hogy a politika természetével ez ellenkezik, de nem lett volna helyesebb – az ország és a pártja szempontjából is – beáldozni 2006-ot, és értelmesen építkezni?

– Nehéz rávenni az oroszlánt, hogy akár csak átmenetileg is vegetáriánus legyen. Akkor már két világ harcolt egymással, és a küzdelemnek inkább történelmi, mint választáspolitikai természete volt. Engedjük, hogy megérkezzen a Fidesz-hatalom Magyarországra? Vagy adjunk magunknak egy esélyt, hogy polgári értékrend alapján konszolidáljunk?

– Ha idejében elkezdenek dolgozni, és emiatt veszítenek, 2006-ban akkor sem lett volna kétharmad.

– Elképzelhető. Ezzel együtt a kérdés úgy vetődött fel, hogy útját álljuk-e a Fidesznek, és önmagunkkal is kompromisszumot kötve adunk-e esélyt a liberális-baloldali alternatívának, hogy hosszú távon irányt szabjon az országnak. Megéri-e kockáztatni, vetődött fel, és az volt a válasz, hogy igen. Ma is azt gondolom, hogy igazam volt, bár persze jobban kellett volna csinálni 2006 után.

– A hosszú távú irányszabás nem jött össze. Az ország és a baloldal felől nézvést sem. Utóbbi például megszűnt.

– Nem gondolom. Most itt ül egy baloldali politikus irodájában. Egy fiatal párt elnökének az irodájában, amely a semmiből jött létre, hihetetlen ellenszélben 10 százalékot csinált a májusi európai parlamenti választásokon, és jóval többet fog csinálni 2018-ban. A baloldal nincs könnyű helyzetben, ez igaz. De azért is nincs, mert ma nem a bal- és a jobboldal, hanem a demokrácia és az önkény küzdelméről beszélünk. Kevesen vagyunk, akik arra tesszük fel az életünket, hogy megküzdjünk a gonosszal. Mi lenne nemesebb?

– A kétszeri kétharmadról ki tehet?

– Ha a határon túli magyaroknak nincs szavazati joguk, az a Fidesz-mandátum sincs, amin a kétharmad múlott. Ha az új választási törvény nem kompenzálja a győztest is, további hét mandátummal van kevesebbje a Fidesznek.

– A többsége akkor is jelentős.

– Az a fajta kádári populizmus, amit Orbán Viktor nyom, rövid távon sikeres. Erre egyelőre nincs olyan politikai válasz, ami a Kádár János utáni magyar társadalom többsége számára elfogadható. Nem véletlen, hogy az ellenzéki pártok minket kivéve milyen megengedően bánnak a rezsicsökkentés hazugságával. Nem mernek szembefordulni vele, miközben ez a hazugság előbb-utóbb meg fog ölni bennünket. Erőt mutatni intellektuálisan és politikailag csak mi merünk. A dilemma ugyanaz, mint 2006-ban: mondjam az igazat, és betörik a fejem, vagy hazudjak a többiekkel, ami morálisan vállalhatatlan. Nem hazudunk, ez nem népszerű, ezzel bajba sodorjuk magunkat. De megtehetjük. A helyzet az, hogy mi biztosak vagyunk a saját történelmi igazságunkban, a baloldal többi része viszont nem.

– A politika az egyszerű üzenetek művészete.

– A felszínen.

– Mindenkivel megesett már, hogy hazudott. A 2004-es népszavazás kampányában önök azzal hozták a frászt a választókra, hogy a határon túli magyarok elveszik tőlük a nyugdíjat és a munkát. Tudták, hogy ez nem igaz, de nyertek vele.2

– Egy elvileg helyes ügy mellett álltunk ki vitatható érvekkel. A baloldal legnagyobb dilemmája most, hogy túl tud-e lépni történelmi lelkifurdalásán és ösztönein. Tudniillik a politika nem pusztán adminisztráció és igazgatás – a szocialista párt ebbe nőtt bele az MSZMP világából –, hanem eszmék és álmok küzdelme. A baloldal legnagyobb gyengesége, hogy nem hatja át a történelmi igazságban való hit lelkesedése. Pusztít a szakértő kormány hazug imázsa.

– Ezt Orbán Viktor is mondhatta volna.

– Lehet, hogy ez a kevés orbáni igazságok egyike. A politikának rengeteg szakmai alternatíva közül kell választania a mindennapokban. Szakmailag helyes a családi pótlék és a családi adókedvezmény is, mindkettőt lehet jól csinálni – de a politika végső soron a nagy társadalmi víziókhoz vezető utak közötti választás. Az a kérdés, milyen országban hiszek. A szakértői kormányzás ideológiája a kádári egypártrendszerrel szembeni ellenideológia volt. Így lehetett báránybőrbe öltöztetni a kádári ellenzéket. De a magyar baloldal 25 év után sem tudja kinőni ezt a gyermekbetegségét. Nem hisz abban, hogy a politikai kormányzás nem úgy ellentéte a szakmai kormányzásnak, hogy nincs mögötte szakértelem. Hanem annak a nyílt beismerése, hogy a szakmai altenatívák közül álmok és víziók mentén választunk.

– Az MSZP-s kormányok tényleg nem beszéltek arról, hogy milyen Magyarországot szeretnének. Lehet, hogy azért sem, mert Horn Gyulával például anélkül is sikeresek voltak.

– A baloldal a marxista–leninista–állampárti múlt miatt ösztönösen irtózik a világmagyarázatoktól. Csapdába csalja önmagát, amikor azt hiszi, hogy a politika pragmatikus. A baloldali ideológiai csömör dráma, hiszen az ideológia a politika lényege. Minden más, ami ezen túl van – a praxis –, csak tévelygés, ha nincs mögötte átfogó vízió.

– Jó, hát nem lehet könnyű egyfelől marxistának lenni, másfelől mélységesen hinni abban, hogy a szabad piac okosan eligazgatja a világot. Erre gondol?

– A baloldal gondja, hogy a saját választói szociális kiegyenlítődést és állami gondoskodást várnak, de ez a tömegigény a globális piacgazdaság keretei között nem szolgálható ki. A baloldal ezért rendszeresen csalódásba hajszolja a híveit. Ezért van, hogy az európai baloldali pártok igen jók ellenzékben, de kiábrándulást hoznak kormányon. Ha azt teszik, amit egyedül lehetséges, túlzott tőke- és globalizmusbarátsággal vádolják őket. Ez a jobboldaliak szemében pont nem bűn, de soha nem fognak emiatt balra szavazni. Hanem azt mondják, lám-lám, ezek elárulják a sajátjaikat is.

Kinyit

– Hogyan lehet fából vaskarikát csinálni?

– Lassan. A szavazók sokaságának meg kell tanítani, hogy a világ hogyan működik. Igaza van a Bad Godesberg-i programnak 1959-ben, amikor kiegyezik a kapitalizmussal, taktikai értelemben, és végképp igaza van Blairnek, amikor a harmadik út politikájáról azt mondja: az egyezség a szabad világ kapitalizmusával nem taktikai természetű, hanem évszázados realitás.

– 2006-ban is itt tartottunk, nem? Miért nem jutott vele semmire? Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése a kudarc kulcsa?

– Részben. A történelmi és a politikai igazság szétvált. Az a politika – például a vizitdíj vagy a tandíj bevezetése, a reformok politikája – történelmi értelemben helyes volt Magyarország számára. Hogy miért nem sikerült? Ebben sok minden van. Az én túlzott önbizalmam is. Azt mondtam Őszödön, hogy a szarból hoztuk vissza, és ebben én kulcsszereplő voltam. Másfél évvel azelőtt vesztésre álltunk, nagyon, és mégis nyertünk. Azt hittem, ez valami, és azt is hittem – kellő megfontoltság és bölcsesség híján –, hogy a saját igazságomat elfogadja az ország. Van annyi hitelem. Őszöd ezt a hitelességet verte szét. Őszöd nélkül nagyobb esélyem lett volna megtartani a társadalmi-politikai támogatást. Az akkori ellenzék tönkretette a kormány és a kormányfő hitelességét, elvette a lehetőséget, hogy a miniszterelnök meg tudja győzni a választóit. Ennek a következménye, hogy a szocialista és a liberális párt is elveszíti erejét, hogy érvelni tudjon a történelmi igazsága mellett. Ráadásul zajlik egy visszafogott, intellektuálisan gyáva kampány a szociálisnak hazudott népszavazás ellen, amibe bele van kódolva a vereség. De a probléma többrétű. A szocialista párt mentalitása, a politikai tapasztalat hiánya, a Fidesz vad és hazug kampánya mind benne vannak a bukásban. Ma már képes vagyok árnyaltabban fogalmazni, és nem hiszem, hogy önmagában volt perdöntő az egyik vagy a másik mozzanat. Ezek együtt határozták meg a kormányom sorsát.

– Nem kellett volna lemondania 2006 őszén?

– Nem.

– Miért nem, ha maga is elismeri, hogy tehetetlenül kormányzott évekig?

– Ezt utólag tudjuk ilyen jól. Az adott helyzetben azt gondoltuk – a dolog tartalmát illetően ma is ezt gondolom –, hogy írtam és elmondtam egy tisztességes, remekbe szabott politikai szöveget. Azt gondoltam, hogy meg fogja érteni az ország. Sokszor a szememre vetik, hogy hogy tudtam olyan összeszedett lenni aznap este, Kálmán Olga műsorában. Úgy, hogy azt hittem, minden rendben van. Érteni fogják, hogy ha a politikai szenvedély tetőfokán azt mondom, lehozom a csillagokat az égről, az nem azt jelenti, hogy asztronauta vagyok. Érteni fogják a kontextust, hogy van itt egy politikus, aki szenvedve, önmagával és a pártjával is megküzdve új világot akar nyitni. Miért menekülnék el ettől? Ez a létezésem értelme. Nem hittem, nem feltételeztem, hogy ennek ilyen pusztító lesz a hatása.

– Értem, hogy aznap még nem hitte. De két héttel később? Vagy két hónappal később? Október 23. után?

– Akkor sem. Sok nagy válságot látott ez az ország. Sok nagy politikusi botrányt. Ma nincs józan ember Magyarországon – ha érdekli a politika, és képes betekinteni a kulisszák mögé –, aki ne gondolná, hogy Orbán Viktor összelopta a vagyonát. Mégis ő a miniszterelnök. Már harmadszor. A politikusok a csalásaikból és a hazugságaikból is fel tudnak állni. Akkor miért menekülnék egy olyan ügyből, amiben nekem van igazam? Csinálni kell, be kell bizonyítani, hogy így van – ezt hittem akkor. Hogy nem fogom tudni megcsinálni, azt nem láthattam 2006-ban.

– 2006 után jött 2007, 2008, és kiderült, hogy ebből mégsem lehet felállni. Ezek az évek végképp felszámolták a személyes reputációját és a pártjáét is, és mindez – visszakanyarodhatunk ide – a kétharmadhoz vezetett.

– Amikor 2009-ben végül mégis lemondtam, másfél millió szavazója volt a szocialista pártnak. Azzal a feltételezéssel távoztam, hogy jó, higgyük el, Gyurcsány nélkül könnyebb lesz. De kevesebb szavazónk volt egy év múlva, mint velem. Nem lett volna kétharmad, ha nem mondok le, ebben biztos vagyok. Más kérdés, hogy belerokkantam volna az utolsó időszakba. Sok vitám volt utána Bajnai Gordonnal, aki a rövid távú politikai szempontjai érdekében kinevezte magát válságkezelő miniszterelnöknek, és szembefordult az előző három évvel. Úgy nem lehet választást nyerni, hogy a miniszterelnök kidob az ablakon négy évből hármat. Aztán azt mondja, ő mentette meg a hazát az összeomlástól, majd a végén még szívességet is tesz Orbán Viktornak azzal, hogy utolsó parlamenti beszédében igaz demokratának és hazafinak hívja. Ez a politikai tévedés sokszor hatalmába keríti a baloldalt. Ez érte el most Medgyessy Pétert is, aki azért, hogy a szerepét pozitívabban állítsa be, nem befelé mutat szolidaritást, hanem a jobboldal igényeinek akar megfelelni. Ez megöl bennünket. A jobboldal szervezett politikai közösségével szemben egy töredezett, önző baloldali-liberális politikai közösség van. A pártok állapota csak következménye a közösség állapotának.

– Húsz évvel ezelőtt fordítva volt. Az jut eszembe erről, hogy milyen évben gondolkodik most?

– Ha nem omlik össze a rendszer egy nem kizárható gazdasági-politikai válság következtében, akkor 2018-ra a legjobb esetben is csak a kiegyenlített küzdelemig juthatunk el. Kemény munka áll előttünk, hogy versenyképes alternatívát nyújthassunk.

– Ki a mi?

– Elsősorban a Demokratikus Koalíció. Ma a legvilágosabb stratégiával, a legszervezettebben, a legkiszámíthatóbban a DK van jelen ezen a térfélen. A DK-nak a legnagyobb a szervezeti-politikai-mozgalmi potenciálja, övé a legegészségesebb szervezet. Ennek a pártnak nagy versenyelőnye, hogy én vagyok az elnöke – de teljesen világos, hogy ez a korlátja is. Kevésbé, mint korábban, de nem vagyok vak. Nem kétséges, senkinek nem javasolnám, hogy nagy téttel arra fogadjon, hogy leszek én még Orbán Viktornak vagy az utódjának a kihívója. Hozzáteszem, az ellenkezőjét sem javasolnám.

– Az a célja, hogy az legyen?

– Nem.

– Személyes ambíciói csak vannak.

– Pokoli nagy dolog miniszterelnöknek lenni. Fantasztikus lehetőség. Különösen a magyar közjogi rendszerben, ahol a miniszterelnök politikája és habitusa messze a legmeghatározóbb. Ez egy politikus számára semmi mással nem helyettesíthető kihívás. De én már voltam miniszterelnök.

– Volt, de hogy sikeres is lett volna, azt nem mondhatjuk. Nem lenne jobb egyszer majd sikeres exminiszterelnökként visszaemlékezni a politikai múltjára?

– Egy nagyon erős, mély vágyam van. Hogy ez a centrista, polgári, balközép, nyugatos alternatíva, amit képviselünk, erős legyen. Legyen 20-30 százaléka. Ha úgy maradok meg a magyar politikatörténetben, hogy volt egy vitatható miniszterelnökségem, de a végén csináltam egy pártot, ami vonzza a magyarok harmadát-negyedét, és Magyarországot kiszakítja a sem Róma, sem Bizánc, sem Moszkva, sem Brüsszel világból, az elég. Ha azt kérdezi, mit szeretnék jobban, egy ilyen pártot vagy a miniszterelnökséget – akkor az előbbit. De ha ennek a pártnak valaha lesz olyan támogatottsága – és személy szerint nekem is –, hogy az miniszterelnökséget hozzon, nem ugrok el előle. Ma nem ez a helyzet.

– Nem is a máról beszélünk.

– Nyilván velem sem nyert volna az Összefogás áprilisban. Nem tudom, nyerhetne-e 2018-ban. De Gyurcsány Ferenc nem érdekes – a politika viszont átkozottul érdekes. Aki győzni tud ezzel a politikával, az legyen a miniszterelnök.

– Csakhogy hosszú ideje nincs színvonalas utánpótlás a baloldalon. Nincsenek olyanok, akik tehetségük, képességeik, felkészültségük alapján Orbán Viktor kihívói lehetnének.

– Nem kétséges, hogy személyiséghiányos a magyar baloldal.

– Miért?

– Sok oka van. Egyet mondok. Micsoda türelmetlenséggel, a szolidaritás milyen hiányával figyeli a mi oldalunk a politikába újonnan belépők botladozásait! Lásd: Pásztor Albert, Miskolc, Falus Ferenc, Budapest.

– Nem azok a tipikus feltörekvő fiatalok.

– De újak. Bejönnek a civil világból, fölteszik a politikára az életüket. Nem a legkönnyebb pályát választják. Van igény, hogy jöjjenek az újak, de érdemtelenül keményen bánik velük a mi világunk. Miért nem lehet nagyvonalúbbnak lenni ezekkel az emberekkel? Muszáj kultúrát váltani. Nemcsak szurkolni, hanem beszállni a politikába. Akik beszállnak, azoknak több türelmet adni. Nem kiröhögni, ütni őket, ha rossz mondataik, videóik vannak. Ez nem is a pártok problémája. Már mondtam: a baloldali-liberális tábor kulturálisan szétesett, töredékes, elvesztette a belső kohézióját.

– Mi ennek az oka?

– Eszmetörténetileg ez az oldal az individuális szabadság kultúráját építi. Annak van becsülete, aki szembemegy.

– Ez ahhoz kellene vezessen, hogy egymás után bukkannak elő a friss eszű fiatalok.

– Ha valaki felbukkan, a többiek megölik.

– Kik?

– A mi oldalunk közvéleménye. Nagyon magasra tesszük a küszöböt, ahol engedünk valakit belépni a politikába. Emellett gyenge a tekintély ezen az oldalon. Egyrészt ez is hiányzik ahhoz, hogy rend legyen – ami a jobboldalon megvan –, másrészt egy gyilkos egzisztenciális küzdelem is zajlik az egyre kevesebb székért. A bent lévők közül sokan mindent megtesznek, hogy ne jelenjenek meg az újak. A zsugorodó politikai táborban erős az önfenntartó ösztön.

– Ha ezen a vonalon továbbmegyünk, nem új, egységes baloldali párt jön, hanem csőd.

– Ó, nem. Demokratikus önkorrekció jön. A szocialista párt kétszer már föllázadt. Egyszer 2004-ben, amikor én lettem a miniszterelnök Kiss Péter ellenében, másodszor most. Beszéltem Mesterházy Attilával a választási vereséget követő napokban, végtelenül magabiztos volt. Úgy érezte, uralja a párt belső erőforrásait és a második vonalát, és ezáltal egyszerűen elmozdíthatatlan. És a párt elsöpörte. A gyenge teljesítmény előbb-utóbb elzavarja az ilyeneket. Az európai parlamenti választások Bajnai Gordon vágyait és álmait sem voltak hajlandóak jutalmazni. Ha nincs teljesítmény, jön az önkorrekció, még egyszer és még egyszer. Akár a Demokratikus Koalícióban is.

– Ahogyan az MDF és az SZDSZ eltűnt, ugyanúgy eltűnhet az MSZP is.

– Nem gondolom. Sokan mondják ezt. A feleségem is ezt mondja. Van vele egy fogadásom. Szerinte nem lesz 2018-ban MSZP nevű párt a szavazólapokon. Szerintem meg lesz. A szocialista párt egy sérült, de létező brand. A politika világában nem naponta élő, Orbánnal szemben álló sokaság számára ma az az ösztönös dichotómia létezik, hogy a Fidesszel szemben a szocialisták vannak. Igaz, Orbánnal szemben meg Gyurcsányt mondanak. A szocialisták fő kérdése, hogy megrekednek-e a kis- vagy középpárti szinten. De mivel nem hiszem, hogy a Demokratikus Koalícóból önmagában lehet 40-45 százalékos pártot csinálni – a győzelemhez ennyi mindenképpen kell –, ezért sem érdekem, hogy a további baloldali-liberális alternatívák megszűnjenek.

– Kizárt a 40 százalék?

– 2018-ra? Igen.

– Bármikorra. 2022-re. 2026-ra.

– Nem tudom. Nem látom. Azt tudom és látom, hogy nagyon jó, ha az embert időnként megverik.

– Na de ennyire?

– Orbán Viktor 1992-ben 40 százalékos támogatottsággal bírt, majd két évvel később kevesebb szavazatot kapott, mint 1990-ben. Felállt. Tehetséges, de ördögi politikus. Én voltam Magyarország legnépszerűbb politikusa – és voltam a lista végén is. Ezek nem fontosak. Az a fontos, hogy igazad van-e, és hogy tisztességes ember vagy-e. Ennek megfelelek. Innentől kezdve majdnem mindegy.

– Demokrata Párt lesz?

– Csak az a kérdés, hogy mikor, és hogy milyen formában. Ez nem szubjektív szándék kérdése. Akik prüszkölnek ellene, azok is mind együtt akarnak működni. Tudják, hogy ez kötelező, ebben a választási rendszerben nincs más lehetőség. Nem azért kell megcsinálni, mert Gyurcsány ezt mondja. Hanem mert történelmi-politikai szükségszerűség.

– Ki fogja megszervezni?

– Én szervezni fogom – de nem én fogom megszervezni. Ahhoz egymagamban nem vagyok elég erős.

– Egyenlő erők nemigen tudnak ilyet csinálni. Valakinek dominálnia kell.

– Vagy kölcsönösen fel kell ismerni az azonos érdekeket. Ma még nincsenek meg ennek a kulturális, erkölcsi, személyi feltételei. Lehet, hogy a Demokrata Párt csak tíz év múlva lesz napirenden. Ha rajtam múlik, gyorsítom a folyamatot, de nem vagyok türelmetlen.

– Tényleg nem türelmetlen?

– Nálam türelmesebb politikus nincsen.

– Egy órával ezelőtt még azt mondta, érzékeltette, hogy 2004-ben türelmetlen volt.

– Azt is mondtam, hogy sokat változtam. A türelmetlenségemet csak az fűthetné, ha minden reggel azzal kelnék, este meg azzal feküdnék, hogy a rohadt életbe, muszáj miniszterelnöknek lennem. De nincs bennem ilyen, így csak azt tudom mondani az enyémeknek: a sikernek egy feltétele van. Nem tudlak benneteket megerőszakolni, de ne akarjátok, hogy ne mondjam el, mit gondolok. Elmondom. Mi erre készen állunk, és majd eldöntitek ti is. Abban biztos vagyok: minél tovább ellenkezik a másik két párt, annál több szavazatot fognak veszíteni. Én maradok ezen a pályán, mert tudom, hogy igazam van.

– Ki lesz a Demokrata Párt elnöke?

– Jöjjön nálam jobb. Örülnék neki. Most nem látom őt. Én egy nem hibátlan, de karakteres politikus vagyok, aki nagyjából tudja, mit kellene csinálnia neki, az oldalának, az országnak. De nekem az nagyon jó lenne, ha még jobbak jönnének. Az azt jelentené, hogy nagyobb az esélyünk a győzelemre. Nem jó, hogy kevesen vagyunk fajsúlyos politikusok az oldalunkon. De nem hazudtam, amikor azt mondtam, nem akarok mindenáron miniszterelnök lenni. Pártelnök sem akarok lenni mindenáron.

– Kinek dolgozik az idő a baloldalon?

– Jön még néhány pofon, és ha tanulnak belőle a többiek is, akkor mindannyiunknak.

– Korábban azt gondoltam, az Orbán–Gyurcsány-csaták arról is szólnak, hogy végül ki konszolidálja Magyarországot. Ez húsz éve várat már magára, nem jutottunk előre semennyire. Kinek sikerülhet végül?

– Négy forgatókönyvet mondok. Hogy az enyéim se örüljenek: reális az esélye annak, hogy a szó hatalmi értelmében megtörténik az orbáni konszolidáció. Tartósan berendezkedik a Fidesz-hatalom, akár több ciklusra, viszonylag stabil többséggel, megőrizve az Európa-szkeptikus, oligarchikus önkényvilágot. Ha mi ilyen gyengék maradunk, semmi sem állhat az útjába, a nagyon szerény belső kulturális-társadalmi ellenállás nem fenyegetheti érdemben. A másik véglet, hogy igazuk van azoknak, akik apokalipszist jósolnak, gazdasági összeomlást, európai elszigetelődést, feloldhatatlan szociális konflitusokat. A merev rendszerek egy szikrától robbanhatnak, a helyzet drámaian megváltozhat. Ha a hívei előtt bebizonyosodik, hogy tarthatatlan a rezsim, elkezdődhet egy más irányú konszolidációs kísérlet. És van a két középső forgatókönyv. Az egyik egy szakasszal, amelyben egyre egyenlőbb helyzetbe kerül a két oldal, és eldől, hogy kettőjük egymásra utaltsága eredményezhet-e kiegyezést. Ennek az esélye pici – két világ áll egymással szemben. Végül a negyedik verzió: egy Orbán nélküli jobboldal megbékél az európai alterntívával, és kiépül az együttműködés a középpártok között. Akár így, akár úgy: több ciklusra vagyunk egy olyan konszolidációtól, amit én várok és szeretnék.

Fotó: Nagy Attila/Cink

http://cink.hu/pokoli-nagy-dolog-miniszterelnoknek-lenni-gyurcsany-f-1631896211