He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Hátborzongató : a Latinovits "legenda"

2020.05.20. 05:10 guma

Gesztesi Károlyt is útól érte a Latinovits legenda? Az derült ki ugyanis, hogy az idén január 4-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Gesztesi Károly azt fontolgatta, hogy készít egy verses előadást, amely Latinovits személye köré épült volna. A 2011.09.10.-ei poszt frissítése.

Siposhegyi Péter író 2008-ban emlékezett vissza következőkre :

A győzelem ára c színdarabot 2001-ben írtam meg ezt a darabot Latinovits születésének 70. és halálának 25. évfordulójára. Először volt belőle egy kis felolvasó színházi előadás Balatonszemesen ahol a főszerepet Bubik István olvasta fel, de később nem volt hajlandó eljátszani a szerepet.                         Azt mondta istenkísértés lenne Latinovits bőrébe bújni. Selmeczi Roland (balra fent), Huszár Zsolt (jobbra fent), Bertók Lajos (balra lent), Bubik István (jobbra lent) és Latinovits Zoltán.            

Két évvel később az Új színházban összefutottunk és azt mondta, meggondolta magát és meg kell csinálni a darabot, de erre nem kerülhetett sor mert nem sokkal később autóbalesetben meghalt.                Bubik után nehéz volt bárkit találni, hiszen Latinovits képe élénken él még az emberek emlékezetében, így a megfelelő színész kiválasztása sem egyszerű. A szerzőnek Bubik halála után azt mondták, talán Bertók Lajost kellene felkérnie. Kiváló színésznek tartottam Lajost, ezért úgy gondoltam vágjunk bele, bár Bertóknak kétségei voltak azt mondta ő túl kicsi, sovány és túlságosan proli, hogy a színészóriás bőrébe bújjon. Végül mégis kötélnek állt, de nem sokkal később Lupa-szigeténél belefulladt   Dunába.                           Ezek után úgy gondoltam nem foglalkozom tovább a darabbal. Ez elég lecke volt számomra. Nem is oly rég Szabados Mihály és Nagy Enikő megkeresett azzal a kérdéssel : "Mit szólnál Selmeczi Rolandhoz?" Én azt mondtam, próbáljuk meg. A fiatal színész azonban másnap meghalt.

Most a legenda újjá éledt mert a napokban Huszár Zsolt halt meg balesetben, amit a Mokka szerdai adásában Joshi Bharat a számmisztika szempontjából próbált összefüggést találni a rejtélyes és váratlan halálesetek között. "Az a furcsa, hogy nézem itt mind az öt születési adatot és halál dátumát - és nincsen olyan, hogy ezen a napon sorszerűen meg kellett halniuk, beleértve Latinovits Zoltánt is" - állapította meg az indiai lélekelemző.

Szerinte tehát csak az ezoterikus magyarázat jöhet szóba a puszta véletlenen kívül, eszerint amikor valamelyik színész csak beleegyezik, hogy magára ölti Latinovits szerepét, azzal az eredeti személy összes energiáját átveszi. "És ha egy ilyen erőteljes színésznek, aki ezer fokon égett, az ő energiáit átveszem, akkor egy párhuzamos sors indul el" - fogalmazott Joshi.

Azt azonban cáfolta, hogy átokról lenne szó, ez abban az esetben lenne igaz, ha azok kapnák egymás után Latinovits szerepét, akiknek sorsszerűen fiatalon kell meghalniuk. "De itt nincs ilyenről szó" - hangsúlyozta.

Még egy írás :  a Hot-Dogon jelent meg a következő írás :

 

Megölte színészeit a Latinovits-szerep?

Sötét titok köti össze három színész sorsát. Bubik István
autóbalesetben vesztette életét, Bertók Lajos a Dunába veszett,
Selmeczi Roland halálos karambol áldozata lett. Életükben volt egy
közös pont: haláluk előtt lehetőséget kaptak arra, hogy eljátszhassák
Latinovits Zoltán szerepét.

Latinovits Zoltán síron túli bosszújáról suttognak színházi körökben,
ugyanis már három színész vesztette életét azután, hogy felkérték A
győzelem ára című színdarab főszerepére. A műben a színészóriást
kellett volna megszemélyesíteniük, az alakításra azonban egyiküknek
sem adott lehetőséget a sors.

- 2001-ben írtam meg ezt a darabot Latinovits születésének hetvenedik,
és halálának huszonötödik évfordulójára - emlékszik vissza Siposhegyi
Péter, író. - Először volt belőle egy kis felolvasó-színházi előadás
Balatonszemesen, ahol a főszerepet Bubik István olvasta fel, de később
nem volt hajlandó eljátszani a szerepet. Azt mondta, istenkísértés
lenne Latinovits bőrébe bújni. Két évvel később az Új Színházban
összefutottunk, és azt mondta, meggondolta magát, meg kell csinálni a
darabot, de erre már nem kerülhetett sor, mert nem sokkal később
autóbalesetben meghalt.
Bubik után nehéz volt bárkit is találni, hiszen Latinovits képe
élénken él még az emberekben a mai napig, így a megfelelő színész
kiválasztása sem egyszerű. A szerzőnek Bubik halála után azt mondták,
talán Bertók Lajost kellene felkérnie.
- Kiváló színésznek tartottam Lajost, ezért úgy gondoltam vágjunk
bele, bár Bertóknak kétségei voltak, azt mondta, ő túl kicsi, sovány
és túlságosan proli ahhoz, hogy a színészóriás bőrébe bújjon. Végül
mégis kötélnek állt, de nem sokkal később Lupa-szigeténél belefulladt
a Dunába. Ezek után úgy gondoltam, nem foglalkozom tovább a darabbal.
Ez elég lecke volt számomra. Nem is olyan régen azonban Szabados
Mihály és Nagy Enikő megkeresett azzal a kérdéssel: "Mit szólnál
Selmeczi Rolandhoz?". Én azt mondtam, próbáljuk meg. A fiatal színész
azonban másnap meghalt. Döbbenetes számomra, hogy egy nem természetes
körülmények között meghalt színész szerepére felkért három színész
rendre nem természetes halállal halt meg. Nem gondolom, hogy átok ül a
darabon, de megdöbbentő ez a történet. Azt hiszem életemben ebből a
darabból már nem lesz semmi. Az lesz a sorsa, hogy halálom után
megjelenjen a kötetemben, az életemben el nem játszott drámaként.

Baku György

 És most a Daloljon Latinovits az életről...

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr973245021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Horizont 2011.09.22. 16:55:05

Halihó mindenkinek! Szerintem szerencsétlenségek véletlen halmaza! Nagyon sajnálom őket, tehetséges volt mind!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.22. 19:24:12

Az Élet véletlennek tűnő események láncolata, csak meg kell találni az őket összekötő logikai fonalat.

De az ilyen összeesküvés-elméletek hidegen hagynak. És hogy keveredett az egészbe Kalapács úr? Bele ne keverjétek a zavaros katyvaszba, mert irgum-burgum lesz!

:-)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.22. 19:27:05

És miért nem adja egy adó se a Szindbádot, pont most, amikor meg akarnám nézni??!!!!
Mikor láttam, fruska voltam még, csak a komótos étkező-jelenet maradt meg.

guma 2011.09.22. 19:35:26

@neccharisnyás útonálló: nem Kalapács keveredett be hanem a szám ami mindegyik színészre igaz (volt)! :)))

pont azért írtam ide, mert én sem hiszek az összeesküvés elméletbe, sorscsapásba ezen a szinten.
inkább az lehet kicsit igaz valahogy (mert teljesíteni akar!), hogy :

"az eredeti személy összes energiáját átveszi. "És ha egy ilyen erőteljes színésznek, aki ezer fokon égett, az ő energiáit átveszem, akkor egy párhuzamos sors indul el"

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.22. 19:40:55

@guma: Magyarul megváltoztatja sorsod, kigördít abból a "nyomvályúból", amiben normális esetben végiglépdelnéd az életed, és helyette egy teljesen újba gördít?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.22. 19:41:53

@guma: Mellesleg az a szám élőben félelmetes. Rendesen futkározott a hátamon a hideg szellő. Csodálatos élmény volt.

guma 2011.09.22. 19:43:16

@neccharisnyás útonálló: valószínű! :)

minden jó színész kicsit őrült, és átvedlik amikor másik ember bőrébe bújik 1-1 szerepért.

guma 2011.09.22. 19:48:04

@neccharisnyás útonálló: sokat is mond :)
érzéssel tölt meg. kötelék terem ember - ember közt!
süti beállítások módosítása