Hétfőn korán reggel született meg Sussex hercegének és hercegnőjének kisfia. Egyelőre a súlyáról vannak információink: 3,2 kilogramm.
Harry elmondta, hogy Meghan és az újszülött is jól vannak, egészségesek. Ő maga pedig még csak elképzelni se tudott csodálatosabb érzést ennél.
″Mindketten nagyon izgatottak és elképesztően hálásak vagyunk a rengeteg kedvességért, szeretetért és támogatásért. Ez egy csodálatos dolog és meg szerettük volna osztani mindenkivel. Nem nagyon láttam még szülést. Életemben először voltam jelen egy szülésnél és azt kell mondanom, hogy ez egy csodálatos, elképesztő dolog. Hihetetlenül büszke vagyok a feleségemre és ahogy azt az összes szülő mondja, a gyermekünk csodálatos, az életemet adnám érte. Köszönünk szépen mindent!″ -mondta a herceg



Mi a közös a lobbanékony Sandyben (Jennifer Aniston), a káprázatos ékszereket reklámozó Mirandában (Julia Roberts) és a férjét odaadóan szerető Jesse-ben (Kate Hudson)? Mindhárman édesanyák, és bár a mindennapjaikban egészen más örömökkel és kihívásokkal néznek szembe, anyák napján valamennyien megtapasztalják, mit is jelent édesanyának lenni.