Megdöbbentő, hogy milyen sokan átviszik a tegnap terhét a következő napra. Kudarcaikat napról napra magukkal cipelik, és ezzel megfosztják önmagukat az újrakezdés örömétől. (Gary Chapman: Egymásra hangolva)

Aki sorsát maga kívánja irányítani, ismernie kell önmagát: lelkialkatát, ítélőképességét, tehetségét, hajlamait. Nem lehet ura sorsának az, ki önmagát nem ismeri. (Tatiosz)

Gyógyító erő a szeretet. Ki teste, ki lelke egészségét köszönheti e csodának, ki teljes emberségét. (Tatiosz)

Két nagyon különböző ember is megtanulhat harmóniában élni egymással, ha felismerik, hogyan hozzák ki a legjobbat a másikból. Ez a szeretet jutalma.
(Gary Chapman: Egymásra hangolva)

Berlin, röviddel a második világháború után. Egy amerikai tiszt, Steve Arnold (Harvey Keitel) érkezik a városba, hogy kivizsgálja a híres német karmester, Wilhelm Furtwängler (Stellan Skarsgard) ügyét. A mester ugyanis a háború alatt végig a Harmadik Birodalom fővárosában maradt és dolgozott: zenekara élén a náci Németország legnagyobb ünnepein lépett fel. Az amerikai úgy gondolja, ez megbocsáthatatlan bűn, amiért egy zseniális művésznek is felelnie kell, Furtwängler véleménye viszont egészen más: azt állítja, sosem azonosult a náci eszmékkel, és zenéje, a művészet megőrzése a nehéz időkben sokkal inkább érdem, mint bűn.
Arnold a legvégső határig elmegy, hogy bebizonyítsa "igazát". A film egy kihallgatás története, két, eszméihez a legvégsőkig ragaszkodó férfi szembenézésének meséje. Összecsapásaik hátterében azonban egy egész világ tárul fel: azoké, akik a náci Németország hátországának hétköznapjait élték, és azoké, akik úgy érzik, vétkesek közt nem egyszerűen cinkos, hanem bűnös, aki néma.

Beszélik, hogy Tibet legmagasabb hegycsúcsán él a világ
legbölcsebb embere. Egyszer egy ifjú elment hozzá, hogy megtudja,
milyen út vezet annak a nőnek a szívéhez, akibe beleszeretett. Amikor
találkozott vele a hegytetőn, megkérdezte:

- Mondd meg nekem, mesterek mestere, mi a legrövidebb és
legbiztosabb út egy nő szívéhez?

Mindössze egy évig játszották a mozikban ezt a rövidfilmet, melynek alapötletét nyilvánvalóan az adta, hogy a rendező-operatőr Gyuricza Jánosnak egy sor felhasználatlan felvétele volt a háború előtti Budapestről. Kamerájával ezeket a helyszíneket járta végig újra az ostrom után, hogy kontrasztba állítsa a pusztulás mértékét. Az eredmény valóban szembetűnő és hatásos, azonban hiba volt a filmhez az amerikás magyarok kerettörténetét kanyarítania, hiszen a cenzúra 1947-ben talán épp emiatt betiltotta a filmet. Az érdekes képsorokat ezután már csak a dokumentumfilmkészítők láthatták a filmgyári archívumban, akik az egyetlen kópiát alaposan meg is csócsálták, így a filmnek már körülbelül a harmada hiányzott, amikor a kilencvenes években előkerült egy 16 mm-es kópia Bodrossy Félix operatőr hagyatékából. Az itt látható teljes változat a kétféle forrásból született kozmetikázott változat.

Budapest tragédiája (1946, rövidfilm) from Magyar Nemzeti Filmarchívum on Vimeo.