Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! A tegnapi nap rendkívül mókásan telt. Az Index tudományos igényességgel megírt cikke után – mármint az arról szóló cikk után, hogy Orbán Viktor sikerrel zsarolta ki Svédországtól az új Gripenek beszerzését és ki tudja, mit még, valamint a svéd miniszterelnök az elmúlt hetek intenzív tárgyalásai után Magyarországra látogat – a lakájmédia és a mindentől függetlenül független hírportálok felhevülten számoltak be valami hasonlóról. Egyedül a HVG érezte fontosnak, hogy ellenőrizze a történet valóságtartalmát. Ők azt találták – és bárki azt fogja találni, aki megnyitja a belinkelt svéd forrásokat -, hogy az égvilágon semmi nem történt.
A svédek várják, hogy a bátorak végre megszavazzák a NATO-csatlakozást, a Gripenek ügye évek óta terítéken van, eszében sincs Svédországnak bármi módon összekötni a dolgot a NATO-csatlakozással, az az ügylet meg a maga útján, semmihez nincs köze, a svéd miniszterelnök pedig majd jön, amikor jön, még nincsen időpont. Tipikus példa arra, hogyan lehet sikerpropagandát csinálni a semmiből, és valószínűleg működik is azok körében, akik csak szűkös hírforrásokra hagyatkoznak. Közben pedig semmi nem történt, egyszerűen valahogy ki akar mászni a kormány a nagyon kínosan bűzlő történetből. Lehetőleg úgy, hogy azon ne veszítsen, inkább nyerjen a csúti. Szerintem most arról kellene mesélgetni egy kicsit, hogy miért Orbán Viktor az egyetlen uniós vezető, akinek egy kósza gondolat nem merül fel a fejében Navalnij halálával kapcsolatban, amit meg óhajtana osztani az emberiségnek azon részével, amelyik kíváncsi arra, mit beszél a szájával. Ehhez képest már a sokadik videócskát töltögeti fel a személyzet a közösségi oldalára, mindig kiemelve egy velős semmitmondást, amit az évi rendes állapotfelmérésen felolvasott a papírjából.
Bármennyire szerette volna a kormány elkenni a kegyelmi-botrány következményeit, ez még nem sikerült. Olyannyira nem, hogy már a református egyházat is sikerült megosztaniuk. Ez van, amikor a politika és az egyház olyan szövetséget köt, amilyet a hazai egyházak egy része és a magyar kormány kötött. Szó nélkül fogadták el az adófizetők pénzét, sőt, amennyit erről tudni lehet, Balog Zoltán éppen azzal kampányolt és nyerte el az egyház támogatását a püspökség megszerzéséhez, hogy politikai kapcsolata révén pénzt fog hozni a kasszába. Így is történt, és az valahogy senkit nem zavart. Most azonban a felcsapó sár elért az egyházig, hát szabadulnának tőle.
„Kifejezhetjük, hogy azt gondoljuk, egy politikus mindig az marad, így jelenlegi püspökünk nem alkalmas arra, hogy a református egyházunkat, egyházkerületünket vezesse. Kifejezhetjük, hogy ha valóban belátja tettei súlyát, szerepének megosztó voltát, az egyházunk közösségének azzal segítene a legtöbbet, ha belátná, mennyit árt és lemondana vezetői tisztségéről” – áll Thoma Lászlónak a Gazdagréti Református Gyülekezet vezető lelkipásztorának a vasárnapi istentisztelet alkalmával elmondott igehirdetésében. (HVG)
Ezzel csupán annyi a baj – vagy talán csak az én bajom -, hogy Balog Zoltán akkor is politikusi előélettel rendelkezett, amikor püspökké választották. Akkor is így volt ez, amikor közpénzforrásokat terelt az egyházba. Nem volt titok, nem most derült ki a múltja, az mindig is ismert volt. Sőt, ez volt az, ami mellette szólt a megválasztásakor. Értem én, hogy most szabadulni akarnak tőle, ám ez szerintem nem menti fel az egyházat, ez csak egy gyenge kísérlet a kármentésre. Nem más és nem több. Biztosan van még, aki emlékszik Balog Zoltán miniszteri ténykedésére. Például arra, amikor vagy maga találta ki, vagy csupán közreműködött abban, hogy a gyerekek kötelezően óvodába menjenek hároméves korukban, és ne csak az utolsó, iskolára felkészítő év legyen kötelező, ahogy addig volt. Aki emlékszik arra, emlékezhet arra is, mivel indokolta Balog a döntést. Én tisztán emlékszem. Azt mondta, a kicsik jobb helyen lesznek az intézményben, mint a szegény szülőknél, akik nem tudnak megfelelő módon gondoskodni róluk. Ha ez engem akkor végtelenül felháborított, az egyházat vajon miért nem? Hogyan lehet valaki szellemi vezető, aki képes azt állítani, hogy a gyermekeink szeretete anyagi helyzet függvénye? Hogy egy jobbmódú család, egy tehetősebb apa, anya jobban szereti a gyerekét, mint az, aki inkább éhesen fekszik le, csak hogy a gyerek enni tudjon? Mostanra az ország nagyobb része szegénységben – ha nem is mélyszegénységben – él. Ezek szerint a szakemberhiánnyal küzdő óvodákban is jobb helyen vannak a 3-4 évesek akkor is, ha a dadus, a takarító, vagy egy közmunkás felügyeli őket, mint otthon az anyjukkal, apjukkal? Ezekre a kérdésekre Balog soha nem válaszolt, ahogy nem indokolta meg a Farkas Flóriánnal ápolt jó kapcsolatát sem, miközben tudjuk, hogy Farkas meglopta a munkában, jobb életben reménykedő embereket. Ahogy egyébként a kormány is elkente az ügyet mind a mai napig. Szóval szerintem Balog Zoltánnal a legkisebb baj az, hogy politikus volt. Ezernyi, sokkal súlyosabb probléma van az ő személyével, de ezek egyike sem zavarta az egyházat mindaddig, ameddig ki nem tört a botrány. Hadházy Ákos bejegyzését akkor láttam, miután a fenti sorokat leírtam. Azt is ide teszem, érdemes elolvasni.
Végezetül; biztos vagyok abban, hogy az egyházon belül vannak becsületes, tiszta lelkű emberek – pontosabban ott is vannak, és az egyházon kívül is vannak -, de ezzel együtt nekem úgy tűnik, ahogy a politikában, az egyházakban is megindult egy erőteljes rothadás. A kettő forrása ugyanaz. Talán ezen érdemes lenne elgondolkodni, mielőtt a papok kiállnak a szószékre, vagy ahová ki szoktak állni, és megfelelő szavazásra bíztatják a híveket. Ez természetesen messze nem csak a református egyházra igaz.
Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek! Mi szokásunk szerint hamarosan jövünk vissza az első beszólással.
https://kolozsvaros.com/2024/02/20/ez-van-amikor-a-politika-es-az-egyhaz-szovetseget-kot/
