Bennszülött. Ez Hamvas Béla kifejezése (Karnevál), ami az én olvasatomban azt az embert, embertípust jelöli, aki boldogan dagonyázik a saját nyomorában feltéve, ha megkapja a hatalommal bíróktól a maga cirkuszát és kenyerét. Már a rómaiak is tudták, mi kell a népnek. Az azóta eltelt 1-2 ezer évben annyi változott, hogy láthatóan nem is kell olyan sok a kenyérből, ha cserébe több a cirkusz. Hamvas felteszi azt a kérdést, hogy vajon annyi erővel, amennyivel az embereket bele lehetett ugratni annyi szörnyűségbe (vallásháborúk, fasizmus, nácizmus, kommunizmus, stb.), vajon bele lehet-e ugratni a jóba is, mondjuk egy normálisan működő rendszerbe? A válasz az, hogy nem, mégpedig azért nem, mert bennszülöttek. Először is meg kellene haladnunk ezt a szintet, vagyis felnőtté kéne válnunk, ami azt is jelenti, hogy felelősséget vállalunk. A szabadság csak a felelősségvállalással együtt jön. A bennszülöttek nem akarnak felelősséget, csak a szabadságot (illetve annak illúzióját). Ezért is történhet az meg, hogy ha a hatalom rámutat azokra, akik épp nem tetszenek neki, a bennszülöttek örömmel elkezdik gyűlölni azokat, hiszen elhiszik azt a hazugságot, hogy miattuk nem lehet ő szabad, vagyis a felelősséget mindjárt valaki másra lehet tolni.
A felvilágosodás, és az ennek nyomán elterjedt demokratikus berendezkedés egy olyan civilizációs kísérletként is felfogható, melynek célja, hogy felemeljék az embereket a bennszülötti státusból, hogy tudatos állampolgárokká tudjanak válni. Ennek az egyik biztosítéka a széles középosztály (na ez az, ami nincs meg nálunk, ráadásul a hatalom a középosztály további szűkítésén dolgozik). Ez a kísérlet bizonyos helyeken, bizonyos mértékben sikerült, de persze a fejlődéssel együtt az elnyomásnak, a kizsákmányolásnak és az emberek függőségben tartásának is újabb technikái jöttek létre. Valójában már nincs szükség fegyverekre, konkrét elnyomásra, elég ha az emberek gondolkodását tudják manipulálni. Hazánkban gyakran rácsodálkozunk arra, hogy hogyan lehet ennyi marhaságot elhitetni emberekkel, de hát mit várunk tőlük, elvégre bennszülöttekről van szó, vagyis nem rendelkeznek az önálló, független, neadjisten a kritikai gondolkodás képességével. Az un. jóléti társadalmaknak elég hosszú időre volt szükségük ahhoz, hogy eljussanak erre a szintre, vagyis meghaladják a bennszülöttséget. Persze közben fogyasztókká degradálták őket, ami valójában elég hasonlatos a bennszülött státushoz. A szabadság fokuk azon a téren, hogy mit kezdjenek magukkal, még így is jóval nagyobb, mint a bennszülötteké.
Magyarországon nem volt erre sok időnk. Míg a világ már a Legújabb Korban, netán a digitális korban él, mi még mindig azzal küzdünk, hogy kikecmeregjünk a Középkorból, és ez még most, a 21. században sem sikerül. Ennek számos jele, tünete észlelhető. Kis hazánkban az elnyomott jobbágyok, cselédek, nincstelenek utódai még most sem polgárok akarnak lenni, hanem rögtön urak. Nézzék csak meg milyen házakat építettek azok, akik a 80-as, 90-es években gazdagodtak meg, – igaz a meggazdagodás erős szó, inkább azt kellene írnom, hogy egy fajta jómódra tettek szert. Nem tudom más országokban is divat volt-e, hogy kis tornyocskákat, bástyákat építettek családi házakra, mint itt (nekem legalábbis az a benyomásom, hogy az egész ország tele lett ilyen házakkal). Ezek a volt jobbágyoknak azt az álmát testesítik meg, hogy ők is várakban, várkastélyokban akarnak lakni. És ugyanezt látjuk nagyban is, a mostani urak meg már rögtön főúri életvitelt akarnak maguknak, igazi kastélyokban akarnak lakni, és már a minta is meg van ehhez: Hatvanpuszta. A szemünk láttára teljesítette be vágyait az elnyomott parasztgyerek. Megmutatta, hogy lesz a legkisebb Ludas Matyiból a legnagyobb Döbrögi. Ha igaz, amit hallani lehet, mármint hogy apuci már a kommunista időkben is jól helyezkedett, vagyis komoly káder volt, akkor az elnyomott parasztfiú sosem volt parasztgyerek, de még csak elnyomott sem.
A legszebb mindebben az, hogy adódott egy lehetőség, hogy végre felzárkózzunk, főleg mentalitásban a modern korhoz, az aktuálisan hatalmon lévők úgy gondolták, hogy ez mégse jó ötlet, szóval inkább tereljük vissza a társadalmat a Középkorba. Látjuk azt is, hogy egyre több „háromnevű” emberke kerül elő. Hát igen, a középkor ebben is visszatért rövid (kb. 40 évnyi) kimaradás után: a nemességnek ma ismét presztízse van. Persze vissza kellett hozni a Vitézi címet is. Nagy és nemes nép a magyar. Az a gyanúm, hogy ezek az emberek a Kádár korszak alatt is hasonló pályát futottak volna be, azzal a különbséggel, hogy akkor nem tudtak volna ekkora vagyont összeharácsolni, illetve megmaradtak volna „egynevűnek.”
Ha már nemes uraknál tartunk, meg kell említenem a dzsentrit. A 19. századra már rengeteg nemesi (leginkább köznemesi) család szegényedett el, annyira, hogy gyakorlatilag szegényebbek voltak, mint a jobbágyok, sok esetben semmijük nem maradt csak a kutyabőrük, de persze a nemesség kötelez, vagyis a dzsentri nem akart dolgozni, nem akart polgár lenni, munkás meg még annyira sem. Ő arisztokrata akart lenni. Szerinte az jár neki. Alexander Bach, osztrák belügyminiszter, – aki azt a feladatot kapta, hogy a 48-49-es forradalom és szabadságharc után konszolidálja Magyarországot, és olvassza be még jobban a Habsburg birodalomba, – bennük látta meg azt az ideális eszközt, aminek segítségével újjászervezhette a megyei közigazgatási rendszert. Hazánk történetének egyik legsemmirekellőbb és legkártékonyabb rétegét juttatta pozíciókba, akik persze kaptak a lehetőségen, elvégre ez nekik nem munkát, hanem rangot jelentett, nem fizetést, hanem járadékot a királytól, és persze hatalmat a helyi szemétdombon. Bach joggal lehetett büszke a teljesítményére, hiszen az 1850-es években nem volt könnyű megbízható, császárhű embereket találnia a magyarok között. Ennek a dzsentrinek volt köszönhető a középkor meghosszabbítása, az uram-bátyám viszonyok masszív beépülése a társadalomba, a szegények, a kisemberek, a nemzetiségek kiszolgáltatottságának növekedése. Ennek a mintának a továbbélését látjuk azóta is, az uram-bátyám elv ugyanúgy tovább élt a kommunizmus alatt, sőt még ma is virágzik. Előrejutni, felfelé lépni ma megint csak ismeretségeken keresztül lehet. Aki nem haver vagy családtag, az csak dolgozza ki a belét vagy dögöljön meg. Ennek a másik oldala az, hogy az Orbán kormány úgy bánhat a nincstelenekkel, a szegényekkel, a kiszolgáltatottakkal, a betegekkel, ahogy bánik, vagyis nagy ívben leszarja őket.
Persze írhatnék a magyar népesség felvilágosult rétegeiről is, de ma nem ők a társadalom és a politika meghatározó elemei. Ráadásul ez az a réteg, akik közül a legnagyobb arányban találhatunk olyanokat, akik külföldre, leginkább az Unió más országaiba költöztek, illetve aki tehette külföldi egyetemekre küldte, küldi a gyerekeit, hogy legalább számukra kinyíljon a világ és emberhez méltóbb körülmények között éljenek.
Ehelyett inkább megemlíteném a magyar mentalitás egy másik meghatározó elemét: meggyőződésünk, hogy mi mindenkinél okosabbak vagyunk. Pont Orbánék lennének a kivételek? Sajnos ez az okosság hazánkban egész mást jelent, mint általában. Itt az a legokosabb, aki okosba(n) tudja intézni a dolgait, okosba keresi a pénzt. Ez megint csak a dzsentri uram-bátyám hozadéka. A kommunizmus idején minden mozdítható dolgot megpróbáltak kicsempészni a gyárakból, raktárakból. Alkatrészek, szerszámok, késztermékek stb., majd azzal sefteltek vagy fusiztak. A rendszerváltás idején aki okos volt, sok mindent meg tudott szerezni magának, egyesek igazán meggazdagodtak. Nekem azóta se fér a fejembe, hogy mondjuk egy áruház vezetője hogy tudott privatizálni egy egész áruházláncot, épületestől, mindenestől, és hogy lett az ország egyik legvagyonosabb embere. Ez ment kicsiben is, nagyban is.
Mára már megváltozott a világ. Minden nyilván van tartva, legfeljebb a kínai kereskedőknek esnek le dolgok a kamionokról. Bizonyára ma is megvannak az okosságok, de szerintem egyre nehezebb ezeket megcsípni. Leginkább azért, mert az Orbán rezsim az okosságokat is kisajátította. Úgy korlátozta a rendszert, hogy kis okosságok már nincsenek nagyon (illetve a kis okosságokat is kegyként osztogatta a rezsim, mint például a trafik mutyi, illetve számos egyéb kis léptékű bizniszek, biztos mindenki hallott már ilyesmiket), csak igazán nagyok, azokhoz meg csak ők férnek hozzá. Lélegeztetőgép-biznisz, alapítványok, tao-pénzek, „Híd a munka világába,” stb. Soroljam még? Mindenki tudja. A szemünk láttára csinálják. Kiverte a biztosítékot? Láthatóan nem. Legfeljebb az Unióban. Épp ezért az uniós projektek már kiestek az okosságokból. Nem pálya, mivel nem kapunk pénzt, de helyette ott vannak kínai gyárak, orosz gáz, Paks II, stb.
De vajon miért nem veri ki a biztosítékot? Megszoktuk? Mindig is ebben éltünk? Hol van a híres józan paraszti ész? Mert már annak is elegendőnek kellene lennie ahhoz, hogy az ember átlássa és elutasítsa a sok baromságot. De úgy látszik a magyarok meghatározó része szívesebben marad bennszülött. Először ezt a bennszülöttséget kellene valahogy felülírni. Ehhez elengedhetetlen a tudásalapú társadalom tudatos építése, és az oktatás fejlesztése. Ehelyett a munkaalapú társadalom ideáját nyomják, és tudatosan építenek le mindent, ami segíthetne a bennszülöttek felemelésében.
CHF.Scarface
U.I.: Egy új ünnep bevezetését javaslom, Bennszülöttek Napja néven, amikor kenyeret kapna a nép és óriási cirkuszt. Bár ha jobban belegondolok, ilyen már van, csak tévesen Szent István, illetve az Államalapítás ünnepének hívják.
https://kolozsvaros.com/2023/11/05/okos-bennszulottek/
