Szép hétfő reggelt kívánok mindenkinek! Ma különösen, mert ugye ma van az éppen soron következő fideszes ünnep (az összes az, a nemzeti ünnepektől a karácsonyig), ma az arra méltók vethetnek egy pillantást a bálványukra, ha jól tudom, most Veszprémben. Megint jól megbünteti az aljas, lázadó fővárost, amiért nem hódolt be neki még mindig. Gyanítom, a fővárosi polgárok egészen jól túl fogják élni a napot lezárások és különösebb közlekedési káosz nélkül. Ha csak a jó híreken múlik az általános jókedv, abból van bőséggel. Ahogy romlik a helyzet az országban, úgy jönnek a jobbnál jobb hangulatjavító cikkek. Például az Index tegnap reggel arról elmélkedett hosszasan, hogy Navracsics Tibor tulajdonképpen egy nemzet jótevője, mert szerényen, senkit előre nem értesítve mindenkinek szép summát tett a zsebébe. Tette ezt úgy, hogy bizakodóan nyilatkozott az uniós pénzek hazahozataláról, amitől a forint úgy megerősödött, hogy majdnem csak 382 forintot kell adni egy euróért, holott volt már az sokkal több is.

Ennek biztosan nagyon örülnek azok az idős emberek – vagy a rokonaik, akik kipótolják, vagy teljes egészében maguk fizetik az idősotthoni ellátást (és ez a jellemzőbb. Addig fel sem vesznek senkit a listára, ameddig a családtagok nem adnak írásos garanciát, hogy fizetni fognak). És itt szeretnék jelezni, hogy a legtöbb esetben egyáltalán nem a szeretet hiánya miatt kerül idősotthonba valaki, hanem azért, mert egyszerűen vagy hely nincsen a kétszobás panelben, ahol már él egy négytagú család, vagy idő nincs megfelelően ellátni, mert a gyerekek iskolában, a szülők munkában vannak reggeltől estig -, akik annyira szerencsések, hogy egyáltalán bejutottak egy ilyen intézménybe. A közhiedelemmel ellentétben az állami és önkormányzati fenntartású idősotthoni ellátásért is fizetni kell, legfeljebb valamennyivel kevesebbet, mint a magánellátásért. Az infláció és a rezsiköltségek emelkedése rászorította ezeket az intézményeket az áremelésre, és nem is kevéssel, akár ötven százalékkal is felmentek az árak. Miután ezekben az otthonokban nem fitt frissnyugdíjasok, hanem 80-90 éves emberek élnek jellemzően, az ő nyugdíjuk pedig a legalacsonyabb, aligha engedhetik meg maguknak a 150-170 ezer forintos havi térítési díjat, amire még rájön a gyógyszerszámla és azoknak a napi szükségleti cikkeknek a megvásárlása, amit az otthon nem biztosít. Ez a tisztálkodószerektől a vécépapírig mindenre vonatkozik. Így legalább alighanem rövidülni fog a várólista ezekre a helyekre, mert aki nem tudja megfizetni ezeket az árakat, az eleve fel sem kerül rá. A kormány pedig kampányolhat a remek hírrel, hogy lám csak, ezt is megoldották ők, hiszen rövidebbek lettek a várólisták.

Takács Péter, aki az egészségügyért felelős államtitkár jelen állás szerint, meglelte az okát a mostanra 100 milliárdot is bőven meghaladó kifizetetlen adósságállománynak (konkrétan 108 milliárd forint lejárt tartozásról beszélünk, arról is csak szeptember végéig, amikor még egy negyedév hátravan), melyeket a kórházak halmoztak fel. Az egyéb okok mellett az egyik az, hogy egy orvost több helyen is foglalkoztatnak, amiért több pénzt fizetnek ki. Találtak a rendszerben egy, azaz egy darab olyan szakorvost, aki a főállása mellett három másik helyen készenléti ügyeletet vállalt, így lényegében napi 24 órában munkában állt, és ezért 10 millió forintot számlázott ki az egészségügynek. És most azt üzeni Takács nertárs a főigazgató kollégának, hogy ennek vége. Jó is az, amikor ilyen végtelenül okos emberek veszik a kezükbe a dolgokat, és meglelik a bajok forrását egy olyan orvos személyében, akit akár éjjel kettőkor is ki lehet ugrasztani az ágyból, mivel valószínűleg olyan szakorvosról van szó, akire állandóan nincsen szükség, de ha igen, akkor a tudása nem pótolható és nem váltható ki. Szóval ez a doki nem megy szabira, nem nyaral, ha úgy van, nem alszik, nincsen vasárnapi ebéd, feltehetőleg életeket ment, és ezzel többet keres, mint a parlamenti bajszos portás, ami felháborító és tenni kell ellene. Talán ezt az egy esetet valóban érdemes megvizsgálni, mert ennyi helyen aligha lehet helyt állni, de ki kell deríteni, hogy mi vezetett ahhoz, hogy kénytelenek az egészségügyben ennyire küzdeni a szakorvosokért, ahogy azt is jó lenne megtudni, hogy miért fáj az a kormányzatnak, hogy akinek kurrens, piacképes tudása van, az megkérheti az árát? Ha ez fáj, akkor az miért nem – és itt most ne is elmélkedjünk a félanalfabéta magyar Zuckerbergről -, hogy például egy Farkas Flórián, vagy bárki más, akinek se piacképes szakmája, se versenyképes tudása nincs, miként kereshet azzal milliókat, hogy időnként megnyom egy gombot, de azt sem tudja, miről szavazott. És ilyenből nem egy, nem kettő van, hanem rengeteg. A parlamenti képviselőkön túl a milliónyi államtitkár és helyettes államtitkár, és a fene tudja, még milyen címszóval helyezték el az urak a rokonságot. Na, ezen kellene agyalni, hogy az adófizetőknek havonta mennyibe kerül az, hogy demokráciának hazudhasson Orbán egy diktatúrát, és azt is meg lehetne kérdezni mindjárt ugyanezektől az adófizetőktől, hogy inkább egy jó orvost, szakápolót, pedagógust fizetnének-e szívesebben, vagy mondjuk egy Németh Szilárdot, Kósa Lajost, vagy Novák Katalint.

Jut is eszembe a köztársaságnak az ő elnöke előbbre hozta a mai ünnepet. Igaz, ő meg odébb ment a bolygón, egészen Ausztráliáig. Örülök, hogy fizethettem ezt az útját is, és remélem, jól érzi magát ott. Mert itthon talán egyre kevésbé árad a fene nagy szeretet. Más okot nem látok arra, hogy kimegy egy diktatúrából az annak felépítésében aktívan segédkező asszonyság (bocsánat, ezt loptam a főnöktől, de ha valakire, Novák Katalinra nagyon passzol), és ott hirdeti, hogy a magyar nép micsoda fenenagyon szabadságszerető. Drága Katalinunk! Ha már mi finanszírozzuk az értékes létét és működését, hadd szólítsam így! Szóval csak azt akarom mondani, hogy ha egy szó is igaz lenne a magyar szabadságszeretetből és a rabiga nem tűréséből, akkor ott tetszene maradni a saját komfortja érdekében, a főnöke és kollégái pedig farokfelvágva rohannának magácska után. Miután ez nem történik meg, az azt bizonyítja, ami miatt egy értékes embernek – és bárcsak egy ilyen lett volna! – menekülnie kellett ebből az országból. Jelesül azt, hogy a magyar alattvaló. Így született egy része a társadalmunknak, vagy én nem tudom miért, de tök mindegy, hogy hány ember kell egy rohadék diktatúrához, valahogy mindig vannak annyian, hogy kibasszanak egy egész országgal. Azokkal is, akik tudnának mit kezdeni a szabadsággal. És még büszkék is magukra, ami azt bizonyítja, hogy nem csupán alattvalók, hanem hülyék is. Na, hogy akkor kellemes ünneplést, szép napot kívánok mindenkinek! Mi hamarosan jövünk vissza az első beszólással, ahogy mindig szoktuk.