Nem vagyok akkumulátorgyár ellenes és nem azt vallom, hogy lőjünk mindenre, ami akkugyárnak néz ki, de Orbánék ráállították az országot az autóiparra és ezt nem lehet egyik pillanatról a másikra megváltoztatni – mondta Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke a Klikk TV Mélyvíz című műsorában.
Átláthatatlan a magyarországi akkumulátorgyár-történet, elzárják az embereket az információtól, de a politikusokat is, mert most is Tóth Bertalannak, a szocialista párt frakcióvezetőjének kellett írásbeli kérdéseket feltenni, hogy megpiszkálja az ügyet, miután az iváncsai gyárban rosszul lett tizenhárom dolgozó a mérgező anyagok belélegzésétől. Komjáthi Imre még akkor volt Iváncsán, amikor épült, de akkor is komoly kérdés volt, hogyan fog ott a munkavédelem működni.
Alapvető probléma, hogy leépítették a munkaügyi- és munkavédelmi ellenőrzések rendszerét
2010-ig nagyjából midig ezer fölött volt az ellenőrök száma, majd egy írásbeli kérdésre kapott válaszból kiderült, mindössze 300 felügyelő van, „miközben arról zengenek, hogy 4 millió dolgozó van, mennyi munkahelyet teremtettek és teljes a foglalkoztatottság” – mondta a politikus. Az akkumulátorgyáraknál egyébként különösen nagy hangsúlyt kellene fektetni a rendszeres ellenőrzésekre, mert nem csak úgy lehet olcsóvá tenni a gyártást, hogy alacsonyabb a fizetés, hanem úgy is, hogy a munkáltatónak nem kell például nagyon drága szűrőkre, munkavédelmi eszközökre költenie – tette hozzá Komjáti Imre. „Ez most már a sokadik olyan ügy, ami kiderült. Szigetszentmiklóson halálos kimenetelű baleset volt, nem hívták fel az ott dolgozók figyelmét arra, hogy rákkeltő anyaggal dolgoznak. 8 és fél milliós büntetést kaptak, ennyit ér egy ember élete.”
A pártvezető elmondta, ezek a gyárak meg fognak épülni és azért fognak vendégmunkások dolgozni benne, mert olyan szinten tönkreverte az Orbán-rendszer az oktatást, hogy nem lehet mást foglalkoztatni. „A Nemzeti Foglakoztatási Szolgálat regiszterében 234 ezer ember van, ennek fele csak 8 általánossal rendelkezik, 72 ezer ember 55 év feletti, pályakezdő fiatal pedig 11 ezer van, általában olyan, aki úgy jön ki a szakiskolából, hogy funkcionális analfabéta. Őket nem lehet egyik napról a másikra munkába állítani, így minden tiltakozás ellenére, a vendégmunkások itt lesznek.”
A magyar emberek biztonsága a legfontosabb
Ha már egyszer Orbánék megmérgezték gyűlölettel az országot, lemigránsoztak mindent, teleplakátolták az országot azzal, hogy ha idejössz, nem veheted el a munkánkat, akkor most miért néznek értetlenül, hogy Nyíregyházán, Nyírbátorban attól félnek az emberek, hogy idejönnek idegen vallású, idegen kultúrájú emberek – tette fel a kérdést Komjáthi Imre.
„Teli pofával migránsoznak, meg migránsgettóznak, közben még Szijjártó Péter is azt mondja, nem lesz itt gond, mert nem fognak kijárni a magyar emberek közé, mert zárt városokban fognak lakni. Ez migránsgettó, és ezt a helyzetet ők állították elő. Lehetne ellenzéki hozzáállás, hogy egyék meg, amit főztek, de nekünk fontos a magyar ember, fontos, hogyan éli meg a mindennapjait.”
Ha bárki odajön hozzám az utcán, az előbb szétnéz, hogy ki hallja, mit mond és köztük tanárok, tudós emberek is vannak. Akkor lesz igazi demokrácia, ha ez a reflex megszűnik az emberekben – mondta Komjáthi Imre. Hozzátette, amíg nem lesz társadalmi szolidaritás, addig változás sem lesz. Szerinte nem általánosságban kell összefogásról beszélni, nem az az összefogás, amikor politikusok leülnek és felosztják a jelöltek között a körzeteket, hanem amikor a fekete ruhás nővér, az esernyős és a kockás inges forradalmár utcára vonul és ottmarad és nem az lesz az utolsó mondat a tüntetésen, hogy mindenki menjen haza békével, hanem ott marad addig, amíg ki nem harcolja, hogy változás legyen, vagy a jobbik verzió, hogy a szavazófülkében oda teszi az x-et, ahová kell.
„Nincs rajtunk most a kormányzás felelőssége, de az emberek sorsának felelőssége rajtunk van és nem holnap, nem 2026 után, hanem most kell megoldásokat találni. Csapatmunka van és ez beérni látszik, megtartottuk a hálózatunkat és egyre több emberhez tudunk eljutni. Minden lehetőséget ki kell használni, ahol elmondhatjuk a véleményünket.” Komjáthi Imre ezzel arra utalt, hogy a svéd NATO-csatlakozás jóváhagyására összehívták a parlament rendkívüli ülését, amelyet a Fidesz bojkottált. „Ha nem megyünk el erre a vitanapra, akkor nem tudom elmondani, hogy miért lenne fontos a rugalmas nyugdíjba vonulás, hogy miért lenne fontos elmennie nyugdíjba annak, aki úgy érzi, megkopott, akkor ez sem hangzik el és egy témával kevesebb, ami a köztudatban megjelenik.”
A Klikk TV műsorát itt nézhetik meg.
https://hirklikk.hu/kozelet/komjathi-imre-amig-a-magyar-allaskereso-fiatalok-nagyresze-funkcionalis-analfabeta-addig-lesznek-vendegmunkasok/419493/