„Ilyen nincs, és mégis van…” Ha annyiszor írnánk le mostanság a legendás sportközvetítésből származó szállóigét, ahányszor kéne, egész nap csak ezt írhatnánk. De a legújabb törvényjavaslatra tényleg nem lehet mást mondani, csak ezt: ez akkora képtelenség, hogy el kell magyarázni, mit jelenthet. A Fidesz ugyanis dekriminalizálni akarja a sajtótörvényt.

Ami ugyan eddig is kriminális volt, de esetünkben a dekriminalizálás azt jelenti, hogy enyhítenék a sajtó útján elkövetett vétségek miatt kiszabható büntetéseket. A vonatkozó törvénymódosítási javaslatot ráadásul Kocsis Máté és Halász János terjesztette be, tegnap este, mondhatni az éji homályban, hol többek között késelni szokott régi dicsőségünk és más gyanús dolgok is zajlanak. Elég abszurdnak tűnik az ötlet, bár tudom, lesz olyan kormánypárti, aki nem fogja érteni: ha enyhítik a büntetéseket, az se jó a független médiának, ha szigorítják, az se, ha így hagyják, az is pocsék, nekünk semmi sem jó?

Sajnos jelenleg tényleg ez a helyzet a magyar sajtó jogi szabályozásával.

Mindenekelőtt azonban lássuk magát a hírt, amelyet már reggel is szemléztünk, de most szó szerint, az MTI-ből, hogy tudjuk, miről beszélünk.

“Módosítaná a Btk.-t a Fidesz

Budapest, 2023. április 25., kedd (MTI) – Módosítaná a Büntetőtörvénykönyv (Btk.) rágalmazásra és becsületsértésre vonatkozó paragrafusait a sajtótermékek és médiaszolgáltatás esetében a nagyobbik kormánypárt.

A Kocsis Máté (Fidesz) frakcióvezető és Halász János (Fidesz) frakcióvezető-helyettes által jegyzett, kedden benyújtott módosítás alapján a jövőben nem lenne büntethető rágalmazás és becsületsértés miatt, aki a közügyek szabad megvitatásakor, sajtótermékben vagy médiaszolgáltatás útján követi el, feltéve, hogy cselekménye nem irányul a sértett emberi méltóságának nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadására.

A javaslat indoklásában a két politikus kiemelte, hogy a módosítás a közügyek szabad megvitatásánál, a sajtótermék vagy médiaszolgáltatás útján történő elkövetésnél dekriminalizációt hajt végre.

Ez nem azt jelenti, hogy az efféle jogsértések szankcionálása elmarad, hanem azt, hogy a jogalkotó a közügyek szabad megvitatását olyan fontos értéknek tartja, amely esetén elegendő a polgári jogi – és egyéb közigazgatási – szankcionálás fenntartása – hangsúlyozták.

Kiemelték, az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága egybehangzó és következetes álláspontot képvisel azzal kapcsolatban, hogy a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás jogának gyakorlásakor keletkezett közlések miatt a felelősségre vonás lehetősége korlátozott.

A közügyekkel kapcsolatos véleménynyilvánítás esetén csak végső esetben lehet a büntetőjog eszközéhez folyamodni, mivel a sértett sajtó-helyreigazítási eljárás, illetve személyiségi jogi per útján is jóvátételt nyerhet mind erkölcsi, mind anyagi értelemben.

Általános jogelv, hogy a büntetőjog nem tartalmazhat olyan tilalmakat, amelyek hatása nagyobb hátrányt okoz, mint amelytől vissza kíván tartani, és nem használható fel olyan célok elérésére, amelyek más alkalmas eszközzel is elérhetőek, kiválthatóak – fejtették ki.

Kitértek arra is, hogy bár az európai országok nem egységesek a rágalmazás és a becsületsértés szabályozása tekintetében, a büntethetőséget kizáró okok meghatározása során a fenti elv érvényesül, illetve egyes országokban nem bűncselekmény a rágalmazás, becsületsértés, és kizárólag polgári jogi kereset nyújtható be ilyen jellegű sérelmek orvoslása érdekében.

A Btk. jelenleg a rágalmazást akár két évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja, míg ha valaki a becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvételt készít akkor egy évig, ha nyilvánosságra hozza akár három évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető. A becsületsértés esetén egy évig tartó szabadságvesztés szabható ki.”

Azt ne mondja nekem senki, hogy a magyar kormánypárt hirtelen elkezdte roppant fontos értéknek tartani a közügyek szabad megvitatását. De akkor mitől lettek ilyen nagylelkűek?

A legegyszerűbb magyarázat – amiben nem teljesen hiszek – az, hogy megunták fizetni a kormánymédia vesztes sajtópereit, márpedig abból akad náluk bőséggel.

A független sajtóban is elő-előfordul, de ipari mennyiségben mégis náluk fellelhető ez a jelenség, az Átlátszó idén február 23-i adatai szerint:

“2017-ben 84 helyreigazítási pert vesztett a kormány lakájmédiája, 2018-ban 109-et, 2019-ben 73-at, 2020-ban 57-et, 2021-ben pedig 54-et. Összesítettük az elmúlt öt évnyi adatot.
A fideszes propagandát toló közmédia, Origo, Magyar Nemzet, Pesti Srácok és társai mellett minden évben bemutattuk a kormány által támadott szerkesztőségek által elvesztett helyreigazítási perek számát is. A független sajtó 5 év alatt mindössze 40 pert vesztett el részben vagy egészben, vagyis tizedannyit, mint a Fidesz-média. (…) Az abszolút rekorder az Origo: 5 év alatt 172 esetben perelték be sajtóhelyreigazítás miatt, és ebből 103 pert részben vagy egészben elvesztett. Vagyis az ügyek közel kétharmadában elmarasztalta a bíróság.”

Igen ám, csakhogy ezek helyreigazítási perek, melyeknek tárgya, hogy az illető sajtótermék helyesbítse korábbi állításait, járhat melléjük némi bírság, de jellemzően nem túl költségesek. Általában a magyar sajtóperekben – nyertem is, vesztettem is ilyet, tudom, mit beszélek – az szokott történni, hogy ha a médium elveszíti az elsőt, tehát a bíróság elmarasztalja, a sértett indít egy második, már polgári pert is ellene, melyben már anyagi kártérítést követel az ő ért sérelem miatt, és mivel annak tényét egy ítélet már kimondta, itt nincs szükség bizonyítási eljárásra. Ha a sajtómunkásnak vagy felelős szerkesztőnek nincs szerencséje, egyszer csak kijön egy végzés X összegről, amit nyolc napon belül lesz szíves folyósítani, és azt sem tudja, kinek köszönje meg a pofont. Ezek az összegek rendszerint néhány százezer forintra rúgnak, ritkán érik el az egymilliót, bár volt már arra is precedens.

Szóval, ha az alapesetet vesszük, akkor is kétféle sérelem lehetséges.

Az első az, ha Pityi Palkó sajtómunkás X. Y. politikusról azt állítja írásában, hogy hatalmas összeget sikkasztott a rendelkezésére álló anyagi alapokból, melyet egyébként egy árvaház építésére kellett volna fordítania, de ehelyett carrarai márványból építettek belőle istállót a politikus kislánya pónilovának. Itt egyszerű a helyzet: ha Pityi Palkó hiteles iratokkal tudja bizonyítani a sikkasztás tényét, akkor igaza van és nem bírságolható, ha nem tudja, akkor megbüntetik először helyreigazítást kell közöljön, aztán jöhet még egy eljárás, amiben kártérítést ítél(het)nek meg a politikus jó hírnevének megsértéséért. (Megjegyzem, olyan eset is előfordult, amikor igaz, valós hír terjesztéséért is kártérítést ítéltek meg, ugyanis bármennyire is tényszerű volt, csorbította a felperes jó hírnevét).

A másik lehetőség az, amikor Pityi Palkó azt állítja írásában, hogy X. Y. politikus vadházasságban él egy kétméteres lódarázzsal, ráadásul a lódarázs vele azonos nemű. Itt nincs szükség bizonyítási eljárásra, maga az állítás képtelenség, itt Pityi sajtómunkást és felelős szerkesztőjét azonnal lehet helyreigazításra kötelezni, bírságolni, majd indulhat a második, kártérítési per is.

Mit mond a most előterjesztett törvénymódosítási javaslat?

Azt, hogy az eddigi első eljárás ezentúl elmarad, és csak a második, polgári jogi eljárás zajlik majd le. Míg mostanáig az első eljárásban nyert bizonyítást vagy cáfolatot a vétség ténye, mostantól ez elmarad, csak arról lesz szó, hogy mennyit követel a kedves felperes és ezt mivel támasztja alá. Nyilván lesz valami bizonyítási eljárás is, de nem büntetőjogi. Ezért nekem az a szakmai megérzésem, hogy a módosítási javaslatot a második típusú, „lódarazsas” esetek kedvéért terjesztették be.

Van egy másik gyanús pontja is a beterjesztésnek. Az, hogy külön kiemeli: a Btk. jelenleg a rágalmazást akár két évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja, míg ha valaki a becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvételt készít akkor egy évig, ha nyilvánosságra hozza akár három évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető. A becsületsértés esetén egy évig tartó szabadságvesztés szabható ki. Ez egyfelől megerősíti a „lódarazsas” elméletet – valódi újságíró minden becsületsértés nélkül is képes kárt okozni politikusnak, sőt, kerüli is az ilyesmit, ellenben a sajtómunkásnak kinevezett propagandista nem tudja ezt megtenni, annak muszáj átlépni a rágalmazás vagy trágárság határát – másfelől előrevetíti a deepfake eszközök bevetésének lehetőségét.

Igen, a deepfake, ami a mesterséges intelligenciával együtt csodákra képes. Tehát, ha X. Y. politikus viszonyát és nemi életét a lódarázzsal Pityi sajtómunkás egy mesterségesen generált videóval próbálja igazolni, azért eddig vita nélkül járhatott a három év, lévén, hogy különösen aljas hamisítványról van szó, ami képes a valóság tökéletes látszatát kelteni. Mostantól azonban X. Y. politikusnak külön kéne polgári pert indítania az ügyben, szakértők útján bebizonyítania, hogy a felvétel hamis, kéne informatikai szakértő, entomológus szakértő (aki kimondja, hogy ekkora lódarazsak nem léteznek), szexológus szakértő, aki elemzi a mozgóképen látható tevékenység lehetséges vagy lehetetlen voltát – kevés sértett fogja vállalni ezt a procedúrát.

Így tehát szabad lesz a vásár,

Ez nagyjából eddig is így volt, csak mostanáig volt egy pici kockázata a dolognak, meg némi alapvető anyagi vonzata, plusz közölni kellett a helyreigazítást is, ami vagy megtörtént, vagy nem – innentől ennyi gond sem lesz: a bizonyítás a vádlót terheli, szóval a törvénymódosítási javaslat csak látszólag növeli a sajtószabadságot (ami egyébként most jól jön a kormánynak Brüsszelben), a valóságban inkább a propagandisták és a politikai influenszerek dolgát könnyíti meg, márpedig abból kormányoldalon ezerszer több van, mint máshol.

Az első kérdés, ami mindenkiben felmerül, az, hogy „mire készülnek ezek”?

Valószínűleg semmi jóra, de a világméretű és országos trendek arra mutatnak, hogy egyfajta váltás készülődik a kormánymédiában. A választások eredményéből a kormány azt a tanulságot vonta le, hogy a drága hagyományos online és print médiumoknál sokkal jobb hatásfokkal terjesztik a propagandát a Megafon olcsó és bármikor ki-bekapcsolható influenszerei, ezért valószínű, hogy orosz mintára – ahol két párhuzamos kormánymédia működik, az egyik a hivatalos, állami sajtó, a másik a radikális, nacionalista milbloggereké – ők is inkább fognak a jövőben erre a „digitális könnyűlovasságra” támaszkodni, mint a hagyományos sajtójukra, amelynek a kiáltóan ráfizetéses elemeit már fel is számolták (például a Pesti TV-t). Ennek az influenszer-szférának háború híján nem egészen olyan lesz a működése, mint az orosz milbloggereké, de alapjaiban mégis hasonlítani fog arra: rövid, könnyen érthető, faék-egyszerűségű, erősen audiovizuális kompromittáló-dehonesztáló jellegű üzenetekre számítsunk, a deepfake és az MI képességeinek bevetésével.

Amiért eddig három év járt volna terjesztés esetén.

Most viszont problémás és kínos, kellemetlen lesz még a hamisítás bizonyítása is. Gondoljunk az Origo Donáth Annát rágalmazó írására, melynek állításait meg sem ismételném: a per során a szerkesztő azzal a kijelentéssel lepte meg a bíróságot, hogy „nem tudja, ki írta a cikket”. Ha nem tudja, miféle szerkesztő? A mostani módosítás bevezetése után viszont már Donáth Anna dolga lenne bebizonyítani, hogy hazudoztak róla, és nem a szerkesztőé annak bizonyítása, hogy igazat írtak. Hiszen a bizonyítás a vád kötelessége.

Szóval ez a „dekriminalizáció” fog még csak igazán kriminális helyzetet teremteni a magyar sajtóban: ha elfogadják (és elfogadják, arra garancia a beterjesztők neve),

névtelen blogok fognak élethű hamisítványokat terjeszteni mindenről és mindenkiről.

Újabb lépést teszünk a Valóság és Hazugság közötti határvonal elmosása felé, minden lehetséges lesz – a képernyőn.

Az életben persze nem – de kit érdekel a realitás, míg vannak szép, színes rágalmak?

Illusztráció: Pexels

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa