Miközben a világ fejlett ipari civilizációja lázasan keresi a fenntartható fejlődés fosszilis és megújuló energiaforrásait, addig bizonyos mértékben háttérben marad az élethez szükséges legfontosabb anyag, az ivóvízzel való ellátás jelene és főleg megvalósítható jövője. Nem szőnyeg alá söpört kérdésről van szó, de talán – néha úgy érzékelhető – kevésbé átfogó módon kezelik ennek kérdéseit. A vízgazdálkodással kapcsolatos problémák már régóta ismertek, sőt mindinkább kibővülnek, ám hathatós globális megoldások – főleg a jövőt illetően – egyelőre csak homályosan körvonalazódnak. Ez esetben is úgy tűnik, hogy a vízzel kapcsolatos problémakör felismerésére általános, a globális és egymással koherens megoldásokra lenne szükség, azonban a kontinensek, a térségek és az országok az együttműködés helyett az elvekkel való egyetértést választják. Még.
A Föld felszínének ugyan 71 %-át borítja sótartalmú tengervíz és ez az arány a földtörténet során csak csekély mértékben módosult, azonban ez a a roppant vízmennyiség – közvetlenül – a szárazföldek édesvíz ellátásához alig jelenthet forrást. A szárazföldeken előforduló édesvíz mennyisége mindössze 3 %-a Föld teljes vízkészletének, ráadásul ennek 2,5 %-át közvetlenül nem is tudja felhasználni az emberiség. Ezek vizek a kiterjedt sarki jégsapkákban és magashegyi gleccserekben (2 %), a légkörben (0,001%) és talajban vannak lekötve, ráadásul az emberi civilizáció ezeket a zónákat is régóta és kitartóan szennyezte. Az édesvíznek nem elhanyagolható része pedig mélyebben a felszín alatt (0,62 %) helyezkedik el. (A sarki jégsapkák és gleccserek a föld felszínének 21% -át fedik és ezek édesvize egyelőre még csak nagyon jelentős raktározott tartalékot képvisel.) Az édesvízi tavak (0,009 %) és a folyók pedig 0,0001 % -át adják a felszínen könnyen hozzáférhető vizkészletnek. Az ismert és gyakorlatilag hasznosítható édesvízen jelenleg ma már 7 milliárd ember osztozik.
Az Egyesült Államok Földtani Szolgálatának (USGS) szellemes, ugyanakkor elgondolkodtató ábrája foglalja össze a víz különböző előfordulási formáinak arányait:
A legnagyobb kék gömb a Földön előforduló valamennyi víz (óceánok, jégsapkák, folyók, tavak, felszín alatti vizek) mennyiségét képviseli. A második,kisebb gömb az édesvizek mennyiségét; ennek azonban 99 % -a mélyen a felszín alatt van. A harmadik pici gömb a folyók és tavak édesvizének mennyiségét szimbolizálja. (Az ábra forrása: Perlman, 2016/USGS
A világ napi édesvíz felhasználása 1215 milliárd liter, ennek 80 %-ban felszíni vizekből, a felszín alatti vizekből pedig 291 milliárd liter származik. Az egyre gyakrabban tapasztalható felszíni és felszín közeli vízszennyezés azonban már jó ideje komoly és többrétű problémát okoz. A felszín alatti vizek mennyisége – becslés szerint – a Föld édesvíz készletének 98 %-a, ám a hozzáférés érthető módon lényegesen nehezebb, mint a felszíni vizekhez. Csak érzékeltetésül: ha minden ember egyformán juthatna – bárhonnan származó – édesvízhez, akkor minden egyes ember évente kereken 5 millió litert használhatna fel. (A statisztikai szám persze csak nagyságrendet érzékeltet, ténylegesen azonban óriási különbségek vannak a földrajzi megoszlás szerint.)
Jelenlegi ismeretek szerint a világ édesvíz készlete 43 750 km³; ez átlagos éves mennyiség, mert a klíma és időjárás függvényében kis ingadozással utánpótlódik, néha némileg csökkenhet is a szárazulatok hidrológiai adottságainak enyhe változása okán. Jelentős eltérések vannak a kontinensek vízkészletében a geográfiai, hidrológiai és klimatikus sajátosságok eltérése miatt. Az amerikai kontinens rendelkezik a világ édesvízkészletének 45 %-ával, Ázsia 28 %-ával, Európa 15,5 %-ával és Afrika 9 % -ával. Népességre vetítve: egy főre jutó vízkészlet: 24000 m³/év az amerikai, 9300 m³/év egy európai lakos, 5000 m³/év egy afrikai és 3400 m³/év egy ázsiai ember (elméletileg) hozzáférhető vízkészlete .
Ismert, hogy a víz is körforgási ciklust alkot a Föld életében és azzal kell számolni, hogy lényegében a ciklus során mennyiséget tekintve nem bővül a víz mennyisége, igaz nem is csökken számottevően. Elvben és gyakorlatban is igaznak tekinthető tehát a megállapítás, hogy bolygónkon a víz mennyisége állandó. Nem így a Föld lakossága. A jövőkutatások előrejelzése szerint már 2050-ben a Föld népessége elérheti a 9,2 milliárd főt, aminek számos következménye lesz. Az ENSZ adatai szerint egyedül a múlt században a népesség növekedésének arányában vízigénye több mint kétszeresére növekedett. Ennek következménye már 2025-re meg fog mutatkozik: a nem bővülő édesvízkészletek okán várhatóan 1,8 milliárd ember fog élni vízhiányos vagy vízzel korlátozottan ellátott környezetben, térségben.
Az emberi tényező közreműködése nagyon jelentős mértékben megzavarhatja (és persze meg is zavarja) a víz kialakult körforgását és felhasználás zsákutcái alakulhatna ki.
A széleskörű gátépítés az ásványi anyagokban gazdag vizekből – ésszerű korlátozást meghaladó – mezőgazdasági öntözést szolgálja ki értékes édesvízzel. Az ipari légszennyezés a tavak és vízfolyások vízminőségét folyamatosan rontja, néhol tönkre is teszi. A kiterjedt útépítések zárt felületei a felszín alá leszivárgó csapadékvíz mennyiségét csökkentik jelentősen. Átgondolatlan víznyerő fúrások a felszín alatti tároló hidrodinamikai rendszerét tehetik tönkre, arról nem beszélve, hogy a kőzetrétegekben mindig előforduló maradék tengervízzel való keveredést is kockáztatják. A palackozott víz előállítása pedig alkalmasint jövedelem szerint megosztja a népességet, mert az emberek egy része nem tudja azt megfizetni. A mezőgazdaság, növénytermesztés sok fejlett gazdasági területen az édesvíz 70 %-át használja fel. A FAO számítása szerint az élelmiszeripar egy ember számára szükséges napi kalóriamennyiséget tartalmazó termékének előállítása 2000 – 3000 liter vizet igényel. Ezek a problémák természetesen területről területre változó mértékben jelennek meg, hasonlóan, mint a lakossági felhasználásban is nagy területi különbségek tapasztalhatók. (Az Egyesült Államokban egy átlagos család napi 1900 liter vizet használ fel, egy átlagos afrikai család ennek mindössze század részét, 20 litert).
Az időszakos vízhiány vagy vízhez való hozzáférésért való aggódás (water stress) a Föld népességének jelentős részét érinti már ma is; a klímaváltozás, a népességnövekedés és a nem kielégítő vízgazdálkodás miatt a nemzetközi szervezetek úgy vélik, hogy a közeli jövőben világszerte 24 – 700 millió ember fog a száraz és félig száraz éghajlati zónákból elköltözni. A populáció globális növekedése és ezzel a vízigény növekedése geopolitikai konfliktusok lehetőségét rejti magában, mert a felszíni vizek 60 %-át több országot érintő folyók szállítják. A 20. században a globális népességnövekedés megháromszorozódott, a vízigény pedig hatszorosára növekedett, mert főleg a városi populáció duzzadt fel. A jövőkutatók szerint 2050-re a világ népességének 40 %-a, mintegy 3,9 milliárd ember fog olyan környezetben élni, ahol a vízért való aggódás mindennapos lesz.
A vízért kirobbant konfliktusok már fellángoltak: Darfur egyik oka a víztől való elzárás volt, 1992-ben Üzbegisztán és Türkmenisztán között tört ki villongás a közös víztároló megosztása miatt, 2010-ben törzsi összecsapásokkal akartál megoldani a víz megosztása miatti konfliktust Pakisztán törzsi területén, Tanzániában farmereket öltek meg a Pangani folyó vizének elosztása okán, 2016-ban az indiai hadsereg 18 embert ölt meg egy Új-delhi csatorna vizének elosztása kapcsán felizzott lakossági konfliktus leverése során. És ezek egyelőre mindössze korlátozott, helyi konfliktusok voltak.
A WHO jelentése szerint már jelenleg is 2,1 milliárd ember (minden 10-ből 3) nem részesül egészségügyileg biztonságos vízellátásban; 844 millió ebből nem vagy ritkán talál biztonságos víznyerő helyet, 260 millió ember csak legalább egy órás utazással jut el oda, 159 millió pedig egyszerűen tisztítatlan felszíni vizet használ. Szintén a WHO jelentés tudatja, hogy a világon minden harmadik ember olyan tisztítatlan vizet kénytelen használni, ami emberi hulladékkal szennyezett; a széklettel szennyezett víz tehető felelőssé az ilyen térségekben fellángoló halálos kimenetelű járványokért.
A privatizált vízelosztás eredményeként elterjedt palackozott vizet a világ háztartásainak 59 %-a használ, ami pedig átlagosan 65 %-kal drágább, mint az tisztított csapvíz. Ráadásul szociális következményekkel is jár a palackozott víz monopóliumszerű előállítása, mert így a lakosság egy része nem jut a már privatizált vízforrásokhoz. (Boliviában a Betchel amerikai vállalat felvásárolta a forrásokat és palackozott víz árát háromszorosára emelte, miközben a lakosság szegény része az korábbi víznyerési helyekhez nem jutott hozzá.)
Jó sok értékes víz veszik el a leromlott vezetékes infrastruktúra miatt is. A fejlett USA-ban a szennyvíz 80 %-a jut kezeletlenül a természetbe, 30 % (ami 7,9 milliárd liter mennyiségű) tiszta víz pedig a szánalmasan leromlott vezetékrendszerek hibái miatt megy kárba.
A felszín alatti víztároló rétegekből a túlzott, agresszív kitermelés a talajvízszint gyors csökkenését okozza, amit a természet nem képes pótolni. Így állt elő az a helyzet, hogy a világ 37 legnagyobb földalatti víztároló rétegekből álló rendszeréiből már 8 ( köztük Szaud-arábiai, pakisztáni és észak-indiai természetes tárolók) nem biztosítanak megfelelő mennyiséget, várhatóan nem is képesek feltöltődni már.
Magyarország geomorfológiai helyzete és hidrogeográfiai, továbbá klimatikus adottságai miatt kielégítően jó helyzetben van a megújuló vízkészletet illetően. A világ 171 országából hazánk a 68. helyen van 104 km³ évente megújuló mennyiséggel. Ez az érték a csapadékból, a folyók és tavak vizéből, tovább a felszínalatti vizek együttes mennyiségéből áll össze.
2019. 04. 21.
https://kolozsvaros.com/2023/03/02/spectator-kulcskerdes-lett-az-ivoviz-nem-mindig-is-az-volt/
