Vajon kijelenthető-e, hogy az Európai Unió nem fogja elfogadni az Orbán-kormány augusztus 22-én, az utolsó órában eljuttatott javaslatait, úgy is, hogy azokat nem is ismerjük? Szerintem igen!
Számomra nem kérdés, hogy Orbán Viktor nem képes, sőt már sosem lesz képes olyan javaslatot letenni, amely összeegyeztethető lenne az EU értékeivel, céljaival és az ehhez illeszkedő uniós joggal. Ha az uniós jog kikerülhetetlen követelmény, akkor a magyar kormány javaslatait az Európai Bizottság nem fogja elfogadni. Igaz, nem lenne példa nélküli az EU történetében, hogy egy politikai döntés felülírta az uniós jogot.
A 90-es évek elején elsőként Magyarországgal, majd számos új kérelmezővel kezdte meg az EU a csatlakozási tárgyalásokat, kijelölve a jogi és gazdasági harmonizációs előfeltételeket. Hazánk a többiekhez mérten jól állt, de tennivalónk bőven akadt nekünk is, amikor 2004. május 1-én politikai döntés született egyszerre tíz ország azonnali csatlakozásáról, felkészültségüktől függetlenül. A politikai döntés elsődlegessége még inkább tetten érhető volt 2007-ben, amikor az EU befogadta Romániát és Bulgáriát is.
Varga Judit, Gulyás Gergely és a miniszterelnök is azt állítja, hogy hosszú, eredményes, a felek közötti megegyezéssel záruló tárgyalások eredménye az az „ajánlat”, amelyet a magyar kormány elküldött Brüsszelnek.
Az eseményeket követve nyilvánvaló, hogy ezek az állítások egy későbbi célt szolgáló valótlan nyilatkozatok. Éppen célzatos voltuk miatt érdemes rájuk odafigyelni. Jelentőségük abban áll, hogy részét képezik a magyar társadalom fokozatos felkészítésének az EU elhagyására.
Orbán mozgásterét ma erősen gátolja, hogy még a Fidesz támogató körében is 60 százalék feletti az uniós tagság támogatottsága. Az előzetes egyezségről szóló hazugság viszont alkalmas arra, hogy a várható elutasítás esetén a megállapodás Unió általi megszegését, a következményekben az EU kizárólagos felelősségét lehessen kommunikálni.
Rossz hallani azon „szakértői beszélgetéseket”, amelyek arról folynak, hogy vajon Orbán készül-e Magyarországot kivezetni az Európai Unióból, hiszen évek óta ennek tudatos előkészítését végzi. Orbán felismerte, hogy személye nem egyeztethető össze az EU-val, a hatalmáról pedig önként lemondani biztosan nem fog. Ezért minden lehetőséget megragad az EU-t támogatók elbizonytalanítására, hogy a népellenes tervét végigvihesse, s hatalommániáját időről időre kielégíthesse. Ma is vannak olyan uniós döntéshozók, akik azt látnák hasznosabbnak, ha az EU a 2004-es döntéshez hasonlóan „nagyvonalúbban lépne át” az orbáni kormányzás nyilvánvaló jogsértésein, azaz beérné egy figyelmeztetéssel, és elfogadná Orbán jövőre vonatkozó ígéreteit. De ők egyre kevesebben vannak, így Orbán kapcsán megszűnőben van a jog és a politikai érdek szembenállása. Ám az biztos, hogy az Európai Parlamentben (EP) az Orbánt elfogadók jelentős kisebbségben vannak. Így abban az általam nem várt esetben, ha az Európai Bizottság (EB) az Orbánnal való megállapodást javasolná, az EP képviselői ezt egyszerűen elutasítanák, és akár az EB-vel is szembemenve eljárást kezdeményeznek az Európai Unió Bíróságánál. Mivel az Unió politikai érdekei is ellentétesek Orbán támogatásával, ezért várakozásom szerint az EU, az elvárások újabb megfogalmazása mellett (esetleg két hónapos határidő-kiterjesztéssel) el fogja utasítani Orbán ajánlatát. És Orbán Viktor is erre számít.
Ha nem így lenne, akkor egyebek mellett nem hozott volna egy nap alatt parlamenti döntést a kata kivéreztetéséről, az EU legdrasztikusabb, legembertelenebb rezsiemeléséről, várt volna a Vodafone felvásárlásával, nem rúgatta volna ki az OMSZ vezetőit, és a háborús vészhelyzet fenntartása mellett nem helyezte volna át egy hónapra a székhelyét a horvát tengerpartra.
Az EU jogrendszere, hasonlóan a tagállamok belső jogához, két meghatározó és számos speciális területet különböztet meg. A hasonlóság nem véletlen; a csatlakozási kérelmet benyújtó államok számára kötelező erővel előírt jogharmonizáció eredménye. Mivel a tagállamok állampolgárai a csatlakozással az EU állampolgárai is lettek, így az Unió által is védett, kiemelt területté vált az állampolgárok emberi jogainak biztosítása, kötelmeik harmonizálása az emberi méltósággal. A másik kiemelt terület a tagállamokon belüli és a tagállamok közötti gazdasági, pénzügyi terület jogi harmonizációja. Az EU azon kívül, hogy tapasztalja a pénzügyi támogatások rendszerszintű korrupciós magánvagyonokká alakítását, elsődlegesen a magyar állampolgárok jogait és szabadságait korlátozó, helyenként elvonó joggyakorlást tartja elfogadhatatlannak, az uniós joggal és értékekkel összeegyeztethetetlennek.
Az uniós jog szinte minden területre kiterjedően az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára, illetve az ezt részletező, 1950. november 4-én kelt, „Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről” szóló Egyezményre és annak kiegészítő jegyzőkönyveire épül, amelyeket a tagállamoknak kötelező erővel és korlátok nélkül kellett a nemzeti joguk részévé tenni. Ennek tett eleget Magyarország az 1993. évi XXXI. törvény kihirdetésével, így az Egyezmény beépült a magyar jogba, és később az orbáni Alaptörvénybe is. Orbán az Egyezményt, mint korlátot az Alaptörvény negyedik módosításával úgy kerülte ki, hogy elvonta az Alkotmánybíróság azon jogát, hogy az Alaptörvény további módosításai esetén megvizsgálhassa azok összeegyeztethetőségét a korábbi előírásokkal. Ettől kezdve szabadon beemelhette az Alaptörvénybe a diktatúrájának fenntartását lehetővé tevő új törvényeket. Így alakult ki mára az Alaptörvény kettős jellege, amely egyszerre tartalmazza az emberi jogok érvényesülésének követelményét, és azok tetszőleges korlátozását is. Jó példa erre, hogy Orbán augusztusban egy hónapos szabadságát töltötte a horvát tengerparton, miközben a háborús vészhelyzetet, az egyszemélyes rendeleti kormányzást fenntartotta. Ezzel bizonyítottá vált, hogy ma nincsen szükség valós okra ahhoz, hogy Orbán bármikor elrendelje és életben tartsa egyszemélyes kormányzását! Az emberi jogainkat védeni hivatott két nemzetközi szerződés számos olyan, Orbánt ma még korlátozó, kötelező érvényű diktátumot tartalmaz, amelyeknek egy autokrata hatalom, annak politikai lényegéből fakadóan nem tud megfelelni, miként az orbáni rendszer sem.
Néhány további példa arra, hogy miért kizárt az orbáni ajánlat uniós elfogadása:
1) Az első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikke a tulajdon védelmét garantálja. Fontos tudni, hogy az Egyezményben az emberi jogokat kiterjesztően kell értelmezni az egyének csoportjaira, a nem kormányzati szervezetekre, így a vállalkozásokra, alapítványokra, önkormányzatokra. Vajon érvényesült-e a tulajdon védelme azoknál az intézményeknél, önkormányzatoknál, az Akadémiánál, amelyek ingatlanait, intézeteit, köztereit Orbán egyszerű törvénnyel és/vagy veszélyhelyzeti rendelettel ellenérték nélkül vette állami tulajdonba? Idetartoznak azok a benzinkutak, kiskereskedők, akiket Orbán arra kötelezett, hogy ha meg akarják tartani vállalkozásaikat, akkor a beszerzési áraiknál olcsóbban kötelesek értékesíteni a kormány által meghatározott termékeket, szolgáltatásokat a saját vagyonuk terhére. E jogot sérti az úgynevezett extraprofit adó is, ha tényleg nem hárítható át a fogyasztókra.
2) A kiegészítő jegyzőkönyv 2. cikke az oktatáshoz való szabad jogot garantálja, miközben Orbán törvénnyel elvette az iskolákat az önkormányzatoktól. Gyakorlatilag az összes állami egyetemet leválthatatlan kuratóriummal rendelkező, általa felügyelt alapítványokba kényszerítette, s mindezt ezermilliárdos közvagyon ingyenes átadásával erősítette meg. A közvagyon ellenérték nélküli végleges és/vagy 35 éves átadása (lásd: autópályák) az 1. cikk szerinti tulajdon jogsértő kisajátítását jelenti akkor is, ha a korábbi tulajdonos természetes személyek csoportja, vagyis a köz volt. A jogsérelem a CEU és a SZFE közelmúltbeli történetében egyaránt tetten érhető.
3) A jegyzőkönyv 3. cikke a szabad és tisztességes választáshoz való jogról szól, melynek szabályozása ugyan az Egyezmény értelmében tagállami hatáskör, ám az Egyezmény egy kikerülhetetlen szabályt is megfogalmaz. Eszerint a választásnak garantálnia kell, hogy a választópolgár felismerhesse a saját érdekeit, eszerint alakíthassa ki a véleményét, és a véleménye határozza meg a választás eredményét. Külön bizonyítást nem igényel, hogy Orbán választási rendszere, a média sokszoros túlsúlya, ezen keresztül az információ korlátlan torzítása, s a közpénzek jogsértő felhasználásán alapuló korlátlan finanszírozási háttér e feltétel érvényesülését 2010 óta kizárta valamennyi országgyűlési-, önkormányzati- és/vagy EP-választás alkalmával.
4)Az Egyezmény 13. cikke a hatékony, tárgyilagos, tisztességes és pártatlan jogorvoslathoz való jogot sorolja a védett emberi jogok közé, amelyeknek elválaszthatatlan része a bírák és bíróságok függetlensége. Orbán rendszerében az Alkotmánybíróság minden tagját az orbáni gépezet jelölte és választotta meg, és saját, ítélkezési gyakorlat nélküli jelöltjét választatta mg a legfelső bírói fórum, a Kúria elnökének. A legkényesebb ügyeket tárgyaló Fővárosi Ítélőtáblán a Polgári Kollégium tanácselnöke a Kúria elnökének felesége lett, annak ellenére, hogy az Ítélőtábla bíráinak többsége más jelöltre szavazott.
Írásom miatt ismét átolvastam az emberi jogainkat összegző Egyezményt. Nem találtam egyetlen olyan védett jogot sem, amelyet az orbáni rezsim 16 éve alatt ne szegett volna meg.
Megdöbbentő, de ez igaz 3. cikk szerinti „kínzás” tilalmának rendszerszintű megszegésére is! Közel húsz alkalommal szólította fel a strasbourgi bíróság a magyar kormányt, hogy jogtalan fogva tartással, embertelen körülményekkel és különösen éheztetéssel ne kínozza a menekültstátuszért folyamodókat, és legalább öt alkalommal, ítélettel marasztalta el a kabinetet. Orbán hatalma, s az eltulajdonított sok ezer milliárdos vagyon működtetése az Egyezmény előírásainak betartása mellett lehetetlen próbálkozás lenne. Ezért Orbán, ha akarna, akkor sem tudna valós garanciát adni az Unióban elvárt emberi jogok biztosítására és a közpénzek tisztességes felhasználására, amely a fő oka az Európai Ügyészséghez való csatlakozásunktól való elhatárolódásának is.
https://nepszava.hu/3168728_palotas-janos-nem-lesz-eu-megallapodas
