He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

május 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Megint elszabadult a pokol a Dunaferr-árverésen

2022.09.02. 17:15 guma70

Megismétlődött a tavalyi forgatókönyv az ISD Dunaferr Zrt. állami részesedésének értékesítésén. A kedden kezdődő, szűk háromnapos licitáláson csütörtök este 20 óra 25 percig összesen három ajánlat érkezett, és az árverés mindössze 15 ezer forinttal állt a 117 ezer forintos kikiáltási ár fölött. Az utolsó bő háromnegyed órában azonban egymásnak esett két licitáló, és átlagosan három másodpercenként srófolták feljebb és feljebb az árat.

Ahogy korábban írtuk, a mostani árverésnek már a kihirdetése is kissé meglepő volt, ugyanis az állam tavaly egyszer már nekifutott az eladásnak, és az elérhető adatok alapján úgy tűnt, sikerrel is zárult az aukció. A nemzeti vagyonkezelő 2021 augusztusában hirdette meg először minimális, 0,0004 százalékos részesedését a vállalatban. Akkor 12 ezer forint volt a kikiáltási ár, és a hatnapos licitidőszak alatt sokáig nem is mozdult el erről a szintről. Az utolsó bő fél órában azonban felpörögtek az események: 32 perc alatt több mint kétezerszer változott az ár, és a licitnapló szerint volt olyan, hogy egy percen belül több mint 180 ajánlat érkezett, azaz másodpercenként háromszor licitáltak egymásra a vevőjelöltek.

Ezzel véget is érhetett volna a történet, ám a gyilkos licit ellenére az új tulajdonost azóta sem jegyezték be az ISD Dunaferr Zrt. könyveibe. Mint néhány hete kiderült azért, mert valami miatt végül mégis meghiúsult a tranzakció.

Ezért kínálhatta fel eladásra újra 103 darab részvényét az állam. A mostani aukció menete pedig nagyon hasonló lett az előzőhöz, azzal a különbséggel, hogy a verseny alapból magasabb árról indult, és a licitlépcső is az ötszöröse volt a tavalyinak, így a nyertes ár is jóval magasabb lett.

Ezúttal kicsit lassabban pörögtek az ajánlatok: a licitnapló szerint 48 perc alatt 1084 ajánlatot adott le a két licitáló, ez átlagosan három másodpercenként egyet jelent. A győztes ár végül 5,55 millió forint lett, azaz nagyjából két és félszer magasabb, mint tavaly.

https://g7.hu/vallalat/20220902/megint-elszabadult-a-pokol-a-dunaferr-arveresen/

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr6517922561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása