Lázár János: abcúg, külföldi diszkontok!

Überelni kell a külföldi kiskereskedelmi láncokat, diszkontokat, abcúg multik, vivát magyarok! - véli Lázár János, a Mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos, aki a Portfolio-nak adott interjújában hangsúlyozta, emberi ésszel nem fogható fel, hogy mi a jó az élelmiszerimportban Magyarországnak, miközben rendelkezésére áll a termőföld és édesvíz, amellyel képes lenne megfelelő mennyiségű élelmiszer termelésére, a hazai lakosság ellátására.

Fontosnak tartja, hogy a magyar minőségi alapanyag-termelést akár kormányzati beavatkozással hazai szereplők dolgozzák fel. Továbbá javasolja, hogy a magyar állam a kiskereskedelem jogszabályi környezetének patrióta alakításával igyekezzék lehetővé tenni egy egységes magyar lánc létrejöttét. Szerinte a kiskereskedelmi adóval szembeni megfutamodás súlyos hiba volt Magyarország részéről, és kedvezőnek tartja az Indotek csoport tulajdonrész szerzését az Auchanban, ráadásul úgy véli, sokkal határozottabban kellene előre menniük a hazai szereplőknek a napi fogyasztási cikkek és élelmiszerek kiskereskedelmében. Mindezek mellett beszélt arról is, hogy példátlan méretű forrás áll rendelkezésre a vidék fejlesztésére, álláspontja szerint a vállalkozásokat kell támogatni annak érdekében, hogy az ország és a vidék GDP termelő képessége növekedjen. Az élelmiszerdrágulással kapcsolatban pedig azt jegyezte meg, hogy az élelmiszeripari piac működésébe beavatkozni nem szabad, inkább szociális oldalon kell támogatni a fogyasztókat, elsősorban a nyugdíjasokat, akiket leginkább sújt az infláció.

Közelmúltbeli nyilatkozataiban többször kiemelte, hogy a hazai élelmiszergazdaságban önellátásra kell törekedni, de ez a meghatározó élelmiszerekből már eddig is megvalósult. Milyen területeken kellene mégis előre lépni, vagy itt inkább az élelmiszerimport visszaszorítására kell gondolni?

Lázár János: A koronavírus-járvány és az energiaválság alatt is szembesült Magyarország azzal, hogy bármikor veszélybe kerülhet az ország ellátása. Emiatt fontos a függetlenségre való törekvés. Ezt három területen lehet elérni: az egyik az energetika, a másik a pénzügyi szektor, a harmadik pedig a tágan értelmezett élelmiszeripar. Másképp fogalmazva, ma az ember függetlenségét három dolog határozza meg: kitől vesz föl hitelt, kitől vásárolja az energiát és az élelmiszert napi szinten. A koronavírus-járvány felborítja a világ megszokott működését, veszélyezteti az áruk kereskedelmét és a szabadpiac mozgását. Fontos, hogy 21. század első évtizedében az önrendelkezés mellett az önellátását is visszaszerezze Magyarország, ahol jelenleg mintegy tízmillió ember számára kell megfelelő élelmiszert előállítani. Ehhez nagy volumenben jó minőségű alapanyag-termelésre van szükség, például a sertéshús és tejtermelés területén önellátónak kell lennünk, erre ma az ország nem képes, egyedül a csirkehús terén szereztük vissza a szuverenitásunkat.

Én importellenes vagyok. Amellett érvelek, hogy akár állami beavatkozással, magyar feldolgozás legyen a hazai minőségi alapanyag-termelésből, a magyar állam – akár a kiskereskedelem jogszabályi környezetét alakítva – tegyen egy egységes lánc létrejöttéért.

Magyar termelő, magyar felvásárló, magyar feldolgozó, magyar nagy- és kiskereskedő egy vertikumban - ez a célkitűzés. Abcúg a kiskereskedelmi láncokkal, diszkontokkal és vivát a hazai élelmiszerláncoknak. Az EU-tagság a patrióta gazdaságpolitika lehetőségét nem megszüntette, csak szűkítette. Bőven van még tere a hazai szereplők támogatásának.

Eljutott a helyzet már olyan pontra, mint amilyen az építőiparban volt tapasztalható?

Más a helyzet, mert mi alapanyagot viszünk ki, amely hozzáadott termék formájában érkezik vissza az országba, így a profit nagyobbik része külföldön képződik: a magyarok munkájából idegenek haszna lesz. Az importról persze nem tudunk egyik pillanatról a másikra lemondani: a magyar lakosság ellátása alapvető élelmiszerrel behozatal nélkül ma lehetetlen volna, egyes tejtermékek, feldolgozott tejtermékek, hústermékek például kifejezetten importból érkeznek. Amint már utaltam rá, a csirkehús feldolgozás pozitív példaként említhető, ott a Master Good csoport piaci integrációjának köszönhetően újra képesek vagyunk az önellátásra, sőt exportra is tudunk szállítani. Ezzel szemben sertéshúst bizony importálnunk kell és a feldolgozott tejtermékekben is az import dominál. Egy ilyen adottságú és ilyen minőségű termőfölddel, illetve édesvízzel rendelkező országtól, mint Magyarország elvárható volna, hogy saját magát lássa el élelmiszerrel, és ezzel biztosítsa a vidéki lakosság megélhetését is. Itt a föld és a víz a kezünkben, itt van a szaktudás és a hagyomány mi mégis élelmiszert importálunk.

Már egy jó ideje fókuszban van a hazai termékek fogyasztásának népszerűsítése. Mintegy két hete jelentette be az Aldi, hogy kizárólag csak magyar frisshúst értékesít majd, a kezdeményezés mögé beállt az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is.

Ez csak PR, aki elhiszi, naiv. Pontosan meg kellene vizsgálni a termékeket, de ezt valószínűleg a diszkontlánc sosem engedi majd. A jövő a diszkontáruházaké - a Lidl, az Aldi és a Penny piacvezető helyzetben vannak, a válság ellenére is képesek növekedni. A napi fogyasztási cikkekben vagy az élelmiszer kiskereskedelemben a diszkontoknak meghatározó szerepe van, jellemzően sajátmárkás termékekkel dolgoznak, amelyeket mérethatékonysági okokból külföldön állíttatnak elő, globálisan, egy helyen. Ezek a PR-megállapodások nem tudják megoldani azt a – nemzeti érdek érvényesülése szempontjából – hátrányos helyzetet, hogy magyar kézben és domináns pozícióban lévő élelmiszer diszkontlánc még 30 évvel a rendszerváltás után sincs Magyarországon.

A diszkontláncok háttérbe szorítása, korlátozása olyan kérdések, amelyek közgazdasági szemléletben a fogyasztók oldalán akár úgy is lecsapódhatnak, hogy a termékkínálat szűkösebbé válhat. Tartanak attól, hogy ezt a belföldi piac hogyan lesz képes kompenzálni?

Számos európai ország példáját lehet hozni, amelyek ezt már meglépték, többen Közép-Európában is. Ha Lengyelország, Szlovákia vagy Ausztria képes volt rá, akkor a magyar kishitűséget is félre kell tenni, mivel a vidék jövőbeli talpon maradásához szükségszerű, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar stratégiai ágazattá váljon Magyarországon. Ezzel a patrióta politikával szemben persze könnyű populista szólamokat hangoztatni, népszerűsködni, hiszen az emberek többsége kedveli ezeket a külföldi láncokat, mert úgy érzik, nagy választékot és kedvező árakat kapnak tőlük. Itt tehát van dolgunk: fontos, hogy az emberek megértsék, a patrióta élelmiszeripari fordulat nem azt eredményezi majd, hogy eltűnik a választék és drágább lesz az élelmiszer. A magyar diszkontláncoknak ugyanolyan jónak, sőt jobbnak kell lennie, mint az említett multiknak, mert a magyar fogyasztók érdeke az első. Erről többet kell beszélnünk a jövőben.

Mindezek alapján kedvezőnek tartja a legutóbbi akvizíciót, amely során Jellinek Dániel meghatározó tulajdonrészt szerzett az Auchan hazai leányvállalatában?

Sokkal határozottabban kell előre menni. Ami Jellinek Dániel úr vagy bármelyik magyar szereplő terjeszkedését illeti a napi fogyasztási cikkek kiskereskedelmében, az nemcsak, hogy üdvözlendő és támogatandó, hanem kérdésként is felmerül, hogy “miért nem korábban és miért nem nagyobb mértékben tette?”

A magyar üzleti szereplőknek fel kellene ismerniük, hogy ami jó a Spar, a Lidl vagy az Aldi tulajdonosának, annak jónak kell lennie a magyarnak is.

Ehhez kormányzati eszközöket kell rendelni. A kiskereskedelmi adóval szembeni megfutamodás súlyos hiba volt Magyarország részéről, talán az egyik legnagyobb az elmúlt 12 évben - a vasárnapi boltzár mellett. A lengyelek ezt a vitát megnyerték, nem véletlenül állnak az élelmiszeriparban jobban, mint mi. Ezek a dolgok egymással szoros összefüggésben állnak. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ha a társadalompolitikai célként azt akarjuk elérni, hogy vidéken jó legyen élni, ahhoz megélhetést kell biztosítani, ennek elérése pedig a mezőgazdaság és az élelmiszeripar nélkül lehetetlen.

Az élelmiszerdrágulás meghatározó folyamat volt az elmúlt időszakban és sokak szerint ez fent is maradhat (energiaárak, alapanyagárak, nemzetközi árak miatt elsősorban). Véleménye szerint szükség lehet-e kormányzati lépésekre annak érdekében, hogy a magyar lakosság továbbra is elfogadható árakon juthasson hozzá a meghatározó élelmiszerekhez?

A minimálbér emelés például ilyen kormányzati lépés, a 13. havi nyugdíj is lényegében erről szól, mert az élelmiszeripari infláció legnagyobb vesztesei a nyugdíjasok, hiszen ők képezik a legnagyobb fogyasztói csoportot. Miután nekik más jövedelmük a nyugdíjon kívül nincs, nekik a kormány célzottan is segít.

A piac működésébe ugyanis – egy ponton túl – beleavatkozni nem szabad, inkább szociális oldalon kell támogatni azokat, akiket leginkább sújt az infláció.

Miután nő a világban a lakosság száma, ezért az élelmiszer iránti kereslet radikálisan emelkedni fog: Magyarország egy hektár termőföldön 1700 eurónyi értéket állít elő, az osztrákok 3000-t, a lengyelek 2500-at, Hollandia pedig 18 ezret, Európa 15 legnagyobb élelmiszeripari vállalatából 12 Hollandiában van. Az élelmiszeriparban van fantázia, főleg, hogy óráról-órára nő azoknak a száma, akiket étellel kell ellátni. Kérdés, hogy Magyarország visszakapaszkodik-e erre a piacra, amelyen valamikor jelen volt. Az, hogy ez az ország nem tudja magát ellátni almával, tejtermékkel, sertéshússal, egy a nemzeti szuverenitás iránt elkötelezett, függetlenségpárti politikus részéről már elvi okoknál fogva is vállalhatatlan, de gazdasági vagy államszervezési oldalról is kockázatot rejt. Tenni kell ellene.

Most a vidék jön - hangzik az új tételmondata. A Közös Agrárpolitika Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap 2021-2027-re vonatkozó fejlesztési forrásai esetében 80%-ra emeli a kormány a nemzeti önrész arányát. A KAP vidékfejlesztési pillérén keresztül történelmi léptékű forrást, 4.265 milliárd forintot fordíthat a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére 2027-ig. Ez nemcsak közel 4300 milliárd forintot jelent, hiszen ez csak az 50 százalékos önrésze a pályázatoknak, ehhez jön még a pályázó által fizetett önrész, amely így duplázva magasabb értéket képvisel. Ehhez hozzájárul még a Közös Agrárpolitika egyes pillérének összege, amely több mint 3200 milliárd forintot tesz ki. Hogy állnak az állami vidékfejlesztési forráskiosztás előkészületei? Elégedett a folyamat előrehaladásával? Milyen szerepe van ebben akár a vidékfejlesztési kormánybizottságon keresztül?

A kormánybizottságnak döntő szerepe van annak a vidékfejlesztési stratégiának a jóváhagyásában, amelyet a különböző kormányzati szervek és minisztériumok előállítanak. Magyarországnak van egy hivatalos kötelezettsége az Európai Unió felé, miszerint december 31-ig be kell nyújtania a stratégia tervét az agrárforrások felhasználására. Lesz egy vita az Európai Bizottságban, és várhatóan a jövő évben fogadják el a benyújtott tervet, amely alapján 2023-tól kezdődik majd meg a finanszírozás. Ez a hivatalos válasz, de sokkal izgalmasabb kérdés az, hogy általában társadalompolitikailag hogyan lehet a következő kormányzati ciklusra úgy felkészülni, hogy Magyarországnak legyen egy világos vidékfejlesztési terve, elképzelése akár a vidéki oktatási rendszer, infrastruktúra vagy a vidéki gazdaságfejlesztés tekintetében.

Az általunk létrehozott „kassza” példátlan méretű.

Az Önök által említett több ezer milliárd forint óriási összeg a korábbi forrásokhoz képest is. A kohéziós alapban meglévő 25 milliárd euróhoz hasonló mértékű összeget kap dedikáltan a vidék, amely akkor fejlődik, ha a GDP termelőképessége is nő majd. Az a fő vitakérdés, hogy ebből infrastruktúra- vagy településfejlesztés lesz-e, vagy GDP növekedést elősegítő gazdaságösztönzés, elsősorban vállalkozástámogatás. A kormánybizottságban azt az álláspontot képviselem, hogy a vidéki vállalkozásokat kell támogatni annak érdekében, hogy a nagyvárosokon kívüli Magyarország GDP termelő képessége is növekedjen, mert az elmúlt 10 évben a magyar GDP növekedés elsősorban a fővárosból és a nagyvárosokból, a megyei jogú városokból és az ipari központokból származott. Célunk, hogy a nagyvárosokon kívül a vidéki ember számára is minőségi életet biztosítsunk. El kell jutnunk oda, hogy vidéken is olyan életminőségben lehessen élni, ami a nagyváros ajánlatával szemben is versenyképes. Ennek érdekében történik majd a források felhasználása is, mindenképpen gazdasági, mégpedig élelmiszeripari fókusszal.

A vidékfejlesztési források felhasználása során fenntarthatósági szempontoknak is eleget kell tenni. Mit gondol, azoknak mennyire nehéz megfelelni?

Ez mindig szándék és stratégia kérdése. Magyarországnak és a közép-európai országoknak általában az agrárforrásokkal kapcsolatban van egy status quo-t védő álláspontja, mert ezekben az országokban 80 százalékban jövedelemkiegészítő források voltak ezek a támogatások, és csak 20 százalékban fordították azokat fejlesztésekre. Most, hogy már nem Európa leszakadó régiója vagyunk, hanem a kontinens, sőt a világ egyik közepesen fejlett országa, már megengedhetjük magunknak, hogy koncepcionálisan gondolkodjunk a források jó felhasználhatóságáról, méghozzá a fenntarthatóság szempontjának a figyelembevételével. Az EU-nak célkitűzése, hogy Európa olyan hely legyen, ahol az emberek minőségi életet élhetnek, jobbat, mint Amerikában, Kínában vagy a világ többi részén. Ennek egyik feltétele az egészséges élelmiszer, a fenntartható gazdaság. Ebben Magyarország az egyik legjobb lehet az európai versenyben, hiszen olyen édesvíz és termőföld-készlettel, mint amilyennel a Kárpát-medence rendelkezik, más térség nem büszkélkedhet.

A következő évtizedekben nem a gáz és olaj, hanem az édesvíz lesz a legfontosabb stratégiai kincs.

Tehát, a fenntarthatósági szempontok a magyar társadalom-politikai érdekeivel jól összeegyeztethetők.

A kormánybizottság létrehozásáról szóló kormányhatározat szerint a testület egyik fő feladata, hogy kidolgozza Magyarország tíz évre szóló mezőgazdasági, vidékfejlesztési és élelmiszeripari stratégiáját. Mikorra készülhet el ez, és melyek lehetnek e dokumentum fő elemei?

A stratégiának két dimenziója van: az egyik, mint említettem, egy hivatalos rész, amely ennek akár lehet a tartalomjegyzéke is, ezen felül pedig a kormány által már megrendelt elemzésekre, kutatásokra van szükség, valamint értékelni kell az előző két hétéves ciklus társadalmi hatásait, illetve azt is, hogy Magyarországon a nem megyei jogú városok alatti településszinten mire van igény, mi jelentheti az ottani megtartó erőt, milyen típusú munkahelyekre és gazdasági invesztíciókra van szükség. Ennek a vidékfejlesztési tervnek egy társadalomfejlesztési tervvé kell válnia, amiben van infrastrukturális fejlesztés is – például a Hódmezővásárhely és Szeged közötti tram-train egyszerre közlekedés- és városfejlesztési, sőt jóléti projekt, hiszen az élet minőségét javítja a térségben. De ilyen a nemrég átadott Miskolc és Kassa közötti autópálya is, amely hozzájárul a régió feltárásához: az itt rejlő gyarapodási potenciál kiaknázáshoz. A következő tíz évben arra kell fókuszálnunk, hogy fejlesszük a jövedelemtermelő képességet a vidéken is, mivel az szolgálja az ottani kisebb települések megmaradását. Helyben akkor maradnak meg a fiatalok, ha van munkahely a közelükben.

Januárban állt fel a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet működtető új alapítvány, nyáron készítettünk interjút a rektorral, Gyuricza Csabával az eddig megvalósult intézkedésekről. Ön a kuratórium tagjaként mennyiben tudja meghatározni az egyetem irányát, terveit, mekkora ráhatása van a stratégia kialakítására?

Csak a stratégia kialakítására van valamennyi hatásom. A kuratóriumnak, amelynek én is a tagja vagyok, nincs operatív irányítási joga. Ugyanakkor a dolgok egymással szorosan összefüggenek: ahhoz, hogy Magyarországon intenzív és sikeres vidékfejlesztés valósuljon meg és a mezőgazdaságból, élelmiszeriparból meg lehessen élni, magas színvonalú szakképzésre és felsőoktatásra van szükség. A varsói agráregyetem Európa tíz legjobb agráregyeteme között van, nem véletlen, hogy Lengyelország meghatározó élelmiszeripari szereplője a térségnek, sőt az EU-nak. A magyar agrár-felsőoktatás változása nélkül nem lehet komoly agrárpolitikát, vidékfejlesztést vagy föld- és mezőgazdaság-alapú nemzetépítést végezni. Meggyőződésem szerint a stratégia lényege az, hogy tíz éven belül a MATE-nak kell az egyik legjobb magyar egyetemmé válnia, és olyan képzést kell biztosítania, amely versenyképes tudást ad az ott tanulóknak. Enélkül nem fogunk sem az élelmiszeriparban, sem a növénytermesztésben, sem az állattenyésztésben boldogulni. Ettől a státusztól ma nagyon messze vagyunk mind infrastruktúrában, mind a képzések tekintetében. A MATE építéséhez, infrastruktúrájának fejlesztéséhez az állam 200 milliárd forint támogatást ad. A változás elkezdődött.

Úgy fogalmazott a mezőhegyesi tanévnyitón Csányi Sándor jelenlétében, hogy újra kell gondolni az együttműködést a nagybirtokok és a kisebb gazdaságok között. Ez alatt pontosan mit kell érteni? Hogyan változhat az eddigi gyakorlat? Egészségesnek ítéli-e a mai birtokszerkezetet, illetve szükségesnek tartana-e változtatásokat a kis- és közepes gazdaságok javára?

Az agráregyetem kuratóriumában, valamint a Jövő Nemzedék Földje Alapítványban, amely átveszi a Mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok Zrt. részvényeit és a földvagyonának kezelője lesz, olyan politikát képviselek, amely nemcsak egy asztalhoz ülteti az agrárium különböző szereplőit, hanem megtalálja a kurátorok által képviselt területek és piaci szereplők közötti szakmai közös nevezőket is, hiszen a következő tíz év agrárpolitikájának lényege az együttműködés, a kölcsönös előnyöket érvényesítő csapatmunka lesz. A kicsiknek és a nagyoknak össze kell fogniuk. Személy szerint kisbirtokos gazdaságból származom, ez akár elfogulttá is tehetne a kisbirtok irányában, ugyanakkor az ország gazdasági érdeke az, hogy mindenki összefogjon.

A birtokpolitikai viszonyok adottak, földügyben a legfontosabb feladatokat elvégeztük, hiszen a magyar föld külföldi kézbe nem kerülhet, most arra van szükség, hogy kiaknázzuk az ebben rejlő óriási lehetőségeket. Jelenlegi munkám során sok szereplőt ismertem meg, akikkel igyekszem stratégiai szövetséget kötni, ez vonatkozik a Magosz-ra, az agrárkamarára, a Mészáros és a Csányi csoportra is. Azt gondolom, hogy nemcsak közpolitika létezik: a gazdasági szereplők összefogása is képes a szabályozás alakítására, befolyásolására. Ezt a világot építeném most és a következő időszakban. Szeretném, hogy egy asztalhoz lehessen ültetni az agrárszereplőket: nemcsak átmeneti béke lenne az iparágban, hanem a szereplők stratégiai szövetséget kötnének egymással a következő tíz évre, így a magyar kormányzati politika alakításakor komoly lobbierőt tudnánk képviselni.

Október elején Orbán Viktor miniszterelnökkel együtt ebédelt a Tiszán. Milyen a süllő Lázár módra? Tárgyaltak agrár-vidékfejlesztési kérdésekről is itt? Fogalmazott meg javaslatot a miniszterelnöknek?

A Dél-Alföldön a Tisza egyelőre egy felfedezetlen hely a belföldi turizmus szempontjából. A Miniszterelnök úrral arról beszélgettünk, hogy a vidékfejlesztés fontos pontja a turizmusfejlesztés is. A következő tíz évben a Tiszán egy vízi útvonalat kell kialakítani magyar családok, turisták számára, hogy akár kishajóval, kajakkal vagy bármilyen más formában ezeket a Tisza-parti településeket végiglátogathassák. Ez a térség még feltáratlan természeti értékkel, fantasztikus vízi útvonalakkal rendelkezik. Ahogy Hollandián a vízi útvonalak óriási turisztikai élményt jelentenek, úgy a Tisza is kifejezetten alkalmas erre a célra. Az ország északi részén ez jobban megvalósul: ott Tokaj már nagy központja a tiszai turizmusnak. Nekem meggyőződésem, hogy a déli rész fejlesztésében is hatalmas lehetőségek vannak.

Címlapkép forrása: Portfolio/Mudra László

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211116/lazar-janos-abcug-kulfoldi-diszkontok-510278#