He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

Juhász Gyula: Mit akartam?

2021.11.04. 07:51 guma

Kifelé ballag már a vén diák
Az életből és a melódiák
Gyéren zendülnek ajkán s csendesen,
De azért még pár nóta megterem.

De azért én panasszal nem vagyok,
Az Isten napja néha rám ragyog,
A csillagok a régi szelidek
S hozzám hajolnak lassan a szivek.

Mást nem akartam, Isten a tanúm,
Elhallgat immár a vád és a gúny,
Mivel az értetlenség illetett,
Mert úgy szerettem a szegényeket.

Magyar szegénység hű költője, én,
Kitartok véled, régi jó remény,
Hogy a jövendő csak nekünk terem
S hogy e jövőt építi énekem!

Magyar szegénység: véget ér e tél,
Lesz még itt szőlő és lesz lágy kenyér,
Az igazság lesz úr e föld felett
És az se fáj, hogy én már nem leszek!

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr6916735372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

guma 2021.11.04. 17:28:07

@látjátok feleim szümtükkel:

Dsida Jenő: Ősz

Mért van, hogy a szivem
Csupa, csupa bánat? -
Siratom halálát
A gyönyörű nyárnak.

Siratom halálát
A hulló levélnek,
Lassú hervadását
A virágos rétnek.

Siratom halálát
Égő forró könnyel...
...Csicsergő madárdal
Tavaszi virággal
Csak mégegyszer jöjj el!

látjátok feleim szümtükkel 2021.11.04. 18:25:47

@guma:

www.youtube.com/watch?v=ahROogwAqzQ

Azért az még bennem is jó érzést kelt, hogy az utánad jöttek feltöltötték a lelked.:D

s 2021.11.04. 20:52:10

Kosztolányi Dezső: Boldog szomorú dal

Van már kenyerem, borom is van,
Van gyermekem és feleségem.
Szivem minek is szomorítsam?
Van mindig elég eleségem.
Van kertem, a kertre rogyó fák
Suttogva hajolnak utamra,
És benn a dió, mogyoró, mák
Terhétöl öregbül a kamra.
Van egyszerü, jó takaróm is,
Telefonom, úti böröndöm,
Van jó-szívü jót-akaróm is
S nem kell kegyekért könyörögnöm,
Nem többet az egykori köd-kép,
Részegje a ködnek, a könnynek,
Ha néha magam köszönök még,
Már sokszor előre köszönnek.
Van villanyom, izzik a villany,
Tárcám van igaz szinezüstből,
Tollam, ceruzám vigan illan,
Szájamban öreg pipa füstöl.
Fürdő van, üdíteni testem,
Langy téa, beteg idegemnek.
Ha járok a bús Budapesten,
Nem tudnak egész idegennek.
Mit eldalolok, az a bánat
Könnyekbe borít nem egy orcát,
És énekes, ifju fiának
Vall engem a vén Magyarország.
De néha megállok az éjen,
Gyötrödve, halálba hanyatlón,
Úgy ásom a kincset a mélyen,
A kincset, a régit, a padlón,
Mint lázbeteg, aki feleszmél,
Álmát hüvelyezve, zavartan,
Kezem kotorászva keresgél,
Hogy jaj! valaha mit akartam,
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
A kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban
S már nem vagyok otthon az égben.

látjátok feleim szümtükkel 2021.11.05. 10:18:04

""Adekvát közhely, miszerint az ember nevetve válik meg múltjától. Holott az ember soha nem válik meg múltjától. A múlt elhalkul, megsápad ugyan, de átszövi, benövi a kérdezést, a reményt, a jövő képeit. A múlt otthonosan, hatalmasan, némán húz.

Semmin nem nevetünk ilyen puhán. A múltunkon nem forradalmi összekacsintó hevülettel, a helyreállt világrendre büszkén. A múlt mint vicc sokkal szelídebben állítja helyre a rendet.

A kinevetett múlt közelebb hoz és eltávolít. Eszünkbe juttatja, megérezteti velünk, ami volt, aki voltunk, de azonnal el is tart régi magunktól : biztonságos nevetéstávolságban rögzíti az eseményeket. Emlékeztet arra, hogy ’micsoda útjaim voltak nekem’, és egyben a közösségibe kapcsol ( valahogy így : ’micsoda útjaim voltak nekünk’ ). Közben a nevető helyzetébe hoz, tehát a múlt fölé állít.

A múlton nevetés nem más, mint a múlt eltartott őrzésének egyik formája. Az a fény, ami megvilágíthatja a megtett, irdatlan hosszú útjának egy darabját. Mert ’minden jövőnél százszorta hosszabb a múlt’. Életünk minden pillanatát, gondolkozásunk, érezni tudásunk minden mozzanatát több ezer éves kulturális háttér terelgeti, és amit a jövőből belátunk, az csak néhány nap, esetleg hónap. Ami mögöttünk, hatalmas túlsúlyban.” Végh Attila "
süti beállítások módosítása