Hongkong, 1962: Chow, a helyi napilap főszerkesztője és felesége új lakásba költöznek egy előkelő környéken. Ugyanazon a napon költözik melléjük Li-Zhen és férje. Feltűnő, hogy mindketten házastársuk segítsége nélkül költöztek be. Egyre több időt kezdenek együtt tölteni, miután párjuk munkára hivatkozva sokat marad távol. Egy napon rájönnek, házastársaik éppen egymás szeretői. A felfedezés sokkolja mindkettejüket. Chow őriz egy titkot, mely eredetileg édes bosszú lett volna, de egészen másképp végződött. Lizhen, akinek a férje már egy ideje Chow feleségével folytatott viszonyt, most beleesett a Chow által felállított csapdába. A bosszú tökéletes volt, legalábbis annak tűnt. Ám bekövetkezett, amire Chow nem számított: beleszeretett Li-Zhenbe...

A "Szerelemre hangolva" a tartózkodás erotikájának filmje. A hongkong blues nagy mesterének új filmje rendkívül érzékeny, lírai és melankolikus alkotás egy férfiről és egy nőről. A rendező ebben a filmjében gyengédebbre hangolja a nő-férfi kapcsolat természetét, hősei sajátos időtlenségben élnek, nem cipelik a múlt terheit. Itt a két szemérmes szerető a képzelődésben vagy néma felidézésben éli meg a legfelkavaróbb érzelmeket. Tényszerű történés és képzeletbeli között a határok bizonytalanul elmosódnak. Úgy tűnik, együtt szövik belülről, ki-ki a maga módján a megvalósíthatatlan szerelem állomásait. Legtöbbször nem is tudjuk, kié a fantáziakép: a férfié vagy a nőé, olyan felcserélhetők lesznek, ha nem éppen szándékosan azonosak. A megkettőzés költői /ir/realitásba vonja az ábrándot, a közelség csodáját sugallja, a film aurájának bonthatatlan egységét teremtve meg. "Filmjeimben egyetlen mű különféle epizódjai jelennek meg." /Won Kar-Wai/

Húsz éve sírhatunk a 21. század legszebb szerelmesfilmjén

A Szerelemre hangolva a beteljesületlen szerelem filmje, az utóbbi évtizedekből talán a legszebb, ami erről a témáról készült. De miért nem lesznek soha egymáséi Wong Kar-wai szerelmesei? A bemutató 20. évfordulóján újranéztük a hamar klasszikussá vált filmet, és arra is választ keresünk, miért megbocsátható, sőt szükséges a szentimentális hangvétele.

folytatás: https://24.hu/kultura/2020/09/29/szerelemre-hangolva-wong-kar-wai-szerelmesfilm/

Az ázsiai mozi gyöngyszemei az 58. Edinburgh-i Nemzetközi Filmfesztiválon 

"Az igazság az, hogy a jó filmek sokféle formában léteznek, és sok helyről érkeznek - ezek némelyike eléggé meglepő. Ki tudná például elképzelni, hogy az El nem mondott botránnyal (Untold Scandal) Dél-Korea elkészítette a maga Veszedelmes viszonyok feldolgozását, amely sokkal bujább, érzékibb és lenyűgözőbb, mint a John Malkovich és Glenn Close klasszikus? Ki várna Iránból olyan fekete komédiát, mint a Keserű álom (Bitter Dream)? Vagy olyan lendületes ifjúsági mozit Kazahsztánból, mint a Kisemberek (Little Men)? Ezek a filmek igenis léteznek, és megérdemlik - nem kevésbé, mint angol vagy amerikai versenytársaik -, hogy megnézzék őket, hogy közönségre találjanak, és hogy kincsként őrizzük őket. Ez az igazi célja ennek a fesztiválnak, és az, hogy lehetőségeket kínáljon, hogy felnyissa a szemünket, szélesítse a látókörünket, és remélhetőleg fokozza az étvágyunkat, olyannyira, hogy amikor a tizenegy napnak vége, megmaradjon a csillapíthatatlan sóvárgás"- írja előszavában Shane Danielsen, a fesztivál művészeti igazgatója.
Az idei fesztivál valóban jól példázta, hogy a jó filmek néha tényleg a legváratlanabb helyekről érkeznek, a legváratlanabb műfajban formát öltve, s felkutatásuk legalább olyan élmény a program összeállítóinak, mint a gyöngyhalásznak a kagylóba zárt igazgyöngy. Legfőképp az ázsiai mozi tartogatott meglepetéseket idén: a távol-keleti filmgyártás megújulásával, egy új rendezői gárda megjelenésével és egy új életérzés megfogalmazásával. Ez a tendencia nem most kezdődött, hiszen az elmúlt években már számos alkotás, például az Andrew Lau és Alan Mak által rendezett hongkongi Szigorúan piszkos ügyek (Infernal Affairs), Ang Lee Tigris és Sárkánya (Croaching Tiger, Hidden Dragon), vagy Wong Kar Wai Szerelemre hangolva (In the Mood for Love), Kim Ki-duk Tavasz, Nyár Ősz, Tél... és Tavasz című filmje, hogy csak néhányat említsek a legsikeresebbek közül, ráirányította a figyelmet a keleti filmgyártásra.
A fesztivál egyik nagy vesztesége, hogy a záró film, Wong Kar Wai 2046 című alkotása nem érkezett meg. (A rendező ugyanis nem volt megelégedve a Cannes-ban bemutatott verzióval és nekilátott újravágni a filmet, amely jelen pillanatban nem létezik vetítésre alkalmas változatban.) Méltó utánpótlásra talált azonban a fesztivál E J-yong El nem mondott botrány (Untold Scandal) (Seu-ken-deul: Jo-seon-nam-nyeo sang-yeol-ji-sa) című filmjében, amely Choderlos De Laclos Veszedelmes viszonyok című regényének dél-koreai adaptációja. Csodálatos kosztümökkel, ragyogó színekkel és festményszerűen komponált képekben idéződik fel a történet, tulajdonképpen egy az egyben a Stephen Frears-féle feldolgozás átültetése a XVIII. századi Koreába. Ez azonban mit sem von le a film értékéből, hiszen a látvány annyira magával ragadó, hogy szinte fel sem tűnik, mily régi már a történet. Ez a változat ráadásul még sokkal erotikusabb, mint bármely eddigi feldolgozás, és sokkal messzebb merészkedik a szexualitás ábrázolásában,. Glenn Close és John Malkovich briliáns színészi játékát tényleg nehéz felülmúlni, de J-yong filmjében sem lehet panasz a főszereplők alakítására. Különösen a női főszereplő finom, árnyalt, mégis rendkívül kifejező arcjátéka érdemel elismerést.
Ugyancsak lenyűgöző az "év legszebben megcsinált filmjének" kikiáltott A hős (Hero) (Ying Xiong), Zhang Yimonu rendezésében. A film valóban káprázatos látványvilága nagyrészt Christopher Doyle operatőri munkájának (idén a fesztivál Életmű Interjúk sorozatának egyik vendége volt), a csodálatos kosztümöknek és nem utolsósorban a kínai filmgyártásban példátlanul magas költségvetésnek köszönhető. Bár a korhű jelmezek és a képi megjelenítés, no meg a lélegzetelállító csatajelenetek első pillantásra sokakban a Tigris és Sárkányt idézik, A hős cselekménybonyolítása (mert tényleg meglehetősen bonyolultra sikeredett) sokkal inkább Kurosawa A vihar kapujában című filmjére emlékeztet. Az elbeszélés itt is relatív, minden újabb mozzanata ellentmond a korábban látottaknak, hallottaknak, vagy éppen megkérdőjelezi azokat, ráadásul eléggé töredékesen előadva, ami még jobban összezavarja a látványtól egyébként is levegő után kapkodó nézőt. "A lenyűgöző csatajelenetek (mert tényleg grandiózusak), a példátlan vizuális szépség és a finomra hangolt egzotikum dacára nem közönség-barát alkotás ez a szó hagyományos értelmében. Valójában művészfilm, valószínűleg a legdrágább, amelyet valaha is készítettek" - áll a fesztivál katalógusában.
Torokszorítóan giccses babarózsaszín álomvilágot idéző szerelmi történet áll Min Byung-chun filmje, a Természetes város (Natural City) középpontjában, amely a nem is olyan távoli jövőben játszódik. Robotok és emberek, technikai vívmányok és emberi esendőség keverednek ebben a Szárnyas fejvadászt idéző filmben, amely valószínűleg arra ítéltetett, hogy hamarosan elkészüljön amerikai változata is. A mainstream akciófilmhez képest itt is túlságosan bonyolult a történet és meglehetősen összetettek a figurák, nem is beszélve a korántsem mindig egyértelmű viszonyaikról. Annak is élvezetes a film, aki nem akar mélyebben belebonyolódni a történetbe, hiszen a gondosan koreografált akciójelenetek, az éjszakai mulató akrobatikus táncjelenetei, a kékes és acélszürke tónusok valamint a szuper trendi kosztümök méltán avathatják igazi kultuszfilmmé a Természetes várost, amelynek iróniája következtében szinte semmi természetes, semmi emberi nincs. Talán csak a nyomokban fellelhető érzelmek, leginkább a szerelem, amely azonban - itt sem minden irónia nélkül - egy ember és egy szórakoztatásra tervezett robot táncosnő között szövődik egy "szimulált paradicsomban", ami csupán pénzen vehető múló illúzió ebben a kegyetlen, acélszürke világban.
Bár van benne vér és akció, mégis inkább a váratlan fordulatok és a mesterien megszerkesztett narratíva a legnagyobb erőssége Park Chan-wook cannes-i nagydíjas thrillerének, az Öreg fiúnak (Old Boy). Igazi rémálom elevenedik meg, amikor a lánya születésnapjára készülő főhőst elrabolják és 15 évre egy hotelszobára emlékeztető cellába zárják, ahol egyetlen társa egy tévékészülék a falon. Abból értesül a világ dolgairól, többek között felesége haláláról is. Láthatjuk, hogyan megy végig a hirtelen rászakadó rabság elviselésének stádiumain az őrjöngéstől, az önkínzástól a külsőleg előidézett narkómámoron át az önfejlesztésig, mígnem ugyanolyan váratlanul, ahogy elrabolták, kiszabadul, sőt felszólítják, hogy keresse meg, ki és miért tette ezt vele. Bosszú és vezeklés, bűnhődés a múlt jelentéktelennek tűnő bűneiért, rémálomba illő valóság, kínzás és szenvedés, szerelem és vérfertőzés valamint számos meglepő fordulat követi egymást - a néző figyelme egy másodperce sem lankadhat. A film brutális és a végletekig kegyetlen, mégis egyéni hangvételű és eredeti alkotás, amely az idei cannes-i filmfesztiválon a Quentin Tarantino által vezetett zsűritől nagydíjat kapott. (Tarantino bizonyára értékelte az Öreg fiúban látható erőszakáradatot, különösen a "foghúzós" kínzást, amely az ő Kutyaszorítóban című filmjében látható "füllevágós" kínzásnál is sokkal kegyetlenebb.)
Szinte valamennyi említett filmre jellemző a bonyolult történet és a szereplők viszonyainak összetettsége, ami még a leginkább a fő vonulatba illeszkedő műveket is megkülönbözteti a könnyen emészthető, kommersz akció- vagy történelmi kalandfilmtől.
A következő film azonban még a legfigyelmesebb nézőket is alaposan próbára teszi. Ye Lou Lila Pillangó (Purple Butterfly) című filmje sokkal költőibb és lassabban mozgó, mint az előbb említett alkotások, mégis nagyon nehezen követhető. Egy zavaros történelmi korban, az 1930-as években játszódik Sanghajban, a kínai-japán háború kitörésekor, amit jól tükröz a történet zavarossága, mert néző legyen a talpán, aki egyszeri megnézésre ki tudja bogozni, hogy ki kivel és ki ki ellen van, ki a kettős ügynök és végül is ki kit árul el. Ráadásul a történet úgy ugrik előre az időben, hogy nem is jelzi. A hatása mégis lenyűgöző, a magával ragadó zenéről nem is beszélve, amely kissé ellensúlyozza, hogy a kirakós játék darabjai nem igazán akarnak egységes képpé összeállni.
Szerelmi csalódások és házastársi hűtlenség áll Liu Fendou A zöld kalap (The Green Hat) (Lu Mao Tze) című filmjének középpontjában. A film egy férfi közelijével indít, aki a következő viccet meséli a kamerának: "Egy férfit látsz a tengerparton, és azt hiszed, természetfilmet nézel, majd a kamera távolodik, és látod, hogy a férfi maszturbál, ekkor úgy gondolod, pornófilmet látsz, majd a kamera tovább távolodik, és látod, hogy ötszáz férfi maszturbál a tengerparton, és már tudod, hogy ez egy művészfilm." Valahogy így változik A zöld kalap műfaja is, amely bankrablós gengszterfilmként indul néhány fiatal szereplővel, akik Amerikába szeretnének menni. Egyikük minden vágya, hogy viszontlássa rég nem látott barátnőjét. Indulás előtt még egyszer felhívja a lányt, aki közli vele, hogy már mással él, ettől kezdve ámokfutásba és túszdrámába fordul a történet. A fiú megöli magát, de előbb megkérdezi a válsághelyzet megoldására kirendelt rendőrt, hogy vajon tudja-e, mi a szerelem. Innentől a film a rendőr történetével folytatódik, aki, úgy tűnik, nagyon is tudja, mi a szerelem, hiszen naponta megszenvedi annak elmúlását. Már képtelen boldoggá tenni a feleségét, aki másnál keresi a szexuális beteljesedést. A történet így fordul tragikus kimenetelű családi drámába, amelynek egyik kulcsjelenete, amikor a férj és a szerető, mindketten a feleség születésnapjára indulva, összetalálkoznak. Virág és torta mindkettőnél, a szeretőnél több virág és nagyobb torta...
Szintén a házassági hűtlenség témáját boncolgatja A jó ügyvéd felesége (A Good Lawyer's Wife) (Baramnan Gajok) című Im Sang-soo film. Itt azonban a nő a szenvedő fél, akit férje hűtlensége és közönyös viselkedése kerget a - középiskolás! - szomszéd fiú karjaiba, és ez még nem minden, mert ahogy a történet halad előre, lassan kiderül, hogy nincs olyan szereplője, aki ne a házasság hétköznapi szürkeségén kívül keresné a boldogságot. Egy kényes helyzet kegyetlenül őszinte feltárása a film, amely a szexuális erkölcsök lassú kiveszését örökíti meg őszinte érzelmekkel és belátással, anélkül, hogy ítélkezne hősei felett; inkább kívülállóként szemléli őket, mindvégig megtartva a három lépés távolságot. Elsősorban a női szexualitás összetett és kínosan precíz ábrázolásának lehetünk tanúi, aminek szomorú konklúziója, hogy "az igaz boldogság, mint az orgazmus, intenzív, de tünékeny, csupán pillanatnyi dolog."
Sylvia Chang rendezésében szintén a női lélek rejtelmei tárulnak fel három női sorsban megfogalmazva a 20:30:40 című filmben. Három különböző hivatású nő (egy fiatal énekesnő, aki popsztárnak készül és még viszonylag újoncként mozog a szexualitás ingoványában, egy légiutas-kísérő, akinek különös érzéke van ahhoz, hogy mindig a legrosszabbul válassza ki szeretőit, és egy elvált üzletasszony, aki sokévi házasság után próbál új kapcsolatot létesíteni) három különböző életkorban (erre utal a cím is) végső soron ugyanazzal a problémával szembesül. A randizás soha, sehol és semmilyen életkorban nem könnyű, de éppen ezért van minden alkotóelem a filmben, ami egy romantikus komédiában szükséges lehet. Sylvia Chang nem csak színésznőként remekel, rendezőként is bebizonyítja, hogy nem kis élettapasztalat áll mögötte. Érzékenyen, humorral kezeli a szituációkat, amelyek oly tipikusak, hogy akár előre is nevethetnénk rajtuk, ha magunk is nem sétáltunk volna bele már ezerszer hasonló csapdákba, hiszen ha ismerjük és tudjuk is a buktatókat, mégsem tudjuk elkerülni azokat. A film különlegessége és egyben nagy erőssége, hogy a szereplők sorsa nem keresztezi egymást, hanem végig párhuzamosan halad és csupán a helyszín, Tajpej köti össze őket.
A magányos és boldogtalan karakterek sorát gyarapítja a Tekerd vissza (Rewind) (Videoreul boneum namja) című Kim Hak-soon-film főhőse, aki ügyvéd létére egy videotékában dolgozik. Bár mindenki szereti, válása óta mégis magányosan kénytelen hazatérni esténként. Megsebzett lélek, aki felkészült a magányra, de a sors mégsem hagyja, hogy teljesen átadja magát az önsajnálatnak. Szerelmes leveleket kap, amelyek találgatásra késztetik, illetve egy tévedésből visszavitt videoszalag, amelyen egy pár szerelmi évődése látható, végképp kizökkentik unalmas hétköznapjaiból. Úgy dönt, válaszol a levelekre és megtartja a kazettán megörökített boldogság pillanatait, annak ellenére, hogy a felvételek jogos tulajdonosa egyre kétségbeesettebben keresi a kazettát. Mint később kiderül, hősünk túl későn tudja csak meg az igazságot a levelekről és a kazettáról, aminek következtében félő, hogy a karnyújtásnyira lévő boldogság egyszer és mindenkorra szertefoszlik. Érzékeny és kifinomult elsőfilmes alkotás, ám sok benne az üresjárat, ami menthetetlenül vágóolló után kiált.
"Az utóbbi években a dél-koreai filmgyártás egy bizonyos fajta filmre specializálódott: az érzelmek finom, ugyanakkor szexuálisan nyílt és mélyreható ábrázolására. Felnőtteknek készült mozi ez, felismeri és igyekszik bemutatni életük paradoxonjait a vásznon (még ha nem is képes megoldani őket)" - jegyzi meg Shane Danielsen A jó ügyvéd felesége című filmmel kapcsolatban, s megállapítása valóban igaz az idén felvonultatott filmek többségére.
Természetesen mi is magyarok büszkék lehetünk, hiszen az idén három kiemelkedő alkotással képviseltettük magunkat Edinburghban. Nem mindennapi utazásra vitte a közönséget a metró alagútjainak szinte szürreális világába Antal Nimród Kontrollja, amely húzós zenéjével és pörgős cselekményével méltó társa volt a számos hasonló műfajú akciódús, és különleges képi világú ázsiai filmnek. Teljesen más hangvételű Janisch Attila Másnap című filmje, amely egyszerre tette próbára a nézők éberségét a linearitást teljesen nélkülöző cselekményével és nyűgözte le őket csodálatos képeivel. Tarr Béla egyik rövidfilmje is szerepelt a programban, a kísérleti filmek szekciójában, amely a fesztivál program kínálatának egyik újdonsága.

https://filmkultura.hu/regi/2004/articles/reviews/edi58azsia.hu.html