He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Orbán a Reutersnek

2020.10.01. 06:25 guma

Ezért van 30 év után is a politikában Orbán

Orbán Viktor interjút adott a a Reuters hírügynökségnek pénteken Brüsszelben. A National Post című kanadai lap kiemelése szerint arról is beszélt: meggyőződése, hogy Donald Trump újra győzelmet arat a novemberi választásokon, és ezért (Orbánnak) nincs is B-terve.

Azért vagyok még mindig itt a politikában töltött 30 év után, mert mindig hiszek a A-tervemben – mondta a nacionalista vezető. “

Arra a kérdésre, hogy mit jelent majd az EU számára, ha Trump győz, Orbán azt mondta:

„Csapás lesz azoknak, akik úgy látják, hogy az unió az intézményei köré épült. De annak, aki hisz abban, hogy az Európai Unió nem más, mint a tagállamok közössége, annak Trump jó, messze a legjobb”

„A nacionalista Orbán, aki több mint tíz éve van hatalmon, most a kormányzásával szembeni legnagyobb kihívás előtt áll, mert a várakozások szerint a gazdaság idén akár 6 százalékkal zsugorodik, miközben nő az új covid-megbetegedések száma. A gazdasági gyengeség fenyegetést jelenthet Orbán számára, aki 2022 első felében parlamenti választásokra készül” – írta a Reuters.

A gazdaság, valamint az éles migráció-ellenes kampány sok szavazatot hozott Orbánnak, aki az adórendszert kedvezővé tette a családok számára, és erősen az autóiparra támaszkodott.

„Befektetés, befektetés, befektetés, adócsökkentés és befektetés. A befektetésre koncentrálunk, mert ha van befektetés, akkor van munkahely” – mondta Orbán.     

Ez szerinte elegendő lesz az újbóli növekedés eléréséhez, még ha Magyarország nem is részesül az EU 750 milliárdos újjáépítési alapjából – idézte a Reuters.

Arra a kérdésre, hogy a kormány szándékozik-e folytatni az egy hónappal ezelőtt lejárt munkahely-támogatást, Orbán Viktor azt mondta:

„Ha lesz okunk, hogy ezt tegyük, meg fogjuk tenni, de egyelőre inkább a befektetésekre koncentrálunk”.

A Reuters rámutatott: a gazdaság a második negyedben egész évre vetítve 13,6 százalékkal zsugorodott, ez a legnagyobb visszaesés az EU keleti részén, és a jelek szerint a helyreállás lassabb lesz a korábban vártnál.

Az újságírók megkérdezték a forint árfolyamáról, amely az euróval szemben lezuhant, és a központi bank váratlan kamatemeléséhez vezetett, Orbán Viktor azt mondta, hogy az árfolyam a Nemzeti Bank dolga.

„A Magyar Nemzeti Bank független, és én bízom benne, vagyis ez egyszerűen nem az én dolgom. Ha erős árfolyamot csinál, akkor nekem ahhoz kell igazítanom a gazdaságpolitikát, ha gyengét, akkor ahhoz” – mondta.

Védelmébe vette Matolcsy György jegybankelnököt is, aki régi szövetségese, és leszögezte, hogy Matolcsy a teljes bizalmát bírja.

„Ha megnézik a magyar gazdaság adatait az elmúlt néhány évben, akkor azt látják, hogy azok csodálatosak, és hogy ez részben a jegybanknak köszönhető. A tények pedig bizalmat teremtenek” – mondta Orbán Viktor.

 

Szerző: Huppa-értesülés
Forrás: Huppa

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr9316222954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása