„ Az apám büszke lenne a verseimre”

Till Lindemann a Rammstein énekese megjelentet egy verskötetet. Egy beszélgetés a költészetről, a természetről, mint szent helyről, és az életéről a az NDk-költő, Werner Lindemann fiaként.

Till Lindemann az egyik torony kupolájában ül Berlin felett. A tornyot az építész Hermann Henselmann építette 60 évvel ezelőtt a frankfurti kapunál az NDK hatalmának jelenként. Manapság a csúcsában egy szálloda előtere található. 20 éve énekel és költ Lindemann a Rammsteinnek. Semelyik német banda sem olyan sikeres, mint ők. Lindemann verseket is ír rockzene nélkül. 2005-ben jelent meg az első verseskötete Messer(kés) címmel. Csendes estéken a második mű címe, amely megérintő, szórakoztató és gyakran pusztító versek gyűjteménye. A Rammsteinről Till nem szívesen beszél, a költészetéről és a származásáról azonban annál szívesebben.

Die Welt: Versekről kellene beszélni?
Till: Végülis nem. A verseket olvassák, találnak benne valamit vagy nem. Már alig ismerek valakit, aki ma még verset olvas.
D.W.:Ön sem?
Till: De. Általában régieket. Az én bibliám a „Német szerelmesversek”. Egy kötet keletről. A Booklooker oldalon lefuttatok egy keresést, és néha-néha kidob egy találatot. 82 példányom van eddig. Az az álmom, hogy egy egész polcnyi legyen belőle. Minden benne van egy ilyen könyvben Eichendorfftól Hölderlinig.
D.W.: Az egyik saját versének a címe „Apák napja”. „ A te szemeid vannak az arcomon, ismerlek, nem ismerlek, az apa beszél, vagy a fiú?
Till: Az apámmal beszélek.
D.W.: Az Ön apja, Werner Lindemann egy ismert költő és író volt az NDK-ban. A „Mike Oldfield a hintaszékben” című könyve 1988-ból nem Mike Oldfield zenéjéről szól, hanem magáról, mint a fiáról.
Till: Én magam adattam ki a könyvét 7 évvel ezelőtt, miután az anyámat rábeszéltem. A második kiadás egy Rostocker nevű kicsi kiadóban jelent meg. Egy új képet csináltunk a borítóra, amelyen vasúti síneken ülök.
D.W.: Az első kiadás bortóján egy magányos Punk volt látható egy macskával. Az apja aggódik magáért a könyvében.
Till: Ez a tanulás utána időben volt, a szüleim külön éltek, és én az apámhoz költöztem Rostockból vidékre. Már 18 évesen elegem volt az ünneplésből, az egész nyüzsgésből, és el akartam hagyni a várost, hogy új életet kezdhessek vidéken. Kiépítettem az apámnál a tetőteret, és mindig feljött a szobámba és idegesített a zeném miatt. Akkoriban sok metált és elektronikus cuccot hallgattam.
D.W. Nem Mike Oldfieldet?
Till: De, de. De mindenekelőtt Motörheadet hallgattam, Deep Purplet és más lármát. Egyszer feljött, hogy morogjon. De akkor Mike Oldfieldet hallgattam, ő leült és azt mondta: Ez aztán érdekesen hangzik. Ez számomra egy kvantumugrás volt: az apám leül a szobámba, hallgatja a zenémet és még jónak is tartja. Valószínűleg a melankólia miatt. Ott ült a hintaszékemben, amit saját magam készítettem, akkoriban asztalos voltam egy mezőgazdasági üzemnél. Mindig én ültem abban a székben, hallgattam a zenét és a csavart cigarettámat szívtam hozzá.
D.W.: Az apja nem értett egyet az önmegvalósításával.
Till: Úgy gondolom ez az apák természetében van. Háromnegyed év után kibontott zászlókkal újra elköltöztem.
D.W.: Mit kívánt az apja Önnek, a nemzeti költő?
Till: Az ő problémája egy általános probléma volt: az embernek nem szabadna túl későn gyereket vállalnia. Különben túl nagy lesz a különbség a fiatalság problémáinak megértéséhez. 60 évesen senki nem tudja megérteni, hogy miért megy haza valaki 16 évesen késő éjszaka, miért fogyaszt alkoholt, miért étkezik egészségtelenül és miért alszik délelőtt 11-ig. És azt sem, hogy miért kell hangos zenével a füleit tönkretenni.Az apám örült, hogy túlélte a gránáttámadásokat a védárkokban. Egy normális 20 éves korkülönbséggel kevesebb konfliktus alakul ki az apák és fiaik között. Az ember még tudja, milyen volt, amikor ő fiatal volt, és hagyja a fiút aludni. Így csináltam én is a gyerekeimnél.
D.W.: Werner Lindemann versei az NDK-ban a tananyag részei voltak. Az Ön számára a rendszer képviselője volt?
Till: Akkoriban nem gondoltam erre. Vagy elnyomtam. Verseket írt Leninről, és a Kreml fényeiről. De ilyen idők voltak. A festők szocialista realizmust festettek. A szobrászok munkásokat faragtak. Az apámnak jó élete volt. A vidéki lakjában lakott, mint én manapság. 3-4 hétig vándorkörúton volt, és meglátogatta az összes könyvtárat és iskolát az NDK-ban, ismerte ebben a zónában az összes könyvtárost és minden tanárt. Éppúgy mint nekem, neki is megvolt a kis turnéja. Amikor újra pénz volt a perselyében, a házában ült és verseket írt és hagyta, hogy jól érezze magát.
D.W.: Ő is részt vett a Drispeth művészcsoport megalapításában.
Till: Drispeth, Meteln, Zickhusen. Ott élt Christa Wolff, Helga Schubert és Joachim Seyppel is. Ott kerestek menedéket. Én is ott lakom máig a közelben.
D.W.: Az apja Öntől is megőrzött verseket. „Egyszerűen recseg/ Minden mogyoró/ és aki nem akar/ annak kell” Akkoriban 9 éves volt. Nem nagyon tér el Werner Lindemann gyerekverseitől „Ott áll egy fa/ benne egy üres odú/ benne lakik egy harkály/ rendben van”
Till: Hogy örököltem-e ezt, nem tudom. Ő mindenesetre nagyon szerette volna, ha érett fiatalságomban írtam volna. Akkor én lettem volna az elődje. Engem akkoriban az írás inkább szórakoztatott. Egyszer, 10 vagy 11 éves lehettem, ültem vele az autóban és ideges voltam az örök kérdés miatt, hogy mi akarok lenni. Valójában nyílt tengeri halász akartam lenni. Óriási rákokat fogni és elvinni az NDK-ba. Kifogott cápákat fényképezni. Apám azt mondta, hogy ez egy nehéz munka. És én azt válaszoltam, hogy vész esetén még amellett mindig lehetek író. Ezen szörnyen felidegeskedett. Sértve érezte magát, a becsületét. Felismerte, hogy látom őt. De még mindig ugyanígy tekintek a foglalkozására. Tényleg lehet ezt más munka mellett csinálni. A jelentőség, amit sok szerző a műveinek tulajdonít, már aggodalmat keltő. Azt gondolják, hogy ők vannak a világ közepén.
D.W.: A Weißes Fleisch című Rammstein számban azt énekli, „Az apám épp olyan volt, mint én”.
Till: Nem, nem. Ott egy szexuális bűnöző énekeli el a bocsánatkérését a tetteiért. Ez szerepköltészet.
D.W.:Werner Lindemann 20 éve halott. Szerette volna a fia verseit?
Till: Büszke lenne arra, hogy én – idézőjelben – a nyomdokaiba léptem. 2 kötettel. De borzalmasan hajba kaptunk volna. A származása és a története miatt, egyes szavak nem voltak számára versbe valók. Baszás és segg. Meglepő magyarázatok. Vagy kitalált szavak, neolingvizmusok.
D.W.: Mint Ön ő is szerette a régies, elfeledett szavakat, mint például a Roggenmuhme (tükörfordítás: rozsnéni).
Till: Egy mondabeli alak és egy baba rozsszénából, hogy a következő vetőmagot megmentsék a varjak elől.
D.W.: A Gyermekkor című versében ez áll: „A korábbi sebek vara/ szívesen marad a lélekre ráragadva”. A költészetnek személyesnek kell lennie?
Till: Attól függ, mennyit tesz bele magából az ember. Mindig megpróbálok, másoknak mondani valamit, és utána veszem észre, hogy saját magamat értem alatta. A macska megharapja a saját farkát.
D.W.: Ez így van a Rammstein-szövegeknél is? Egy másik figura mögé rejtőzik, az emberhentes mögé, és a végén tényleg maga áll mögötte?
Till: A színpadon nekem kell alakítanom. Ott úgy játszom, mint a színházban egy szerepet, amelyhez sokat kell az embernek magából adnia, hogy meggyőzően hasson. De ez messzemenően nem én vagyok.
D.W. Fog nyilvános versfelolvasást tartani?
Till: Nem. Nincs annál rosszabb és unalmasabb, mint a felolvasott versek. Semmi zártat nem írok, nem a Faustot írom. Ráadásul hajlamos vagyok az ilyen típusú alkalmakat egy cirkusszá változtatni, hogy elvonjam magamról a figyelmet.
D.W.: Bizonyára nagy barátja volt a versinterpretációknak az iskolában.
Till: Mindez ahhoz vezet, hogy a versekben való örömünket elveszítsük. Fontane-nál még ma is forog a gyomrom. Hagyniuk kéne, hogy a gyerekek Bushidot (együttes) szavaljanak.
D.W.: Hogy feloldják Bushido varázslatát?
Till: Nem, szórakozásból. Skandináviában és Oroszországban a Rammstein szövegek a német oktatás részei. A diákok részben folyékonyan tudják felmondani, és isten tudja, még örömüket is lelik benne.
D.W.: A Rammstein valószínűleg többet tett a német költészet világszerte való terjedéséért, mint a Goethe Intézet. (lol) Még a franciák is akcentus nélkül tudják a Du hast című számot kórusban szavalni.
Till: Ez eléggé beteg, és még mindig libabőrös leszek tőle. Épp a franciák.
D.W.: Vidéken él. Miért nem ír természetköltészetet?
Till: Ezt a kérdést még soha nem tettem fel magamnak. Talán ez egy szent terület, amit nem szeretnék megszentségteleníteni. Az utolsó érintetlen menedékhely. A természet számomra valami szépséges. Biztonság és nyugalom. Erről nincs mit írnom. Engem jobban érdekel a másik oldal. A romlás, az utálat/undor, ami az életet élhetetlenné teszi. Miért sírunk? Ehhez eszembe jut valami. A természet a nyugalom. A befogadó. Órákon át tudok egyedül valahol ülni, és egy fát nézni. Mindig szívesen kószáltam vidéken, madarakat, fákat, bokrokat figyelve. A nyugalom iránti igényemnek biztosan köze van a főállásomhoz. Legszívesebben egész nap az udvaromon ténykedek, átpakolok valamit A-ból B-be, virágot ültetek cserepekbe, ide teszek egy deszkát és valamit odabarkácsolok vagy öreg temetői kereszteket festek.
D.W.: Mi érdekli az emberi romlásban?
Till: Tudok róla írni. Tudok vele provokálni. Minél több ember háborodik fel rajta, annál jobban ösztönözve érzem magam, még rosszabb dolgokról költeni. A legszívesebben rátetetném a 18-as karikát a könyvemre.
D.W.: Az anyja, Gitta Lindemann újságíró (kultúra témában). Mit gondol ő az Ön költészetéről?
Till: Kritikusan tekint rá és és mindent szétszed. De ő is boldog és büszke, hogy mégis apám nyomdokaiba léptem. Az életem a kultúrával kapcsolatos rádiós műsorok és valamiféle művészkörök között játszódott, az apámnál vidéken, vagy az anyámnál Rostockban. Az anyám máig üzemeltet, 74 évesen egy olvasókávézót Schwerinben. Nagyon nyugodt, de nagyon lelkes is. Még arra is megkért, hogy ott olvassak.
D.W.: Élsportoló volt úszásban. Asztalosnak tanult. Ez is lázadás volt a polgári képzés orientált párhuzamos világ ellen az NDK-ban?
Till: Egyszerűen nem ment az iskola. Természetesen mindenki örült, amikor festészetet, irodalmat, vagy ilyesmi dolgokat tanultam. A szüleim elcipeltek a fazekasokhoz. De aztán átcsúsztam a vizsgákon és mégis kaptam egy gyakorlati helyet, mint asztalos. Erre futotta. Egy évig voltam ott a futószalag mellett. Azután meglett a szakmám, vidékre mentem és kerékgyártóként dolgoztam az LPG-nél. Autókerekeket és lapátfogantyúkat készítettünk kézzel.
D.W.: A Rammstein zenéjéban és a verseiben is nagy harag van.
Till: Nem harag. Egyszerűen csak feldolgozom, ami boldogtalanná tett. Egyáltalán nem tudom, miért kellene dühösnek lennem. Az élet egyszerűn bizonyos csapásokkal jár. Elihatod a szomorúságod vagy összeverhetsz valakit. Nekem 20 éve az segít, hogy leülök és leírok valamit. A versírás felszabadít. Talán ez is csak egy törekvés, hogy a szülőknek megmutassuk: Ezt én is tudom, méghozzá jobban. Akkor is, ha mindig azt tettük, amit a szüleink nem szerettek, gruftzenét vagy punkot hallgattunk. Mégis szerettek minket a szüleink 18 évesen. Eközben a Rammstein főágazattá vált a zenében. Múltkor a legutóbbi koncertünkön Wolfsburgban VW-vezetősége ült előttünk. De ha az anyámnak 20 évvel ezelőtt Rammsteint játszottam volna és azt mondtam volna, hogy ezzel fogok sikert elérni, lekevert volna egyet.
D.W.: Gottfried Benn szenvedett a moderntől. Önnek olyan versei vannak, amelyek a szépségmánia és a értelemkeresés ellen vannak.
Till: A „Hare Krisha” című versben belehelyezkedem a vallásos gúnyiratok tradiciójába. Az jóga és a méregtelenítés egész értelmetlenségéről. Ez már túl sok volt nekem.
D.W.: Most 50 éves és aggódik a kora miatt. Ezért ír szívesen fiatal nőkről.
Till: Nem izgulok az öregedés miatt. Csak idegesítő. Valamilyen szinten ez mindenkiben benne van. Petyhüdt bőr, karikák/ráncok a szem körül, már nem minden működik. Nem vagyok egyedül.
D.W.: Alábecsültnek érzi magát humoristaként?
Till: Nem, örülök neki, hogy nem mindenki érti a vicceim. Szórakoztató kirekesztve lenni és hogy nem kell mindig a nekrofilt a halott sírjából játszani.
D.W.: „Nagyon jól esik, jól esik/ ha valaki megérti a művészeted” zárja ez az interjút.
Till: Örülök, ha fáj. De annak is örülök, ha valaki egy verset olvas tőlem és saját magát mélyen megértve érzi.
Till Lindemann: "In stillen Nächten" (Kiepenheuer & Witsch, 160 oldal, 16,99 Euro)

Fordította: Ohnedich

https://www.facebook.com/RammsteinMagyarorszag/photos/-az-ap%C3%A1m-b%C3%BCszke-lenne-a-verseimretill-lindemann-a-rammstein-%C3%A9nekese-megjelentet-/795608267134432/