He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

A nagy szalonnahatározó

2020.08.05. 07:30 guma

Együk vagy főzzünk vele? Nyersen vagy főtten? Melyik mire jó? Nagy szalonnahatározónk segít eligazodni a zsírrétegek között, és az is kiderül, hogy a csécsi szalonna igenis trendi.

A dolog nem olyan egyszerű, hogy van füstölt és főtt szalonna – vannak főtt és füstölt, sőt főtt és sült szalonnák is. A főtt szalonnákat rendszerint nem főzésre használjuk, hanem ahogy nagyapánktól tanultuk, hagymával, paprikával és friss kenyérrel megesszük, persze olyan szabály nincs, hogy egyiket vagy másikat nem szabad megenni, vagy esetleg tilos belőle főzni. Mert ki hallott már olyat, hogy egy egyszerűen felfüstölt kolozsvári szalonnát csak azért nem eszünk meg „nyersen”, mert azt főzésre találta fel a böllér 1754-ben?!

Csak úgy magában, az íze végett

Erdélyi szalonna

Melyik része a disznónak: hasa alja.

Hogy készítik el: Először sós, néhol fokhagymás vízben megabálják, majd ezután füstölik. Emiatt aztán jó lesz 8-10 nap alatt elfogyasztani.

Tippünk: szeleteld fel a szalonnát fél centi vastag csíkokra, és süsd pirosra. Sózott lila hagymával és kenyérrel isteni csemege, de mi önmagában is simán bevállaljuk.

Abált vagy csécsi szalonna

Melyik része a disznónak: tokaszalonna.

Hogy készítik el: Sós, fokhagymás vízben megabálják, majd frissen megeszik. A csécsi szalonnát pirospaprikába forgatják, a hagyományos abáltat azonban „meztelenül” eszik.

Tippünk: Mivel ez a fajta szalonna nincs füstölve, így viszonylag hamar megromlik, ha a külseje nyálkás lesz, illetve beszürkül, ne edd meg!

Főtt császárszalonna

Melyik része a disznónak: az oldalas a zsírral együtt.

Hogy készítik el: Sós vízben megfőzik, néha speciális eljárással füstölik is. A nem füstölt változat 5-6 nap alatt megromolhat, erre figyelj!

Tippünk: A főtt császárt tedd be sütőbe, rakj alá hagymát, takard le, majd süsd meg félig, utána vedd le a fóliát és süsd addig, ameddig piros nem lesz. Egyetek hozzá juhtúrós polentát.

 

Maradjon sokáig friss a szalonna!

Ha nincs hűvös helyed, például kamrád, akkor csomagold zsírpapírba, és úgy tedd a hűtőbe! Bár a hűtőnél sokkal jobb egy spejz, ugyanis a zsír könnyen magába szívja a szagokat. Gyakran nézd, hogy milyen állapotban van, az sem jó, ha megavasodik, és az sem, ha megpenészedik. A füstöletlen szalonnák szavatossági idejét vedd komolyan! Hamar romlanak és fertőzést okozhatnak.

Tábortűzhöz és serpenyőbe

Csemegeszalonna vagy zsírszalonna

Melyik része a disznónak: bőrös hátrész

Hogyan készítik el: Besózzák, pácolják, majd füstölik. Ennek a fajta szalonnának elvileg nem lenne szabad megromolnia, maximum megavasodhat, de ez is ritka, ha jól van tárolva. Aki táborozik, az jól ismeri ezt a fajta szalonnát, ugyanis ezt sütjük tábortűznél, a jól ismert kenyérre csepegtetős módszerrel.

Tippünk: Ha töltött káposztát csinálsz és sovány húsból készül a töltelék, akkor daráltass bele a hentessel egy kevés csemegeszalonnát is. Szaftosabb, ízesebb töltelék lesz az eredmény.

Kenyérszalonna

Melyik része a disznónak: a karajon lévő zsírréteg.

Hogyan készítik el: Sózzák, pácolják, majd felfüstölik. A legtöbb falusi disznóvágáson ilyen szalonnát készítenek, ugyanis a disznónak ezt a részét lehet legkevésbé felhasználni más módon.

Tippünk: Lebbencsleveshez vagy lecsóhoz a legideálisabb, de aki szereti, az ebből csinálja a sült húsok mellé illő az úgynevezett kakastaréjt is.

Teaszalonna

Melyik része a disznónak: a karajon lévős zsírréteg.

Hogyan készítik el: Sózás után meglángolják, de nem füstölik.

Tippünk: Rakott savanyú- vagy kelkáposzta tetejére kerüljön kockázott teaszalonna, tejföllel elkeverve.

Kolozsvári szalonna

Melyik része a disznónak: csakúgy, mint a császárszalonna, ez is oldalasból készül.

Hogyan készítik: Sózás és pácolás után füstölik, de nem főzik. Sokáig eláll, ha megfelelően tárolják.

Tippünk: Használd nyugodtan csülök helyett, bablevesbe vagy székelykáposztába, de tökéletes lesz vele Harmath Csaba lyoni salátája is.

 

Az abálás nem más, mint a szalonna 95 fokos sós, fokhagymás vízben való lassú főzése. Ettől a szalonna finomabb és porhanyósabb lesz.

Sós szalonna

Melyik része a disznónak: a háta.

Hogyan készítik el: 3 hétig sózzák, és ezzel tartósítják. Mivel nem füstölik, így viszonylag gyorsan avasodik, ezért sokan gyakran újrasózzák.

Tippünk: Vágd vékony csíkokra, majd tekerd be vele a fokhagymás juhtúróval töltött csirke- vagy pulykamell roládokat, így nem szárad ki a hús sütés közben.

Bacon

Melyik része a disznónak: teljesen ugyanaz, mint a kolozsvári vagy császárszalonna, csak bőr nélkül, általában vékonyra szeletelve árulják.

Hogyan készítik:
Csak pácolják, majd egy speciális gépben gőzben megfőzik.

Tippünk: A felbontás után hamar használd el, mert könnyen romlik. Csinálj belőle baconös, tökös szendvicset. De nyersen is tökéletes reggeli.

 

Harmath Csaba, a Sülvefőve sztárséfje nem beszél mellé, ha szalonnáról van szó!

 

„Nagy kedvencem a pasta alla carbonara. Azért pasta, mert jó az másból is, nemcsak spagettiből, sőt! Iszonyatosan egyszerű a receptje, pillanatok alatt meg is van, csak jó alapanyagok kellenek hozzá.”

Guanciale

A tésztát bő sós vízben megfőzöm. Közben kis zsiradékban (olívaolaj vagy vaj is lehet) a csíkokra vágott szalonnát megpirítom. Itt álljunk meg egy szóra: ha lehet, akkor használjunk valami igazi olaszt! Eredetileg guancialét, azaz pofaszalonnát használtak hozzá, és lehetőleg az egyáltalán nem vagy legfeljebb enyhén füstöltet. Mégis a legjobb a sózott, borsozott és csak szárított. A guancialénak jellegzetesen telt az íze, szerintem felülmúlhatatlan. Ha nincs, akkor szinte már minden jobb delikátban kapható pancetta. Ebből is igyekezzünk a kevéssé füstöltet beszerezni. Ha végképp nincs más, marad a jó öreg bacon. Én is azzal tanultam meg, senki ne értse félre, de aztán megkóstoltam egyszer Itáliában a guancialéval készített verziót, és azóta nem is kell más. Ha megpirult, én kiszedem a zsírjából, de van, aki benne is hagyja a serpenyőben. Közben pár tojást felverünk, nem árt, ha az is a tanyáról jön, belekeverünk pár kanálnyi pecorinót vagy parmezánt, sót és borsot. Ha a tészta megfőtt, beleöntöm a zsírba, picit megmelegítem együtt. Ezalatt lopok egy merőkanálnyit a tészta főzőlevéből és belekeverem a tojásba. Ezzel öntözöm meg a tésztát, miután azt lehúztam a tűzről, és keverem vissza bele a szalonnát. Nem szabad, hogy a tojás koagulálódjon, maradjon az egész szaftos. Azonnal fogyasztandó, esetleg még egy kis sajtot elbír, de más nem kell hozzá.

Másik ilyen kedvencem a lyoni saláta (salade lyonnaise). Igen világos zöld színű, s ennek megfelelően kevéssé keserű frisée saláta kell hozzá. Tépkedjük közepesre. Kevéssé füstölt húsos hasaalja szalonnát, ha nincs, akkor kolozsvári szalonnát vágjunk fel félcentis batonokra (fél centi oldalú hasábokra). Forró vízben abáljuk 2-3 percet, majd papírtörlőn szárítsuk le. Szárazon tegyük egy serpenyőbe, és minden oldalán süssük szép pirosra. Vegyük ki a zsírjából, tegyük félre a kisült zsírt is. Tojásokat főzzünk féllágyra 4-5 perc alatt. A kisült zsírban pirítsunk kenyérkockákat aranybarnára. Egy evőkanál dijoni mustárral, két-három evőkanál vörös borecettel és hat-nyolc evőkanál finomabb étolajjal (nem olívával, attól ez túl nehéz lenne), sóval és borssal készítsünk egy alap vinaigrette mártást. Ha valaki szereti, tehet bele kevés salotta hagymát is nagyon finomra vágva. A salátaleveleket vékonyan vonjuk be egy tálban a vinaigrette-tel, majd tányérba tálaljuk, szórjuk rá a krutonokat és a szalonnadarabokat, tegyünk rá egy féllágy tojást kettétörve, és az egészet ismét locsoljuk meg, immár bővebben a vinaigrette-tel. Amikor Lyonban éltem, legalább hetente egyszer ettem ilyet. Itthon kicsit ritkábban. Kár. Holnap készítek egyet!

https://nlc.hu/gasztro/20111026/a_nagy_szalonnahatarozo/

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr8516103410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása