Mondhatnám úgy is, hogy kormányzó urunk most a cigányok hátán evickélne ki a katyvaszból, amibe belemászott, ám evvel a problémát túlzottan leegyszerűsíteném. Valójában nemzeti sorskérdésről van szól, melynek a lényege abban áll, hogy a hazugság csak akkor működik, ha mindig konzekvensen ugyanazt mondjuk. Így a nép elhiszi, ámde idővel meg is unja, akkor pedig újabb hülyeséggel kell előhozakodnunk. A váltás egyfelől kockázatos, másfelől viszont elengedhetetlen, ergo mindenképp végrehajtandó. A lényeg az, hogy semmiképp se sokkoljuk a publikumot, mert akkor az ellenség propagandistáinak az uszályába kerül. Ezt kellő precizitással levezényelni csakis a politikai kommunikáció született művésze képes, a zseni, aki nemcsak az eszével, hanem szívével-lelkével, sőt körmeivel, hajszálaival, vakbelével is hazudik.

A sokk kikerülésének technológiája a filmekből ismert áttűnés. Az egyik kép halványul, a másik erősödik és a végén felváltja az egyiket. „Gyöngyöspata nem kér a Soros-hálózat pénzszerző akcióiból”, írja a térség országgyűlési képviselője ugyanabban a tárgyban, amelyben kormányzó urunk öt nappal később már teli szájjal cigányozik. Bírósági ítéletről van szó, amely szerint a szegregáltan és így a jelenlegi iskolarendszertől megszokottnál is jóval silányabbul oktatott cigány gyerekek kártérítésre tarthatnak számot. Ez a képviselő szerint „lehet, hogy jogszerű, de igazságtalan, egyoldalú, túlzó és romboló. Igazságtalan, mert az egész települést bünteti. Romboló, mert a kártérítés kifizetése rövid időn belül Gyöngyöspata önkormányzatát – melynek éves bevétele mintegy 40 millió forint – a csőd szélére sodorja.”

Hunyjunk most szemet amaz említésre se méltó pontatlanság fölött, hogy az úgynevezett Soros-hálózat nem fosztogatni, hanem osztogatni szokott, adózzunk viszont csodálattal annak a mennyei harmóniának, amely a vidéki képviselő és a mindenható pártelnök észjárása között fennáll. „Én még nem tudom, pontosan mit kell tenni, hogy ez nem maradhat így, az bizonyos. A gyöngyöspataiaknak igazságot kell szolgáltatnunk” – folytatta kormányzó urunk a képviselő gondolatmenetét, pontosan azt a hatást generálva, amit generálni akart.

Ő a bölcs kádi, aki meghallja a nép szavát és rendet csinál, sőt igazságot szolgáltat.

Persze ha kukacoskodni akarunk, előkotorhatunk némi alapszintű jogi tudnivalót. „A jogállamiság alkotmányos elvének elengedhetetlen tartalmi követelménye, hogy az igazságszolgáltatási tevékenységet kizárólag állami bíróságok gyakorolják. Ez implicit módon azt a tilalmat tartalmazza, hogy az igazságszolgáltatást nem gyakorolhatják bíróságon kívüli egyéb állami szervek, társadalmi szervezetek e célra létesített szervei […] vagy magánszemélyek. Az igazságszolgáltatás bírói monopóliumának elvét az Alaptörvény 25. cikk (1) bekezdése alkotmányi szabályként rögzíti.” Ez a szöveg a Bevezetés az alkotmányjogba. Az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos intézményei című munkából származik, szerzői Trócsányi László, kormányzó urunk volt igazságügy-minisztere és Schanda Balázs alkotmánybíró. Egyébiránt a mű elérhető a neten, kormányzó urunk is olvasgathatná, és ily módon jogi ismeretekkel gazdagodhatna, de ha nem, hát nem.

Tévedés viszont, amit Schiffer András állít, hogy tudniillik a miniszterelnöknek alapvető problémái vannak a jogállamisággal, szó nincs ilyesmiről. A joguralom felszámolását kormányzó urunk a második ciklusának első munkanapján megkezdte, mostanra gyakorlatilag a végére is jutott, lásd evvel kapcsolatban a A magyar jogrendszer állapota című tanulmánykötetet (MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, 2016). Alapos munkát végzett, persze a romok jó része még megvan, ma is látható, de problémát nem jelent. Hacsak nem akarjuk, hogy jelentsen; lásd még Sztálin és Rákosi hősies küzdelmét az emilyen-amolyan reakcióval, amit naponta zúztak porrá, de másnap hajnalra mindig újraéledt, és a proletárdiktatúra létét fenyegette.

Mindenesetre kormányzó urunknak a „jogállamiság” mint olyan, álmatlan éjszakákat ma már garantáltan nem okoz.

A cigánymotívumnak a pártpropagandába való beemelése éppenséggel okozhatna, már csak azért is, mert Mária országa belátható időn belül cigány többségűvé válik, Árpád hős vére pedig kisebbséggé fajul ugyanott. Aki ilyen kilátások mellett az amúgy is meglevő feszültségeket tovább szítani iparkodik, az nagyjából a kútmérgezéssel azonos minősítésű gazságot művel, de hát, mint tudjuk, megteheti. Evvel nem azt állítom, hogy a cigányság integrációját kormányzó urunk aknamunkája akasztja meg, az ugyanis már a XIX. század elején megakadt. Pedig nem kezdődött rosszul, Mária Terézia és II. József reformjai több jó szándékot és kevesebb hülyeséget tartalmaztak, mint bármi, amit apostoli kormányzatunk manapság produkál, mégis az lett belőlük, ami lett. Ha pedig szétnézünk a környező országokban, Bulgária, Csehország, Románia, Szerbia, Szlovákia, mindenütt a magyarországihoz hasonló helyzetet látunk, sőt időnként még rosszabbat. Javulásnak híre-hamva sincs.

Gyöngyöspata ügyében a kormánypárt kommunikációs igazgatója hétfőn még sorosozott egy jóízűt, de valószínű, hogy ez ritkulni fog, majd végleg lecseng. Nekünk nincs Soros-fóbiánk, mondta kormányzó urunk a kormányinfón, vagyis ez sorozat most lekerül a műsorról, de lesz helyette másik, még szórakoztatóbb, még izgalmasabb. Az érző szívű hívek fellélegezhetnek, gazdánk eszerint csakugyan jó keresztény. Idővel megbocsát annak, aki ellen vétkezett.

Váncsa István / es.hu

https://civilhetes.net/vancsa-istvan-attunes

Gomperz: A nép börtönében

Van új ellenség, végre. Első pillantásra a bűnözők, másodikra maga a jogállam.

A kormányfő döntött, nem fizet az állam azoknak a fogvatartottaknak, akiknek az embertelen körülmények miatt ítélt meg kártérítést a magyar bíróság a hatályos magyar törvények alapján lefolytatott eljárás után jogerősen. Ismétlem: j o g e r ő s e n.

Még szép – bólint a kedves olvasó, vagy legalábbis a kedves olvasóknak az a része, akik a többségi véleménnyel összhangban a börtönt a sajnálatos módon nem alkalmazható kivégzések pótlására létrehozott intézménynek tartják, amely egyedül akkor működik megfelelően, ha annyi szenvedést okoz a raboknak, hogy ők maguk is inkább a kivégzést választanák.

Emberhez méltó körülmények? Hagyjuk a keresztény libsi nyafogást!

Annyit azért érdemes röviden megjegyezni, hogy hiába helyeselné az összes fogvatartott kivégzését a kedves olvasó vagy annak fent körülírt része, mivel erre nem fog sor kerülni, hasznosabb abból kiindulni, hogy – a kisszámú kivételtől eltekintve – az elítéltek egyszer szabadlábra kerülnek, és minden létező tapasztalat szerint a társadalom jobban jár, ha odabent humánusan bántak velük.

Ilyenkor szokott elhangozni az az érv, hogy a jogvédők által embertelennek titulált állapotoknak legalább van visszatartó erejük. A statisztikák nem ezt mutatják. Az elrettentés mértékét nem az növeli, hogy rengeteg rabot zsúfolnak egy parányi cellába, hanem az, hogy a hatóságok az elkövetőket nagy arányban kapják el. Vegyünk egy példát. Elsőként képzeljünk el azt, hogy Németh Szilárddal kell megosztanunk a zárkánkat, aki katatón révületben kiabálja egész nap Soros György nevét. Mérlegeljük viszont azt is, hogy ennek a durva kínzásnak a bekövetkezésére minimális az esély, mert Polt Péter legfőbb ügyész az állam képtelen rendesen megszervezni a bűnüldözést. A második példában szerepeljen egy olyan börtön, amelyet a jogvédők humánusnak minősítenek. Ugyanakkor a hatóságok 10 elkövetőből 8-at elkapnak, mert az állam hatékonyan működik. Melyik esetben gondolnánk meg kétszer is, hogy belépjünk a Fidelitasba?

Nem véletlenül teszünk amúgy különbséget a fogvatartott és az elítélt kifejezés között. A magyarországi büntetés-végrehajtási intézményekben rengeteg embert tartanak fogva gyakran elfogadhatatlanul hosszú ideig úgy, hogy az ügyükben nem született bírósági ítélet. Ami azt jelenti, hogy jogi értelemben (esetleg ténylegesen is) ártatlanok, miközben mégsem szabadok. Az előzetes letartóztatást ugyan indokolhatja a nyomozás érdeke, de az alaphelyzet akkor is az, hogy az állam megfosztja szabadságától egyes polgárait anélkül, hogy tudná róluk, hogy bűnösök. Amikor a jogvédők a börtönökre jellemző borzalmas állapotok miatt tiltakoznak, akkor nem a többszörös gyilkosoknak igényelnek beépített tévés jakuzzit, hanem azoknak a méltóságát is védik, akik anélkül töltenek hónapokat egy túlzsúfolt cellában, hogy bármilyen vétséget elkövettek volna.

Akik megtapsolják a miniszterelnököt azért, mert megtagadja a jogerősen megítélt kártérítések kifizetését a jogsértő módon fogvatartott embereknek, azok túl könnyelműen feledkeznek meg arról, hogy milyen váratlanul kerülhet előzetesbe a saját gyerekük, ahol néhány négyzetméteres, penészes falú teremben tölthet el veréssel és szexuális molesztálással tarkított hónapokat tíz köztörvényes társaságában.

Ja, persze, velük ilyesmi nem fordulhat elő. Ezért nagyobb botránynak tekintik, ha egy bűnöző kártérítést kap, mint azt, hogy egy kormányfő felülbírál jogerős bírósági ítéleteket.

Totális demokrácia

Márpedig, ha a nép többsége így gondolja, akkor a kormány nem habozik eszerint beszélni és cselekedni. Tegnapi hír, hogy a propagandaminisztérium két és fél év alatt 400 közvélemény-kutatást készíttetett, azaz két-három (!) naponta egyet. A kártérítések ki nem fizetésének ügyében tehát a kormányzás lényegét látjuk: hétfőn feltérképezik, hogy mitől félünk, éppen kit gyűlölünk, lelkünk sötét odvainak mely sérelme hozható könnyen felszínre és formálható óriásplakátokra habonyozott keresztény-konzervatív politikává, aztán keddtől megkönnyebbülve figyelhetjük a kormánypárt nevünkben indított harcát az új ellenséggel szemben.

Erre mondják egyesek, hogy Magyarországon megszűnt a demokrácia. Holott az alkotmányosság és a joguralom szűnt meg, nem a demokrácia. A két dolog nem ugyanaz. Napi rendszerességgel közvéleménykutatást végezni és a mindenkori többségi álláspontot követve kormányozni, ez tulajdonképpen a megvalósult népuralom. Mintha közvetlen demokráciában élnénk, a többség akarata érvényesül mindenféle alkotmányos korlát nélkül, annyi különbséggel, hogy a politikai akaratnyilvánítás Magyarországon nem népszavazás, hanem kutatócégek segítségével történik:

1. Minden hatalom a népé. 2. Ezt a hatalmat a nép nem parlamenti képviselők, hanem kérdezőbiztosok útján gyakorolja.

Akik folyamatosan azt mérik, hogy a magyar lakosság többsége nem annyira rajong a menekültekért, a romákért, a melegekért, a poroszos szemlélettől eltérő oktatásért, a marihuána legalizálásáért, a kapitalizmusért, cserébe nem fontos neki a sajtószabadság és a hatalmi ágak szétválasztása.

Kérés teljesítve.

Ha fordítva lenne, és a holnapi felmérés azt hozná ki, hogy a többség elszántan támogatja mondjuk a melegházasság és a marihuána engedélyezését, akkor Orbán Viktor személyesen adná össze az első azonos nemű párt a Karmelita kolostor teraszán, ahová Mészáros Lőrinc felcsúti ültetvényéről szállítanák a vendégeknek a füves cigit. Amíg a kutatás nem ezt mutatja ki, addig a józan ész uralma alól felszabadított házelnök nyugodtan gyalázhatja a melegeket. A menekültekkel sincs másképp. Ha a magyarok többségét felháborítaná a menedékkérők éheztetése (függetlenül attól, hogy befogadnának-e közülük bárkit is), akkor a kormány nem tagadná meg az ételt pusztán kommunikációs célból az Úr azon teremtményeitől, akik a kérelmük elbírálására várnak a tranzitzónában.

Sokakban talán megfogalmazódik az az ellenvetés, hogy a miniszterelnök családjának mértéktelen meggazdagodását biztosan nem a nép követelte ki. Az sem vezethető le a közakaratból, hogy az orvosok lepusztult kórházak 35 fokos műtőiben kénytelenek kockáztatni a betegeik életét. Nyilván, de itt nincs ellentmondás. Amennyiben a két-három naponta elvégzett kutatásból az derült volna ki bármikor is, hogy ezen jelenségek miatt a Fidesz szavazói a pártjuktól való elfordulást fontolgatják, akkor már régen ki lenne írva a közbeszerzés az ország valamennyi műtőjének hűtésére, a miniszterelnök pedig beletörődne szerényen abba, hogy ezek közül csak minden másodikat nyeri meg valamelyik barátja vagy családtagja. A saját választói részéről azonban ilyen nyomás nem nehezedik rá. Ők azt mondják: a politikai elit mindig lopott, az egészségügy problémái úgy sem oldhatók meg, de a Fidesz legalább éhezteti a menekülteket. Összességében ezzel kiegyeznek.

Azért a nép a zűr

Ha ellentmondást keresünk, akkor érdemes inkább felidézni a CEU elleni hadjárat alatt óránként hangoztatott kijelentést, miszerint „senki nem állhat a törvények felett”. Emlékeztetőül: egyik napról a másikra olyan működési feltételt írtak bele a felsőoktatási törvénybe, amelynek az egyetem eleinte nem felelt meg, aztán úgy tettek, mintha ez az önkényes rendelkezés megváltoztathatatlan szükségszerűség lenne, és nem ők fogadták volna el öt perccel azelőtt.

Az arisztotelészi logika felől nézve, ha a magyar bíróság a hatályos törvények alapján jogerős döntést hoz a kártérítések kifizetéséről, aminek végrehajtását a kormányfő megakadályozza, akkor nem lehet más következtetésre jutni, minthogy az Orbán Viktor néven anyakönyvezett állampolgár a törvények felett áll. Azaz ő uralkodik, nem a jog.

A jakobinus-bolsevik hagyományt merészen megújító Fidesz természetesen máshogy értelmezi a helyzetet. Eredendően nem Robespierre, Sztálin vagy Orbán Viktor áll a törvények felett, hanem a nép, amely minden hatalomnak, így a bíróinak is forrása. Mivel az összes törvény és bírósági ítélet legitimitása a népből ered, ha valamelyik törvény vagy ítélet ellentétes a nép érdekével, és a francia/nagy októberi/fülke forradalom eszméivel, akkor az semmis. Azért nem a jog uralkodik, mert a nép szuverenitása a jog felett áll, az más kérdés, hogy a népfenség általános elve most konkrétan egy 174 cm magas férfiban testesül meg, aki 1963. május 31-én született Székesfehérváron és szereti a focit. De ez így van jól, mert szükség van egy fülre, amely meghallja a nép millió szavát; egy szájra, amely kimondja a nép által vallott igazságot; és egy kézre, amely a nép helyett is lesújt. Röviden: szükség van egy vezetőre, aki egylényegű a néppel, így a szuverenitást egy személyben gyakorolja.

És persze ellenségre, amely a népet a vezér mögött (alatt) összekovácsolja.

E tekintetben némi tanácstalanságot szülhetett, hogy tavaly 92 százalékkal kevesebb illegális határátlépőt regisztráltak Európában, mint a menekültválság idején négy éve. Az önkormányzati választás eredménye úgy is értelmezhető, hogy a migránsozás tartalékai kezdenek kimerülni. Mit lehet ilyenkor tenni? Ki kell küldeni a terepre a kutatókat. Ők pedig azt számolták ki, hogy pillanatnyilag nincs alkalmasabb célpont a néphergelésre a roma gyerekeknél és a fogvatartottaknál. Egyikük sem olyan jó, mint a migráns, de átmeneti zavarok kezelésére megfelelő.

A taktika ugyanaz, mint mindig: találni egy olyan megosztó témát, amelyben a társadalom többsége radikálisan mást szeretne, mint az ellenzék, így az utóbbinak választania kell: hű marad a meggyőződéséhez és így defenzívába szorul, vagy igazodik a többségi elváráshoz, de akkor meghasonlik. Nem egyszerű feladvány. A menekültellenes kampány alatt nem is sikerült megoldani, az ellenzék úgy adta fel az elveit, hogy közben a többséget sem tudta megszerezni.

Ebből a szempontból az őszi választás új fejezetet nyitott. Az derült ki, hogy az ország közel fele olyan mértékben rühelli a Fideszt, hogy egyáltalán nem érdekli, mit képviselnek részletkérdésekben az ellenzéki pártok. Nem foglalkoztatja már őket, hogy milyen múlttal kik fognak össze, és mit akarnak. Ez azért sok mindent leegyszerűsít. Túl vannak ezek a szavazók azon, hogy befolyásolja őket, amit a fogvatartottak vagy a roma gyerekek kárpótlásáról mondanak azok a pártok, amelyektől Orbán elkergetésén kívül nem várnak semmit. Nem értenek egyet az ellenzékkel bizonyos dolgokban? Nincs jelentősége, nem ez alapján szavaznak.

Ha viszont mindegy, hogy mit reagál az ellenzék az elveivel ellentétes uszításra, akkor akár hirdetheti azt is, ami erkölcsileg helyes. Ez persze merőben haszonelvű megfontolás, de olyan felforgató keresztény tanítással ki merne manapság előállni, hogy a megalázott rabokat és az elkülönített roma gyerekeket pusztán azért illeti meg a jóvátétel, mert ők is emberek?

https://hvg.hu/itthon/20200117_A_nep_bortoneben