Zelk Zoltán: Mikulás bácsi csizmája

A hófehér, szikrázó országúton, ami az eget összeköti a földdel, s ami fölött úgy szálldosnak a csillagok, mint a falevelek, egy nagyon öreg, jóságos bácsi haladt lefelé. Az út szélén álldogáló, hólepte fák összesúgtak mögötte:
– Viszi már a jó öreg Mikulás a sok ajándékot!

Mert bizony ő volt az, a jó gyerekek öreg barátja, aki akkorákat lépdel csizmáiban, hogy egyetlen éjszaka bejárja a világ összes városait és falvait. S akinek puttonyából sohasem fogy ki az édesség, jut abból minden jó gyerek cipőjébe.
Most is alig lépett hármat-négyet, már lent volt a földön, és körülnézett, hogy melyik ablakban talál gyerekcipőt. Ahogy nézdegélt, észrevette, hogy valaki alszik az utcai padon. Odament hát hozzá, hogy megnézze, ki lehet az a szegény, aki ilyen hideg téli éjszakán az utcán húzza meg magát. Egészen föléje hajolt, és bizony majdnem elsírta magát a jóságos öreg. Megismerte az alvót. Sok-sok évvel ezelőtt cukrot és csokoládét vitt neki, s másnap még az égbe is fölhallatszott, ahogy nevetett örömében. De ez már régen volt, azóta felnőtt ember lett barátjából, s íme, most itt fekszik a hideg, decemberi éjszakában.
Nem sokáig gondolkodott Mikulás bácsi, levette puttonyát, és megtöltötte az alvó zsebeit csokoládéval és mogyoróval. Aztán piros köpenyét is ráterítette, hogy ne fázzon, s mikor észrevette, hogy milyen rosszak a cipői, levette mérföldjáró csizmáit, és ráhúzta a szegény ember lábára. Aztán szomorúan és mezítláb ment tovább, hogy elvigye ajándékait a gyerekeknek.
S míg a jó öreg Mikulás vándorolt a messzi városokban, az alvó ember álmodni kezdett a piros köpeny alatt. Azt álmodta, hogy ismét gyermek lett, puha paplan alatt alszik, s cipői cukorral telerakva ott állnak az ablakban. S míg álmodott, az útszéli, kopár fák föléje hajoltak, és megvédték a széltől, a csillagok pedig egészen föléje szálltak, és simogatva melegítették az arcát.
– Álmodj, csak álmodj! – susogták a fák, zizegték a csillagok.
S ő álmodott. Álmában elmúlt az éjszaka, szép, világos reggel lett, s annyi cukor és csokoládé került elő a cipőből, hogy az asztalt is telerakhatta volna vele. Milyen boldog volt álmában, istenem, milyen boldog! A fák és a csillagok mondogatták is egymásnak:
– Csak föl ne ébredjen, míg ki nem tavaszodik…
De véget ért az álom, és véget ért az éjszaka, s a szegény ember csodálkozva látta magán a köpenyt és a csizmát. S mikor zsebébe nyúlt, azt hitte, a tündérek játszanak vele, azok töltötték meg ennyi jóval a zsebeit. Hát még mekkora lett csodálkozása, mikor a cukor és a mogyoró mind pénzzé változott zsebeiben. Csengő aranypénz lett valamennyiből, s most már vehetett házat, ruhát magának, s olyan lett az egész élete, mint egy álom. Úgy nevetett megint, mint gyerekkorában. Mikulás bácsi boldogan hallgatta a nevetést. S a tündérek a jó öreget, miért jött vissza mezítláb a földről. Mikulás bácsi nem felelt, csak szelíden belemosolygott hófehér szakállába.

A mikulás leves.

Hol volt hol nem volt egyszer egy nagy nagy kerek erdő.
Ebben az erdőben lakott eg picike kis nyulacska.
Elöbújt a nyuszi fészekből, és eleség után indult az erdőbe mert csak pár káposzta levele volt otthon.
A nagy hóban kapirgált, keresgélt szimatolt. De ahelyett ,hogy finom répa ,vagy széna illatot érzett volna ,füst szagát érezte.

-Jajj, csak nem tűz van az erdőben?- ilyedt meg a nyuszika.
Futott arra ahonnét a füst szagát érezte.
Szerencsére nem égett az erdő ,hanem a tisztás közepén barna mackó serénykedett.
Eltakarította a havat, és épp vastagabb ágakat rakott a pislákoló tűzre.
A nyuszika közelebb ment, és kíváncsian kérdezte a mackót.
-Miért gyújtottál tüzet macika?
-Mert ,ma este érkezik a mikulás! Bizonyára fázik a nagy hidegben, a tűznél megmelegítheti majd a kezét. És készítünk neki finom mikulás levest is.Finom forró levessel kedveskedünk a Mikulásnak!
-Én is hozok a mikulás levesbe egy kis káposzta levelet!
-Jól van nyuszika, utközben szólj az egérkének, a mókuskának és az őzikének ők is jöjjenek el, együtt várjuk a ma este a Mikulást.
Jó! De a kis rókának, és a kis farkasnak ne szóljunk ,mert ők nem tudnak hozni semmit a Mikulás levesbe.
-De Őket is elhívjuk, mert ma együtt szeretetben várjuk a Mikulást!
Kis idő mulva, nagy sürgés forgás volt a a tisztáson. Illatozott a Mikulás leves.
A kis mókus fenyőmagot, az egérke búzát, az őzike karalábét hozott a levesbe.
A kisróka és a kisfarkas tüzifát gyűjtögettek az erdőben.
Mikorra elkészült a leves, besötétedett. Körül ülték a tüzet és halkan énekeltek, várták a Mikulást.
Egyszer aztán csilingelő kis csengő szólalt meg mögöttük. A Mikulás érkezett hozzájuk.
Nagyörömmel fogadták közel ültették a pattogó tüzhöz, hogy megmelegíthesse a kezét, és a finom Mikuláslevessel kínálták a vendéget.
A Mikulás bácsi ,hálából sok ajándékkal kedveskedett a kis állatoknak, majd elköszönt hiszen sok kis gyerek várta az ajándékot.
Az erdő lakói sokáig integettek a Mikulásnak. Késő estig együtt ültek a tüz körül, szeretetben békességben...

https://nlc.hu/forum/?fid=441&csatid=&topicid=246452