Csupa ellentmondás ez a regény. Az író személye körül viták bontakoznak ki, a zsidók és az arabok jó barátok, a főszereplőről pedig egy ideig azt sem tudjuk, hogy valójában hány éves.

Kezdjük a legfontosabbal: az író, Émile Ajar állítólag nem is létezett. Valóságos személyként igen, de mint regényíró egyáltalán nem. A művet Romain Gary, a neves francia író alkotta, s unokatestvére, Ajar neve alatt jelentette meg, aki 1975-ben meg is kapta érte a nagy elismerésnek számító francia Goncourt-díjat. Maga a cselekmény Belleville-be, egy párizsi negyedbe repíti az olvasót, ahol teljes békességben élnek egymás mellett a különböző nemzetiségű emberek, sőt, ha lehet ezt mondani ,,segítik” is egymást abban, hogy életben maradjanak. A kerületben divatos, szinte egyetlen űzhető szakma a prostitúció, amely azon túl, hogy mennyire jól fizető munka, rengeteg nehézséget és lelki értelemben vett nyomort szül.

A regény egészét a tízéves (valójában tizennégy) Momo szemszögén keresztül vetíti elénk az író. A gyermekek éleslátása és ártatlan tudatlanság vezérli a kisfiút, mikor az őt körülvevő világról beszél. Kegyetlenül realisztikusan ábrázolja a gettót, amelyben él, és amelyet egy távoli világ, Párizs nagyvárosa kerít be. A regény kulcsfigurája, természetesen Momo, a főszereplő mellett, Rosa mama, aki bömböldét, vagyis kurvagyerek-otthont működtet, illegálisan. Az ő kapcsolatukon keresztül bontakozik ki a regény alaptétele, amely a faji előítéletek ellen, és a szeretet mellett foglal állást.

A lappangó antiszemitizmus ellen hatásos eszközökkel lép fel Ajar: a nyomort ábrázolja, de nem csak fizikai és társadalmi vonatkozásban. Az, ahogyan az emberek jellemvonásait és lelki folyamatait láttatja sokkal kíméletlenebb és megrázóbb: Rosa mama az egykor ,,mindegy kié” zsidó öregasszony a megnyugvást Hitler ,,bácsi” arcképében találja, mert úgy véli, rémséges tettei eltörpülnek amellett, amin neki kell keresztülmennie.

A szeretet, amely a második az írót foglalkoztató alapvetések közül, különleges, szinte érthetetlen módon mutatkozik meg az írásban. Momo zavart, érzelmei összekuszálódnak, úgy látjuk, sehová sem tartozik, és élete egy vég nélküli kiútkeresés a gettó kínzóan nyomorúságos világából. Menekülhetne, de nem teszi. Hogy mi miatt? Hála? Ragaszkodás? Netán valódi szeretet? Képtelen elszakadni az őt nevelő öreg nőtől, akihez olyan kötelék fűzi, amelytől még ügyetlen próbálkozásai során sem képes szabadulni.

Ugyanúgy, ahogyan Momo képtelen kiszakadni a kapcsolatból, ami Rosa mamához fűzi, az olvasónak is nagyon nehéz letenni ezt a könyvet. Olyan hangulati és képi elemekkel dolgozik ugyanis az író, amiből, akármennyire is taszító Belleville elképzelt látványa, borzasztó nehéz elmenekülni. Olvasás közben mi is a gettó egyik omladozó házának hatodik emeleti lakóivá válunk, Rosa mama kurvagyerekeivé, és ugyanolyan ártatlan butasággal fogjuk szemlélni az eseményeket, mint a kis Momóból felnőtt Mohammeddé váló főhős.

http://ekultura.hu/2011/12/04/emile-ajar-elottem-az-elet

Emil Ajar: Előttem az élet− kritika

A legjobb könyvek látszólag teljesen véletlenül akadnak az utamba. Nem úgy, hogy eldöntöm, most ezt és ezt fogom elolvasni, és három órát kóborlok a Szabó Ervin könyvespolcai közt, mert csak nyolcat lehet kivenni a tizennyolcból. A legjobb könyveket egyszer csak valaki elém teszi, vagy azt mondja: „Figyelj, ezt muszáj elolvasnod!”. 

Ilyen nekem az Előttem az élet. Kulcsfontosságú mű az életemben. Ott van a polcon, újra és újra leveszem, belelapozok és erőt merítek belőle. Mitől értékes számomra? Életszemléletet ad, és egy olyan hangot, amire nem lehetett nem odafigyelni, egy sajátos, belevaló, mosolyt fakasztó hangot: a koraérett gyermek hangját. Ez a hang én is vagyok. Talán ettől lesz egy mű kulcsfontosságú az életünkben: valaki képes a tudtunkon kívül megszólaltatni és ezáltal megszólítani bennünket.

A szerző, Romain Gary litván származású francia író, főkonzul, a Becsületrend tisztje, aki számos író álnevének egyikén, Émil Ajarként írta az Előttem az élet (La vie devant soi) című művét. Amiért 1975-ben Goncourt-díjat is kapott. A könyvből film is készült, Madame Rosa, vagy új kiadásban a The life before us (1986) címmel. A regény magyar fordítója Bognár Róbert.

Az Előttem az élet egy magára hagyott arab kisfiú, Momó és az őt felnevelő öreg prostituált, Rosa mama története, mely számos párhuzamot mutat az író gyermekkorával. Témája a francia társadalom által kitaszított, lecsúszott zsidók, arabok, négerek, árvák, prostituáltak, azok a bizonyos „kis emberek” élete. Társadalomkritika, mely realista, sőt inkább naturalista stílusban tár az olvasó elé megannyi emberi meghasonlást. Nem átall levinni a szeméttelep legmélyebb zugaiba, de csak azért, hogy ott aztán megmutasson valamit, amitől „napban gyémánt lesz a por”, valamit, ami mégis mindenekfelett emberi.

A történet narrátora egy kisfiú, aki nem éppen úgy nőtt fel, mint az átlag gyerekek. Az író a koraérett gyermeket választja szócsövéül, azt, akiben még ott van valami a gyermeki optimizmusból, de már a túléléshez szükséges kényszer-felnőttségből is. Stílusa ezáltal szórakoztató és magával ragadó ugyanakkor polgárpukkasztó és megható is. Momó élete a kezdetektől fogva küzdelmes, lényegében nincs is, nem is volt gyerekkora. Mindezek ellenére, vagy talán éppen ezért rendkívül talpraesett, bölcs és főleg különc.

Egy nehéz sorsú, koraérett gyerek szemszögéből láthatunk bele egy belleville-i „kurvabömbölde” mindennapjaiba. Rosa mama, egykori zsidó prostituált a maga módján lelkiismeretesen neveli a gondjára bízott árvákat, akik közül Momóban valóságos támaszra lel. Ez a különleges, megható kapcsolat az öreg prostituált és az árva kisfiú közt teljesen más megvilágításba helyezi a társadalom „nyomorultjait”, anyagilag és erkölcsileg lecsúszott tagjait. Azok továbbra is prostituáltak, transzvesztiták, drogosok maradnak, de úgy, hogy közben végtelenül szeretni valóak és viselkedésük sokszor erősebb moralitásról, emberségről tanúskodik, mint a „problémamenteseké”.

A történet narrátora egy kisfiú, aki nem éppen úgy nőtt fel, mint az átlag gyerekek. Az író a koraérett gyermeket választja szócsövéül, azt, akiben még ott van valami a gyermeki optimizmusból, de már a túléléshez szükséges kényszer-felnőttségből is. Stílusa ezáltal szórakoztató és magával ragadó ugyanakkor polgárpukkasztó és megható is. Momó élete a kezdetektől fogva küzdelmes, lényegében nincs is, nem is volt gyerekkora. Mindezek ellenére, vagy talán éppen ezért rendkívül talpraesett, bölcs és főleg különc.

Egy nehéz sorsú, koraérett gyerek szemszögéből láthatunk bele egy belleville-i „kurvabömbölde” mindennapjaiba. Rosa mama, egykori zsidó prostituált a maga módján lelkiismeretesen neveli a gondjára bízott árvákat, akik közül Momóban valóságos támaszra lel. Ez a különleges, megható kapcsolat az öreg prostituált és az árva kisfiú közt teljesen más megvilágításba helyezi a társadalom „nyomorultjait”, anyagilag és erkölcsileg lecsúszott tagjait. Azok továbbra is prostituáltak, transzvesztiták, drogosok maradnak, de úgy, hogy közben végtelenül szeretni valóak és viselkedésük sokszor erősebb moralitásról, emberségről tanúskodik, mint a „problémamenteseké”.

Momó nem lesz kiskorú bűnöző és nem drogozza szét magát kortársaival a belleville-i nyomornegyedekben. Inkább keresi az öreg Hamil úr társaságát, vagy választ legjobb barátjának egy Artúr nevű esernyőt, és viseli gondját Rosa mamának. És miért? Mitől lesz valakiből akár jó neveltetés és ideális körülmények ellenére is elveszett, másoknak és magának ártó parazita, míg valakiből nyomorú sorsa ellenére igaz, hiteles ember? Talán a genetika? Vagy lehet, hogy egy öregedő prostituált jobb anya sokaknál?

Ajar felforgatja a konvenciókat, tudatosan sokkol. Szókimondó és naturalista, mégsem a megbotránkoztatás a célja. Amit üzen, az nem egy általános kiábrándultság az emberiségben. A gyermek nem vádol. Tényeket közöl, és igyekszik összerakni a fejében a darabokra szedett igazságot. A zsidó kérdés is humoros, könnyed iróniával van jelen:

„Maguk most azt gondolják, hogy ez napjainkban tök hülyeség, rég volt, fátylat rá, de a zsidók nagyon okoskodók, főleg, ha kiirtották őket, és ezek jönnek elő a legtöbbször… Nekem az a véleményem, hogy a zsidók ugyanolyan emberek, mint a többiek, de azért nem szabad haragudni rájuk.”(17-18)

Ajar könyve az életről szól, úgy, hogy azt szépítés nélkül, reálisan mutatja be.  Mégis életpárti. A menekülés ellen, a realitással, a problémákkal való szembenézésről ír. Van benne egyfajta, „ha már kaptuk, csináljuk” hozzáállás, amihez nem kell mindig mosolyogni. Az élet nem mindig, sőt legtöbbször nem vidám teadélután. Nem mindig az „én” tökéletes kiteljesedése és kielégülése. Sokkal többször egy sírva nevetünk kabaré, mely egészen egyértelműen vezet a vég felé. A lelkiismeretesebb ember számára örök pofonok és kudarcok színpada. De ezen a színpadon van egy Rosa mama, van egy Momó, és van egy Hamil úr. Akkor már az ember nincsen egyedül. A „kis emberek”, a „nemnormálisok” közös nyomora és az abban tanúsított emberség – erről ír Ajar az Előttem az életben.

Ezzel pedig, véleményem szerint tökéletesen definiálta magát. 

http://cornandsoda.com/emil-ajar-elottem-az-elet%E2%88%92-kritika/ 

Felolvassa - Rudolf Péter:

részlet: "- Élhet az ember szeretet nélkül, Hamil úr? Nem válaszolt. Ivott egy kis mentateát, ami nagyon egészséges. Hamil úr egy idõ óta mindig szürke dzsellabát hordott, nehogy mellényben érje az elszólítás. Rám nézett, és csak hallgatott tovább. Biztos azt gondolta, hogy én még tizenhat-éven-aluliaknak-nem-ajánlott vagyok, és vannak dolgok, amikrõl nem kell tudnom. Akkoriban hét- vagy talán nyolcéves lehettem, nem tudom pontosan megmondani, mert nem voltam beszületésiévezve, amint majd kiderül, ha jobban megismerjük egymást, és gondolják, hogy érdemes.
– Miért nem válaszol, Hamil úr?
– Nagyon fiatal vagy, és jobb, ha nagyon fiatal korában bizonyos dolgokról nem tud az ember.
– Élhet az ember szeretet nélkül, Hamil úr?
– Igen – mondta, és lehajtotta a fejét, mintha szégyellné magát.
Erre sírva fakadtam."